Angelika blogja

Louisa Edwards - Can’t Stand The Heat

2012-01-22T15:45:00.004+01:00

Főzőshowk iránti vonzalmam Jamie Oliver első adásai környékén szökkent szárba, és azóta is töretlen. Igazából nem vagyok egy nagy konyhatündér, viszont ha elkapom valamelyik kedvemre való műsort, teljes áhítattal tudom figyelni, ahogyan a sztárszakácsok boszorkányos ügyességgel megmutatják, hogy akár hátra tett kézzel, fél óra alatt, nevetségesen egyszerű hozzávalókból is fenséges családi lakoma varázsolható.
Nem tagadom, ezért és a hangulatosra kialakított honlap miatt jegyeztem fel a szerző nevét miután belefutottam múlt nyáron. Recipe for Love sorozatának nyitókötete Miranda Wake, a munkájának élő éttermi kritikus és az ételekért szenvedélyesen rajongó Adam Temple, az újonnan megnyitott Market vezetőjének egymásra találását, és sok egyebet mesél el.
Ám ez a mese számomra igen döcögősen indult. A regény harmadáig erős késztetést éreztem, hogy letegyem, és jó ideig felé se nézzek. Azt kell mondanom, már a nyitó fejezet homlokráncolásra késztetett. Mert még leleményes alapötletnek tartottam Adam kihívását, miszerint a méregbe mártott tollal felfegyverkezett ítész hogyan is fogalmazhatna hiteles beszámolót konyhájáról, ha még soha nem tapasztalta annak nyüzsijét, addig Miranda bemutatkozása számomra csalódás volt. Talán túlreagálom, de egy karriertudatos nő munkája végzése közben semmilyen körülmények között ne ázzon el az alkoholtól.
A nem túl szerencsés indulást követően még jó néhány fejezeten át éreztem, hogy ez a történet engem nem igen köt le. De kitartottam, és összességében nem bántam meg.
Viszont be kell vallanom, ez nem a szerelem történetének, vagy a főhősnőnek köszönhető. Á nem. Előbbi jött, mint derült égből villámcsapás. Egyik percen még perlekedtek, másik pillanatban meg az agyuk már a csókolódzás közben fellépő oxigén hiány miatt szállt el. Miranda pedig hirtelen, eltúlzottan reagált az eseményekre ahhoz, hogy igazán kedveljem. Sokszor nem a jó értelemben fordult meg a fejemben, hogy ez egy lökött tyúk.
Viszont - és ez egy nagyon nagy viszont, egy amolyan oltári nagy betűkkel, hangsúlyosra hozott de - több minden van, amiért végül is a könyv a helyes választások kupacban landol.

"…chefs were moody at best, certifiably insane at worst."

Az egyik jó pont Adam. Jóképű, mackós pasi elképesztő szenvedélyességgel, leleményességgel, hűséggel és őszinteséggel. Akkora a hangja a konyhában, mint Gordon Ramsay-nek, ám a szíve talán még annál is nagyobb. Imádja a jó ételeket, amiket persze első osztályú alapanyagból készít. Ahogyan az élettel teli piac jeleneteket olvastam, folyton Hugh Fearnley-Whittingstall River Cottage című műsorának képei peregtek a szemem előtt. Ott láttam olyan őszinte büszkeséget a termelőkön, mint amit Ms. Edwards itt lefestett.
Akiket talán még jobban sikerült eltalálni, az a konyhai személyzet. Néhány kivételtől eltekintve nem igen kerültek középpontba, mégis végig tudatában voltam mindannyiuknak. Pár fontosabb vonás a kinézetükről, néhány részlet a múltjukból, és már meg is elevenedtek. Nem tudom igazán jól elmondani, milyen is volt... mintha a főszereplőkről szólnának az események, őket figyelném, viszont a kép nem lenne teljes, ha nem látnék balra egy pöttöm asszonykát elképesztő hévvel tésztát gyúrni, jobbra nem sercegne a hús ahogyan egy nagy darab punk szakács forgatja a grillen, és hiányozna, ha nem hallanám a háttérben a habverőt vagy a szeletelés, aprítás hangjait. Élt a konyha. És ezt imádtam!
A végére hagytam azt, amire csöppet sem számítottam, amikor beszereztem a könyvet, mégis az egyik legpozitívabb vonásként tudnám megemlíteni. És ez Jess, Miranda öccse. Egy kisöcsi, aki valami ok miatt otthagyja a fősulis ösztöndíját, New Yorkba jön a nővéréhez, és szeretné ott folytatni a tanulmányait, miközben felszolgálóként igyekszik megkeresni a tandíjra valót. Elsőre ránézésre ennyinek tűnt a karakter. Aztán jött néhány belső gondolatokat bemutató mondat, és gyanakodni kezdtem. Csak nem? De igen, egy fiatal srác, aki maga is csak most fogadta el szexuális irányultságát, és most őrlődik, hogyan álljon a világ, és persze a testvére elé azzal, hogy ő homoszexuális. Hogy nem lesz semmiféle helyes lány a jövőben, viszont az egyik, szinte mindenki által nagy bajkeverőnek tartott szakácsot megpillantva elgyöngül a térde. Kettejük vonzalma, éledő kapcsolata pompás másodszálat biztosított. Oké, én magam többet, részletesebbet is szívesen olvastam volna, de a szerző megtalálta szerintem azt a középutat, amely még a kevésbé kíváncsi és kevésbé nyitott gondolkodású olvasóknak is fogyasztható.
Summa summarum, gyenge kezdés után feljavuló történet. A humor bónusz sajnos kimaradt, viszont a könyv végén jó néhány recept helyet kapott. Azt hiszem, legalább még egy kötetet el kell olvasnom ahhoz, hogy el tudjam dönteni, megfogott-e magának a szerző.

Kóstoló: Fülszöveg és részletek & Idézeteim
Sorozat: Recipe for Love sorozat 1. kötet
Máshol: goodreads

2012/5. & Várólista csökkentés/2.

Kiadó: St. Martin's
Megjelenés: 2009. szeptember
Formátum: 368 oldal, ebook (amazon.com)

Nalini Singh hírmorzsák

2012-01-17T07:12:00.009+01:00

A ma befutott hírleveléből szemezgetve:

Kis szösszenet került fel az írónő honlapjára. A Movie Nightban Juddal és Brennával találkozhatunk.

2012-ben 3 könyv megjelenése várható angolul:
- a novellás kötet Angel's Flight február végén, benne az Angels' Pawn, Angels' Judgment, Angel's Wolf, és Angels' Dance írásokkal;
- majd májusban a Két faj sorozat folytatásaként a Tangle of Need, amely a SnowDancer falkába tartozó Riaz és a magányos farkasként élő Adria története;
- végül szeptemberben érkezik Jason könyve, az Archangels's Storm.

Néhány új kérdés & válasz is közreadásra került.
- Lesz további Raphael & Elena regény, csak a dátum bizonytalan.
- Az írónő szeretné elmesélni Illium és a Hetek többi tagjának is saját sztoriját, idővel.
- Az Archangel's Blade-ben említett festmény nem létezik a valóságban.
- Cooper és Grace valószínűleg fog kapni egy kötetet a Két faj sorozatban. Idő kérdése, de elsőbbséget élvez.

A kép innen származik.

Kresley Cole - Lothaire

2012-01-15T15:52:00.007+01:00

Ó, igen! Végre megjelent egyik kedvenc rosszfiúm története. Imádom Kresley Cole halhatatlanjait - hogy is ne, amikor olyan vadak, erősek, okosak, szexisek, rosszra csábítóak, hogy jahaj - és általában türelmetlenül várom a folytatásokat, de ezt most különösen.
Lothaire-t első megjelenése óta gonoszság és titokzatosság lengte körül. Néha ugyan feltűnt - általában keresztbe téve az aktuális párosnak -, de a Dreams Of A Dark Warriorig nem igen jutott nagyobb szerephez. Ott viszont teljes manipulatív macsó mivoltában tündökölt, felkeltve szerintem még azok kíváncsiságát is, akik úgy egyébként szívesen ellátták volna a baját. Az enyémet bizonyosan. Alig vártam, türelmetlenül számoltam a napokat, mikor jelenik meg a regény, amiben végre övé a főszerep, hogy sok titkára fény derüljön, és megtalálja annyi évszázad után azt a nőt, aki az ő egyetlene lesz majd.
Töredelmesen bevallom a mohóbbnál is mohóbb voltam. Alig hogy megkaptam az értesítőt, hogy előrendelt példányom megkezdte több hetes utazását a nagy vizen túlról, én már az ekönyv változattal szemeztem. De tudjátok mit? Csöppet sem bánom, hogy ennyire elkapott a könyvakaritisz (Nita kedves, örök hálám a szóért). Annak ellenére, hogy olyasmire, mint munka is kénytelen voltam időt szánni, nagyon hamar a végére értem. Mert isteni volt! Komolyan mondom, nekem úgy tűnik ezek a regények egyre jobbak lesznek... most erősen küzdök a vággyal, hogy belevessem magam a sorozatba előröl, és napokat, heteken lubickoljak kedvenceim kalandjaiban.

A könyv számomra meglepően indult. A prológusban visszautaztunk abba a réges rég volt időbe, amikor Lothaire még fiatal fiúcska volt. Teljesen elfelejtettem, micsoda számító stratégaként ismertem meg, ahogyan azt olvastam, született vámpírsága ellenére is mennyire normális lehetett. Egy kisfiú, aki legszívesebben a kutyusával játszik, aki isteníti édesanyját, kicsit tart az apjától. De valódi ellágyulásra nem igen hagyott időt a szerző, mert az apa kegyetlensége hamar megmutatkozott, és egy heves vita után anyát és fiát egy szál ruhában kivetette a fagyos orosz télbe. A Hordától így száműzött asszony megpróbált visszatérni a titokzatos homály által rejtett Dacian királyi udvarba, szülőhelyére, ám szinte a kapuk előtt borzalmas tragédia történt. Ezt tudva sokkal érthetőbb már, mi vezette odáig Lothaire-t, hogy Conradhoz hasonlóan a vérőrület határán egyensúlyozzon, mi az a terv, amely egész életét mozgatta, és most végre csupán néhány, igaz trükkös, hajszálnyira van csupán.
A második meglepetés rögtön az első fejezettel érkezett. Nagy szemeket meresztettem, ahogyan egy démonűzés utáni pillanatképbe csöppentem. Elizabeth Pierce egy gyengének tűnő, de igazából vasakaratú, szegény sorban élő lány, akibe ha nem is az ördög, de a gyilkolás istennője bújt. Saroya megfelelőnek találja a testet ahhoz, hogy örökre abban verjen tábort. Ám halhatatlan lelkéhez halhatatlan testre van szüksége, s úgy gondolja, ehhez Lothaire fogja hozzásegíteni. Lothaire, aki bár egy látó boszorkánynak hála már évekkel hamarabb meglelte Ellie-t, csak most érzi úgy, megtalálta Aráját. Hiszen az ő különleges származásához, s terveihez minimum egy istennő dukál, nem holmi alantos ember, nem igaz!?
Hát nem! De míg a felismerés, pláne a megoldás megérkezik igen sok mindennek kellett történnie. De az addig vezető út hiába volt hosszú, én élveztem minden sorát.

"First of all, I’m not narcissistic." When she opened her lips to argue, he said, "I know Narkissos of Thespiae — while we might share traits, I came first, so he’s Lothairistic, not the other way around."

Egyszerre szerettem és gyűlöltem Lothaire-t, azt az elvetemült gazembert. Egomán, arrogáns, durva... de ugyanakkor céltudatos, szarkasztikus, térdremegtetően jóképű. Csodáltam, ahogy képességeit kihasználva ezrektől gyűjtött adósság-szívességet féltve őrzött könyvébe, hogy majd felhasználhassa őket végcélja eléréséhez. Kacagtam, amikor kifejtette, hogy bár mindenki, így a tengerek istene is azt hiszi, első szülöttére tart majd igényt behajtáskor, voltaképp mihez tudna kezdeni egy guppival. Tetszett, hogy mint igazi taktikus elme még szabadidejében is pallérozza az agyát a szinte teljes életét végig kísérő kirakókkal. De leginkább az volt kedvemre, hogy sem a testiség, sem az éledező szerelem nem csinált a kemény pasiból papucsot. A szex vérforraló volt, nem ritkán az erőszak mezsgyéjéhez közeli, de soha nem lehetett azt mondani, hogy kényszerítette, bántotta volna párját. Talán az agresszív csábítás a legtalálóbb kifejezés.

"Me, a steel magnolia? Steel, my ass! Try titanium."

Tartottam tőle, hogy a kezdetben butusnak, iskolázatlannak gondolt Ellie hogyan lehet majd párja valakinek, aki a halhatatlanok között is kegyetlen hírnévre tett szert. De az áldozat, az önfeláldozni kész lány az események súlya alatt nem meghajolt, hanem az élet minden pillanatát kihasználó, sarkát megvetve bármivel szembeszállni merő, agyafúrt kis bestiává érett. Senki ne essen abba a hibába, hogy alábecsüli. Lotharie is nagyot nézett, hogy Ellie képes újra és újra meglepni, legyen szó váratlan tettekről vagy és az igazságot kikerülő beszédének megfejtéséről vagy akár arról, hogy akad vita, amiben bizony alul marad a lakókocsiban nevelkedett halandóval szemben.
Nem akarnám az eseményeket nagyon lelőni, legyen elég annyi, hogy bár óriási ütközetre nem került sor, akadtak izzasztó, és kiakasztó pillanatok. A legmeghatóbb momentum számomra amikor kiderült, mit is kért pontosan Lothaire a kívánság gyűrűtől. A legkiborítóbb, amikor a boldog finálé előtt elszakadtak főhőseink egymástól, és az egyik annyira nő, a másik meg annyira arrogáns disznó.... hogy áááá! Még jó, hogy jön Nix. Ó igen, találkozhatunk új, megkedvelhető szereplővel, de beköszönnek régebben megismertek is. És igen, a legnagyobb állkoppanás előidézőjének képzeletbeli díját mindenképpen a kótyagos Nix viszi. Micsoda története van ennek a két ősöregnek, és micsoda kombinálás zajlik abban a zavaros fejecskében. Remélem, egyszer párra talál, bár én nem annyira ragaszkodom Mike Rowe-hoz, mint ő. :)
Nos, azt hiszem lassan kezdek túl rajongós üzemmódban futni, így lassan befejezem. A lényeg, egy bámulatos sorozat kapott egy újabb pompás folytatást, én pedig ismét várhatok... kíváncsi vagyok, jól tippelek-e, hogy ezúttal Kristoff és Furie kerül majd sorra.

Kóstoló: Fülszöveg és részlet & Idézeteim
Sorozat: Halhatatlanok 12. történet
Máshol: goodreads

2012/4.

Kiadó: Gallery
Megjelenés: 2012. január
Formátum: 468 oldal, ebook (amazon.com)

Kieran Kramer - When Harry Met Molly

2012-01-14T09:46:00.011+01:00

Úgy tűnik, a jó lenne elolvasni lista képes borzalmas hosszúságra nyúlni, és soha véget nem érni. Ahányszor a kedvenc blogjaimon bóklászok, vagy átolvassam a számos írónői hírlevelet, avagy megpróbálom utolérni magam a goodreadses fórumcsevegések áttekintésében valahogy mindig feljegyzek egy-két regény vagy épp sorozat címet, illetve számomra még ismeretlen szerzőt.
Számomra Kieran Kramer egyike a múlt év ilyen felfedezetteinek. Fogalmam sincs már pontosan mikor és hol találkoztam először a nevével, de rákeresve honlapja a böngészőm kedvencei között landolt azon egyszerű okból, mert humoros regency-re mindig nyitott vagyok. Az írónőnek eddig négy kötete jelent meg, mind a Lehetetlen agglegények sorozat darabjai. A nyitó kötet a When Harry Met Molly, amelynek végét előszeretettel olvastam félre Sally-re, minden bizonnyal a film miatt.
Egy karácsonyi ünnepségén csöppenünk a történetbe, ahol éppen a 13 esztendős Mary “Molly” Fairbanks, az özvegy Sutton gróf kisebbik leánya készül saját versét elszavalni a meghívottaknak. Sajnálatosan a rímek nem csupán arról szóltak, hogy mily menthetetlenül szerelmes is ifjú szíve vendéglátójuk, Mallan herceg idősebb fiába, hanem arról is, hogy az ifjabbik fiú csókot lopott bátyja menyasszonyának ajkáról. Az este ily módon botrányba fulladt. A másodszülött Harry-t a katonasághoz küldték, míg Mollyt egy szigorú nevelőintézetbe száműzték.
Majd' 8 évvel később fiatalemberek kis társasága, Harry és barátai tartottak legénybúcsút klubjuk falai között. Számtalan pohár itóka fogyasztása közben azon keseregtek, bármennyire nem füllik foguk hozzá, mindükre a házasság rabigája vár záros határidőn belül. Ekkor egy titkos átjárón keresztül maga Walles hercege tűnt fel, aki fogadást ajánlott. Rendezzék meg a legkellemesebb kísérő vetélkedőjét, s akinek társnője nyer, annak ő szavatolja, hogy haladékot kap egy teljes szezonra a házasság alól. A vesztesek pedig sorshúzással kell, hogy eldöntsék, ki lesz az, akinek szinte rögvest meg kell kérnie a többiek által neki választott hölgy kezét.
S egy augusztusi napon, midőn Harry és szeretője a verseny helyszínére tart, a sors a legváratlanabb pillanatban és helyen hozza ismét össze a Fairbanks fruskával. Molly nem annyira olthatatlan érzelmek miatt, mint mert nagyon szeretne kitörni vénkisasszonysággal fenyegető életéből, apja távollétében útra kelt annak asszisztensével, hogy Gretna Greenben titkos frigyre lépjenek. Ám sem Harry, sem Molly nem gondolták volna, hogy míg csöppet sem örvendetesnek érzett találkozásaikkor elkerülhetetlennek tűnő, inzultusokkal bőven megtűzdelt, mérges szópárbajukat vívják, addig kísérőik összemelegednek és együtt távoznak a fogadóból nagy sietve.
Molly-nak valahogy haza kellene jutnia még mielőtt édesapja hazatér, és így félresikerült lázadó szökése romba dönti jóhírét. Harrynek feltétlen szüksége van valakire, aki legalább ál szeretője lesz, máskülönben mielőtt elkezdődne a verseny, már ő lesz az abszolút vesztes. Így születik meg a kelletlen egyezség közöttük, kisegítik egymást szorult helyzetükből.

“You,” she breathed.
“You,” he said back.
“It can’t be.” She took a step backward.
“It is,” he said, and backed away, as well.
“Why here?” she asked.
“Why not?” he said.
He noticed neither of them could go far in the maze of chairs and tables. They were trapped, forced into a position of proximity.
“I still hate you,” she said. “Just so you know.”
“The feeling is mutual.” he said curtly.

Kacagtató, csípős párbeszédben bővelkedő, ellenségekből barátok, majd szeretők történetben reménykedtem, és ezt is kaptam. Bővelkedett az olyan jelenetekben, amit nehéz lett volna mosoly nélkül megállni. S ahogyan a helyzettől elvártam, akadtak vérpezsdítően erotikus pillanatok is. Elismeréssel kell megjegyeznem, hogy nem amolyan minden józan észt félredobva, mint némely történelmi romantikusban, hanem számomra egész hihetően. Fiatalok, akik kívánják egymást, de tudják, hogy van egy határt, amit nem szabad átlépniük... ugyanakkor élvezetre vágynak, játszadoznak, elcsábulnak. Kár, hogy a regény legvégén az első igazán teljes együttlétük picit túl sziruposra sikerült.
A szereplőkre nem igen lehet panaszom. Harry szépen fejlődött; először igen csak önző, semmivel nem törődő élvhajhásznak tűnt, majd több érdekes dolog kiderült róla, és a regény végén igazán felelősségteljesen igyekezett viselkedni, önnön boldogságát családja és legfőképp Molly érdeke mögé taszítva. Molly kezdettől hozta kedves, őszinte lényét minden cserfessége és hebrencssége mellett. A mellékszereplők között pedig akadtak kellemes meglepetések. A megátalkodott agglegényekről pl kiderült, hogy igen is van szívük. A szeretők sem maradtak csupán feslett erkölcsű statiszták a háttérben, hanem - főként Mollynak hála -, kicsit megnyíltak, elmesélték saját történetüket, és még talán barátokká is váltak a versengés alatt. Ám belőlem a legnagyobb ámulatot Harry apja váltotta ki. A könyv elején olyan kőszívűnek tűnt, de a nagy konfliktus jelenetekor bátorító, nyugodt szikla volt, aki úgy tűnt, akár hogyan dönt kisebbik fia, elfogadja, és támogatja majd.
A tökéletességből nálam a 'csöppet hihetetlen' faktor von le. Igaz, a stílus, a humor, a történet valahogy olvasás közben átlendített azon, hogy olyasmin merengjek, mennyire fura az egész fogadás, mennyire szemtelenül önző Harry, ahogyan kihasználja a sógornőjét, mennyire szemforgatóan tinis a három perc mennyországra emlékeztető csókszekrény stb.
Összességében nálam erős négyes. Örülök, hogy rábukkantam az írónőre, élveztem a könyvet, és valószínű, hogy a folytatásokra is próbálok valamikor majd sort keríteni.

Kóstoló: Fülszöveg és belelapozás & Idézeteim
Sorozat: Impossible Bachelors sorozat 1. kötet
Máshol: goodreads

2012/3. & Várólista csökkentés/1.

Kiadó: St. Martin's
Megjelenés: 2010. november
Formátum: 432 oldal, ebook (amazon.com)
Egyéb: Az írónő honlapja

A sötétség angyalai antológia

2012-01-08T17:32:00.005+01:00

Sokakkal ellentétben én kimondottan szeretem a novellákat. No nem kell félreérteni, nem pótolják nálam sem a teljes regényeket, de aféle gyorssegélynek, mint szomorkodáskor a Milka csoki, tökéletesen megfelelnek. Főként igaz ez, ha kedvelt szerző tollából született, megszeretett világba kalauzoló történetről van szó. Nalini Singh két éve jött és aratott, nálam legalább is. Így egy, többek között az ő nevével fémjelzett novellás kötet, amely azzal kecsegtet, hogy ismét elmerülhetek az engem elvarázsló angyalai és vámpírjai között, nem is lehetett kérdés, kellett nekem. Pláne ilyen csodaszép borítóval...jahaj. Furcsa módon mégsem Nalini novellája az, amely teljesen levett a lábamról. No de nézzük sorjában:

Nalini Singh: Angyal és farkasa
A Raphael & Elena páros történeteit követőknek minden bizonnyal rögtön ismerősen csengett a főszereplő vámpír testőr, Noel neve. Őt kínozták meg olyan csúnyán az Angyalcsókban. Miután felgyógyult sérüléseiből önként jelentkezett ura tanítványát, Nimrát - őt az Angyaltáncban ismerhettük meg - fenyegető veszély kivizsgálására. S miközben igyekszik kiismerni a louisianai terület felett őrködő angyal udvartartását, és fényt deríteni arra, ki törhetett az úrnő életére, rádöbben, hogy a pletykák néha igen csak túloznak, és hogy van még remény az ő jövőjében is.
Azt hiszem, a novella legnagyobb erénye az, ahogyan bemutatja, hogy egy félelmetes, kegyetlen hírnévre szert tett, rettegett erőt birtokló angyal voltaképp érző szívű asszony, illetve hogy egy megtörtnek tűnő, eddig általunk áldozatként ismert vámpír, ha visszatalál önmaga igaz valójához, erős kezű, segítő párrá válhat. Kezdetben úgy tűnt kettejüket világok választják el, de ahogyan megismertük valódi jellemüket, úgy egyensúlyozódott ki, vált hihetővé a kapcsolatuk. Habár teljes hosszúságú regényben minden bizonnyal jobban kibontakozhatott volna érzelmeik alakulása, élveztem a rövidke száz oldalt, amely kettejük románcának jutott.
Cicabarát angyalrajongóknak kötelező olvasmány! :)
5/4

Ilona Andrews: Alfák - A kezdetek
Egy házaspárt takaró szerzői álnév, amelyet már többször ajánlottak, de ezidáig kimaradt a repertoáromból... így olvasás után azt mondhatom, sajnálatosan. Az első lapoknál nem gondoltam volna, hogy ennyire szeretnék majd többet olvasni erről a világról...
Akkor még aggódtam, hogy valamiféle középszínvonalú horror kezdetébe csöppentem, ahol egy elhagyatott bekötő út, a Supernaturalben helyüket megálló, ijesztő szörnyeknek otthont adó hátborzongató motelhez vezet. Aztán valamiféle Csillagkapura emlékeztető átjárón keresztül hihetetlen helyre érkeztünk, s ezzel bennem a műfaji behatárolás sci-fi horrorrá módosult. Kezdetben legalább annyira nem értettem, hová kerültünk, miféle párhuzamos univerzumban ragadtunk, mint Karina, a hősnő. Majd kitörni készült belőlem a feminista, aki igen rosszul tűri, ha a nőket tárgyként kezelik, ha túlteng a férfias irányítás, amely az alfák életét oly' nagyon jellemzi. Aztán pedig annyira lekötött, hogy megértsem a szerzők által elénk tárt magyarázatot, hogy nem is igen figyeltem fel arra, hogy románcra a pörgő események között nem igen maradt idő. Lucas és Karina csak kisebb jóindulattal nevezhető szerelmes párnak, sokkal inkább a szükség hozta össze őket, mégis megkedveltem mindkettejüket, ahogyan igyekeztek boldogulni a sors által nekik rendelt helyzetben.
Szerettem volna tovább lapozni, megkukkantani, hogyan alakul az életük, megtudni, hogy mi lesz a többiekkel, de - egyelőre - nincs folytatás. Kár lenne, ha ez így maradna, ahhoz a háttér történet túl összetett, és kidolgozott. Hagyott bennem nyitott kérdéseket, számtalant, ami azt illeti, viszont száz oldalas rövidsége ellenére teljesen beszippantott, és elérte, hogy többet akarjak, és utána nézzek, mi mást kínál az Andrews név.
5/5

Sharon Shinn: Éji dal
Számomra ez egy kedves, de felejthető írás.
Míg Corban, a tiltott ház titokzatos lakója felkeltette a kíváncsiságomat, addig Moriah, aki az egész történetet elmesélte, idegesített néhol. Volt egy pont, ahol arra gondoltam, hogy ez a morcos Marcsa ugyan mi alapján ítéli fellengzősnek és beképzeltnek az angyalokat, amikor őt elviselni sem kis teljesítmény.
Összességében aranyosan mutatja be, hogy minden körülmények között meg lehet találni a reményt, és mindig érdemes újrakezdeni, de nem keltette fel bennem a vágyat, hogy megismerjem a Samaria sorozatot, amelybe ez a novella is tartozik.
5/3

Meljean Brook: Mennybemenetel
Be kell vallanom, ez a történet tetszett a legkevésbé. Hiába találtam érdekesnek az Őrzők alakulatát, hiába tetszett az idősebb nő, fiatalabb férfi felállás, a nyomozás nem kötött le, és a megoldás is inkább csalódást keltett bennem... hogy arról ne is szóljak, milyen szemforgatással fogadtam a magyarázatot arról, hogy főhőseink miért is voltak annyi évet távol egymástól.
5/2

A könyvért az Egmont Darknak tartozom köszönettel.

Kóstoló: Fülszöveg & Idézeteim
Máshol: moly & goodreads

2012/2.

Kiadó: Egmont Dark Kiadó
Megjelenés: 2011. december
Formátum: puhatáblás, 408.oldal

Robin Kaye - Rómeó, Rómeó

2012-01-07T12:08:00.005+01:00

Mivel is lenne jobb kezdeni egy új esztendőt, mint egy egész délelőttös lustálkodással a puha párnákon, elmerülve egy könnyed romantikus lapjai között, igaz? Nálam a választás az általam régóta várt Robin Kaye regényre esett.
Nagyon tetszett, nem akartam, s a szabadnapnak hála nem is tettem le, míg be nem kebeleztem. Ha ajánlanom kellene, biztosan megemlíteném az imádni való kutyulit, az olaszos temperamentumot, a Bazi nagy görög lagziból ismert dél mediterrán származású családi hangulatot, a női vágyálmokat valóra váltó, ígéretes pasi koszorút, és azt, hogy hősnőnkön végre valahára akad mit fogni, és párja értékeli is ezt. A történet nem hoz váratlan, borzadalmas nagy fordulatokat, de azt a féle fesztelen kikapcsolódást nyújtja, amelyre nekem személy szerint időről időre szükségem van. Itt nem krasszálnak természetfeletti lények prédára lesve, a főhősnek nem kell gonosz démonokkal - csupán egy csöppnyit önfejű ebbel - küzdenie, senkire nem vár agytekervényeket megerőltető nyomozói munka, a szereplőknek mindössze saját, javarészt múltbéli rossz tapasztalataik alapján kevert butus félreértésüket kell tisztázniuk. S ez tökéletesen jól is van így.

"– (…) mert olyan cuki vagy.
Nick egy nyögéssel leereszkedett az ágyra. – Ezt ne mondd! Ez a halál csókja. Hát nem tudtad, hogy egy férfit nem szabad cukinak nevezni? A kiskutyák cukik, a plüssállatkák cukik, egy kisbaba is lehet cuki. Én szexi vagyok, dögös, rohadt jól nézek ki…
– Nem is beszélve arról, hogy szerény vagy, egyszerű lélek."

A sztori egyszerű, mint az egyszer egy. Adott egy, anyai aggodalmakra okot adóan önálló, hamvas huszon éveit lassan maga mögött hagyó olasz leányzó, aki szereti a munkáját, a lakását, a kutyáját, sőt szeretne egy kedves pasit is, csak valahogy eddig nem volt szerencséje. Plusz adott egy olasz származású, törekvő, sikeres üzletember, aki kezdi unni, hogy a barátnői nem annyira az embert, mint a teli bukszát látják benne, holott ő a partik helyett inkább már nyugalomra, melegségre vágyna. S egy napon egy hebrencs bátyó miatt hiányzó pótkerék, no meg egy makacskodó luxusautó úgy hozza, hogy az autópálya mentén épp négy nyelven szitkozódó Rosalie mellett pont Nick áll meg autómentőjével hazafelé tartva. A nő józan new yorkihoz illően gyanúsnak találja a nagy segítő készséget, a férfi pedig kissé lököttnek gondolja a kerek idomú hölgyeményt. Mégis kezdettől vibrál közöttük a vonzalom.
Átlagos randit átlagon felüli csók, és éjjel követ. Majd - valljuk be hatalmas műfaji kliséként - a hősnő csúnyán lebetegszik, és a szinte mindenki által önzőnek titulált, szerintem csak kissé elkötelezettség fóbiás, és folyton rosszul választó, Nick szép lassan bevackol hozzá, hogy gondját viselje. Nem is tudom miért, de nekem teljesen kedvemre való volt, ahogy szinte észrevétlenül totálisan egymásba szerettek, ahogy mindenféle nagy körítés nélkül, csendesen egybe olvadt az életük. A kutyakalandok pedig csak a pontot tették fel az imádtam i-jére.
Valahol az első fejezet alatt megfogott magának az írónő stílusa, és csak helyeselni tudtam, hogy anno 2007-ben, még kiadatlan korában már díjat szavazott neki a szakma. Viszont a humor mellett még további két dolog mindenképpen említést érdemel. Az egyik, hogy milyen mesésen élettel teltek a karakterek. Az én kedvencem a nagy nő és házasság szakértő Vinny bácsi. :) A másik pedig, hogy bár leginkább a főszereplő párra koncentrált a könyv, a közbeékelt, apró, színes jelenetekkel megszerettette a környezetet, és nagyon is szívesen fogok visszatérni Brooklynba.
Szórakoztató édes románc, aminek már most várom a folytatását.

A könyvért a Victória Kiadónak tartozom köszönettel.

Kóstoló: Fülszöveg & Idézeteim
Sorozat: Házias pasik 1. kötet
Máshol: moly & goodreads

2012/1.

Kiadó: Victoria Kiadó
Megjelenés: 2011. november
Formátum: puhatáblás, 328.oldal

Robin Kaye - Házias pasik sorozat

2012-01-06T11:28:00.001+01:00

10 ok, amiért a nők imádják a Házias pasikat:

10. Tudják, hogyan kell szétválogatni a szennyest.
9. Értékelik az erőt: hölgyeikben, autóikban és háztartási gépeikben egyaránt.
8. Számos férfias dolgot művelnek... pl fél kézzel megemelik a kanapét, hogy alatta is kiporszívózzanak.
7. Nem gondolják, hogy jó szakácsnak lenni és takarítani kevésbé férfias. Ők ettől csak önállóbbak.
6. Tisztában vannak vele, hogy egy nő szívéhez bogarak levadászatán, ablakok tisztításán, jó étkeken és kielégítő ágytornákon vezet az út.
5. Tudják, hogy semmi nincs olyan szexis, mint rendbe hozni a fürdőkádat, hogy aztán életük nőjével együtt élvezhessék azt.
4. Nem várják el hölgyeiktől, hogy szobalányok legyenek... kivéve ha szerepjátékról van szó.
3. Megszerelik az autót, de öt fogásos vacsit is szervíroznak.
2. Nem csak tisztelik a nőket, igazán törődnek is velük.
1. A konyhában is legalább olyan jók, mint a hálóban.

Az írónő honlapja

1. Romeo, Romeo - Rómeó, Rómeó
Nick Romeo & Rosalie Ronaldi
Bejegyzés a könyvről

2. Too Hot to Handle
Dr. Mike Flynn & Annabelle Ronaldi

3. Breakfast in Bed
Rich Ronaldi & Rebecca Larsen

4. Yours for the Taking
Ben Walsh & Gina Reyez

Évnyitó

2012-01-01T13:08:00.004+01:00

Beköszöntött az új esztendő, hozta magával a blog második szülinapját, és remélhetőleg fennállásának harmadik évét is!

Az egykor újévi fogadalomként életre hívott online olvasónapló vezetés a próbafutam után, tavaly kellemesen megszokott hobbivá szelídült.
Nem szeretnék nagy számvetést készíteni, különböző adatokat sorolni, listákat készíteni. Bár éves elfogyasztott könyvmennyiségem megcsappant a korábbiakhoz képest, igyekeztem eredeti nyelvűekből és magyar fordításokból egyaránt meríteni, s valamennyi élményemről blogbejegyzést készíteni. (Kettővel ugyan le vagyok maradva, de majd csak utolérem magam. *ujjak keresztben*)
A mennyiség ellenében hiszem, hogy a műfaj választásban haladást tudtam elérni. Igyekeztem nyitottabb lenni, nem annyira csak a saját fejem után menni, hanem - részben aktív mollyá való avanzsálásomnak köszönhetően - hallgatni olyanok ajánlására, akik nem feltétlen az én ízlésem tükrei csupán. Így esett, hogy több ya kötetbe is beleszerettem, hogy egyre nagyobb kedvvel nézelődök a romantikus vonalat kissé mellőző urban fantasy világában.
A 2011-re vállalt kihívásokat egy kivételével sikerült teljesítenem. Sajnos a Várólista csökkentés nem jött össze. Milyen buta dolog, hogy attól a pillanattól kezdve, hogy felkerülnek egy teljesítendő listára azok a regények, amelyeket azért vett meg az ember, mert gusztusa volt rájuk, már nem is tűnnek annyira vonzónak, sőt, mintha a 'kötelező' jelleg csöppnyit taszítóvá változtatná őket. Legalább is nálam. :( De nem adom fel! Idén is jelentkeztem Lobo kiírására, ezúttal kicsit okosabban, tartalék lista előgyártásával.
2012-ben megpróbálom újra feljebb tornázni az egy év alatt teljesített olvasásaim számát is. Heti kettővel nagyon elégedett lennék. De persze nem fogok kardomba dőlni, ha esetleg nem sikerül elérnem a 104-es határszámot. Továbbra is úgy gondolom, az élmény a lényeg, nem a darabszám.

Mindenkinek boldogságos, olvasmányos évet kívánok!

Chloe Neill - Chicagoland sorozat

2011-12-29T21:20:00.003+01:00

"Ha kedvelted Nancy Drewt, de mindig azt kívántad, bárcsak kardforgató élőholt lenne, akkor Merit a neked való lány."

~ Geek Monthly Magazine

Az írónő honlapja
A Cadogan Ház honlapja
A sorozat wiki oldala

1. Some Girls Bite - A lányok olykor harapnak

2. Friday Night Bites - Ha eljön a péntek

3. Twice Bitten

4. Hard Bitten

5. Drink Deep

6. Biting Cold

: Jelenleg az írónőnek tíz részre szóló szerződése van a sorozatra.

MaryJanice Davidson - Egy haláli szingli meséi

2011-12-28T20:22:00.006+01:00

Fülszöveg: "Ez a nap -akkor még nem tudtam, hogy a halálom napja- rosszul indult, pocsékul folytatódott és rémesen végződött."
Betsy Taylor arra ébred, hogy egy hullaházban fekszik, és vámpírrá változott. Ez azonban még midig jobb, mint halottnak lenni. Betsy emberfeletti képességek birtokába jut, és a másik nemre is elképesztő hatással van. Egy dologgal nem tud megbarátkozni: az új, folyékony étrendjével...
És míg anyja megkönnyebbülten veszi tudomásul, hogy lányával ezután is találkozhat, új, éjszakai barátai azt gondolják róla, hogy Betsy a vámpírok megjövendölt királynője. A szívtipró Sinclairnek és csapatának szüksége van Betsyre, mert az ő segítségével akarják letaszítani a trónról az elmúlt ötszáz év legellenszenvesebb és leghataloméhesebb vámpírját.
Betsytől azonban mi sem áll távolabb, mint belekeveredni a vámpírok belügyeibe. Sinclair és társai azonban nagyon is jól tudják, hogyan bírhatják Betsyt jobb belátásra. Többek között azzal, hogy korlátlan hozzáférést biztosítanak a Manolo Blahnik cipők legújabb tavaszi kollekciójához.

Évekkel ezelőtt találkoztam először Ms. Davidson nevével, amikor berozsdásodott angolom polírozására novellák után kutattam. Nem volt feledhetetlen alkotás, de szórakoztam annyira jól valami vérfarkas kalandján, hogy az írónő neve felkerüljön kilométer hosszú 'meg kell magamnak nézni' listámra. Így, amikor megláttam a könyvmolyos kis lapozós ajánlóban, igen megörültem. Bár jó sokat váratott magára, őesztelensége végre megérkezett hozzánk is.
Senki ne számítson véresen komoly urban fantasyra, de még csak közepes pararománcra sem, sokkal inkább a műfajok szórakoztató görbe tükre, aféle vámpír komédia ez, mintha a True Bloodot felhígították volna Stephanie Plummal. Vajon létezik olyan besorolás, hogy para chick lit?
A regény, s a teljes sorozat főszereplője Elizabeth - Betsy - Taylor, aki a szőke nős viccek magasra nőtt Barbie-s megtestesülése, cipőmániája Carry Bradshowt megszégyenítő, esetlensége Bridget Jonest kenterbe verő. Kalandjait pedig olyan kedélyesen csevegő stílusban vázolja, mintha csak egy koktél mellett sztorizgatnánk. Azt hiszem, kijelenthetem, hogy Betsyt voltaképp totál flúgosnak tartom, el nem tudom képzelni, hogyan lesz belőle valaha is igazi királynő. Göröngyösnek ígérkező útján barátok; két lábon járó fekete polgárjogi aktivista öribari és az orvos szakma nem túl fényes csillagaként tündöklő homo haver, valamint egy csini leszbikus vámpírella, no meg egy öntelt macsó vámpír lesznek segítségére.
Ó, igen, szót érdemel Eric Sinclair, Betsy tökéletes ellentéte. Enyhén karót nyelt, nem kissé arrogáns, de tagadhatatlanul ínycsiklandó falatnak ígérkező alfahím. Kíváncsi leszek, hogyan alakul a kapcsolatuk.
Őszinte leszek, talán nem minden pillanatomban lennék vevő a csacsogós jópofizásra, és tagadhatatlan, hogy akár a történetvezetésbe, akár a sztereotíp szereplőgárdába bele lehetne kötni. De! Én azon kaptam magam, hogy kb az 5. fejezetnél, amikor hősnőnk hiába igyekszik újrahalni, én már kacarászva csapkodtam magam mellett a díszpárnát. A lapok hamar fogytak, és vagy a szemem forgattam, annyira hibbant dolgokat hordott össze az írónő, vagy épp igyekeztem nem túl hangosan vihogni.
Azoknak ajánlanám, akik vágynak némi természetfeletti boltkóros féle agykikapcsolásra. Nálam működött.

2011/81.

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Megjelent: 2011. december
Formátum: puhatáblás, 328 oldal
Sorozat: Betsy királynő sorozat 1.

Egyéb: A könyv első 60 oldala online elolvasható.

MaryJanice Davidson - Betsy királynő sorozat

2011-12-27T18:06:00.007+01:00

MaryJanice Davidson fél paródia sorozata Betsy Taylor természetfeletti kalandjait meséli el. A nagyszájú, hebrencs, cipő mániás, szingli Betsy harmincadik születésnapján elveszti a munkáját, valamint az életét is. Miután a ravatalon magához tért, majd hiába igyekezett ismét elhalálozni, rá kellett döbbennie, vámpír lett belőle. Sőt! A vámpírok újsütetű királynője. Isten óvja a... z alattvalókat!

Az írónő honlapja

1. Undead and Unwed - Egy haláli szingli meséi
Bejegyzés a könyvről

2. Undead and Unemployed

3. Undead and Unappreciated

4. Undead and Unreturnable

5. Undead and Unpopular

6. Undead and Uneasy

7. Undead and Unworthy

8. Undead and Unwelcome

9. Undead and Unfinished

10. Undead and Undermined

11. Undead and Unstable

Sherrilyn Kenyon - The Guardian

2011-12-26T16:40:00.008+01:00

Fülszöveg: Az Álom Vadász Lydiának szent és veszélyes feladata van. Alá kell szállnia az alvilágba, hogy megtalálja az álmok egyik elveszett istenét, mielőtt az olyan titkokat árulna el, amely mindannyiukkal végezhet. Sosem hitte volna, hogy ő is a pokol leggonoszabb őrzőjének foglyaiként végzi.
Seth kezd kifutni az időből. Ha hamarosan nem szerzi meg az Olimposz kulcsát, majd Zeusz szívét, saját lelke és élete bánja. Ám az őrizete alatt lévő istenen mindeddig valamennyi kínzás hatástalannak bizonyult. A megmentőként érkező lány feltűnése viszont új lehetőséget kínál.
Két akarat feszül egymásnak, és egyiknek engednie kell. De Lydia nem csupán a mennyei kapukat védelmezi, a legsötétebb erőket tartja vissza. Ha elbukik, ősi gonosz szabadul a világra.

~ Kedvenc idézet ~

“Why lily?”
“It’s the most sacred and beautiful of all flowers in Egypt. They bloom in mud and shine in the darkness like a gift from the gods to remind you that no matter how bad something is, it will get better. That no matter how dark the night, the light will come for you. If you partake of them, they have the power to calm and soothe you, and to heal your wounds.” When he spoke his next words, they were laced with emotion and sincerity. “You are, and will always be, my sšn.”

Tagadhatatlanul Sherrilyn Kenyon egyike azon íróknak, akik kapcsán egyszerűen nem tudok, de voltaképp nem is akarok objektív lenni.
Egyszerűen olyan húrokat penget minden írásában, ami az én lelkemben nagyon is visszhangra lel. Rajongok a kissé gunyoros humoráért. Csodálom a sokat szenvedett, de meg nem tört hőseit. Oda vagyok azért, mert megfogalmazza a legdepisebb gondolataimat is, csak hogy aztán olyan történetet meséljen, ami újra és újra elhiteti velem, hogy minden sötétség, gonoszság, fájdalom ellenére a világ tele van tündérmesékkel, és mindenkinek jut egy boldogan éltek. Mindahányszor elismeréssel kell neki adóznom, mert számomra hihető alternatív valóságot teremtett, amelyben a látszólagos káoszban elképesztő rend és logika uralkodik. A különböző kultúrák hiedelmeit és panteonjai úgy fűzte egybe, hogy szinte természetesnek tűnik, emberi világunk mögött istenek, démonok és egyéb természetfeletti lények élik életüket, és vívják csatáikat.
Kell-e hát mondanom, hogy most is el vagyok varázsolva?

"Kindness is a rotten fruit that poisons anyone who partakes of it. Throw it in the face of your enemies and let it ruin them instead."

Kezdetnek ott van mindjárt a főhős, Seth, aki megkínzott, de valódi kemény pasi. Az egyiptomi Széth és megkeseredett emberi ágyasának gyermekeként született. Majd kisfiúként tulajdon édesanyja a sivatagban hagyta vérbe fagyva, közel a halálhoz, csak hogy visszavágjon kegyetlen szeretőjének. S ha ez nem lenne elég, a gyermeket megtaláló alakváltók is csak értékes cseretárgyat láttak benne, és eladták az alvilág egyik bugyrának kegyetlen uralkodójának. A félisteni erejétől megfosztott 13 éves ifjúra négy és fél évezrednyi megaláztatás, gyötrelem, és végtelen kínzás várt, amelyek könyörtelen harcossá formálták. Mégis, bár követett el igazán szörnyű dolgokat, valahol mélyen, legbelül a jóság magja megmaradt benne. Én pedig képtelen vagyok ellenállni valakinek, aki ennyi szenvedés után is képes eszénél, és pláne szívénél maradni.

"No matter how hard we try. No matter how much we plan and prepare. There will always be an enemy at the door and a storm trying to knock us down. Life’s not about security. It’s about picking up the pieces after it’s all over and carrying on. We can choose to be cowards who fear letting someone inside us, and do that alone. Or we can choose to be brave and let someone stand by our side and help us. "

Nem kis feladat volt megfelelő társat adni valakinek, aki csak a fájdalmat és kegyetlenséget ismeri. De Lydia pont megfelelő. Könyörületes és gyengéd, mégis ha kell, oda teszi magát, és bátran szembeszáll bárkivel. Benne meg van az a lojalitás és türelem, amellyel képes elérni, hogy Seth megtanuljon bízni, kimutatni az érzelmeit, és elhinni, hogy a szerelem létezik, és képes még őt is megváltani.
S ezt a két, általam gyorsan megkedvelt karaktert körbe vették a régről megismert barátok. Feltűnt Zarek, Jerico, csöppet hosszabb szerepben Jaden (ó, de nagyon szeretnék még róla olvasni) és a Sanctuary pár lakója. Jó volt újra találkozni velük.

S csak azt mondhatom, remélem, még sokszor lesz alkalmam betekinteni a világukba, mert rabja vagyok, ez már nem is lehet kérdéses.

2011/80.

Kiadó: St. Martin's Press
Megjelent: 2011. november
Formátum: Paperback, 341 oldal / BookDepository
Sorozat: Dark Hunter sorozat 31. (Dream Hunter 5.)

Egyéb: A könyv hivatalos honlapján az első négy fejezet online elolvasható.

Jeaniene Frost - Home for the Holidays

2011-12-25T16:14:00.010+01:00

Fülszöveg: Cat és Bones már alig várják, hogy normálisan ünnepelhessenek - már amennyire dinamikus párosuknál és természetfeletti barátaiknál arról szó lehet. Ám amikor egy idegen tűnik fel a birtokukon, és rég elfeledettnek hitt családi titkokról lebben fel a fátyol, lőttek a karácsonyi hangulatnak...sőt, talán nekik is.

~ Kedvenc idézet ~

"He unzipped his pants and tugged them down. I whirled just in time, barking, “I don’t care what you think, your junk does not have special abilities. And I already heard about the piercing,” over my shoulder.
“That’s not what I wanted to show you,” he replied in an implacable voice. ”Now stop being such a twit and look.”
My gaze narrowed and I did something I would’ve sworn was impossible not five minutes before – I came closer and knelt down so Ian’s groin was in better view.
“Wow,” I whispered.
He grunted. ”If I had a pound for every time a girl said that while in your position.”"

És igen, így kell jó novellát írni! Való igaz, hogy talán egy picurit hosszabb, mint némely antológiába szánt írás - gondolom ezért is lett 'csak' egy duológia része -, de le a kalappal előtte. Meglehet, a nagy sztori szálat nem mozdítja elő, sokkal inkább egy izgalmas mellékvágány, de élvezetes, kerek egész történetet mesél el, és miközben elveri kedvenceink kalandja iránti éhségünket, nem hagy egy csöppnyi csalatkozás utóízt sem.
Nem sok idő telt el a One Grave At A Time regény eseményei óta. Caték legkedvesebb barátaikkal éppen Bones születésnapjának ünneplésére készülődnek, amikor befut egy telefonhívás. Annette-et megtámadták a szállodában. Ám mielőtt a társaság igazán belemerülne az elkövető utáni hajszába, felbukkan egy ismeretlen vámpír, aki különös dolgokat állít magáról és Bones-hoz fűződő kapcsolatáról. Valami rejtélyes oknál fogva a máskor oly szkeptikus vámpír mesterek könnyedén fogadják a híreket. Csupán Cat, Denise és Ian az, akik képesek még tisztán gondolkodni, így erejüket egyesítve próbálják megmenteni szeretteiket.
Röviden: imádtam!
Hosszabban: Öröm volt olvasni minden lapját, mert a cselekmény fordulatokban gazdag, mert ismét beleshetünk Bones múltjába, mert végre tényleg együtt a nagy csapat, mert jókora dózisban érkezik Ian hányaveti lazasága, mert Cat & Bones még mindig az egyik legdögösebb páros a pararománcok világában. De komolyan, kár lenne kihagyni.
Ian rajongóknak pedig egyenesen kötelező. Én a magam részéről, bár kíváncsi voltam kedvencem teremtőjére, eddig nem voltam annyira oda érte. No de most! Ó igen, teljes regényt ennek a szellemes, szexi, csintalan, öntelt vámpírnak! És nem csak azért, mert ahogyan az írónő ígérte, megtudjunk, mit is rejt a nadrágja. Nem. :)) Sokkal inkább, mert a poénkodása és perverzitása mögött ott a ragaszkodás. Annak ellenére, hogy a múltban voltak vitáik, törődik Bones-sal, és szinte bármeddig elmenne, hogy megmentse. Hogy a végén bedobott információ bombáról ne is beszéljünk...
Pár lappal az epilógus után pedig ott trónol egy oldal, rajta olyan bűnre csábító sorokkal, mint 'ha élvezted Cat & Bones legutóbbi kalandját, imádni fogod Vlad és Leila történetét'. Na kérem, aki rám hallgat, ellenáll. Mert mi ez a nyúlfarknyi ízelítő? Mire elég ez? Csak arra, hogy az ember lánya szeretne lapozni, de nincs hová. 2012 április borzalmasan messze van, márpedig addig kell várni a Sötét herceg spin off első felvonására. Mondanom sem kell, nálam pirossal be van karikázva a dátum! :D

2011/79.

Kiadó: HarperCollins Publishers
Megjelent: 2011. október
Formátum: Hardback, 320 oldal / BookDepository
Sorozat: Cat & Bones sorozat 6,5.

Egyéb: Beleolvashatunk a kiadó honlapján.

És akkor jött két hét lángolás

2011-12-11T15:38:00.000+01:00

A könyv szeretete, az olvasás imádata különös dolgokra ragadtatja az embert. Hajlamossá válik falánk hörcsögként halmozni a regényeket. Ennek imádni való a borítója, annak a fülszövege megvesz kilóra, amannak már az író neve miatt is a polcon a helye, ez a kupac pedig azért, mert annyi jót lehet hallani róluk...
Amikor 2009-ben megjelent kicsiny hazánkban Suzanne Collins Az éhezők viadala című regénye, nálam határozottan ez utóbbi kategóriába tartozott. Annyi díjat nyert, hogy semmiképp nem mehettem el mellette csukott szemmel. Megvettem, elhelyeztem a többi kincsem közé, ahol aztán türelemmel várakozott, hogy sorra kerüljön. Ám valahogy mindig akadt csábítóbb, sürgősen akarom típusú könyv, és kezdtem megfeledkezni arról, hogy egyszer biz én vettem egy ifjúsági regényt, amelynek a tartalma post apokaliptikus kalandregényt sejtetett.
Érkeztek a folytatások, majd hálivúd bejelentette az első kötet megfilmesítését - naná, elfogytak a Potterek, az Edward & Bella románc sem húzható már túl soká - én pedig kíváncsiból lassan átváltottam ódzkodóba, és persze időt húzósba. Nem tehetek róla, a túl nagy hype engem rémiszt. Viszont a moziplakát gyönyörűséges lett! A lángok teljesen megigéztek. Épp ezért az agavés kívánság listámra a harmadik rész címét felvéstem (ühm, a második sehol... de erről majd később), mondván, nehogy ne legyek már képben, amikor a fél világ - vagy legalább is a nekem fontos világ fele - erről fog beszélni.
Aztán teltek a hónapok, a trilógia indító még mindig a katonás sorba rendezett könyvek között csücsült érintetlenül. Majd egy napon csomag érkezett a kiadótól, és a pufi boríték A kiválasztottat rejtette. Ó, botor mohóság! Nincs kecmec, maraton következik.
Életemben eddig egyetlen olyan regény akadt, aminek többször futottam neki. Az Egri csillagok fürdőzős jelenetét szerintem legalább ötször elolvastam, mire végre a teljes történetnek is neki mertem rugaszkodni. Annyira másnak tűnt, mint addigi olvasmány élményeim, hogy szoknom kellett, el kellett hinnem, hogy be tudom fogadni, és még élvezni is fogom. Nos, így felnőtt fejjel szembe találtam magam a második ilyen vízválasztóval. Persze a narratív E/1-s stílus is mindig megtorpant kicsit, de itt nem erről volt szó. A bennem élő, mindig mindenhol egyenlőséget követelő lázadó üvöltéssé hangosodó felháborodását kellett elfojtanom ahhoz, hogy számomra fogyasztható legyen a történet. Így esett, hogy az első harminc oldalt háromszor olvastam, mielőtt elindultam volna Katniss-szal arra az útra, amit kár lett volna kihagyni, mert olyan nagyon, teljesen beszippantott, amit talán ki sem tudok fejezni. Onnan kezdődően, hogy elfogadtam a Collins által megálmodott ország működését, két hétre mintha a mi valóságunk megszűnt volna, helyét Panem világa vette át az életemben.

Sokan azt mondják az alaptörténet Takami Kósun: Battle Royale című művének koppintása, az írónő viszont azt állítja, hogy Thészeusz legendája, a valóságshow-k és hadi tudósítások inspirálták. Akár így, akár úgy, számomra újszerű és döbbenetes volt az elképzelés, hogy a Kapitólium mint a gyarmati nagyúr elnyomásban tart 12 körzetet, ahol csak előre meghatározott termelést folytathatnak, amelyért rabszolgáknak járó fizetség dukál. Az aratás nap pedig... Borzadva olvastam, hogy nem elég, hogy évente 12-18 év közti gyerekeket hurcolnak el egymással megmérkőzni, statuálva ezzel is tejhatalmukat, de az államvezetés elvárja, hogy mindez olyan legyen, mint egy igazi népünnepély. Holott a gyerekeket ölni és halni viszik. A CBS nagy sikerű Survival reality-je sokkal véresebb kiadásban, ahol ráadásul tényleg csak egy maradhat.

"a túléléshez olyan dolgokat is meg kell majd tenni, amelyek eddig elképzelhetetlennek tűntek"

Visszatekintve már itt elérte Collins, hogy a teljes trilógiát végig kövessem. Mert semmi perc alatt meggyűlöltem az elnyomó kapitóliumi vezetést, úgyhogy ha valaki(k) térde kényszerítik, arra biztosan kíváncsi leszek. Mert hitetlenkedve, és kissé elítélően gondoltam a reménytelenségbe taszított körzetek lakóira, nem értettem, hogyan képesek ezt tűrni. Akartam, hogy fellázadjanak, áhítottam egy nagy, rendszert megdöntő forradalmat! Az írónő pedig ezt adta meg Katniss életének egy szakaszát követve, három regényre bontva. Az izzó parázs lángra kapott és tűzbe borította a világot, hogy a hamvakból egy új élet épülhessen majd.

Node, csöppet előre szaladtam. Vissza az első könyv második harmadához, a viadalhoz! Aminek olvastán igen csak változatos érzelmi kitöréseket produkáltam. Kezdve a szitkozódó értetlenkedéssel (Peeta, mi a jó fenét művelsz?), folytatva a tébolyult felháborodással (Tűzgolyóval pörgetik fel az eseményeket, nehogy essen a nézettség a vérhiány miatt? Azt a beteg állatjait!), át a gyomorkavargós émelygésen (Miért van az, hogy az akciófilmekben közel sem tűnik ennyire rusnyán brutálisnak, ha eltörik valaki nyakát?), egészen a dühödt földhöz csapós besértődésig (Megkedveltem a kis szövetségest, rettegve bizakodtam, hogy talán... teljesen kiborított a halála!), és a totális undorig (Förtelmes mutánsok, a holtak szemeivel? Jézusom!). Azt hiszem, mire elérkeztem a regény kétharmadához, legalább kétszer játszottam el azzal a ötlettel, hogy én ezt most leteszem, és soha az életben a közelébe se jövök. Mert ezt képtelenség élvezni, ez engem kiborít! De persze folytattam, mert a történet magával sodort; a morbid kíváncsiság, az elpusztíthatatlannak tűnő reménykedés arra sarkalt, hogy mind gyorsabban faljam az oldalakat... mígnem elfogytak.

Nyúltam volna a folytatásért, ami nem volt. Fej veregetése az asztallapba, kocsisokat megszégyenítő szókincsű önostorozás, a net átfésülése következett. Másnap délután pedig a miskolci könyvesboltok ostroma. Szegény eladótól ezúton is elnézést kérek, amiért kis híján lekaptam a tíz körméről, amikor kedvesen a legfrissebb részt próbálta rám tukmálni, a közbülső helyett. Végül azért sikerült a megfelelő zsákmánnyal hazatérnem.

Hmmm... Ha az első regény alatt izgultam, itt erőt vett rajtam a paranoia. Mel Gibson alakítása semmi volt az Összeesküvés elméletben ahhoz képest, ahogyan én konspiráltam a háttérben folytatott üzelmekről. Biztosra vettem, hogy a nyomkövető chip benn maradt, hogy mindent és mindenkit figyelnek, hogy az egész 75. évfordulós viadal ötlete az elnök machinériája. Miközben én nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy micsoda hülye rendszer az, amit két kölyök egyáltalán veszélyeztethet, a történet csendesen csordogáló csermelyből átváltott sebesen sodró vad folyóba, és ismét az arénában találtam magam, ismét olyanokkal, akiket megkedveltem, akiknek retteghettem az életéért. Meg kell mondanom, ha elszakadok a szörnyülködésemtől, elismeréssel kell adóznom a színhely koncepciójának. A ~~kínzó~~ játékmesterek kitettek magukért, megteremtették a borzalmak óralapját, ahol az idő múlását holtestekben mérik. És aztán egyszer csak ismét elfogytak a lapok...
Így nem lehet vége valaminek! El sem tudom képzelni, mások hogyan tudtak várni hónapokat arra, hogy kiderüljön, hogyan alakul főszereplőink sorsa. Oké, lehet nem mindenki lett elkötelezett Team Peeta, de nekem, akinek az úgy tűnik állandó young adult regény betegségként kísértő szerelmi háromszögből ő volt a legszimpatikusabb, ez a befejezés felért egy fejbekólintással. Teljesen magamba zuhantam.

"– Muszáj volt megmentenünk téged, mert te vagy a fecsegőposzáta, Katniss – mondja Plutarch. – Amíg te élsz, a forradalom is él."

Összezavarodtam, akár csak Katniss. A sztori mintha valami kaotikus útkeresésbe váltott volna. Úgy tűnt, a Fecsegőposzáta több időt tölt gyógyszerektől kiütve mint azzal, hogy részese legyen a társadalmuk alapját megrengető eseményeknek. Apró villanások rendszertelen sorozatának éreztem a könyvet a kapitoliumi küldetés kezdetéig. Onnan viszont sodortak az események egészen addig a pillanatig, ahol mintha minden megszűnt volna létezni. Kikerekedett szemmel olvastam az iszonyatot. Mintha lassított felvételként peregtek volna a szemem előtt azok a képek, amelyek eldöntötték a háborút, és főhőseink életét is. A befejezés nem egy egy csapásra minden csodaszép lesz befejezés, csak egy újabb fájdalmas út kezdete, viszont ez már a megnyugváshoz vezethet.

Nehéz elmondanom, hogy milyen is volt ez a két hét, amit Panemmel töltöttem. Imádtam és gyűlöltem a szerzőt, Katnisst, a helyzetet. De olyan élményt kaptam, amit talán sosem fogok elfelejteni. Kitépte a szívemet, hogy aztán mégis reménnyel töltsön el. De leginkább elgondolkodtatott. A társadalmi feszültségekről, a háborúról, arról, hogy milyen körülmények érhetik el, hogy kivetkőzzünk magunkból, vagy milyen események változtathatnak meg minket örökre, egyáltalán, megváltoznak-e az emberek, vagy csak személyiségük elfojtott vonásai törnek-e elő.
Csodálatos tehetséggel megírt, kitűnően felépített ifjúsági trilógia, nem csak fiatalaknak, mindenkinek.

~ Zárszó helyett, egy idézet ~

"Nekem az ígéret kell, hogy bármilyen szörnyű veszteségeket szenvedtünk is el, lehet folytatni az életet. És minden jóra fordulhat. (...)
Ezért aztán, amikor suttogva azt mondja: „Szeretsz engem. Igaz vagy nem igaz?”, azt felelem:
– Igaz."

A kiválasztottért az AGAVE KIADÓnak tartozom köszönettel.

2011/76-78.

Kiadó: Agave Könyvek Kft.

Megjelent: 2009-2010-2011
Formátum: ragasztott puhatáblás, 304, 320 és 352 oldal
Sorozat: Éhezők viadala trilógia

Egyéb: 2012. március 22-ére ígérik az első rész mozi változatát. IMDb oldala

Vendégblogger - Szinna olvasmányai (32) - Maggie Stiefvater – The Scorpio Races

2011-12-05T14:17:00.004+01:00

Maggie Stiefvater – The Scorpio Races
(Sajnos magyarul nem elérhető)
Önálló regény [1] Ifjúsági kategóriába sorolható [YA].

Fülszöveg: Van aki a győzelemért versenyez. Van aki a túlélésért.
Minden novemberben elindul a Skorpió futam. A versenyzők megpróbálnak eljutni vízlovaikkal a célvonalig.
Van aki túléli. Van aki nem.
A tizenkilenc éves Sean Kendrick, egy fiatal, kevés szavú férfi a visszatérő bajnok. Ha vannak is félelmei, azt olyan mélyen magába temette, hogy senki sem láthatja.
Kate „Puck” Connolly más. Ő sosem tervezte, hogy indul a Skorpió futamon, de a sors nem adott neki sok választási lehetőséget. Így jelentkezik a versenyre – első nőként a futam történetében. De semmi sem készíti fel arra, ami rá vár.

Egy Thisby nevű írországi szigeten az ősz végén a közelgő téltől összezavarodva és éhesen vízlovak* jönnek ki az óceánból. A megjelenésük egyszerre kelt félelmet és reményt is a szigetlakókban. A minden évben megrendezésre kerülő Skorpió futam a sziget fő turista látványossága és egyik fő megélhetési forrása. A capall uisce viszont veszélyes jószág, ragadozó, és sok ember lelte halálát a fogaik és patáik alatt. A szigetlakók fogságba ejtenek néhányat a vízlovak közül, és megpróbálják megszelídíteni őket, hogy részt vegyenek velük a parton rendezett véres versenyen.
Sokan azt mondanák: ez a könyv a lovakról szól.
Én azt gondolom a hűségről.
A hűségről a családunkhoz, a szeretteinkhez és önmagunkhoz. S mindez a Maggi Stiefvatertől megszokott lírai stílusban elmesélve. A cselekmény úgy épül be egy valóságos, kemény, mai környezetbe, hogy a történet teljesen hitelesnek tűnik annak ellenére, hogy fantázia szülte mágikus vízlovakról olvasunk. A könyvben van romantikus szál is, de nem ez áll a történet középpontjában. A két főhős, Sean és Kate között kialakuló tiszteleten és bizalmon alapuló kötödés lassan bontakozik ki. Mindketten a vízlovak miatt árvák. Mindketten részt vesznek a versenyen. Első látásra nagyon különböző okból, aztán a történet előrehaladtával lassan ráébredünk, hogy a céljaik cseppet sem különbözők, mindketten a családjukat, s ezzel a bizonytalan életüket próbálják egyben tartani, s ahhoz, hogy sikerüljön, mindegyiküknek nyerni kellene. De a versenynek csak egy győztese lehet.
Maggie Stiefvater sosem kényeztet el bennünket a boldogan éltek, míg meg nem haltak kényelmes befejezésével. Ő csak a lehetőségét adja meg, s nekünk, olvasóknak kell kibogoznunk, hogy mit kezdünk a ránk zúdított érzelmekkel. Aki szerette a Mercy Falls farkasai sorozatot, ezt semmiképpen se hagyja ki.

*A skót-ír mitológiában előforduló lény a vízló. Sok változata van a nevének: glashtin, capall uisge, cabyll ushtey, kelpie. A regényben az író a capall uisce (ejtsd kapl iske) nevet használja. A vízlovak húsevők, ha kicsábítják őket az óceánból az elképzelhető legnagyszerűbb versenylovak mindaddig, amíg újból sós vizet nem érintenek.

***

„– Mr. Malvern – mondom.
– Nem szeretem ismételni magam. Már évekkel ezelőtt megmondtam, és most úgy hallom megint ugyanazt ismétlem. Nem eladó, senkinek. Szóval ez nem a személyed ellen szól.
Persze tudom az okát, hogy miért nem akarja eladni Corrt. Ha eladná, a hírnevének egy darabját veszítené el.
– Értem, hogy miért nem akarja eladni – mondom –, de talán elfelejtette, hogy milyen az, amikor másnak lovagol, és nincs egy olyan lova, amit a sajátjának hívhat.
Malvern a homlokát ráncolja, miközben a stopperét nézi; nem azért, mert Merész lassú lenne, épp az ellenkezőjéért.
– Mondtam már, hogy megveheted bármelyik telivért.
– Azokat a telivéreket nem én neveltem ki. Nem én tettem azzá őket amik.
– Mindegyiket te tetted azzá amik – válaszolja Malvern.
Nem nézek rá. – Egyik sem tett engem azzá, aki vagyok.
Olyan hihetetlen érzés ez, mint egy gyónás. Kiöntöm a szívem Malvernnek, hogy elmagyarázzam a lényeget. Együtt nőttem fel Corral. Az apám lovagolt rajta, majd elvesztette. Aztán én újra megtaláltam. Ő az, ami a családomból maradt.
Benjamin Malvern nagy, bütykös hüvelykujjával dörzsölgeti az arcát, és egy pillanatig azt hiszem fontolóra veszi a dolgot. De aztán azt mondja – Válassz másik lovat.
– Tanítani fogom a többit. Csak ez az egyetlen dolog változik.
– Válassz másik lovat Mr. Kendrick.
– Nem akarok másik lovat – mondom –, Corrt akarom.
Még mindig nem néz rám. Ha rám nézne, azt hiszem megfognám. A vérem a fülemben dobol.
– Nem ismétlem el többször. Nem eladó. – mondja Malvern.
Ahogy Malvern a következő pályára lépő lovat nézi, ökölbe szorítom a kezem a zsebemben. Visszaemlékszem, hogy Kate Connolly nem hátrált meg a lovas parádén. Emlékszem arra, hogy Holly azt mondta, kell lennie valaminek, amit Malvern jobban akar mint Corrt. Emlékszem a kanca istennő furcsa hangjára: Kívánj még valamit. Még Mutt Malvern is eszembe jut, ahogy mindent kockára tesz a dicsőségért annak a tarkának a hátán. Mindig azt hittem az egész életem szerencsejáték. Minden évben az életem kockáztatom a parton, és most értem meg, hogy soha sem tettem kockára az egyetlen dolgot, aminek elvesztésétől igazán félek.
Nem akarom megtenni.
Nagyon nyugodtan mondom mégis.
– Akkor Mr. Malvern, én kilépek.”

* * *

„Mutt felmászik Corra, noha Prince tartja még mindig a vezetőszárat. Egy másik férfi áll Corr és a tenger között, karjai kitárva, mint egy kerítés. Mutt a lábát lóbálja és a földet nézi. Olyan, mint egy gyerek egy pónin.
– Ez Mutt Malvern ajándéka számomra – mondja Sean annyi keserűséggel a hangjában, hogy én is megízlelem –, ez az én hibám.
Azon gondolkodom, mit mondhatnék, ami megvigasztalja. Bár azt sem tudom, szeretné-e egyáltalán, hogy megvigasztalják. Igazából, még abban sem vagyok biztos, hogy hasonló helyzetben én mit szeretnék. ()
– Valószínűleg a tiéd – válaszolom. – De húsz vagy harminc perc múlva, esetleg egy óra múlva Mutt Malvern megunja Corrt, és visszaül arra a fekete-fehér bestiára, akinek a nevét a sajátja mellé biggyesztette a hentes asztalánál. És azt hiszem az a tarka elég nagy büntetés bárki számára.
Amikor Sean rám néz a tekintete olyan fényes, hogy szinte kibillent az egyensúlyomból. Visszabámulok rá.
– Egyébként mit mondtál, hol is van a lovad? – kérdezi.
– Otthon. Tegnap este gyakoroltunk. Egyébként mit is mondtál, miért léptél ki?
Egy bús horkantással félrenéz. – Kockáztattam. Mint te és a pónid.
– Ló.
– Rendben. – Sean újra Corrt nézi. – Egyébként mit is mondtál, miért versenyzel?
Persze nem mondtam semmit. Minden egyes porcikám tiltakozik az ellen, hogy beismerjem a döntésem valódi okát. Elképzelem, hogy erről beszélnek egész Skarmouth-ban, épp úgy, ahogy Dory Maud elmesélte, hogy Sean Kendrick felmondott Corr miatt. Nem mondtam el még Peg Grattonnak sem, pedig úgy tűnik, ő mellettem áll, sem Dory Maudnak, pedig ő majdnem családtag. De hallom magam ahogy kimondom.
– Elveszítjük a szüleim házát, ha nem győzök.
Most jövök rá mennyire hülyén hangzik így hangosan kimondva. Nem azért, mert Sean Kendrick elpletykálná, hanem mert most már tudja, nem csak abban reménykedem, hogy versenyezhetek, hanem, hogy pénzt is tudok csinálni belőle. Borzasztóan irreális ilyet mondani a Skorpió futam négyszeres győztesének.
Egy hosszú pillanatig hallgat, pillantása Corron és a hátán ülő Mutton időz.
– Ez jó ok a hazardírozásra – mondja, és hihetetlen melegséget érzek iránta, amiért ezt mondta, ahelyett, hogy bolondnak nevezett volna. Kifújom a levegőt.
– A te okod is jó volt.
– Úgy gondolod?
– Corr a tiéd, nem számít mit mond a törvény. Azt hiszem Benjamin Malvern féltékeny rád. És – teszem hozzá –, azt gondolom szeret játszani az emberekkel.”

Laurell K. Hamilton - A Lick of Frost - Fagyos érintés

2011-12-04T11:00:00.007+01:00

Fülszöveg: Ismertek jól. A nevem Meredith Gentry, hercegnő és a faerie trón várományosa, korábban magánnyomozó a halandók világában. Hogy királynővé koronázzanak, folytatnom kell a királyi vérvonalat: utódot kell a világra hoznom. Ha kudarcot vallok, nagynéném, Andais királynő a faerie trónjára segítheti a fiát, az őrült Cel herceget. Engem pedig könnyedén eltesz láb alól. Hűséges őrök vesznek körül, akik megvédenek, szeretnek, és ha kell, az ágyamba bújnak. De minden próbálkozás ellenére elkerül a gyermekáldás. A gonosz királynő és bizalmasai ellenem szövetkeztek, így testőreimmel visszatértünk Los Angelesbe, remélve, hogy el tudtunk menekülni az udvari intrikák egyre gyülekező árnyai elől. De még száműzetésben sem lehet kicsúszni a sötét szándékkal közeledők markából. Most Taranis király, a faerie Seelie Udvarának hatalmas uralkodója halandók segítségével próbálja meg kézre keríteni testőreimet. De én tudom, hogy támadásának valódi célpontja én vagyok. Megpróbált megölni, amikor gyermek voltam. És most attól tartok, szándékai ennél is rettenetesebbek.

~ Kedvenc idézet ~

"Mindig szeretni foglak. Amikor ez a vörös haj fehér lesz, még mindig szeretni foglak. Amikor a fiatalság sima puhaságát felváltja az idő törékeny puhasága, bőrödet még mindig meg akarom majd érinteni. Ha arcodat elborítják a ráncok a mosolyaid, a szemeden átsuhanó meglepetések miatt, amikor minden elsírt könnyed nyomokat hagy arcodon, még inkább kincsként foglak őrizni, mert ott voltam, és mindezt láthattam. Meredith, meg fogod osztani velem az életedet, és szeretni foglak, amíg az utolsó lélegzet el nem hagyja tested vagy testemet."

Laurell K. Hamilton kapcsán az első dolog, ami beugrik, hogy elképeszt, ahogyan, amilyen stílusban ez a nő képes minden kis piszkos, kifacsarodott gondolatát papírra vetni.
Ebben a sorozatában pl nem riad vissza alapmotívumnak használni valami olyasmit, amivel a lányok esetleg vadabb pillanataikban játszadoznak el gondolatban. Egy átlagos, sőt látszólag még azt a szintet is nehezen megütő csaj olyan helyzetben találja magát, ahol rengeteg vadító pasi töri magát érte, mindenki vele akar hancúrozni, minden egyes káprázatos - igaz, csöppnyit furcsa - pasas él-hal azért, hogy ő lehessen gyermeke apja. Nincs olyan egészséges vágyakkal teli nő, akinek ne kezdene bizseregni... a... szíve, ha arról van szó, hogy kénytelen lenne elviselni egy észveszejtő pasikoszorú, vagy mondjam, hogy hárem minden figyelmét. Be kell vallanom, rövid időre józanságomat teljesen elhomályosította az ötlet akkor, régen, első találkozásomkor Merry Gentry világával. Viszont ahogyan haladtam előre a történetben örömmel konstatáltam, hogy messze nem csupán indokolatlan szexjelenetek láncolata, de kellő mennyiségű akció, némi szívfájdalom, ügyesen használt mitológia, és egy jól felépített világ vár rám a lapok között.
A Fagyos érintés nem sokkal a Misztrál csókjának eseményei után veszi fel a mesélés fonalát, és ahogyan Az éjfél simogatása óta trendnek tűnik, igazán rövid időt fog át. Ettől és a karcsú oldalszámtól végig olyan sietős, pörgős érzetem volt - talán csak a korábbi, kissé beállt történetű részek miatt? - , holott a cselekmény az írónőre jellemzően alakult; hosszas lassú csörgedezésből csap át a legvégére kifejezetten izgalmasba, és hoz olyan fordulatot, amitől felhúzhatjuk a szemöldökünket.
És spec nem csak a szemöldökömet, hanem kompletten magamat húztam fel. Sosem voltam team ez vagy az, de kedveltem Fagyot, itt meg különösen (az a 15. fejezet...jahaj), így mondhatni kiakadtam. Igyekszem azzal győzködni háborgó lelkem, hogy Hamilton, akit mindig is inkább fantasy írónak tartottam, mint románc szerzőnek, ezúttal gyönyörűen megmutatta, hogy mennyire nem szabad őt beskatulyázni, mindig tartogat meglepetéseket.
Már csak azért is, mert álmomban sem gondoltam, hogy ilyen magyarázattal fog előállni a gyerek kérdés kapcsán. ***SPOILER*** Egy ikerpár három-három apával??? WTF!!! Azt hiszem, nálam ez kiverte a biztosítékot, ezt még emésztenem kell. Szerintem el is leszek ezzel addig, míg megérkezik a folytatás.
Vagy nem... nem is tudom. Lehet, hogy ez a sorozat lesz az, amelyik végleg meggyőz arról, hogy nem teljesen lükék azok, akik csak akkor vágnak bele egy sorozatba, ha már beszerezték elejétől a végéig. Micsoda maratont lehet úgy csapni... megfontolandó!
Mindenesetre, aki már most belevág ebbe a regénybe, az jócskán mágikus, közepesen erotikus, és szerfelett érzelmes részre számíthat.

A könyvért az AGAVE KIADÓnak tartozom köszönettel.

2011/75.

Kiadó: Agave Könyvek Kft.
Megjelent: 2011. november
Formátum: ragasztott puhatáblás, 267 oldal
Sorozat: Meredith Gentry sorozat 6. kötete

Egyéb: Az első fejezet szabadon elérhető.

Nalini Singh - Archangel’s Consort - Angyaltánc

2011-11-26T19:48:00.011+01:00

Fülszöveg: A vámpírvadászból angyallá változott Elena és arkangyal szerelme, Raphael visszatérnek otthonukba, New Yorkba. Megkezdhetik közös életüket és felfedezhetik, hogy valóban nagy szükségük van egymásra: az arkangyalnak Elena emberségére, a lánynak pedig Raphael erejére és támogatására, hogy megküzdhessenek saját démonaikkal.
Nyugalmuk azonban nem lehet zavartalan, a világ a feje tetejére áll körülöttük. A bolygót megmagyarázhatatlan földrengések, szökőárak és árvizek kezdik pusztítani, egy újabb gyilkosságsorozat pedig mindkettőjüket személyesen érinti. Egy ősöreg arkangyal ébred évezredes álmából: Raphael anyja vissza akarja kapni a fiát.

Alig egy évvel Nalini Singh hazai debütálása után már a harmadik Elena & Raphael regénynek örülhetnek a rajongók, közöttük jómagam is. Elképesztő, hogy ez a nő mennyire megfogott magának! Sőt, az írónő stílusa, karakterformálása és történetvezetése mellett az itthoni borítók is súlyosbítják addiktságomat.
Képtelen vagyok megállni, hogy ne szóljak pár szót erről a csodáról. Amilyen egyszerűnek tűnik első pillantásra, részleteiben annyira beszédes, összességében pedig igazán hangulat teremtő a címlap. A könyvenként változó város sziluett ahogyan a helyszínről árulkodik, a tollacskák tökéletesen jelképezve főszereplőinket, és a mostanira felkerült, vércseppből formált jing-jang jel a mély, csiszolódó kapcsolatra utalva... pompás! Ismét csak megemelhetem képzeletbeli kalapomat Redl Anna tervező előtt, akinek a keze alól kikerült e szépség.
Mielőtt attól tartana mindenki, hogy most majd belemerülök a lapminőség, betűméret, miegymás kivesézésébe, bele is vágok abba, mit gondolok a történetről. De vigyázat, rajongó lettem még valahol az induló kötetben, így nagy a veszélye a súlyos drukkerhév szerű elfogultságnak!

~ Kedvenc mondat ~

"(...) ne merészelj itt hagyni! Együtt! Megígérted, hogy ha lezuhanunk, együtt zuhanunk!"

Hogy miért ez a kedvenc? Részben mert kiválóan jellemzi azt az egységet, amely ha nem is könnyedén, de folyamatosan alakul, formálódik a vámpírvadász és az arkangyal között. Hordozza a zuhanás, a gyengeség lehetőségét, de ugyanakkor az erőt is, amit az összetartozásból meríthetnek. Másrészt a regény csúcspontját adó véres összecsapás idején hangzik el, ott a halál árnyékában ragyogó ellenpontként a sugárzó szerelem megnyilvánulásaként.
A regény egyébként ugyan azon séma szerint készült, mint a korábbi részek. A cselekmény lassan folydogálva indul, a hétköznapokra - már ha van ilyesmi ennél a párosnál - koncentrál, amelyet különös esetek zavarnak meg (a gyerekek megölése alaposan kiborított), amelyek természetesen egy olyan óriási angyali probléma előszelei csupán, amelynek megoldása ki másra is maradna, mint New York arkangyalára és hitvesére. Közben pedig be-bepillanthatunk múltjuk előtörő emlékeibe, tanúja lehetünk, milyen lett közös életük (kedves apróság a kávéscsésze oda-vissza csenése egy reggelen), hogyan kötnek kompromisszumokat, hogyan tanulják meg elfogadni a másik személyiségét mialatt önmagukat sem veszítik el, csupán idomulnak a párjukhoz.
Ez különösen tetszett! Raphael halhatatlanságából, hatalmából eredően elég keményfejű és gőgös tud lenni, lényéből fakad, hogy uralja környezetét és parancsolgasson a körülötte élőknek. Viszont halandó szívű vadászát olyan fából faragták, hogy megvesse a sarkát, dacosan kihúzza magát, és ellent mondjon, ha úgy érzi, uracskája elveti a sulykot. És a férfi fejet is hajt asszonykája óhaja előtt... időnként... ha elfogadhatónak érzi. Pl. érzékletes gesztus a csöppnyit szelídített macsótól, hogy bár lágy csókra vonja magához Elenát azt leggyakrabban tulajdonosi mozdulattal teszi.
Azt mondanám, engem nem igazán az ős ébredése kötött le a történetben. Igen, izgalmas színt hozott, de számomra megmaradt háttérnek ahhoz, hogy jobban megismerjem a kedvenceimet, hogy álmodozva lubickolhassak egymás felé számtalan kis semmiségben megnyilvánuló, de mégsem túl rózsaszín vattacukrossá váló szerelmükben, hogy apróságokon kombinálva elmerenghessek ritkán felbukkanó szereplőkről (Most rögtön szeretnék Aodhan és Illium saját sztorit!), hogy olyan butaságokon elmélkedjek, mint mekkora szerencse, hogy kőgazdag a pasi, ha ennyit tépkedik egymásról a ruhákat, hogy azt latolgassam, rá tudom-e venni kissé maradi fantáziámat, hogy feldolgozza a repülés közbeni szeretkezés kérdését (bocs, nem, még mindig nem, hiába Singh, hiába Frost, földhöz ragadt vagyok)... Azért el ne feledjem megemlíteni, hogy a thriller szál orromnál fogva vezetett, s alaposan meglepett egy-két mozzanattal.
S hogy akkor élveztem-e a könyvet? Fantasztikusan szórakoztam köszönhetően a szerző tehetségének, amellyel fonta az eseményeket, és a fordító rátermettségének, amellyel ezeket magyar szavakba öntötte. Le sem tagadhatnám, Elena és Raphael nálam felkerültek Cat & Bones mellé kedvenc, már egymásra talált párosnak.
Végezetül tegye fel a kezét, akit rajtam kívül megzavart a regény közepén a gondolat, hogyan képes valaki csizmába bújtatott lábának ujjaival simítani. Tudom, tudom, kukacoskodok! De mégsem fejezhetek be minden Singh bejegyzést azzal, hogy drága kiadó, mikor érkezik a folytatás?

A könyvért az EGMONT KIADÓnak tartozom köszönettel.

2011/74.
Paranormal/31.

Kiadó: Egmont Dark
Megjelent: 2011. november
Formátum: ragasztott puhatáblás
Sorozat: Angyali vadász 3. kötete

Egyéb: Ha összezavarodok, itt ellenőrzöm, ki kicsoda.

Karen Hawkins - To Scotland, With Love - Viharos szerelem

2011-11-20T18:34:00.009+01:00

Fülszöveg: Venetia határozott és öntudatos ifjú hölgy, aki segítő szándékkal bármikor szívesen beleavatkozik a körülötte élők életébe. Amikor azonban egy hozományvadász csellel ráveszi, hogy megszökjön vele, nagy bajba kerül, és úgy tűnik, most ő szorul segítségre. Egy váratlan hóvihar miatt egy fedél alá kényszerülnek, kockára téve Venetia jóhírét. A fogadó, ahol megszállnak, időközben megtelik vendégekkel, akik nem hagynák szó nélkül azt, hogy egy ifjú hajadon idegen férfi társaságában utazgat. A szorult helyzetben lévő lány segítségére siet gyerekkori barátja, Gregor MacLean, aki egy ügyes hazugsággal elejét veszi a gyanúsítgatásnak.
Ám a valódi kalandok még csak most kezdődnek: a hó miatt még napokra a fogadóban rekednek, összezárva egy úti társasággal.
Miközben azon igyekeznek, hogy fenntartsák a látszatot, McLeannek saját viharos természetével is meg kell küzdenie, Venetia pedig rájön, hogy amit Gregor iránt érez, sokkal több egyszerű barátságnál, és hiába próbálja megőrizni józanságát, menthetetlenül beleszeret a férfiba.

~ Kedvenc idézet ~

"Nem tartom romantikusnak, amikor egy férfi azt mondja, hogy az életét adná azért az asszonyért, akit szeret. Sokkal jobban tetszik az a férfi, aki azért harcol, hogy életben maradjunk! Semmi romantikus nincs egy halott férfiban, akár a kedvesed, akár nem."

Ez az a fajta regény, amely akkor a legélvezetesebb, ha szinte egy ültében kiolvassa az ember, és nem agyal rajta túl sokat. Ebben az esetben pár órára pehelykönnyű szórakoztató ki semmiség, különösen ha a mellékszereplők vannak színen, mert főszereplőink, akárcsak maga a történetvezetés megragadtak a középszerűségben.
Hogy miért is vagyok ily' kegyetlen egy olyan regényhez, amelyet alig vártam, hogy a kezembe vegyek?
Nos először is hősünk, Gregor MacLean miatt. Eredendően ez egy skót család-történet némi boszorkány átokkal fűszerezve, ám Gregor néha megemlített ízes beszédétől eltekintve lehetne őkelme bármely angol úr akár melyik átlagos történelmi románcból, aki a szerencsétlen véletlen folytán egy megkésett hóvihar áldozatává válik társaival egyetemben. Nem mondanám, hogy különleges karakter lenne, hacsak nem tekintjük annak, hogy igen nehezen képes észrevenni a nyilvánvalót még akkor is, ha már évek óta ott van az orra előtt.
Másodszor Venetia Oglivie, a hősnő miatt. Szent meggyőződésem, hogy ez a minden lében kanál kotnyeles kékharisnya az idegein táncol minden románckedvelőnek, mert hiszen ki látott már olyat, hogy minden további nélkül szeretője lenne a hősnek, ám a lánykérést elutasítja, mondván ő csak igaz szerelemből lesz bárki felesége. Félreértés ne essen, szeretem azokat a nőket, akik tudják mit akarnak, és nem vetik alá magukat a konvencióknak, de itt erről szó sincs. Bár sokszor elhangzik, hogy teátrális jelenetekre hajlamos családjában Venetia az egyetlen józan lélek, én ezt erősen kétlem. Harmincas éveimben lévén, ráadásul úgy, hogy szeret mindent elrendezni, nem értem, hogy a csudába került egyáltalán ilyen helyzetbe azzal a férfival, akiért igen is oda van már évek óta. S ha már így adódott, mit kell ennyit szenvelegni, amikor ő maga ismeri a legjobban barátja szófukar, visszafogott természetét. Komolyan mondom, legnagyobb erénye az volt a szememben, hogy nem egy nádszálvékony leányzó, hanem gömbölyödik, ahol kell.
Harmadszor pedig, mert a jónak tűnő fordulatok sem úgy sültek el, ahogyan várható lett volna. Például főszereplőink között megvolt a vágy szikrája, ahogyan a perlekedési hajlam magocskája is, de valahogy mégsem működött egyik sem igazán. Mint ahogyan ígéretesen indult a férfiak titkos fogadása is, ám igazán fény se derült rá... pedig kíváncsi lettem volna, Gregor ugyan hogy magyarázza ki magát a dologból.
S hogy mindezen bosszankodásom ellenére miért nem bánom, hogy időt szakítottam a regényre? Azért, mert amilyen gyatrára sikerült a fősztori, olyan élettel teli lett a csöppet hebehurgya mellékszereplőkkel benépesített háttértörténet. A 'hozományvadász' főgonosz Ravenscroft olyan kis szerencsétlen, hogy az már sajnálatra méltó. A flörtölés antitalentumnak bizonyuló Miss Platt, a házsártos, mégis arany szívű, és ne feledjük, kissé vaksi Mrs. Bloom színes kis foltjai a fogadóban rekedt társaságnak. Ahogyan a dacos, eszeveszetten szerelmes, hebrencs ifjú hölgy kalandja is figyelemre méltó, de a pálmát egyértelműen a konspiráló Oglivie nagyi viszi el. Imádni valóan éles szemű és nyelvű idős hölgy. Úgy érzem, nálam az ő jeleneteik mentették ki a regényt a rossz kategóriából.
Összességében egy lassan folydogáló, időnként mulatságos, de semmiképpen nem egy túl mély nyomot hagyó kötet.

2011/73.

Historical/16.

Kiadó: General Press Kiadó
Megjelent: 2011. október
Formátum: keménytáblás védőborítóval
Sorozat: MacLean átok 2. kötete

Jill Monroe - Lord of Rage

2011-11-15T13:32:00.009+01:00

Tartalom: Breena hercegnő álmait egy harcos, egy szenvedélyes szerető kísértette már egy ideje, amikor otthona elleni brutális támadást követően kiszakították Elden kastélyából. Hirtelen egy idegen, veszélyes világban találta magát, ahol magányosan, elveszve tévelygett a túlélésért és a bosszúért imádkozva, mígnem egy faházhoz érkezett... egy medve harcos házához.
Osborn hazaérkezve azt látja, hogy az álmaiból ismert aranyhajú szépség elfogyasztotta a vacsoráját, s most az ágyában szunnyad. Bár hevesen vonzódik a nőhöz, úgy tűnik, a hercegnő inkább fegyverére és harci jártasságára tart igényt. Ám a férfi egykor legendás zsoldosi múltját örökre eltemette már. Hamarosan választania kell a visszavonultság és a boldog mese között.

Kezdek félni, hogy ennek a sorozatnak nagyobb a füstje, mint a lángja. Az alapötlet kimondottan az én szám íze szerinti, de sajnos így, két kötet után azt kell mondanom, sokkal jobbat, többet, csavarosabbat vártam.
Az induló történet egy gyengébb Gena Showalter stílust hozott is, ám barátnője, a számomra ismeretlen Jill Monroe csalódást okozott. Nincs mit szépíteni, egyszerűen úgy éreztem, hogy a tetszetős, leleményes fordulatokat csak feldobta, hogy aztán levágja elénk pár bekezdésben, viszont a jelentéktelen eseményeknek oldalakat szentelt.
Izgalommal olvastam a könyv elején Elden királyi családjáról, a támadás estéjéről, a berserkerek felnőtté avatási szertartásáról és a táborukat ért szörnyű lerohanást. Ezek szépen kidolgozott, gördülékeny fejezetek voltak, felkeltették az érdeklődésemet, és úgy éreztem, felpörög a sorozat, nagyon jó kis élményben lesz részem. Ám sajnos hamarosan kiábrándultam ebből az ábrándból.
A szerelmi szálat megfűszerezhette volna, hogy főhőseink álmaikban már találkoztak, de kihasználatlanul lógott a levegőben... talán mert maga a szerelem is hiteltelenül került ábrázolásra... inkább testiség, mint mély érzelem volt, ami összekötötte őket.
Nagy konfliktus lehetőséget sejtettem a berserkereket elpusztító támadásban és Osborn bosszú esküjében. De legnagyobb ámulatomra egy oldalba tömörítve felül is emelkedtek rajta. Alig tudtam felocsúdni a döbbenetből. A faluba gyaloglás leírása is hosszabb volt, mint a háttér összeesküvésből következő félreértés tisztázása.
Vártam a varázslatot, a romantikus nagy kalandot, ehelyett kaptam egy jó történet vázlatot kidolgozatlanul. Nagyon remélem, hogy a következő két regény jobb lesz, mert különben pénz és könyvespolc hely pazarlásnak fogom tartani az érdekesnek ígérkező négy írónős társulást. Persze sort fogok keríteni a folytatásra, már csak Nalini Singh neve miatt is, no meg hogy meglássam, tisztázódik-e bennem az időrendiségi zavar, mert most eléggé meg vagyok keveredve, vajon mennyi idő is telt el Elden eleste óta.

2011/72.
Paranormal/31.

Kiadó: Harlequin
Megjelent: 2011. szeptember
Formátum: Paperback / Book Depository
Sorozat: Royal House of Shadows 2. kötete

Egyéb: A könyv a google books-on.
Lev Tolsztoj: Három medve című meséje a MEK-en.

Vendégblogger - Szinna olvasmányai (31) - Rachel Vincent – Blood Bound

2011-11-13T09:20:00.005+01:00

Rachel Vincent – Blood Bound (Vérkötelék)
(Sajnos magyarul nem elérhető)
Unbound sorozat első kötete [S] Paranormális romantika kategóriába sorolható [PR].

Fülszöveg: Vérrel, szóval, mágiával…
A legtöbben nem érzik az erőt, de Liv Warren különleges. Természetfeletti képességekkel megáldott vadász, aki képes követni a vér illatát. Liv a saját szabályai szerint él, melyek közül a legfontosabb: ne bízz senkiben.
Amikor egy barátjának a lánya eltűnik nincs más választása, mint nyomozásba kezdeni. Köszönhetően egy gyermekkori eskünek, Liv képtelen leállni, míg a gyermek biztonságban haza nem kerül. De ez azzal jár, hogy meg kell bíznia Cam Caballeróban, a volt szerelmében, akitől inkább távol kellene tartania magát.
Eskü által megkötve, egy olyan férfira vágyva, akit nem tarthat meg, Liv versenyre kel a gyermek megmentéséért a sötét, bűnözőktől hemzsegő alvilágban, ahol titkok, hazugságok, sebek és veszély leselkedik minden sarkon, minden érintésben, minden csókban.
És sok vér fog még folyni, mielőtt ez a verseny véget ér.

Egy idő óta kerültem a paranormális romantikát, mert néhány mellényúlás eléggé elvette a kedvem a témától, de ezt a könyv igazi telitalálat. Rachel Vincent valami egészen újat és fantasztikusat alkotott. Bár a világban vannak természetfeletti képességű emberek, az egész történet roppant életszagú az „ami el tud romlani el is romlik” módon.
A különleges mentális képességű emberek léte nem titok, a kormány viszont nem ismeri el jogilag a létezésüket. Ezért az igazságszolgáltatásban a tudásuk nem használható fel. Az alvilág ellenben sokkal lelkesebben áll az ügyhöz. A kötők képesek egy csepp vérrel olyan véresküket létrehozni, amelynek be nem tartása intenzív fájdalommal, majd halállal jár. Ezt a várost uraló két ellenséges szindikátus vezetői ki is használják. Mindenki, aki számít valamelyik szindikátusnak esküdött fel. Van aki önként, aki pedig nem, azt csellel vagy erővel kényszerítik a soraikba. A véreskü öt évre szól; öt év abszolút engedelmesség. Senkiben sem bízhatsz, hiszen nem tudod nem áll-e kikerülhetetlen parancs kényszere alatt. Az öt év természetesen többször meghosszabbítható.
Livet véreskü köti gyerekkori barátaihoz, ezért kénytelen a barátnője férjének gyilkosa után indulni. És a visszautasíthatatlan kérésben benne van az is, hogy ezt Liv a volt barátjával együtt tegye, akit a lány hat éve minden magyarázat nélkül elhagyott. A történet akciódús, pörgős, az a beszippant és nem ereszt fajta. Csak azt vettem észre, hogy úgy, de úgy szorítok a szereplőknek. Letehetetlen olvasmány. A karakterek hitelesek, a maguk koránt sem tökéletes módján. Mindenkinek megvannak a maga hibái, titkai és bűnei is.
Vincent regényeiben a férfi főhősök igazán és mélyen szerelmesek a hősnőbe. Liv és Cam kapcsolata ezzel együtt nagyon komplikált. Cam azt szeretné, ha Liv elismerné, hogy még mindig szereti őt, és hat éve magyarázatra vár a szakítás miértjéről. Liv inkább azt szeretné elhitetni, hogy már rég túl van a dolgon. Viszont sok mindent éppen azért tett, mert meg akarta védeni a férfit. S mint ahogy ilyenkor lenni szokott, ez csak még tovább rontja a dolgokat, míg már olyan hálóba gabalyodnak, amiből talán nincs is kiút. Ellentétes oldalon állva, a borotva élén egyensúlyozva próbálnak egymásnak segíteni, de legalábbis nem ártani. A történet vége pedig – az egyik blogger szavait idézve – olyan, hogy nem tudod, hogy a könyvet vágd a falhoz, vagy eladd az elsőszülöttedet a második kötet egy példányáért.
Aki szereti Jeaniene Frost és Carolyn Crane könyveit, az ebben a könyvben sem fog csalódni.

„Düh robbant bennem valami mással együtt. Valami sokkal mélyebbel és régebbivel. Valamivel, ami megsebzett kívül-belül, minden alkalommal, amikor meghallottam a nevét, akár hangosan kimondva, akár csak a saját fejemben. Követtem a hallon keresztül, majd megálltam a fürdőszoba előtt. A mosdóra terítette a bőrdzsekijét, és a sörfoltot próbálta kidörzsölni belőle egy ruhadarabbal.
– Ez lószar, Olivia.
De ő csak erősebben dörzsölte a foltot. Kirántottam a rongyot a kezéből, erre felém fordult. A szemében a dühnek és a megbánásnak valami szédítő kombinációja égett.
– Ne csináld ezt Cam. Ez nem a megfelelő idő a régi sebek feltépésére.
– Sosem lesz rá megfelelő az idő, nem? – húztam vissza a ruhát, amikor érte nyúlt. – Minden alakalommal, amikor találkozunk, elküldesz, de úgy nézel ki, mint aki mindjárt sírva fakad, miközben kimondod. Nem gondolod komolyan, és ezzel mindketten tisztában vagyunk.
– De komolyan gondolom – bizonygatta.
– Nem, nem gondolod komolyan! – üvöltöttem, és ez alkalommal nem vitatkozott. – Mi történt Liv? Miért hazudsz nekem? És miért hazudsz magadnak?
Felpillantott rám, dacára az érzelemmentes arckifejezésének a szeme nedves volt, és a bennem tomboló ellentétes érzések vihara majdnem kibillentett az egyensúlyomból. Hogyan tudok ennyire dühös lenni rá, és ennyire szeretni egyszerre? Hogyan tud ennyire őrjítően elzárkózó és a tagadás páncélja alatt ennyire sebezhető lenni?
Az egyik pillanatban szerettem volna valami ésszerűséget belerázni, a következő pillanatban pedig úgy éreztem meg kell védenem. Elrejteni mindaz elől, ami azt a fájdalmas pillantást okozta. És hirtelen már nem tudtam ellenállni.
Közelebb léptem. Éreztem a samponjának illatát, és a testének melegét a ruhámon keresztül. Egy erőtlen lélegzetvétellel az ökle az ingemre fonódott és úgy ragadta meg, mintha nem lenne biztos benne hogy, közelebb húzzon vagy ellökjön. A homloka a kulcscsontomra billent, és ebben a pillanatban a belső védelme összeomlott. Csak állt nekem dőlve, kitárulkozva, és azon gondolkodtam, hogy egy ennyire összetört szív hogyan képes még verni.
Végigcsúsztattam a kezem az álkapcsán a feje mögé, hogy visszabillentsem. Visszatartotta a lélegzetét, miközben lehajoltam és a fülébe súgtam.
– Miért nem ismered be, hogy még mindig akarsz engem? Mindketten tudjuk, hogy így van.
Vett még egy bizonytalan lélegzetet, és a szorítás az ingemen erősebbé vált.
– Mert nem számít mit akarok. Talán sosem számított.
A védelme egy dobbanással a helyére került, és ez megrázta egész létezésemet. Kivette a rongyot a kezemből, és visszalépett a dzsekiéhez. A válla fölött hátradobta a haját. Ekkor láttam meg a nyaka alatt ívben a kulcscsontjára tetovált szavakat.
„Cedo nulli”. Latinul: nem bízom senkiben. Ez egy kívülálló jelmondata – nem egy véreskü jel, inkább egy önmagának tett ígéret, és ez tökéletesen összefoglalta Olivia egész életét.”

Napomat megédesítő díjacska

2011-11-05T21:51:00.004+01:00

Drága Gretty ma azzal lepett meg, hogy megajándékozott ezzel az ezer színű díjjal. Cuppanós köszönet érte!
Gyorsan körbelestem az általam látogatott blogokon, ki maradt ki eddig ebből a megtiszteltetésből, hogy gyorsan orvosolhassam a hiányt. Tehát továbbítom a kitüntetést:

Kellynek, hisz Simone Elkeles közös szenvedélyünk.
Mónikának & Kethynek, mert valami gyönyörűség a blogjuk.
És Inkának, hogy még sokáig firkáljon sokunk örömére.

Egy díj mindig ok az ünneplésre... az ünneplés pedig nálam az édességre. Miután feltúrtam a kamrát, és fájó szívvel rádöbbentem, hogy némi főzőcsokin kívül nincs semmi nassolni való idehaza, megcéloztam a konyhát, hogy előre be nem tervezett sütögetésbe fogjak. Minden hozzám hasonlóan hamar valami édeset elhatározásból buzgólkodó cukrász imitátornak tudom javasolni az alábbi pehelykönnyű (elkészítésben és állagában) muffint.

2 tojást, 10 ek cukorral habosra keverünk, majd hozzáadunk 10 ek tejet és 10 ek olajat, végül 1 sütőport és 10 ek lisztet szórunk bele. Én 10 dkg főzőcsokit daráltam bele, de aszalt gyümölcs vagy akár lekvár is megteszi. 20 perc körüli idő elég neki 180 fokos sütőben.
Ó, és Valcsikám ugyan nem látszik, de a tőled kapott szívecskés muffpapírokat avattam ám fel! Itt is köszi a kis tarkákért!

Julia Quinn - On the Way to the Wedding - Esküvő lesz

2011-11-01T08:49:00.015+01:00

Fülszöveg: Gregory Bridgerton ismerősei közt egyedüliként hisz az igaz szerelemben. Meg van győződve arról, hogy ha megtalálja álmai asszonyát, azonnal tudni fogja, ő az igazi. Pontosan ez történt.
Csakhogy... Nem ő volt az igazi. Sőt, a megtalálni vélt igazi, Miss Hermione Watson más férfiba szerelmes. Legjobb barátnője, a talpraesett Lady Lucinda Abernathy azonban mindenképpen meg akarja menteni Hermionét egy katasztrofális frigytől, ezért segítséget ajánl Gregorynak, hogy elnyerje Hermione szívét. Ám Lucy a nagy segítség közepette szerelmes lesz. Gregoryba! Csakhogy...
Lucy jegyben jár. Nagybátyja nem hajlandó engedélyezni a jegyesség felbontását, azok után sem, hogy Gregory észhez tér és rájön, Lucy, az okos, bájos mosolyú Lucy dobogtatja meg a szívét. És most, útban az esküvőre Gregorynak mindent kockára kell tennie azért, hogy amikor a hitvesi csókra sor kerül, csak ő álljon az oltárnál Lucinda mellett...

Julia Quinn általában gyors olvasásra sarkalló, bájos, könnyed, szórakoztató történetekkel kényezteti az olvasóit, amelyekben rendszerint a főszereplők első látásra heves szerelemre lobbannak. De mi a helyzet, ha láthatólag senki nem abba habarodik bele, akibe kellene neki? Nos, akkor az Esküvő lesz kötet akadt a kezünkbe.
Gregory Bridgerton megpillantva Hermione Watson lélegzetelállítóan gyönyörűséges nyakszirtjét tudja, végre megtalálta a nagy Ő-t. Sajnálatosan a kecses nyak részt leszámítva sok más úriember is így gondol a hölgyre, akinek a szíve viszont csak és kizárólag Mr. Edmondsért dobog, amely tényt fölöttébb furcsállja nevezett hölgy legjobb barátnője, Lucinda Abernathy. Az a Lucinda Abernathy, aki bár szinte Lord Haselby jegyese, most mégis egyre nagyobb vonzalmat érez Gregory iránt. Lord Haselby pedig... no de az kit érdekel?!
S miközben sajgó lelkét némaságra intve a hűséges legjobb barátnő igyekszik segíteni a szerelemtől megittasult ifjúnak elnyerni választottja figyelmét, betoppan a képbe egy régóta vágyakozó báty is, aki egy melegházi esti séta alkalmával alaposan átrendez mindent, hogy ha nem is szokványos, de legalább már jobb irányba tartó mederben folyjanak tovább az események. Gregory végre ráébred, hogy különbség van a szem és a szív szerelme között, Lucy végre reménykedhet egy igazi, őszinte érzelmeken alapuló házasságban... egy ideig, mert aztán közbeszól a gyámkodó nagybácsi titokban kötött, sötét múltat rejtegető egyezsége. Úgy tűnik, minden balul sül el. A menyasszony hintója elindul a templom felé, ahol nem főhősünk várja az oltárnál.
Meg kell mondanom, a korábbi kötetek alapján mást vártam ettől a regénytől, vagy legalább is az első felében végig ezt gondoltam. Úgy éreztem, túl sokat foglalkozunk Hermione-val, túl sok idő telik el úgy, hogy hőseink nem a boldog végkifejlet felé haladnak, hanem csatangolnak össze vissza. Annál is inkább nehezményeztem ezt, mert többnyire azokat a jeleneteket élveztem, amikor Gregory és Lucy volt a színen, és társalgásukat áthatotta a játékos csipkelődés.

"– Mondtam már, hogy kiállhatatlan, ugye?
– Ma csak egyszer, de korábban többször is volt szíves kifejezni véleményét e tárgyban."

És igen, a Bridgerton család jeleneteit is, hiszen hozták a formájukat. Most is képtelenség lett volna nem szeretni őket, akár a mintaanya Violetről, akár a kotnyeles Hyacinth-ről, akár a kezdetekben nagyobb szerepet kapó Kate-ről legyen szó. Imádni való família nem vitás.

"– Szent ég! – Kate elég meglepettnek tűnt ettől a pletykamorzsától; annyira, hogy Gregory ránézett. Sógornője szeme tágra nyílt, szikrázott.
– Próbáld összeszedni magadat!
– De hiszen ez a legizgalmasabb hír, amit ebben a szezonban hallottam!
Gregory egyenesen a szemébe nézett.
– Muszáj találnod magadnak valami hobbit."

Ám én eleinte csak arra tudtam gondolni, hogy hogyan kerülhetett ki ilyen tökfilkó, mint Gregory, ebből az alomból. Hogy lehet egy férfi ilyen vaksi? Hogy lehet ennyire belepistulva egy nyakba, egy vajszőke hajzuhatagba, amikor egy átlagos szőke buksi alatt sokkal szórakoztatóbb leányzó lapul, akivel nem kell erőltetni a társalgást, mert az csak jön játszi könnyedséggel, magától.
Csöppet kései, és kissé furcsa volt nagy felismerése ahhoz, hogy minden nehézség nélkül feledni tudjam az első 200 oldalt, de a második felét már kimondottan élveztem a könyvnek. Igaz, szörnyen bosszantott egynémely fordulat, nem egyszer morrantam fel, hogy 'na ne már', de a korábbi részek utáni sóhajtozás eltűnt a süllyesztőben, és lázasan lapoztam, hogy megtudjam, most akkor lesz-e esküvő, vagy nem, ki lesz a vőlegény, ki nem, mert Ms. Quinn tett róla, hogy egyetlen dologban lehessek biztos, hogy ezúttal végre Lucy lesz az ara. Talán sokan nehezményezik, ahogyan a történet alakult, jómagam is dühös, hitetlenkedő felszisszenéssel éltem meg a vége felé egy pár jelenetet, de összességében mire elérkeztem az utószóhoz megszerettem ezt a részt is.
A szerzőnő ragyogó tehetséggel zúzta porrá azt a sztereotípiát, miszerint nála minden oly egyszerű és minden oly nyilvánvaló. Ne hagyja senki, hogy a könyv eleje elvegye a kedvét! Ez is egy magával ragadó Bridgerton szerelem története, csak épp tudjuk, náluk mind kicsit más... és itt némileg több lett a leküzdendő akadályokból. :)

A könyvért a GABO KIADÓnak tartozom köszönettel.

2011/71.

Historical/15.

Kiadó: Gabo
Megjelent: 2011.
Formátum: puhatáblás, 424 oldal
Sorozat: Bridgerton család 8. kötet

Egyéb: A regény 2007-ben elnyerte a történelmi románc kategória RITA díját.
Aki szereti a kérdőíveket, az megtudhatja Which Julia Quinn Heroine Are You?

Ilsa J. Bick - Ashes - Hamvak

2011-10-27T21:30:00.004+02:00

Fülszöveg: Alexet, a cseppet sem hétköznapi 17 éves lányt, a civilizációtól távol, a hegyek között éri a katasztrófa, amelyben a régi világ és az emberiség nagyobb része néhány perc alatt megsemmisül. Az állatok acsargó szörnyeteggé változnak, az életben maradt fiatalok közül pedig sokan könyörtelen emberevő zombivá lesznek. A hegyeken túl a túlélők bandái fegyverrel vadásznak egymásra, és szó nélkül lelövik, aki az útjukba kerül. A dermesztően hideg erdőben Alex megmenti egy kislány életét, majd találkoznak Tommal, a jóképű, de sötét titkokat rejtegető afganisztáni veteránnal. A három fiatal együtt folytatja útját a zord vadonban, és életében először Alex szerelmes lesz. De vajon sikerül-e életben maradniuk a hátborzongató szörnyűségekkel teli világban?

Ezt a könyvet merő kíváncsiságból olvastam el. Több helyen futottam már bele dísztópiás regények dicséretébe, s ennek a fülszövege ilyesminek tűnt nekem, s gondoltam, itt az ideje ismét kilépni a komfort zónámból, és színesíteni kicsit az olvasmány listámon. Mint kiderült, ez a szín vérrel átitatott majd mindent elnyelő fekete... és a történet nem csak kicsit esik kívül az én megszokott világomon, hanem fényévnyire maga mögött hagyta annak legvégső határát.

"Én mondom neked, a múlt nem más, mint egy nagy vödör hamu..."
~ Carl Sandburg

Minden egy elektromágneses impulzussal kezdődött. És ismert valóságunk kifordult a sarkaiból. A modern technika megszűnt létezni, csakúgy mint sok millió ember. Csak az idősek és az egészen fiatalok maradtak életben, ám nekik is jó részük borzalmas változáson esett át. Megvadult, ösztön vezérelt, folyton húsra éhező zombikká váltak. Csupán néhányakat került el az EMI hatása. A Waucamaw hegyei között túrázó Alex egyike a keveseknek. Végzetesnek tűnő agytumora indította útnak, hogy míg képes rá, addig tehesse, amit ő szeretne. S míg a világ borzalomba süllyedt, addig Alex nem csak életben maradt, de meg is gyógyult. Sőt...
Őszintén megmondom néhány fejezetenként pihentetnem kellett a történetet, mert nem nagy horror fogyasztóként nekem a leírtak időről időre túl kiborítóak voltak. Mint például szinte rögtön az elején, amikor a szerzőnő igen alaposan leírta, ahogyan az állatok megvadultak; kínok között, haláltusájukban vergődtek, a szarvasok pedig a szakadékba vetették magukat. Felfoghatatlan, hogy az életösztön így semmivé legyen. De ez csak a jéghegy csúcsa volt. Számomra a legnehezebben emészthető a regény egyik lényegi eleme volt. Az, hogy itt a zombik gyerekek. Ködös emlékeimből ahány zombi filmet elő tudok citálni, mindben felnőttek váltak agyatlan hústépő szörnyekké, s valahogy őket megölni mintha nem tűnt volna ennyire borzalmasnak.
A cselekmény számomra pont elég fordulatot hozott, a tudományos magyarázatot pedig elfogadhatónak éreztem. Amit viszont kevésbé, hogy vajon az ifjúsági regényeknek mikor lett majd csak nem kötelező elem a szerelmi háromszög? Szerencsére, itt nem az átlagos, elcsépeltnek ható módon kapja kézhez az olvasó. De talán ez valahol el is várható egy pszichológusból lett írótól.
Azt hiszem, nincs mit szépíteni, nekem kihívás volt legyűrni a könyvet, de hogy nem hagyott hidegen, az biztos. Elgondolkodtatott a vesztébe rohanó emberiségről, a fegyverkezés- és a világégés veszélyéről (Nem rettenet belegondolni abba, amit Tom mond a 167-168. oldalakon?), ahogyan arról is, hogy ez a felfordult, zavaros zombi lét akár egy problémákkal küzdő tinédzser életének horrorisztikus leképezése is lehetne akár.
Hogy fogom-e keresni a folytatást? Talán. Egyelőre emésztenem kell az eddigieket, de az a fentebb említett kíváncsiság ki tudja meddig marad csendben. Mert persze, hogy függő véget kapott a kötet.

A könyvért az EGMONT KIADÓnak tartozom köszönettel.

2011/70.

Kiadó: Egmont Dark
Megjelent: 2011.
Formátum: puhatáblás, 558 oldal
Sorozat: Ashes trilógia 1. kötete

Jennifer Crusie - Maybe This Time - Álmaimban kísértesz

2011-10-23T13:00:00.004+02:00

Fülszöveg: Andie Miller változást akar: hozzámenni a vőlegényéhez és maga mögött hagyni a múltját, különösen ex-férjét, North Archert. Ám ekkor a férfi kér még tőle egy utolsó szívességet. Egy távoli rokona halálakor North két kis árva gyámja lett, akik már három nevelőnőt elűztek maguk mellől. North-nak különleges emberre van szüksége, és ez nem lehet más, mint Andie.
Amikor Andie találkozik a két gyerekkel, rádöbben, hogy a helyzet aggasztóbb, mint hitte. Carter és Alice megrémítik, a ház düledezik, a házvezetőnő pedig egy rémséges szipirtyó. Ráadásul Andie vőlegényének meggyőződése, hogy ez az egész nevelőnősdi átlátszó kísérlet arra, hogy North visszaszerezze Andie-t és könnyen lehet, hogy igaza is van. Az öreg házban Andie álmait ugyanis kísérteni kezdi North és a múltbéli falrengető szex emléke. És színre lépnek horrorosabb kísértetek is.
Közben felbukkan egy önmagában kétkedő parapszichológus, egy harapós médium, Andie Tarot-kártya vető anyja, egy bosszúszomjas ex-anyós, és természetesen a féltékeny vőlegény… Ráadásul úgy tűnik, North sem éri be holmi álomszexszel.
Andie próbál megszabadulni a sok vendégtől, a kéjsóvár kísértetektől, megmenteni a gyerekeket és saját magát a múlttól. Persze az is lehet, hogy a sorsnak más tervei vannak…

Ezt a regényt nehéz lenne műfaj skatulyába szuszakolni. Egy csipetnyit romantikus, kissé misztikus rémregény, egy csöppnyit természetfelettis nyomozós.
Egy biztos, Ms Crusie hat évnyi társszerzősködés utáni visszatérő könyve engem teljesen elszórakoztatott, minden fejezet végén izgatott várakozással lapoztam, vajon mit hoznak az elkövetkezendők, gyakorta kaptam azon magam, hogy borzongva lúdbőrözök a kísérteties eseményektől, vagy épp félhangosan kuncogva ingatom a fejem a szemem előtt kibontakozó őrültek házában zajló dolgokon.

"– Flo, segítségre van szükségem – mondta, amikor anyja felvette a telefont.
– Andie! Mi a baj? – Halkabban folytatta. – North az?
– Nem hiszek a szellemekben – mondta Andie, hirtelen rádöbbenve, hogy Flo felségterületére téved majd az elkövetkező beszélgetésben.
– Hát persze, hogy nem, kicsikém. Vannak ott szellemek?
– Lehet, hogy lassan megőrülök. Vagy hallucinálok. Esetleg agydaganatom van.
– Nem, édesem, sok ember lát szellemeket.
– Igen, de ők őrültek.
– Amerika negyvennyolc százaléka hisz a szellemekben.
Az, hogy Flo statisztikákkal dobálózott, legalább olyan nyugtalanító volt, mint a statisztika maga."

Az ijedős nyugtalanságért talán nagyban hibáztathatom a sok B kategóriás horror mozit, amelyeknek mintha még vérfagyasztó zenéje is felcsendült volna a fülemben... Példának okáért Miss J koponyáján üres feketeséggel tátongó szemüregek említésénél. Rémes, a szó szoros értelmében! Élénk képzeletem képes volt a frászt rám hozni... el is határoztam immár sokadszor, hogy én aztán örökre maradok a romantika műfajának környékén... itt is érhetik meglepetések az embert.
A rideg rémségek ellenpontjaként káprázatosan élő, szerethető karakterek egész sorát vonultatta fel az írónő. Rögtön itt a két 'fő'szereplő. A találékony, éles eszű Andie, akinél imádtam, ahogyan önmagával megvitatott mindent; és North, aki először hideg szívű ügyvédnek tűnik, de aztán kiderül, hogy ez csupán a körülmények által rákényszerített álarc. Kettejükről nekem a habókos családból származó, szabad szellemű Dharma és az előkelőbb, ügyvéd családból származó, maga is a jogot választó Greg ugrott be a Kettőn áll a vásár sorozatból.

"– Először az illatodat veszítettem el. Három héten át nem mostam ki a párnahuzatokat, aztán Lydia felküldte a takarítókat, és az illatod odaveszett. Nehéz felidézni egy illatot. (...)
– A hangodat tovább megőriztem. Legalább egy évig. Aztán szereztem egy kazettát. Tudod, vezetted az iskoládban azt a reggeli műsort. Szereztem róla egy felvételt, hogy hallhassam a hangod. Becsuktam a szemem és elképzeltem, hogy ott vagy velem a szobában. De csak egy szalag volt és a hangod nem pont ugyanúgy szólt, így elvesztettem azt is.
– North…
– Az arcodat viszont soha nem felejtettem."

Abszolút nem volt túlcifrázva a kapcsolatuk, visszafogottan melengető volt. Mindvégig tudhattuk, hogy messze nincs lezárva közöttük az egykori szerelem, hisz mindketten sokat töprengtek a múlton, gyakran visszaemlékeztek egy-egy pillanatra tíz évvel korábbi közös életükből. Egyetlen dolgot nem értek, miért voltak olyan tökfejek, hogy hagyták elsikkadni a szerelmüket. Még jó, hogy így egy évtizeddel később leültek tisztázni a sérelmeket. Node, nem csak én gondoltam a könyv különböző pontjain, hogy az Archer férfiak nem egészen százasok, tulajdon anyjuk is hangot adott nemtetszésének:

"Lydia leplezetlen bosszúsággal nézett rá. – Két idiótának adtam életet. A nagyobbik fiam nem tudja megtartani a feleségét, a kisebbik fiam meg olyan nők után rohangál, akik leginkább egy fogsorból meg egy frizurából állnak."

A gyerekek, Carter és Alice, a másod-főszereplő páros. Édesek, s ahogyan már megszokhattuk Crusie-tól, kissé koravén gyerkőcök, akik bár roppant éleslátásról tesznek tanúbizonyságot, mégis gyermeki létükhöz illően viselkednek. Érdekes, hogy a köztük és Andie közötti kapcsolat milyen szépen alakult a könyv egészében, s míg csodálatosan átadta, hogyan kezdtek kötődni egymáshoz, bízni egymásban, addig a regény romantikus vonala mennyivel jobban a háttérbe húzódott.
Két karaktert mindenképp szeretnék még megemlíteni, mert számomra sokat hozzátettek a könyv élményéhez: A médium Isolde - "valahol negyven és a halál közt járt és olyan volt az arca, mint egy fejsze: magas homlok, magas arccsontok, hosszú orr, lógó áll és a sok függőleges vonalat csak Kleopátra-szeme és a keskeny, zöld, párducmintás szemüvege törték meg, és az ajkai, amelyek olyan hatalmasak és vörösek voltak, hogy szinte szó szerint fülig értek" :) -, és a tudós Denise. Két meghökkentő, különc, bogaras alak, akikkel szívesen találkoztam volna magam is.
A cselekményről kár lenne külön írni, ezt olvasni, és élvezni kell. A szó szoros, és átvitt értelmében is szellemes, magával ragadó, olvasmányos történet. De aki kézbe veszi, ne szokványos románcra számítson!

A könyvért a KELLY KIADÓnak tartozom köszönettel.

2011/69.

Contemporary/09.

Kiadó: Kelly Kiadó Kft.
Megjelent: 2011.
Formátum: puhatáblás, 352 oldal
Sorozat: önálló kötet

Egyéb: A könyv hivatalos honlapja. (angol) Az érdeklődők itt nem csak azt nézhetik meg, hogy hányféle fedélterv közül került ki a hazai kiadáshoz is adoptált borító kép, de megtalálható a könyv playlistje - dalokhoz fűzött kis magyarázatokkal a szerzőtől -, valamint Andy híres banán kenyerének receptje is.

Gena Showalter - The Darkest Surrender

2011-10-18T08:00:00.005+02:00

Tartalom: Egy lenyűgöző történet, amely egy elszántan nyerni akaró halhatatlan harcosról és gyönyörű csábítójáról szól...
Strider, Kudarc démonának őrzője, egyetlen megmérettetésben sem veszíthet anélkül, hogy elképzelhetetlen fájdalomtól ne szenvedne. Nála tényleg semmi sem állhat a győzelem útjába. Mígnem Kaia, az elbűvölő hárpia arra nem csábítja, hogy megadja magát.
Fajtársai között Csalódás néven ismert Kaianak a Hárpia Bajnokság aranyérmével kellene hazatérnie, különben meghal. De hogyan győzzön, ha a férfi el akarja lopni az első díjat, egy ősi, isteni műtárgyat, mielőtt egyáltalán kihirdetnék a nyertest!?
Ám ahogy a harc élesedik, már csupán egyetlen díj számít - a szerelem, amelyet egyikük sem tartott lehetségesnek.

…from all of the warriors currently residing in the Budapest fortress: you’re welcome to come over anytime. Gideon adds: And I hope like hell you don’t!

Fogadott a regény kezdetén. Miután ismét túltettem magam sértődöttségemen, amiért én ugyan egy fia démon szállta dögös pasit sem leltem legutóbbi budai vári látogatásom alkalmával, örvendezhettem, hogy kedvencem, Gideon, nem állta meg, hogy be ne szóljon. És kb ezt az örvendezést kellett beosztanom a maradék bő négyszáz oldalra is, mert bizony ezúttal nem tobzódunk a többiek jeleneteiben. Igaz, van amikor összeszalad a társaság néhány órára, de ez csak pár oldalnyi háttérsztori, sajnos. Egyetlen igazán említésre méltó momentuma, hogy Amun, a csöndes, komoly Amun, nevetett! Amit ugye még a saját románcában sem volt rá igazán jellemző.

“When you were little, what did you want to be when you grew up?” (…)
A sigh of longing. “To be honest, I wanted to be ruler of the entire world. Or the ruler’s trophy wife.”

Kaia, egyike a vicces, némileg erkölcstelen, de végsőkig lojális hárpia nővéreknek, akik Gwen lévén érkeztek a történetbe. Mint ők mindannyian, Kaia is igazi 'azt teszek, amit akarok, akkor, amikor akarom, és bármi is a következménye, bátran szembenézek vele' csajszi. Azon 'aprócska' másfél évezreddel ezelőtt elkövetett gyermekkori botlás miatt - Kaia névtoldaléka eztán lett Csalódás = Kaia the Disappointment - amikor egy hárpia nemzedék halt ki, saját fajtársai finoman fogalmazva lenézik, ha pedig sutba dobjuk a finomkodást, akkor nyíltan ki kell mondanunk, gyűlölik. Emiatt csekély kétség sem férhet a tényhez, hogy nem épp önzetlen okból invitálták meg sok hárpia játék után pont a mostanira. Hogy megalázása illőn vegye kezdetét, nem anyja klánjával, hanem testvéreivel és egyéb kitaszítottakkal alakított, külön csapattal indulhatott a megmérettetésen. Gond egy szál se, tartogattak meglepetéseket.

„Lysander, did you see this?” Bianka turned and lifted her shirt, showing him – and everyone else – the panties she wore. They were neon-green with the words Property of Lysandy scripted across the ass.

Kaia egyébként Bianka ikre, akit The Darkest Angel novellában ismerhettünk meg. Amit ezek ketten és tömegben leműveltek... oltári. Ha ők voltak színen, akkor két eset létezett: Vagy vigyorogtam, mint az eszement, vagy fancsali arccal próbáltam nem elképzelni a véres hárpia játékokat.

"The best way to spell victory? K-I-L-L."

Ó, Strider, Strider! A benne lakozó, örökös nyerési kényszerrel, s ehhez mérten igen leszűkült - a win szóban nagyjából ki is merülő - szókinccsel rendelkező démon miatt kissé fölényes, irányító hajlamú pasinak tűnt nekem. Nem mondom, hogy nem kedveltem, hiszen voltak jó pillanatai, de nem volt a kedvencem. Na de most bőven nyílt alkalmam megismerni a helyenként őrült, de roppant humoros énjét is.

“When is your birthday?” (…)
Wide silver-gold eyes swung to him. “You don’t know?”
“No.”
Pouting, she twirled a strand of her hair. “How can you not know?”
“Do you know mine?” he asked.
“Of course I do. It’s the day you met me.”

Igen, egyik főszereplő sem az a komoly személyiség, és ez áthatja az egész könyvet. Vannak itt évődések, riposztok, testvéri kötekedések, dobhártya szaggató karaoké... Viszont ellenpontként ott vannak az akciódús - és véres... jaj - kihívások, csapdák, ármánykodások. És egy kulcsszerepet betöltő mellékszereplő, Lazarus, aki be kell vallanom, felkeltette a kíváncsiságomat, úgyhogy igen csak sajnálkoztam a végzetén.

"There was a slight chance William had kinda sorta perhaps gone slightly a wee bit too far."

Csakúgy, mint a Kane & William szál alakulásán, és a vészjósló Paris belső monológon. Ők hárman voltak, akikkel gyakrabban találkozhattunk a regényben, sajnos mindig csak néhány oldal erejéig. William betartva Gillynek tett ígéretét meglátogatta a lány szüleit... nos, ördögi Liam alaposan bemutatkozott. Majd Kane-nel az apokalipszis felé száguldó vonaton vagy előtt, nézőpont kérdése, találják magukat. Tekintve, hogy a Sors istennők szeretnek homályosan utalgatni mindenfélére, az én képzeletem pedig szeret vad ötleteken merengeni, lesz mit várni. Sokáig... mert a tervek szerint előbb Paris könyve fog érkezni. Érdekes módon, bár szinte a sorozat kezdete óta csavarja szívünket szenvedése, Sienna utáni vágyódása, s most is azon igyekezett, hogy meglelhesse a nőt, nem érzek olyan türelmetlenséget, mint eddig. Érdekel a folytatás, de nem 'a napokat számolom a megjelenésig' módon. Valahogy Kane szála jobban megmozgatta az agyamat.
Összességében jó volt olvasni, hogyan küzd meg a múltjával és a féltékenységgel egy olykor gyerekesen viselkedő, de félelmetes erőt birtokló hárpia; illetve hogy Strider a maga módján, de túllép azon, hogy Paris bizony beelőzte. Mulatságos, helyenként meglepő fordulatokat hozó regény, amit a rajongóknak nem szabad kihagyniuk.

2011/68.

Paranormal/30.

Kiadó: HQN Books
Megjelent: 2011. szeptember
Formátum: Mass Market Paperback / Book Depository
Sorozat: Alvilág Urai 8. kötete

Egyéb: A könyv google books-on

Livestream Gena Showalterrel

2011-10-13T21:35:00.008+02:00

Ma este kilenckor Gena élő videó chatet tartott a Harlequin facebookján. Természetesen a bő húsz perces kis interjúban a szokványos kérdésekkel indítottak, mint pl: Kik is a Lordok, kik a legutóbbi kötet főszereplői, kinek a regénye fog következni...stb. Aztán alaposan iriggyé téve a 127 nézőt kisorsoltak egy dedikált példányt Strider könyvéből. Majd a facebookon és twitteren előre beküldött kérdésekből szemeztek párat.
Két dolog ragadta meg a figyelmemet.

Valaki azt tudakolta, hogy Halloween alaklmából a Lordok vaj' minek öltöznének? Mire a válasz: Gena fejében nőknek, mert hogy ő egy ilyen kis kegyetlen írónő.
Illetve szó esett a következő megjelenésről, a Dating the Undead című könyvről, ami a jelek szerint a női magazinok mintájára készült, s épp ezért az olvasó kérdez rovat is helyet kapott benne, olyan problémák taglalásával, mint hogyan kerüljük el, hogy kedvesünk megegyen minket.

Csöppet sem meglepő módon a bejelentés morzsák a legvégére maradtak.

A már beharangozott spin-off sorozat első kötete elkészült. A széria Angels of the Dark címet kapta. Az indító történet, a Wicked Nights főszereplői: a mennyei sereget vezető angyal, Zacharel és Annabelle Miller, akiről az akadozó hang közepette csak annyit sikerült kihámoznom, hogy olyan bűn miatt kellene bűnhődnie, amit el sem követett.
A következő tini regény, az Alice in Zombiland nyúlfarknyi részlete szinte kegyetlenségnek tűnt, lévén a regényre 2012 végéig kell várniuk a rajongóknak.
Ashlyn & Maddox Paris könyvében végre szülőkké válnak. Ikreik születnek, egy fiú és egy kislány, akik, bár leggyakrabban nem így fogják hívni őket, a keresztségben az Ever (lány) és Urban (fiú) neveket fogják kapni.

Vendégblogger - Szinna olvasmányai (30) - Ilona Andrews – Silver Shark

2011-10-12T20:34:00.003+02:00

Ilona Andrews – Silver Shark (Ezüst cápa)
(Sajnos magyarul nem elérhető)
Kinsmen sorozat második kötete [S] Romantikus sci-fi kategóriába sorolható [RS].

A sorozat részei:
1. Silent Blad
2. Silver Shark

Fülszöveg: Claire Shannon gyilkos. De nem használ fegyvert az öléshez, csak az elméjét.
Clare egy végnélküli háborút folytató bolygón született. Mentálként képes megtámadni másokat az elméjével, beszivárogni a bionetre, a biológiai számítógép hálózatra, ahol mentálok harcolnak egymással a halálukig. Katonaként ezt kell tennie, de amikor a háború hirtelen véget ér, és a vesztes oldalon találja magát, akkor el kell rejtenie a képességeit a túlélés érdekében. Deportálják egy új bolygóra, egy ragyogó, gyönyörű helyre, ahol találkozik Venturo Escanával, egy erős mentállal aki képes legyűrni mind testben, mint lélekben.
Claire azt hitte maga mögött hagyta a háborút és halát, de most az új életéért kell küzdenie, és ebben a csatában mindent elveszíthet.

A leírás rögtön megfogott, és olvasni is kezdtem. Nagyon jó kis könyv, de egy nagy baj van vele: tényleg kicsi, kb. 100 oldal. Pedig úgy olvastam volna még!
A történet a 2700-as években játszódik, az emberiség szétspriccelt a galaxisban, és különböző bolygókat hódított meg. A társadalom két részre szakadt a mentálokra, és a civilekre. A mentálok képezik a társadalom elitjét, a szicíliai maffia mintájára felépülő családokba tömörülnek, spéci képességeik vannak, az elméjük segítségével rá tudnak kapcsolódni a bionetre. A bionetet minden mentál különbözőnek látja, van akinek dzsungel, van akinek tenger.
Claire-t fiatal korától arra képezték ki, hogy beszivárogjon a hálózatba és élet-halál harcot vívjon az ellenséggel, több mint nyolcezer óra harci tapasztalattal nincs sok minden amit ne tudna a bionetről. Mikor elvesztik a háborút, csak annyi ideje van, hogy kitörli az adatait a hálózatból, és magát mentális képességek nélküli civilként tünteti fel, akit az azonnali kivégzés helyett deportálnak. Valahogyan sikerül átvészelnie a teszteket, és végül egy másik bolygón találja magát. Tudja, hogy addig van biztonságban, amíg nem derül ki, hogy mire képes valójában. Ha itt megszegi a szabályokat, azonnal visszaküldik a saját bolygójára, ami egyenlő a halállal. A sors iróniája, hogy a munka, amire a menekültügyiek küldik, egy mentáloktól hemzsegő épületben van, akik éppen mentális képességek nélküli titkárnőt keresnek. Neki pedig imitálnia kell egy átlagos elmét és elhitetnie a főnökével, hogy nem sokat tud a hálózat biztonsági védelméről. Jól is megy minden, míg a menekült társai közül néhány bajba nem kerül. Ekkor a honfitársai megkérik, hogy segítsen meghamisítani a terhelő adatokat. Fel kell hát ismét csatlakoznia a hálózatra néhány kezdővel, és újra küzdenie de most az ellen, akit a legkevésbé sem kíván holtan látni.

„Csapatának öt fiatalabb tagja körbeülte a hubot.
– Hányszor csatlakoztatok fel? – kérdezte Claire.
– Tizenhétszer – mondta Charles.
– Huszonkétszer – mondta Zinaida.
– Nyolcszor – folytatta Saim.
– Szintén nyolc – tette hozzá Mittali
– Négy – mondta Nagyi
– Kettő – fejezte be Kosta.
– Bárki felcsatlakozott már ellenséges környezetbe?
Semmi válasz. Nem is számított másra.
– A bionet rémisztő tud lenni – mondta Claire. Viszont az agyunk mindent megtesz, hogy megbirkózzon vele, és valami ismerős környezetté formálja. Az elmétek értelmezni fogja a dolgokat, de figyelnetek kell a megérzéseitekre is. Ha valami rossz érzést kelt bennetek, az valószínűleg egy csapda. Ha észrevesztek egy szörnyet az vagy egy védő mesterséges intelligencia, vagy egy ellenséges mentál. A bioneten furcsa dolgokat fogtok látni. Lényeket, akik pengéket növesztenek. Növényeket, amiknek a hajtásai felvillannak. Emlékeznetek kell, hogy bízzatok a megérzéseitekben. Ha valami veszélyesnek látszik, akkor az is. Inkább félj és légy óvatos, akkor túl fogod élni.
– De hogyan fogunk harcolni? – kérdezte Kosta.
– Sehogy. Én fogok küzdeni – mosolygott Claire csendesen. – Nektek más lesz a feladatotok.”

* * *

„Lehunyta a szemét. Sötétség ölelte körül, ahogy a szintetikus neuronok kapcsolatba léptek az elméjével. Egyre gyorsabban és gyorsabban haladt előre egy sötét, kör alakú alagútban. Az elmúlt évek alatt több ezerszer megtette már ezt az utat, és tisztában volt vele mi várja a másik oldalon. Időnként kopár sziklák, máskor egyhangú sztyeppe, de az elmúlt két évben mindig sötét erdő volt, egyforma törzsű fákkal, halványzöld levelekkel.
Örömmel fogadta, sőt, sóvárgott utána. Hiányoztak a hajtóvadászatok, a küzdelem izgalma, a bionet kínálta végtelen lehetőségek. Valószínűleg köteteket lehetne megtölteni a képmutató erkölcsösségéről, de ebben a pillanatban Claire-t nem érdekelte.
Fény villant, amikor földet ért, és azonnal felvette a megszokott rejtőzködő - guggoló állást.
A föld a lába alatt élénk, sokkolóan zöld volt. A ragyogó sárga virágok vékony, hosszú szirmai szinte izzottak a selymes fűben. Claire felemelte a fejét.
Dzsungel lélegzett körülötte. Magas fű, pengeéles ezüstös levelekkel, körülvéve sötét bokrokkal, melynek lombozata széles rozettákba hajlott. Egy csomó hajszálvékony lián csúcsán levendula díszes szirmok törtek át, és töltötték ki a teret két széles kagyló levelű növény között, leveleik belseje vakító türkiz színben pompázott. Masszív fák, tucatnyi méter átmérőjű törzsükkel törtek az ég felé, koronájuk olyan magasan volt, hogy nézésüktől is elszédült. Iszalagok lógtak vastag kötelekként az ágakról, a hatalmas virágok háromszög alakú szirmainak színe a legmélyebb karmazsin. Páfrányok tekeregtek vastag gyökerek között. Smaragdzöld moha tapadt az ágakra, megszakítva valami narancsvörös növény hólyagjaival, és a szélein citromsárga gombákkal. ()
Claire döbbenten bámult.
Érzékszervi túlterhelés. Kulturális sokkot kapott a bolygóváltástól. Dhalia tartomány virult az elméjében, az összes színével, illatával, ízével és átformálta a bionetet. Ami egykor zord erdő volt, buja dzsungellé változott.
Claire megbillentette a fejét. – Mindenki itt van?
Hangok kórusa érkezett válaszként.
– Akkor megyünk – mondta.”

* * *

„– Így nézett ki?- kérdezte Claire.
– Igen. Ez egy ezüst cápa a Koral-partról. ()
– Egyáltalán miből gondolod, hogy nő volt? – mormolta Claire.
– Az érzésből, ami elfogott, amikor súroltam az elméjét. Valahogy nagyon ismerősnek tűnt. Már találkoztam vele azelőtt. Azóta ezen töröm a fejem, de semmire sem jutottam – dörzsölte meg az arcát Ven.
Claire nem bírt magával. – Talán munkát keresett.
Ó, te idióta.
– Akkor fel is vettem volna – sóhajtott Ven.
Claire letette a kiürült teáscsészét az asztalra. – Pusztán akadémiai kíváncsiságból, de mit akarsz tenni, ha megtalálod?
– Térdre vetem magam, és azon nyomban megkérem a kezét.
– Mi?
Ven hátradőlve nevetett. – Látnod kellett volna az arcodat. Végül sikerült kizökkentenem a rendíthetetlen Clair Shannont.
Clair közel járt hozzá, hogy megüsse. – Az agyadra ment a bioneten töltött rengeteg idő.
– Ha megtalálom, megpróbálom megvenni – mondta Ven –, vagy megölni. Még nem döntöttem el.
– Ez egy kicsit túlzás.
– Ha a DDS találja meg, ők is ezt tennék – válaszolta. – Nem pusztán „A” kategóriájú mentál, de kiképzett. Olyan fajta harci tapasztalattal rendelkezik, amit csak évek alatt lehet megszerezni. A küzdelmünk során megtöbbszörözte önmagát. Másolatokat készített magáról, amik tőle függetlenül mozogtak. Csak egy-két másodpercig tartott, de nagyon hasznos lehet egy küzdelemben. Azóta is próbálok rájönni hogyan csinálta.
Igazán nem túl bonyolult. Gondolatokat küldesz a külsődről miliszekundumonként egymás után. Ugyan az a módszer, mint amikor árnyékot hozol létre. Claire leállította a gondolatmenetet, mielőtt szavakba öntötte volna.
– Nos, sok szerencsét a kereséshez. Én inkább haza megyek. Elég sok időt töltöttem már a héten ebben az épületben.”

Rachel Gibson - See Jane Score - Jane vékony jégen táncol

2011-10-09T11:28:00.010+02:00

Fülszöveg: A kissé önbizalom-hiányos Jane Alcott a nagyvárosi szinglik táborát gyarapítja. Kissé belefáradt már a vakrandikba az olyan férfiakkal, akik heverőt tartanak a furgonjuk hátuljában. Jane kettős életet él: nappal a belevaló Seattle Chinooks hokicsapatáról, elsősorban hírhedt kapusukról, Luc Martineau-ról tudósít, éjszaka ír: álnéven Cicamaca botrányos kalandjait szövi és indítja be minden férfiolvasó fantáziáját.
Amióta az eszét tudja, Luc megszállottan dolgozik a sikerért. Még csak az kéne, hogy egy éles nyelvű, tenyérbe mászó újságírónő vájkálni kezdjen a múltjában és feldúlja az életét! De amint a szürke kis nő lecseréli fekete ruháit egy lélegzetelállító vörös estélyire, Luc rájön, hogy Jane-ben több rejlik, mint az első látásra gondolta. Lehet, hogy itt az ideje kockáztatni. Lehet, hogy itt az ideje, hogy kiderüljön...

"- Egyszer megkérdezted, mit látok, amikor a jövőbe nézek. - Tenyerét lecsúsztatta a nő karján és megfogta a kezét. - Téged."

Egy olyan romantika kedvelő, mint jómagam, gyakran azon veszi észre magát, hogy újabb és újabb írók után kutat, keresve a következő rózsaszín happy end adagot, ahol nem kell szájhúzogatásra okot adó kesernyés mellékíztől tartania, hanem nyugodtan átadhatja magát a könnyed szórakozásnak. Így esett, hogy amikor Rachel Gibson nevét egy blogbejegyzésben említették Susan Elizabeth Phillips és Jennifer Crusie nevével, elképzelhetetlennek tűnt, hogy ne nézzem meg magamnak a regényeit. És azóta elkötelezett rajongója vagyok. Ezért is örültem, amikor múlt évben végre feltűnt első könyve a hazai boltok polcain. Csak egyet sajnálok, hogy a folytatásra ilyen sokat kellett várnunk.
Mint aki előtt teljesen ismeretlen a sorozat, olyan izgalommal téptem fel a postás által elém tett borítékot... hogy aztán szembesüljek azzal, amit már néhányan nehezményeztek a molyon. Milyen vékonyka! Megcsodáltam a lila szépséget jobbról, balról. Megállapítottam, hogy na ez az a címlap, amiről süt, hogy belül csajszis kikapcsolódós várja az embert. Majd visszatértem a gerinchez... nem lett vastagabb az alapos szemlézés közben sem. Nem értettem a dolgot. Felnéztem a polcomra... az amerikai kiadás nem tűnt anorexiásnak sorozattársai között. A rejtély nyitja csupán annyi, hogy jó két pontnyi mérettel nagyobb betűvel szedték, mint a többieket, hogy pöccre kijöjjön a 375 oldal. :) E lapszám mizéria kb másfél fejezetig tartotta magát gondolataim között, hogy aztán a feledés homályába vesszen, és átadja helyét az olvasás édes élvezetének.
Jane, a nulla divatgénnel rendelkező, szinglik rovatát vezető újságíró egy napon derült égből villámcsapásként megkapja a lehetőséget, hogy a város kedvenc csapatát kísérve tudósíthasson a hokiról. Egy aprócska baj van csupán ezzel, Jane semmit nem tud a hokiról... 'semmi gond, írtak már pár könyvet a témában' gondolja, és az így keresett plusz pénzből már saját lakást vizionálva elfogadja az ajánlatot.
Persze a csapat csöppet sincs oda az örömtől. Kapusuknak ráadásul van bőr a képén ezt hangosan is kimondani!
Lucnak aztán semmi szüksége rá, hogy egy pöttöm nő üsse az orrát a dolgaiba. Menjen csak vissza tehénfoltos pizsijeivel, leszbis szemüvegével oda, ahonnan érkezett, és hagyja, hogy nem épp szeplőtlen múltját, no meg végzetesnek hitt sérülését kirobbanó játékával mindenkivel elfeledtethesse. Csak épp van a nőben valami... ráadásul képes némi öltözőbéli inzultálással szerencsét hozni a csapatnak.
A szezon halad, a Chinooks menetel a döntő felé, hőseink pedig a kölcsönös elutasításból előbb haveri kötekedésbe, majd baráti légkörbe... aztán szerelembe sodródnak. Igen, egy átlagosnál is átlagosabb nő horgára akasztja a bűnszexis sportolót.
A regényt nem a nagy sztori adja el, hanem az apróságok. Az, hogy a főszereplők mindketten mutatnak egy képet a világnak, ám sokkal többek annál. Az, hogy a titkaik mennyire meghatározzák őket, mégis nehezen állnak elő a farbával. Az, ahogyan két erős egyéniség hecceli egymást. Az, ahogy a dolgaik alakulnak... Tényleg, semmi extra nincs a lapokon, mégis olyan jó.
Nem álltam meg nevetés nélkül Luc ' a csapat visszavár' ajándékát, annyira találó.

"Egy vékony, puha kötésű könyvet hozott rózsaszín szalaggal átkötve. Hokinyelv: Szakkifejezések, bölcsességek és badarságok, amiket a tévéből nem lehet ellesni."

Szintén mosolyfakasztó volt elképzelni Darby feltűnő ingeit vagy épp olvasni a csapat ugratásokat (a döglött egértől szerintem én totál begőzöltem volna). Ki bírta ki vigyor nélkül Jane belső monológját miközben keresztül vág a 'szinkron herevédő-sztriptíz'zé változott öltözőn? Én biztosan nem.
A szívellágyulást Marie karaktere garantálta. Az alig ismert, sok-sok évvel idősebb bátyjához került, frissiben megárvult tini jelenetei Lucot teljesen kiemelték az önző macsók közül, de mindezt úgy, hogy nem esett az írónő át a ló túloldalára. Nem akart önfeláldozó kiscserkész nagytesót csinálni az élsportolóból, csak megmutatta, ahogyan próbál ott lenni, helyesen dönteni a sok csetlés botlás közepette.
Ha kedvenc jelenetet kellene választanom, akkor a darts párbajt bár dobogóssá választanám (férfiak, és az ő versenyszellemük...), mégis a tuti befutó a regény 231-ik oldala lenne, amikor a PMS-től szenvedő Janehez Luc beállított egy zacsi M&M'sel, melegítőpárnával (hölgyek, ki ne örülne ezeknek?), és jéggel saját sajgó térdének. Null szex, még csak randihelyzet sincs, de az ilyen csendes pillanat mutatta, hogy ők ketten pár lettek.
Persze a kötekedők mondhatják, hogy a történet egy marék jól ismert fordulat és sztereotípia összekutyulva és felmelegítve. Erre a vádra csak legyintek egyet, mert az írónő úgy tette mindezt, hogy a végeredmény számomra üdítő, szórakoztató, szexis kis olvasmány, ami az őszi szürkeség beköszöntével is napsugarassá változtatta a szobámat.
Ó, még egy apróság, ami feltűnt, és nem hagyhatom szó nélkül! A játék leírásaiból, a meccs jelenetekből szinte sütött a sportág szeretete. Még pár ilyen könyv, és nem fogom tudni megállni, hogy ki ne látogassak a Miskolci Jegesmedvék valamelyik mérkőzésére.
A modern kori románc kedvelői jól teszik, ha megjegyzik Rachel Gibson nevét. Nálam a kedvencek polcán a helye!

A könyvért az ATHENAEUM KIADÓnak tartozom köszönettel

2011/67.
Contemporary/08.

Kiadó: Athenaeum 2000 Könyvkiadó Kft.
Megjelent: 2011.
Formátum: puhatáblás, 260 oldal
Sorozat: Hokisok 2. kötet

Interjú Karen Rose-al

2011-10-04T17:09:00.006+02:00

Karen Rose neve a suspence műfajért rajongók előtt nagy valószínűséggel ismeretes, vagy ha nem, érdemes mihamarabb pótolni a lemaradást. Tizenkét regényéből magyar nyelven eddig négyet (Halj meg értem, Sikíts értem, Gyilkolj értem, Érints meg) adtak ki, az ötödik, Számolj tízig címmel a hírek szerint hamarosan a boltok polcaira kerül.
Ám egy könyvmoly mindig türelmetlen, mindig örül a híreknek, hogy azok mazsolázgatásával is könnyebben teljen a várakozás. Szerencsénkre akadt egy kis csemege; egy interjú, amely a szerző legutóbb megjelent könyve, a You Belong to Me kapcsán készült. :)

Az cikk eredetije itt található a világhálón.

A teljes tartalom magyarul IDE KATTINTVA olvasható el.
A fordítás elkészítéséért Weisz Böbének tartozunk hálás köszönettel.

J.R. Ward - Envy

2011-10-02T12:03:00.015+02:00

Tartalom: Hét halálos bűn. Hét megmentendő lélek. Egy férfi és egy nő, a veszély, vágy és feloldozás mezsgyéjén imbolyogva...
Egy sorozatgyilkos fiaként a gyilkossági nyomozó, ifjabb Thomas DelVecchio a gonosz árnyékában nőtt fel. Most, állampolgári kötelesség és vak gyűlölet között egyensúlyozva vezekel apja bűneiért. Veck szemmel tartásával Sophia Reilly-t, a belső ügyosztály tisztjét bízzák meg, aki nem csupán szakmailag, de magánemberként is érdeklődik a férfi iránt. Ám Veck és Sophia mindketten kíváncsiak valakire...
Jim Herron-ra, a titokzatos idegenre, aki bármit megtenne, hogy megmentse démoni ellensége legutóbbi áldozatának lelkét, amely most bizonytalanul lebeg menny és pokol között. Mielőtt Herron végezhetne a feladattal, Veck és Sophia nyakig merül a jó gonosz ellen vívott csatájában, ahol nem kevesebbet, mint a teljes kárhozatot kockáztatják.

Nagyon remélem, nem én vagyok az egyetlen olyan könyvmoly, akinek a sorozat folytatások néhanapján komoly fejtörést okoznak... Bennem bizony alkalomadtán birokra kel az optimista, kitartó könyvmániás a csalódott, pesszimista énemmel. Legyen bármily' nekem kedves szerző új, sok folytatásos regényfolyamáról szó, mindig kételkedek, vajon képes lesz-e az író(nő) ismét olyat alkotni, mint amit már megszerettem tőle. S valljuk be, az esetek kb 50%-ban sajnálatosan a válasz: nem.
Ward Bukott angyalai - fogalmazzunk úgy - nem ragadtak magukkal annyira, mint a Fekete Tőr Testvériség tagjai. Így, a harmadik felvonás után sem vagyok tökéletes bizonyossággal meggyőződve arról, hogy a kedvencek képzeletbeli polcán lenne a helyük, de! Bár vonakodva kezdtem bele az olvasásba, nem vagyok csalódott. A lázas izgalom, a 'hamm, egyszerre szeretném felfalni' kapkodás nem kaparintott a karmai közé, lassan, komótosan fogyasztottam a lapokat. Azaz, az elsöprő, könyvjelző döntögető siker ugyan elmaradt, de jó volt, kellemesen szórakoztató, és ha nem is falkaparó türelmetlenséggel, de várom a folytatást.
Nem titkolom, ebben a várakozásban közel sincs akkora szerepe Jimnek, mint magában a regényben. Legyen bármennyire is ő a kiválasztott, aki a jók oldalát képviseli a gonosz elleni harcban, nálam kissé háttérbe szorult. Nem szeretnék érzéketlennek tűnni, de már-már túlzásnak érzem, hogy ennyire megszállottja Devina legutóbbi áldozatának. S ha már a csini barna nőcskeként parádézó démonnál tartok... ezúttal mellőztük, hogy agykurkászhoz szaladgáljon, ellenben még undorítóbb, mint korábban. Mondjuk nehezen tudom feldolgozni, hogy míg ő mindent bevetve, teljesen sportszerűtlenül játszik, addig Nigel még egy tippel sem hajlandó irányba állítani Jimünket, aki előtt viszont le a kalappal körmönfontságáért.
Az ebben a fordulóban megmentendő lélek és lélektársa - Veck és Sophia - teljesen megnyertek maguknak. Kedvemre való, ahogyan a szinte első pillanatban fellángoló testi vonzalom ellen próbáltak mindketten küzdeni, majd persze elvesztették a csatát, belebonyolódtak egymásba, kezdtek ráhangolódni a másikra, de nem volt rögtön a 'gondolatából is mindent tudok, és csak mi a világ ellen' felállás.

“Come here. I need to hold on to you."
She felt the same way. And when there was no distance between them, it was like coming home.”

Ehelyett, amikor Sophia tudomására jutnak bizonyos információk, felmerült benne, hogy Veck mégis csak rossz fiú. S ahelyett, hogy világtól elrugaszkodott módon mindent odavetne, realisztikus módon reagált. Próbált professzionális, higgadt és összeszedett lenni, habár belül vívódott. S talán pont emiatt a belső vívódás miatt volt nyitott meglátni a valóságot. Rendben, azt azért be kell ismernem, hogy kétkedését és hirtelen szakítását én nem tudtam olyan könnyedén szó nélkül hagyva megbocsátani, mint főhősünk.
Ó igen, Veck. Először kissé tartottam attól, hogy mi lesz ebből a tükör letakarósdiból, de Ward egészen emészthető magyarázatot tálalt fel. És a pasi ettől a defekttől eltekintve a 'gyere anyucihoz' kategória. Csöppnyit rossz, de ez a rosszaság csak arra vár, hogy A NŐ keresztül lásson rajta, megérintse a lelkét, és előhívja belőle a szerelméért mindent, megszelídített macsót. Nem mindenkinél működik, de engem meghódító formula.

“Scratch what I said before. I think I am falling in love with you. Right here. Right now.”

Amin elméláztam: Most akkor mi is a helyzet az írónővel és a homoszexualitással? Megvan a V és Butch kapcsolat? Ott is megvan az a kis felhang, ami itt Adrian és Eddie között. Tudjuk, hogy nincsenek együtt, nem is lesznek... és akkor kapunk egy olyan jelenetet, ahol enyhén szólva is homlokra szalad a szemöldök. Aztán pedig ott van Nigel és Colin kapcsolata. Meghatott érzelmeik mélysége, csak épp a nagy képbe nem tudom igazán beilleszteni ezt a puzzle darabot. Vagy ha már itt tartunk az egész meleg témát. Viszont nem tudom megérteni, hogy sem itt, sem a Testvéreknél miért nem lehet a lelki és a testi dolgokat összepakolni egy párhoz. Node az túl egyszerű lenne Wardhoz, és engem nem zavarna ennyire be, nem igaz?
Amin örvendezek: Mármint amellett, hogy volt, van és lesz Adrian? Oké, kissé bejön az angyal. Pláne az ilyen pillanatokban:

“[Devina] “You know, Adrian, you ever get bored with being a Goody Two-shoes, you could come over to my side.”
“Because you have cookies, right.”
Those black eyes returned to his own. “And so much more.”
“Well, I’m on a diet. Sorry—but thanks for the invite

Tehát, örülök, hogy ezúttal nem kell azon töprengenem, vajon mire utal a regény címe. Mert azt hiszem, rátaláltam a kulcs-"párbeszédre":

“I fucking hate them,” Devina said, crossing her arms over her breasts.
Bet you do, he [Jim] thought. Because those were two people in love right there.
And the envy was killing her, her face screwing down tight, eyes lighting up with hatred. She wanted that with him.

Mindent egybevetve lekötött a regény. Azoknak, akik kedvelik J.R. Ward stílusát, érdemes belevágniuk, különösen, ha mind a contemporary-t, mind a paranormális románcokat szeretik, mert itt aztán érdekesen keverednek.

2011/66.

Paranormal/29.
Ebook/20.

Kiadó: Signet
Megjelent: 2011. szeptember
Formátum: Kindle Edition / Amazon
Sorozat: Bukott angyalok 3. kötete

Egyéb: A szerző facebookjára augusztusban felkerült részletek magyar fordítása megtalálható Lukács Andrea honlapján.
Két rejtett FTT cameot tudtak felfedezni az igazán elkötelezett rajongók:

Csak nem Butch Escalade-je suhant el a könyv elején?
Throe lenne, aki magára vállalta az igazságosztó kaszás szerepét a történet végén?

Suzanne Brockmann - Kiss and Tell - Éjféli ölelés

2011-09-25T19:28:00.008+02:00

A Sunrise Key trilógia:

1. Kiss and Tell - Éjféli ölelés
2. The Kissing Game
3. Otherwise Engaged - Második esély

Fülszöveg: Leila Hunt úgy érezhetné,végre révbe ért. Harmincéves korára sikeres könyvelőként jól fizető állása van New Yorkban, barátja megkérte a kezét - és bár nem lángol köztük a szerelem, a férfi képes megteremteni azt a biztonságos hátteret, amelyre Leilának utolsó vágya beteljesüléséhez szüksége van: hogy családot alapítson, és gyermeke szülessen. Leila az óév búcsúztatására szülővárosába, Sunrise Key-be utazik, egy festői szigetre, ahol bátyja él. Vőlegénye üzleti ügyei miatt nem tudja elkísérni, így Leila egyedül indul a szilveszteri jelmezbálba.
Óév és újév fordulóján azonban váratlan dolog történik vele: egy nindzsajelmezbe öltözött férfi éjfélkor olyan vad szenvedéllyel csókolja meg, amely a lányban soha nem tapasztalt vágyat ébreszt. Mindenáron meg akarja találni az ismeretlent, ezért barátnőjével nyomozni kezd. Azt azonban álmában sem gondolta volna, hogy a titokzatos jelmez alatt bátyja legjobb barátja, az ő gyermekkori ellensége bújt meg. Marshall Devlin, a sziget orvosa, az érzékeny lelkű, ám érzelmeit cinikus és rideg álarc mögé rejtő férfi, akivel immár csaknem húsz éve ki nem állhatják egymást.
Vajon sikerül a két régi ellenségnek felülemelkednie előítéletein, gyermekkori sérelmein, és beismernie, hogy gyűlölni és szeretni szerelemben egyaránt megengedett?

Általában szörnyen bosszant, amikor lenézően szólnak a Harlequin típusú, rövid kis romantikusokról. Én azt mondom, a helyükön kell kezelni őket, és akkor nincs velük semmi baj. Ám ez a hely semmiképpen nem a kemény borítósok polca.
Sajnos irtó tévképzetet kelt az ember lányában, ha lát egy New York Times Bestselling író nevével fémjelzett kötetet, védőborítós, fűzött kiadásban, s mindezt két és fél ezer magyar forintért. Engem sokkolt az oldalszám: 213! Most komolyan? S mindez szemkímélő betűmérettel, és papír pocséklóan nagy margókkal... A bennem élő közgazdászt szívroham kerülgette a vízionált betűszám / ár hányadostól. S ráadásul ez kérem a körítés ellenére is csupán egy két-három üres órát kitöltő, de könnyen felejthető olvasmány.
A történet akár lehetne jó is, mert kedvelem a barátokból szerelmesek sztoriját, és a jófej rokonok nálam sokszor emelnek az élményen. De az alap nagy félreértést képtelen vagyok ügyes csavarként értékelni. Sajnálom, de nálam ez csöppet bugyuta... Ninja jelmezben váltott csók egy titokzatos idegennel, vagy mégsem annyira ismeretlennel? Jaj kérem! Leila nem egy okos nő lenne?
Tudom, ez a szerző korai regénye, és eredetileg 15 évvel ezelőtt jelent meg, tehát az akkori ízlést tükrözi. De egyszerűen nem tudtam igazán elengedni magam olvasás közben. Bármennyire hétköznapinak kellett volna tűnnie, nekem sokszor volt olyan érzésem, hogy 'na ne mááár, ilyen nincs'. Így hiába kedveltem meg az angol akcentusú dokit, tartottam jó fejnek a kissé nőcsábász, de vicces bátyót, élveztem a főszereplők közötti kezdeti kötekedést - később néhol már zavart a felesleges civódás -, és imádtam a kisvárosi légkört.
Az elsőként megjelenő, ám voltaképp a trilógia befejező része után úgy gondoltam, talán nem voltam hangulatban, így kár lenne leírni Brockmannt. De most... kétlem, hogy a kosaramba fog kerülni a következő. Azt hiszem, várok előbb egy kölcsönözhető példányt, mert azért sosem lehet tudni, nem de? Ráadásul sokan állítják, hogy a Troubleshooter vagy épp a Navy sorozata összehasonlíthatatlanul élvezetesebb...

2011/65.
Contemporary/07.

Vendégblogger - Szinna olvasmányai (29) - Cath Crowley: Graffiti Moon

2011-09-21T07:46:00.006+02:00

Cath Crowley – Graffiti Moon
(Sajnos magyarul nem elérhető)
Önálló kötet [1] fiatal felnőtt kategóriába sorolható [YA].

Tartalom: „A középiskolának vége, és Lucynak megvan a tökéletes terve, hogyan ünnepelje meg: ma éjjel megkeresi Shadowt, a titokzatos grafiti művészt akinek munkái a város falain tűnnek fel. Aki kint van valahol az éjszakában – színeket, madarakat és kék eget festve – és Lucy biztos benne, hogy bele tudna szeretni abba, aki így fest. Igazán beleszeretni. Ehelyett Lucy egy partin „szív” Eddel, a sráccal, akit életének legkínosabb randija óta próbál elkerülni. De amikor Ed azt mondja, talán meg tudná találni Shadowt, akkor hirtelen egy egész éjszakás keresésbe kezdenek a városban. És az egyetlen dolog amit Lucy nem lát, éppen az ami ott van az orra előtt.”

Vannak írók, akik papírra vetnek egy történetet, aztán vagy szórakoztató olvasmány kerekedik belőle, vagy nem. Vannak azonban másfajta írók is. Akiknek megvan a tehetsége hozzá, hogy a leírt szavakkal valódi varázslatot hozzanak létre. Nem tudom megmondani hogyan történik meg a mondatok mágiája, a szavak egyfajta zenéje, mégis könnyen felismerhető. Cath Crowley ilyen varázslatot hozott létre ebben a könyvben hangulatokkal, érzelmekkel, reménnyel és reménytelenséggel, viccel és komolysággal. Olyan mondatokkal mint:

„I like that about art, that what you see is sometimes more about who you are than what’s on the wall.”
„I told him he was dreaming. He told me dreaming’s the only way to get anywhere.”

A történet látszólag egyszerű, egyetlen éjszaka története, amikor egy fiú és egy lány végigjárja a várost, és különböző kalandokba keveredik, miközben próbálnak megkeresni egy titokzatos grafiti művészt. A lány nagy álma, hogy megtalálja, és közben fogalma sincs, hogy a fiú akivel van, a művész maga. Ez azonban csak a történet kerete, ami ki van töltve igazi fontos tartalommal. Visszaemlékezésekkel, barátokkal, egyéni és családi problémákkal, a múlt és jelen érzéseivel, és a most döntéseivel, ami végleg jó, vagy rossz irányba fordíthatják a főhős életét.
Nagyon megszerettem Ed karakterét. Olyan fiú, aki nem jó a szavakkal, de fantasztikus a képekkel. Ezért minden örömét és bánatát a hatalmas, színes, falakra festett képekkel mondja el, és amikor magát kell jellemeznie, azt mondja: elveszett. S, hogy sikerül-e meglátnia önmagában azt az érzékeny, okos és vicces fiút, akit Lucy megtalál, és kitörni a mozdulatlanságból, megtalálva azt a lányt akire mindig is vágyott – hajnalra kiderül.

„Lucy
A srác olyan „hátsófalas” típus volt, az a típus, aki sok időt tölt az iskola háta mögött, a falnak dőlve lógva az órákról. Mindig, amikor rám pillantott olyan érzésem volt, mint amikor az elem végét a nyelvemhez érintem. Művészet órán néztem, ahogy hátradőlve az órára figyel és csupa energia és bizsergés voltam. Egy idő után a bizsegés már elektromossággá nőtt, és amikor randira hívott, az egész testemben olyan áramerősség támadt, amitől gyakorlatilag meg kellett volna halnom. Semmi közös nem volt bennünk, de egy lány sem gondolkodik tisztán, amikor ilyen közel kerül az áramütéshez.
Tetszett, ahogy a haja minden rendezettség nélkül nő. A mosolya csak úgy megjelent a semmiből, és ugyanígy tűnt el. Elég magas volt ahhoz, hogy fel kelljen néznem rá, az ábrándozásaim képsoraiban. Igazán szerettem a pólóit. Amikor randira hívott, azt viselte, amelyiken egy kutya sétáltat pórázon egy embert. És mindig ott volt az a tér körülötte. Az a fajta tér, ahová sorban állsz, hogy bejuss. Láttam, ahogy más lányok megpróbálják, de nem jutnak tovább az ajtóban álló kidobóembernél.
Mindegy. Az este nem alakult túl jól, mert eltörtem az orrát. Baleset volt, ami akkor történt, amikor képen vágtam, mert megfogta a fenekemet.”
* * *
Ed
Aztán egy délután Beth és pár srác az iskolájából bejött. Srácok fehér ingben és nyakkendőben, és úgy néztek rám, mintha egy senki lennék. Amíg összeraktam a festékeket, ami a suliba kellett, az egyik megkérdezte:
– Teljes munkaidőben itt dolgozol?
– Aha.
– Nagy karrier.
Elvettem a pénzt, áttoltam a dobozt a pulton, majd udvariasan azt mondtam – A színválasztásodból igazán hiányzik a stílus. – Én mosolyogtam, Beth nevetett, a srác pedig a főnökömet hivatta. Előkerítettem Bertet, aki a doboz fölött áthajolva megnézte a festményt, majd azt mondta – Ed igazán udvarias volt. A színválasztásod szar.
Beth még jobban nevetett és ez a nevetés fogott meg. Akkor is maradt még, amikor a fehéringes zsebhokisok elmentek. Csak lődörgött a polcok között, időnként rám pillantva.
– Randira kéne hívnod – mondta Bert. – Nincs bátorság, nincs dicsőség.
– Legutóbb, amikor egy lányt randira hívtam, monoklival végeztem a szemem alatt. Nincs bátorság, nincs törött orr, ami engem illet.
De mielőtt Beth elment volna, odajött a pulthoz és azt mondta – Randira kéne hívnod.
A következő napon történt, hogy levette a világ súlyát a mellkasomról; leemelte és ismét tudtam lélegezni. A házuk melletti dombon ültünk éjjel és beszélgettünk. Aztán hazabicikliztünk, keresztül az ég tengerén, amin a csúf gyárak fényei csillagok voltak, és a világ egy olyan hely volt, amiben úszni tudtunk.
Kezdetben voltak pillanatok, villanásnyi pillanatok, amikor feküdtünk egymás mellett a melegben, virágillatot éreztem a bőrén, a kezemen meg a terpentin szagát és az idegvégződéseimen keresztül hallottam a hangját. Hallottam a véremmel és a bőrömmel, és elfelejtettem dolgokat. Olyanokat, hogy egy nap végezni fog a suliban, és itt hagy majd. Olyanokat, hogy milyen hülye vagyok hozzá képest. Elfelejtettem, mert velem lógott, és a világ folyékony volt és forgott, és végre én is folyékony voltam és együtt forogtam vele.”
* * *
Lucy
„Magasabb mint két éve volt. A haja ugyanúgy rendezetlenül nő, és még mindig ott van az a tér körülötte. Olyan pólót visel, amin egy nyúl könyvet olvas.
– Úgy figyelsz a szemed sarkából, mintha attól tartanál, hogy bármelyik pillanatban megragadhatom a feneked. Nyugi, van barátnőm, és csak, hogy felvilágosítsalak, remek első randim volt vele.
– Talán tanultál valamit a mi randinkból – mondom neki. Erre varrj gombot mister.
– Nekünk nem volt randink. A randi csókkal végződik, nem pedig vérrel és törött orral.
– Jól van, ha nagyon ragaszkodunk a tényekhez.
Ed felvonja a szemöldökét és a szemét forgatja. Csak a tényszerűség miatt; ő ragadta meg az én fenekemet.
– Nagyon romantikusan hangzik. – Felkapok egy ágat, és úgy teszek, mintha üvegfúvó pipa volna. Olvadt csillagokat forgatok vele.
– Romantikus volt – mondja Ed, miközben nézi, ahogy az ágat a számhoz emelem. – Nem tett fel kvíz kérdéseket, és nem ütött meg, ha rossz választ adtam.
Aranyszínű üveg óceánt fújok. Egy ég. Néhány felhő. – Beth tökéletes lánynak tűnik – a francba, tudom, hogy vigyorog.
– Nem mondtam, hogy Beth-nek hívják.
– Nos, minden fenék-fogdosó lányt Beth-nek hívnak. – Nagyon keményen próbálkozom, hogy ne tűnjön hülyeségnek amit mondtam. Próbálkozom. Próbálkozom. Nem. Nem megy. Magamban bocsánatot kérek minden Beth nevű lánytól.
– Minden Lucy nevű lány orrtörő?
– Sokkal dumásabb vagy mint két évvel ezelőtt. Nem vagyok biztos benne, hogy tetszik.”
* * *
Ed
„Otthagyjuk a falfestményt és Lucy bringája felé indulunk.
– Mindig csodálkoztam, hogyan rakják a hajót az üvegbe – mondom Lucynak. ( )
Van egy kis csorbulás a metszőfogán, és arra gondolok, szeretném végigfuttatni az ujjamat az élén. Aztán meg arra, hogy rájön én vagyok Shadow. Hogy milyen csalódott lesz, mert én olyan srác vagyok, aki nem megy sehová, nem pedig az az érzékeny, okos és vicces fiú, akit keres. Arra gondolok egyetemre fog menni, készíti majd az üvegeit, én pedig itt maradok, falakra festek, és összekaparom a lakbérre valót.
– Meg tudom mutatni, hogyan kerül a hajó az üvegbe – mondja –, ha érdekel.
– Nem tudom. Túl sok nyűgnek tűnik, egy olyan hajóért, ami nem megy sehová.”

Jeaniene Frost - One Grave at a Time

2011-09-18T17:15:00.007+02:00

A Cat & Bones sorozatról

Tartalom: Cat Crawfield semmire sem vágyik jobban, mint egy kis gondtalan pihenésre férje oldalán. Szerencsétlenségére a vudu királynőtől kölcsönzött ereje egy segélykérő lelket hoz a küszöbük elé. A kikapcsolódásnak lőttek, helyette sosem látott csatát kénytelenek megvívni egy aljas szellemmel.
Heinrich Kramer évszázadokkal ezelőtt boszorkány vadász volt. Most, minden Mindszent éjjelén megtestesül, és fiatal nőket gyötör az őrületig, majd küldi őket mágjára.
Ám idén egy igencsak elszánt Cat & Bones duóval, no meg segítőikkel találja szemben magát, akik minden megtesznek, hogy visszaküldjék a sír túloldalára, ezúttal örökre. Node hogyan kell megölni valakit, aki már eleve halott?
A regény egy ötöde online elolvasható.

Tagadhatatlan, hogy nagy rajongója vagyok a Jeaniene Frost álmodta világnak, de be kell vallanom, mióta hőseink végérvényesen lehorgonyoztak egymás mellett, s ebbe a világ többi része beletörődött, kalandjaik bár kellemesek, nekem már nem hoznak olyan fergeteges élményt, mint a kezdeti kötetek.
Szórakoztatóak, de immár második alkalommal történt meg, hogy nem éreztem olthatatlan késztetést a sorozat azonnali újraolvasására. Persze, hogy a fantasztikus szintről a jóra csúszás mennyire nagy gond... mindenkinek magának kell eldöntenie. Számomra továbbra is biztos pont a sorozatok tengerén, és a folytatás garantált beszerzés lesz a következő éven.

“For the first time in years, our relationship is solid, no one’s actively trying to murder us, and our closest mates are happy. Blimey, Kitten, if I were any more relaxed, I’d need a smoke.”

Mi már meg sem lepődünk, hogy hőseinknek nem jut nyugalom, sőt, várjuk az akciót. A gonosz szellemmel való csatározás pedig tényleg izgalmasra sikerült, különösen tetszett a végén a fordulat. Krimikben tapasztalatlan agyamnak eszébe sem jutott gyanakodni.
Nagyszerű volt, hogy most nem Cat egykori csapata, hanem a vámpír részleg képviseltette magát markánsabban. Denise-en óriásira kerekedett a szemem; Spade igazi óvó szerelmes férj még mindig; Cat édesanyja nehezen rázódik bele a vámpírságba; Ian, nos hát Ian továbbra is nagy hóhányó, de tagadhatatlanul jó barát.

"Bones was already on his feet, Spade and Denise following suit, but Ian shot me a piqued look.
“You don’t mean all of us, do you? The movie’s not over.”
“You’ve seen this one before,” I replied in disbelief.
He shrugged. “Watching Snape make fun of Harry is my favorite part.”

Csak nekem jutott eszembe a Vámpírnaplók Damonjának Alkonyat olvasós pillanata? Kb azon vigyorogtam ilyen jót. Bár az is lehet, hogy a látszólagos rossz fiúk úgy általában felkeltik a kíváncsiságom, s csak az generálta az agyamban a párhuzamot.
Tyler, a kutyás, meleg médium pompáson kitalált és megírt szereplő lett! Ahogyan előbb Bonesra, majd Spadéra, végül Ian-re vet csábító pillantásokat... lehet azt kibírni mosoly nélkül? Utóbbi láttán így fejezte ki elismerését:

"I thought Bones looked like a little slice of heaven, but you're the whole cake, aren't you, sugar?"

Különösen tetszett, hogy a csapat próbált mindenre közösen megoldást találni. Hiába, rajongok a csapatmunkáért! Viszont a nagybácsit még mindig nem bírom. Annál inkább Fabiant! Olyan édes, hogy végre talál magának egy szellemhölgyet. :)
Sajnos Mencheres távol maradt. Hiányoltam csöppet, viszont akit borzalmasan vártam, sajna mindhiába, az Vlad. Egy szikra nem sok, annyit sem láthattam belőle, és ez fájt, no meg kissé mérgesített. Már alig várom, hogy nekikezdhessek az ő történetének!
Általában Frost az akciók mellett mindig szakít időt egy kis romantikára, plusz meglep minket egy-egy izzó jelenettel. Ebbe a könyvbe is került az utóbbiból... én viszont ezúttal ahelyett hogy izgatónak találtam volna, a számat húzgáltam. Talán túlságosan lepedőhöz ragadt vagyok, de a repülve, ruhában valahogy nálam már nem erotikus, csupán csak furcsa.
Viszont Bonest képtelen vagyok nem kedvelni. Übermacsó, vadító mestervámpír, aki mégis képes belátni, hogy vannak korlátai. Talán különös, de ebben a regényben pont az tetszett benne a legjobban, amikor bevallotta, el is bukhatnak.
Összességében habár nem a sorozat legjobb darabja, kár lett volna kihagyni.

2011/64.
Paranormal/28.

Muffinok a köbön

2011-09-17T20:27:00.004+02:00

E héten abban a kedvességben részeltettem - háromszorosan is -, hogy megajándékoztak a "Szép blognak, amiben van valami extra" díjjal. Nagyon szépen köszönöm a megtiszteltetést Kelly, gretty, és Mónika!
Ugyan tíz blognak tovább adható a díj, de olyannyira körbeért a kitüntetés, hogy szerintem már lassan mindenki örülhet ezeknek a szemet gyönyörködtető muffinoknak.
Kárpótlásként a felsorolás elmaradásáért ihol az egyik kedvencem receptje:

Csokis, Baileys-es muffin

Hozzávalók:

2 bögre (27,5 dkg) liszt (2,5 dl-es bögre)
2,5 teáskanál sütőpor
1/2 teáskanál szódabikarbóna
1/2 bögre (7 dkg) apróra vágott étcsoki
2 evőkanál kakaópor
1 tojás
3/4 bögre (15 dkg) kristálycukor
1/3 bögre (0,8 dl) étolaj vagy 12,5 dkg puha vaj
3/4-1 bögre (kb. 20 dkg) tejföl
1/2 bögre (1,25 dl) Baileys

Elkészítés:
A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A muffinformákat kibéleljük papírral, vagy kivajazzuk. Egy tálban összekeverjük a száraz hozzávalókat: a lisztet, sütőport, szódabikarbónát, csokidarabokat és a kakaóport. Egy másik tálban kézi habverővel könnyedén felverjük a tojást, hozzákeverjük a cukrot, az étolajat vagy a vajat, a tejfölt és a Baileys-t. Végül hozzákeverjük a száraz hozzávalókat, de csak annyira, hogy éppen elkeveredjenek. A tésztát a formákba kanalazzuk, és 20 percig sütjük. Sütés után kb. 5 percig hagyjuk a formában pihenni, majd kivesszük a tepsiből, és hagyjuk teljesen kihűlni.

Jayne Castle - Midnight Crystal - Az Éjféli Kristály

2011-09-13T20:51:00.009+02:00

Az Arkane sorozatról

Fülszöveg: A Harmónia bolygón a mélység esőerdőket rejteget, a rég eltűnt, idegen civilizáció titokzatos emlékeit hátborzongató, zölden foszforeszkáló városromok és labirintusok őrzik, furcsa állatok szegődnek az emberek társául, és a bolygó szinte minden lakója rendelkezik valamiféle pszichikus képességgel.
Ebben a különös világban Adam Wintersre, a Szellemvadász Céh új vezetőjére sújt le az ősi átok. Ezúttal neki kell megtalálnia az elveszett Lámpát és az álomfényfejtő nőt, aki azonban nem más, mint a Winters család egykori ellenségének, Sylvester Jonesnak a leszármazottja, Marlowe Jones.
Adam és Marlowe útja izzó katakombák és föld alatti dzsungelek csapdáin keresztül vezet, de a köztük fellobbanó vágyakozás elsöprő ereje minden kelepcénél veszélyesebb. Vajon a szerelem, a forró szenvedély le tudja-e győzni Nicholas Winters pusztító bosszúját, megtörik-e végre a rettenetes átok? Itt, a Harmónián minden titokra fény derül...

Elérkeztünk az Álomfény trilógia végéhez. Különleges utazás volt, hiszen a kötetek JAK más-más álnevén megjelent, különböző időben játszódó történetek. Ezúttal egy jövőbéli világba, a Harmónia bolygóra utaztunk, ahol a Jones és Winters család egy-egy leszármazottját hozza össze az a fránya lámpa.
Némileg szomorúan kell belátnom, ezúttal nem sikerült tökéletesen időzítenem a regény olvasását. Az idehaza először megjelenő Jayne Castle teremtette világ megérdemelte volna, hogy szép komótosan merüljek el benne. Sajnos hektikus napjaim arra kárhoztattak, hogy itt-ott tizen-, huszon oldalra csenjek pár pillanatot, s így széttördelve az események folyamát úgy éreztem magam, mint a kérdezős korszakát élő gyermek... Ki? Mi? Hol? Ez mi is volt? Mikor is? Á, ismerős ez a név, de honnan is? Nehezen ment a háttérsztori összeállítása... mármint a bolygóé.
Talán az sem segített a helyzetemen, hogy nem vagyok túl tapasztalt sci-fi olvasásban, így az én agyam komoly erőfeszítést tett, hogy teljes egészében felépítse magának a lefestett környezetet. Lelki szemeim előtt valamiféle poszt apokaliptikus táj vegyült dzsungelindákkal, macskaköves óvárosok omladozó épületeivel, töméntelen mennyiségű zöld kvarc erődítményekkel, ahol kékes, rózsaszínes szőrpamacsok rohangálnak, mindenki féldrágaköves ékszereket visel, és vadul dübörgő motoron robognak fel alá. S ha ehhez hozzávesszük a mára már valamennyire megszokott álomenergiát, s egyéb paranormális képességeket... mondhatni szoknom kellett az elegyet.
Ebben a közegben számomra jó kapaszkodó volt az, amit több külföldi blogon túl kiszámíthatónak tituláltak. Az vesse a szerzőre az első követ, aki nem fedezett még fel kedvencei könyveiben valamiféle mintát. Ha egy formula bevált, minek megváltoztatni a recept alapjait, nemde? Igaz viszont, hogy sok múlik az új ízesítéseken.
Nekem ebben a kusza világban jól jött, hogy bizton számíthatok bizonyos cselekmény sablonokra, és a könnyen megszerethető karakterekre. Hazudnék, ha azt írnám, hogy mély karakterizálást találunk a lapokon, mégis kedvelhetőek a főszereplők. Kissé morcos, csöppet borongós, felelősségteljes, nagy hatalmát lazasággal viselő hős, és egy talpraesett, önálló nő, akik között kezdettől ott a szikra, ami annak rendje és módja szerint lángra is lobban - ha nem is a mindenséget elsöprő módon - miközben közösen dolgoznak egy ügy felgöngyölítésén.
Nem emlékszem, erotikus pillanat közben mikor kuncogtam fel legutóbb, de itt megtörtént. A szarkazmus váratlan pillanatban támadt :)

"– Nedves vagy. (…)
Marlowe kitapogatta őt a nadrág anyagán keresztül.
– Kemény vagy.
– Véletlen egybeesés lehet."

Lehetetlen megtenni, hogy ne ejtsek szót a porcicáról (dust bunny). Egy édes, nevetséges kis jószág... a lompos, talált keverék kutyus futurisztikusan tovább fejlesztett megfelelője. Imádtam! S ha nem is volt épp színen a kis energiaszelet pusztító, akkor is gyakorta emlegették:

"– Csak azt ne mondd, hogy a porcica követte el.
– Ne nevettesd ki magad – csattant fel ingerülten a lány.
– Bocsánat. (…) Egy kis céhvezéri humor.
– Így már érthető, hogy a céhvezérek miért nem a szellemességükről híresek."

Összességében azoknak, akik a sorozat korábbi darabjait olvasták, nagy valószínűséggel automata vétel, ám valakinek, aki nem ismeri az írónőt, kétlem, hogy ezt a regényt ajánlanám ismerkedő kötetnek.

A könyvért a MAECENAS KIADÓnak tartozom köszönettel

2011/63.

Richelle Mead - Last Sacrifice - A végső áldozat

2011-09-06T13:30:00.004+02:00

Vámpírakadémia hírek magyarul

Fülszöveg: Ezúttal maga Rose Hathaway kerül őrizet alá, és nem is akármiért. A vád: a morák királynőjének, Tatjanának meggyilkolása. Az örökmozgó dampyrt azonban apja, az extravagáns öltözködéséről és titokzatos kapcsolatairól ismert és hírhedt Abe Mazur megszökteti a fogdából. Rose így Dmitrijjel nekivág a nagyvilágnak, hogy elrejtőzzön rosszakarói, valamint a királyi udvar testőrei elől. Rose persze nem tűrheti tétlenül, hogy valaki a nyakába varrta a gyilkosságot, és nyomozni kezd az igazi tettes után. Ehhez azonban meg kell találnia a királynő neki írt levelében említett utolsó Dragomir-leszármazottat. Eközben barátnője, Lissa, az Udvar politikai intrikái közepette a királyi trón várományosai között találja magát. Kiben bízhatnak, miközben halálos ellenségeik nyújtanak segítséget, és barátaik árulják el őket? Ki fogja meghozni a végső áldozatot a családért, a szerelemért és a túlélésért?

Egy remekbe szabott sorozat záró kötetéhez érkezett... vagyis valami olyasmihez. Mert bár a Vámpírakadémia széria véget ér ezzel a hatodik könyvvel, de a megkedvelt világnak nem kell végleg búcsút inteni, hiszen máris megjelent - egyelőre csak angolul - az első spinoff regény, Bloodlines címmel.
S ha már záró kötet, hadd morogjak egy csöppet! Nem, nem a külcsíny miatt! :) Való igaz, hogy a hardcover borító hölgye szimpatikusabb, illetve a paperback minimalista verziója áll az én ízlésemhez a legközelebb, de ezzel sincs semmi bajom. Szépen illik a többi mellé a polcra, a fekete-vörös feeling beszédes... csak azt nem értem teljesen, a hátlapon, a vonalkód mellett miért mindig az előző rész címlapja, és csak azé, szerepel. Igazán velős gondolatokat vagyok képes pazarolni teljesen jelentéktelen apróságokra... :S
Node, hol is tartottam? Ja igen, a lezárás miatti zsörtölődésbe fogtam éppen a mellékvágány előtt. Kérem szépen, a felhőtlen boldogsághoz csak nekem volt túl sok itt az elvarratlan szál, a levegőben hagyott momentum? Tudom, lesz még történet...
Amikor a hazai megjelenésre várva információt mazsolázgattam különböző blogokon vadászgatva, többször belefutottam abba a kritikai észrevételbe, hogy túl lassú és kiszámítható lett a történet. Előbbivel annyiban értek egyet, hogy mint utolsó darab, talán lehetett volna egyenletesebben pörgős, mert volt, hogy faltam a sorokat, de néhol nehézkesen fogytak a lapok. Ami az utóbbi megállapítást illeti, valószínű nekem nem olyan jó a logikám, vagy nem törtem eléggé a fejem - mentségemre szóljon, elmélet gyártás helyett inkább a történetre koncentráltam -, mert ha nem is 'úristen, lefordulok a székről' megdöbbenést, de jó kis meghökkenést hozott a gyilkos személye.

"– Ó, az én kislányom – mondta. – Alig tizennyolc, és már gyilkossággal vádolják, börtönszöktetést rendezett, és többet ölt, mint a legtöbb testőr valaha fog. – Elhallgatott. – Nem is lehetnék büszkébb rá."

A stílus, a felépített világ most is élvezetes. Az itt-ott félmondatokban, hányaveti beszólásokban megcsillanó humor még mindig mosolyra fakaszt. De a szívem... na az összetört. Szegény Adrian! :( Tudom, híveinek ott a következő történet, de akkor is... rossz addig várni. Mert itt Dimitrij hódít nem vitás. Durcás hümmögés közepette meg kell állapítanom, rosszul tűröm a szerelmi háromszögeket, pláne ha nem a befutónak drukkolok. :/
S ha már a szereplőket említem, csatlakoznom kell többek véleményéhez; Lisa hercegnő kellemes meglepetést szerzett azzal, hogy végre megáll a saját lábán, nem szorul állandóan Rose tutujgatására. De összességében is elmondható, hogy az írónő mesterien ért a karakterábrázoláshoz. Szerettem látni, ahogyan kedvenceim kötetről kötetre haladva változnak, felnőnek.
Rajongóknak kötelező, aki pedig még nem ismerné Richelle Mead könyveit, melegen ajánlott.

A könyvért a AGAVE KIADÓnak tartozom köszönettel.

2011/62.

Paranormal/27.

Jaci Burton - Changing the Game

2011-09-05T20:25:00.001+02:00

A Play by Play sorozatról

Fülszöveg: A legtöbb ember követi a szabályokat... de Gavin és Liz nem tartozik közéjük. Liz Darnell sportügynök megtenne bármit, nehogy elveszítse egyik legfontosabb ügyfelét, Gavin Riley-t, a profi baseball játékost. A férfi pedig kész együttműködni, főleg, ha Liz teste is szerepel alkuban. Ám amikor váratlanul a szerelem is a pályára lép, egyiküknek sincs kész játékterve...
Ízelítő részlet az írónő honlapján olvasható.

Ritkán sikerül igazán kedvemre való erotikus románcot kifognom, de úgy tűnik, Jaci Burton sorozatával jó vásárt csináltam. Egyrészt mert családsztori. Nagy rajongója vagyok az összetartó famíliáknak; mindig örülök, ha láthatom, ahogyan minden 'csemete' elkel. Másrészt megvan a szórakoztató, kerek egész történet, benne némi mélységgel, hihető konfliktussal. És sportolókkal, akik kicsi szívem egyik csücskei. :) Plusz legnagyobb élvezetemre az extremitásoktól mentes erotikus jelenetek inkább csak erőteljesen fűszerezik a könyvet; nem ez a legfontosabb elem, még ha hangsúlyos is.
Vártam ezt a regényt, mert a korábbi kötet is tetszett, és izgatott kíváncsiság fúrta az oldalamat az akkori 'főgonosz' miatt. Érdekelt, Liz hogyan látja a dolgokat, mi motiválta. S egyáltalán, egy ilyen talpraesett nő vajon mikor áll elő a farbával, és csap le arra a srácra, akiért évek óta eszi a fene.

"She was like his favorite candy - hard on the outside but a soft surprise on the inside."

Elizabeth Darnell rátermett, sikeres sportügynök, akinek nem csak a pénz - persze az is - a fontos, hanem az általa képviseltek érdeke is. Aféle Jerry Maguire, csak nőben. Többek között a profi ligában játszó Riley fivérek is az ügyfelei közé tartoznak. Talán mivel annyira kedveli a családot, úgy érzi, ő tudja a legjobban mi tesz jót a fiúk karrierjének. Sajnos a nagy szervezkedésben elveti a sulykot, amikor nem ismeri fel, hogy Mike, a legidősebb, élete komoly fordulóponthoz érkezett. Hibájára ráeszmélve megtesz mindent, hogy rendbe hozza a dolgokat. Acél gerincről és érző, kedves szívről tesz tanúbizonyságot... de Mike dühöngve felmond Liznek, öccsétől is elvárna egy hasonló lépést, tombol a haragja, ha csak megpillantja a nőt, és nem látszik csillapodni.

"Honey, I am that good. I know what you want, and I can give it to you. Anytime you want it. That's why you want to be here with me."

Gavin ultraszexi, néha piszkosan beszélő, néha parancsolgató, de a szeretőjére alaposan odafigyelő pasi. Érzi, hogy Liz kerüli a vele való találkozást, így próbálva elodázni, hogy ő is útilapot kössön a talpára. Pedig voltaképp eszében sincs megválni a nőtől, mert valami mindig vonzotta benne, ráadásul a benne élő nőcsábász fölöttébb kíváncsi, vajon meddig menne el Liz, hogy megtartsa a szerződésüket.

“Thinking of holding me prisoner here for the next month?”
"I don’t know. Think you’ve got what it takes to keep me interested that long?”

Amikor egy partin összefutnak, és Gavin kijelenti, beszélniük kell, Liz meg van róla győződve, ütött az óra. Ehelyett a férfi parti házában egymásba bonyolódnak, szenvedélyes éjszakát töltenek együtt... amit még számos játékos, pajzán, túlfűtött eset követ. - Attól a vacsorától lángoltak az ujjaim, komolyan mondom. - Miközben úgy tűnik, valamiféle kapcsolat felé sodródnak, igaz kissé hullámzó kedélyek között, egyre inkább megismerjük Liz tettei mögötti mozgatórúgót, a nem épp vidám múltját erősen kompenzáló nőt. Ez tetszett, elismerésem Ms. Burtonnek, hogy az előzmények után tudott ilyen kedvelhető szereplőt formálni Lizből.
Amin viszont csöppet nyammogtam, hogy Gavin milyen sokáig nem látja tisztán, a testiség mögött érzelmek is vannak. Jó, jó belátom, hancúrpajtásokként kezdik, és Liz sem akarja kiadni magát, no és persze férfiból van a szentem, de akkor is. Én az ilyen mondatoktól olvadok:

"I think you're worth fighting for, Elizabeth. Even if I'm fighting you for you."

Amitől egyenesen kiakadtam, hogy Mike milyen rohadtul viselkedik szinte mindvégig. Csupán a könyv végén tanúsított kedvessége mentette meg attól, hogy az egykor kedvelt karaktert végérvényesen megutáljam.
Összességében nagyon finom kis darabnak tartom ezt a regényt. Jópofa modern románc pont annyi pikantériával, ami felgyújtja az ember képzeletét.

"What’ll it be?”
“I’ll have a beer. Bottled. Not light.”
“Careful there, Ty,” Jenna said as she popped the top off and slid the bottle to him. “Don’t want to put on too much weight, or you’ll have trouble holding your stick.”
He grabbed the bottle and held it to his lips. “Never had any complaints about my abilities with my stick so far.”
Jenna arched a brow. “And you’re here alone? With that charm? Shocking.”

Jövő március még messze van. Pedig a fenti idézet, és az azt követő jelenet miatt igen csak sajnálom, hogy nem kezdhetek máris neki Jenna és a hokis Ty történetének... mert megkedveltem a srácot, és a levegő úúúgy izzott köztük. Nem is kérdés, a Taking a Shot biztos beszerzés lesz.

2011/61.
Contemporary/06.

Ebook/19.

Simone Elkeles - Chain Reaction

2011-09-03T19:41:00.001+02:00

A Perfect Chemistry trilógiáról

Fülszöveg: Luis Fuentest mindig óvták a bátyjai életét kis híján tönkre tevő bandaháborúk erőszakos világától. De ez nem gátolja őt abban, hogy keresse az izgalmakat - legyen szó hegymászásról vagy a hőn áhított űrhajósságról - Luis képtelen ellenállni a kihívásoknak.
Nikki Cruz három szabály szerint éli az életét: A fiúk hazudnak, hogy elérjék a céljukat. El ne hidd, ha egy srác azt mondja, szeret. Sose randizz olyannal, aki Fairfield déli részén él. Szülei ugyan mexikói származásúak, de egy megbecsült orvos lányaként sokkal több közös vonása van előkelőbb északi iskolatársaival, mint a Latino Bloodosokkal. Aztán Alex esküvőjén megismeri Luist, és kísértésbe esik, hogy minden szabályát megszegje.
Nikkit rávenni, hogy adjon esélyt egy déli fickónak, a legnagyobb kihívás Luis számára, amíg az LB új főnöke, Chuy Soto meg nem környékezi. A bandavezér nyugtalanító családi titkokat fed fel, melyek miatt a legifjabb Fuentes azon kapja magát, megkérdőjelez mindent, amit valaha igaznak hitt. Nikki iránti érzelmei vajon elegendőek lesznek-e, hogy megmentsék az erőszakos sötétségben való elmerüléstől.

A young adult műfajjal különös a kapcsolatom. Soknak, sőt rengetegnek elképesztően magával ragadó a borítója, amelyek csábító magakelletésének ellenállni valódi próbatétel. És a fülszövegek... az embert arra ösztökélik, hogy begyűjtsön egy rakatot, mint a világvégére készülődő hörcsögök. Aztán valahogy rengetegszer úgy alakul, hogy csak halogatom az elolvasásukat. Hogy miért? Rejtély. Gyanakszom, hogy feszélyeznek a túllelkes (igen, így egyben, egy szuszra mondva a jelzőt) olvasók, zavarba jövök attól, hogy hol imádni, hol leszólni sikkes egy-egy felkapott sorozatot (legjobb példa a Twilight Saga), vagy épp csak úrrá lesz rajtam múló éveim súlya, és kissé belepirulok abba, hogy képes a szívemet holmi ifjú suhanc megdobogtatni.

Mégis, vannak regények, amelyeket kihagyni vétek lenne. Simone Elkeles kötetei pedig határozottan ebbe a kategóriába tartoznak. Ez a nő félelmetesen jól tud írni!

Szuper stílusban meséli el az ellenállhatatlan rossz fiús, de családjukért mindent odaadó Fuentes tesók fiatalon megtalált, de örökre szóló szerelmét. Miközben a könyvek tobzódnak a laza humorban és édes szenvedélyt árasztanak, ugyanakkor valós veszélyeket, problémákat is feszegetnek. A szereplők mindig könnyen kedvelhetőek. Pont olyanok, mint a legjobb barátaink, akik nyafogása néha roppant bosszantó, olykor rájuk férne egy haveri letolás vagy iránymutatás, de imádjuk őket, és drukkolunk azért, hogy az álmaik megvalósuljanak. S a legjobb ebben a sorozatban, hogy nem kell búcsút inteni a megkedvelt karaktereknek. Úgy váltunk köteteket, hogy bár új főszereplő kerül előtérbe, mégis folytatódik a többiek története is. Akik egyikénél - csak annyit mondanék spoiler nélkül - akadt egy jézusmárianemárnemár és egy jaj de ééééééédes jelenet.

Alex, Carlos és immár Luis is a dögös, forrófejű, szenvedélyes és veszélyes srác szinonimái közé tartozik. Szívük választottjai közül talán Nikkit picit lassabban kedveltem meg. No nem mintha a múltja nem lenne szívfacsaró, hanem mert több esze is lehetett volna. S ha már nem volt, akkor meddig is és hogyan is kell dédelgetni azokat a sebeket? Talán pont ettől lett olyan igazi a szereplő, de jobban kedveltem a regény második felében. Viszont mindkét felében igaz, hogy ők ketten szépen kiellensúlyozzák egymást, és izzik közöttük a levegő. A borítón szereplő pillanat sem hiányzik ám! :)

Az alaphelyzet miatt gondolhatnánk, hogy nem több, mint egy újramelegített történet. Ám szemfennakadós meglepetést is hozott amellett, hogy a hasonlót is úgy prezentálta Elkeles, hogy csöppet se zavarjon.

Őszintén az a véleményem, hogy egy nagyszerű tiltott szerelem trilógia méltó befejezése ez a regény... igaz, kissé zavarosak a gondolataim attól, hogy nehezemre esik eldönteni, melyik Fuentest fiút is szeretem a legjobban... mert aki elkezdi olvasni a sorozatot, annak esélye sincs, nem a szívébe zárni őket.

2011/60.
Ebook/18.

Rejtő Jenő évad

2011-09-01T18:00:00.000+02:00

A molyság kérem létforma.

Az ember gyanútlanul beregisztrál, aztán ott ragad dumcsizni, majd elkezdi rendszerezni az olvasott, óhajtott, kiszemelt, betervezett... s mindenféle könyveit csinos kis polcokra, aztán bejelölgeti a jó fej megismert molyocskákat, nem győzi követni a frisseket, végül elveszlik az ajánlott szuper könyvek rengetegében, s azon veszi észre magát, hogy az eddig sem szerény méretű olvasandó halom sokszorosára növekedett, végül ahogyan Nita olyan találóan megfogalmazta újabb betegség kaparintja meg a lelkünket, a kihívásfüggőség. immár plecsnivadászattal súlyosbodva. Ez utóbbi frányaságnak köszönhetem ezt a bejegyzést.

Történt ugyanis, hogy megakadt a szemem egy helyre kis tevécske cuki kitüntetési képén. Kíváncsi kattogás, majd jééé, Rejtő... ó, milyen régen is olvastam... hát így esett, hogy kézbe vettem Az elátkozott part és A három testőr történeteket. Lévén pedig, hogy sikerült szert tennem a Garisa H. Zsolt és Varga "Zerge" Zoltán által átdolgozott és kiszínezett Korcsmáros Pál rajzolta képregényekre, úgy döntöttem, enyhén szólva is lapokra szétolvasott Albatrosz sorozatos példányaimat hagyom pihenni a polcon.

„Az urak úgy összetartanak, mint a három testőr.” – jegyzi meg találóan a nagy Levin.
Csülök gyanakszik, hogy ez valami sértés, és megtorlásra készül, de Senki Alfonz megnyugtatja…
– Belevaló fickók voltak. Életük kockáztatásával elhozták a francia királyné nyakékét Buckingham hercegtől.
– Nem hallottam erről a bűntényről. Úgy él az ember itt, az erődben, mint akit eltemettek. Se rádió, se újság."

Senki Alfonz, Tuskó Hopkins, Csülök és társaik most is, így is, kitűnő kikapcsolódást nyújtottak. A vagányul lendületes történetek csodásan élvezetes módon átszínezett, mégis régiesnek ható képeken keltek életre, és mulattattak minden lapon. Hihetetlen, hogy még így megkurtítva, a képregény műfaja közé szorítva is mennyire ütnek a beszólások, vagy épp a sóhajok közepette megfogalmazott életbölcsességek.

Azt hiszem, nálam Rejtő örök. Nem is értem, miért veszem ilyen ritkán elő...

2011/58-59.

Julia Quinn - It's in His Kiss - Csókja megmondja

2011-08-30T18:51:00.005+02:00

A Bridgerton sorozatról

Fülszöveg: A HŐS
Gareth St. Clair bajban van. Apja, aki megveti őt, elhatározta, hogy tönkreteszi a St. Clair-birtokot, hogy nyomorba döntse őt. Gareth egyetlen öröksége egy családi napló, amiben talán családi titkokról írnak… és ez lehet jövője nyitja. Csak az a probléma, hogy a szöveg olaszul íródott, mely nyelvet Gareth a legkisebb mértékig sem beszéli.
A HŐSNŐ
Az előkelő társaság egybehangzóan állítja, hogy Hyacinth Bridgerton kisasszonyhoz senki nem hasonlítható. Pokolian okos, rémesen szókimondó, és Gareth szerint valószínűleg csak kisebb dózisokban elviselhető. De van benne valami… valami bájos és bosszantó… ami megragadja a figyelmét, és nem ereszti.
SZEGÉNY MOZART ÚR
Valószínűleg éppen forog a sírjában, amikor Gareth és Hyacinth találkozik az évente megrendezett Smythe–Smith-zeneesten. Hyacinth jó hírű lány; az, hogy Gareth St. Clair társaságában látják, meglehetős merészség, de jól érzi magát a társaságában és felajánlja, hogy lefordítja a naplót, bár olasz tudása nem egészen tökéletes. De ahogy beveszik magukat a titokzatos szövegbe, rájönnek, hogy a válaszok, amelyekre oly régóta várnak, nem a naplóban vannak… egymásban találják meg… és semmi sem olyan egyszerű – vagy olyan bonyolult –, mint egyetlen, tökéletes csók.

Egyre közeledünk a nagyszerű sorozat végéhez, de így, az utolsó előtti felvonás végeztével is csak azt tudom mondani, bravó Ms. Quinn és tapsvihar a fordító Bozai Ágotának. A zseniálisan megírt, mesésen szórakoztató regényt szinte szétfeszíti a humor. Pompás, szellemes szócsaták, ütős riposztok, édes flörtök, szenvedélyes pillanatok.

"(…) élvezte a látványt, hogy Gareth St. Clair álla leesik a csodálkozástól, aztán kínosnak találja a helyzetet és összeszorítja ajkát. Mint egy tátogó hal. Egy görög isten vonásait viselő hal, de akkor is csak hal."

Kissé szokatlan, hogy egy főhőst így jellemezzenek, de igen mulatságos és érzékletes leírás, azt meg kell hagyni. :) A nevezett férfiú magától érthetően roppant mód fess, kissé csélcsap, huncut gazfickó, aki rajongva szereti nagyanyját, és természetesen soha még csak fontolóra sem vette a házasság gondolatát. Persze láttunk már ilyet, de Gareth csintalansága bűnre csábító, mindig kész viccelődni, és ami a legfőbb, képes még Hyacinth-ben is benne rekeszteni a szót, ami úgy tűnik kimondottan egyedülálló teljesítmény.

"– Okos nő lehetett – mormogta. – Családom férfitagjai csökönyös idióták.
A kisasszony mosolygott. Kicsit.
– Önt is beleértve?
Számíthatott volna erre a megjegyzésre.
– Ezt képtelen volt kihagyni, ugye?"

Ó igen, a legifjabb Bridgerton sarj! Az immár harmadik szezonját hajadonként töltő Hyacinth eszes és kissé túl versengő szellem. S ha ez nem riasztaná kellően az agglegényeket, ráadásul elég csökönyös, és mintha folyton irányítani akarna. Nem csoda, hogy bár közszeretetnek örvend, a házassági piacon nem igen van keletje. Ám ezúttal méltó (vetély)társra lel.
Egy régi napló alapján indulnak felfedezni a múlt titkait, és megtalálni egy elrejtett kincset. De mindezek előtt egymásra és a boldogságra lelnek.
Talán furcsa, de nálam az abszolút kedvenc karakter képzeletbeli trónusáról Lady Danbury egy határozott sétabot koppintással letaszajtotta főszereplőinket. Az állhatatosan kötekedő, rigolyás vénségnek tűnő hölgy szíve voltaképpen vajból van, szókimondó, isteni a humora, és imádja a háttérből manipulálni a fiatalokat, természetesen csak az ő érdekükben. Felejthetetlen, már korábban megkedvelt szereplő, akit most végképp a szívembe zártam.
No és a keddi felolvasások áldozata, a Miss Butterworth regény... ha szóba került már csak szem forgatva nevetni tudtam. Annyira szörnyűségesnek tűnt a könyvbe szőtt információk alapján, hogy mazochista énem szinte vágyik belelapozni abba a förmedvénybe. Talán titkon vonzanak a pihegcsélő, sziklák felé futkározó, hibbant hősnők. :)
S az örömóda ellenére miért 'csak' négy pont, kérdezheti bárki értetlenül. Talán azért, mert a sok nagyszerű epizód között ez 'csupán' a jó kategória. Számomra úgy tűnt, az események lassan folydogálnak, itt-ott túl kiszámíthatóak, és - összevetve a korábbi kötetekkel - a főszereplőink nincsenek annyira együtt. Hogy is fogalmazzam meg mire gondolok? Imádtam az elmés vitáikat, a vicces pengeváltásaikat, az kötekedő évődéseiket... de az a bizonyos szikra késve izzott fel... mintha a barátság zóna uralta volna a regény egy jókora részét.
Viszont a könyv tényleg olvastatja magát. S remélem, a nálam kevésbé szőrös szívűek nem csak szeretni, hanem imádni fogják!
Kicsit szomorkodok, hogy hamarosan az utolsó Bridgerton is el fog kelni, de nem is én lennék, ha nem várnám máris izgatottan Gregory történetének megjelenését.

: A szerző ehhez a regényhez is írt egy Második epilógust, amelyben Gareth bebizonyítja, hogy vannak dolgok, amelyeket az idő csak jobbá tesz; Hyacinth kezdi még jobban tiszteli édesanyját (Olyan lány mellett, mint Isabella, ez nem meglepő, nem igaz?); s kiderül, hogy bár a gyémántok csodásak, egy hölgy legjobb barátja akkor is a kitartás.

A könyvért a GABO KIADÓnak tartozom köszönettel.

2011/57.

Historical/14.

Vendégblogger - Mia mondja a magáét (13)

2011-08-27T10:33:00.004+02:00

Egyes nők vásárlásfüggők, mások elepednek egy finom pezsgőért. Van, akinek elég a kedvenc könyve, mások vadul partiznak.
Lucy Lombard csak egy valaminek nem tud ellenállni, a csokoládénak - a krémes és édes mennyei örömöknek. Lucy szerint a csoki jó fejfájásra, meggyötört lélekre, összetört szívre, és az élet egyéb apró bosszúságaira. Egy falat töltött vagy fekete csoda, és máris ízesebb a világ.
Három hasonlóképpen csokihívő barátnőjével meg is alakítják a Csokoládéimádók Klubját, ahol hetente kibeszélhetik; ha lelépett a pasi, ha nyomul a főnök, ha kiállhatatlan a férj, vagy betoppan a szőke herceg...

Az utóbbi időben nem olvastam romantikus könyveket, valamely, számomra is megmagyarázhatatlan okból, de nem vágytam ilyen történetekre.
Nemrég a kezembe került Carole Matthews Csokoládéimádók klubja című regénye. A nyár akkori szakaszában olvastam, amikor az idő épp nem nyári, inkább az esős őszi napokra emlékeztetett. A könyv könnyed stílusa és humora a borús napokat derűssé változtatta. Olyan igazi, felhőtlen kikapcsolódást nyújtó, szórakoztató női regény.

A történet négy, harmincas éveiben járó, teljesen különböző egyéniségű nőről szól. Mind a négyen csokoládéfüggők és barátságukat is ennek köszönhetik. A Csokoládé Mennyország nevű kávézóban hódolnak szenvedélyüknek, ami nemcsak rengeteg féle finom csokoládéval, de találkozásuknak köszönhetően őszinte barátsággal is megajándékozta őket. Ezen a helyen alakították meg a négy fős Csokoládéimádók Klubját. Itt szoktak összeülni és itt beszélik meg egymással gondjaikat és igazi jó barátnők módjára - nemcsak lelki támaszt nyújtva - segítenek egymáson. Közben rengeteg finom süteményt és csokoládét tömnek magukba, ami boldogsághormont termelve segít aktuális gondjaikat kis időre elfeledni.
Autumn egy gazdag családból származó jó lélek, aki elkötelezett környezetvédő és öltözködés terén az ízléstelen gézruha-förmedvények lelkes viselője. Önkéntesként kézműves foglalkozást tart drogos fiatalok részére. Autumn-nak sok problémát okoz testvéri szeretete és emellett a szerelmi élete oly sivár, mint egy kiszáradt tómeder.
Nadia ázsiai származású családanya, akit angol férje miatt tagadott ki a családja. Feladta karrierjét és otthon neveli kisfiát, és az egyre kilátástalanabb anyagi gondok elől időnként elmenekül csokoládét falni a kávézóba. Súlyos teherként nehezedik lelkére, amikor rájön, hogy családjukban a játék iránti szenvedély nem négyéves kisfiánál mutatkozik meg, hanem a férjénél…
Chantal nagyon vonzó, amerikai származású nő, aki szabadúszó újságíróként dolgozik. Emellett kifinomult stílussal, és ahhoz illő jóképű, gazdag férjjel rendelkezik. Neki is a házasságában adódtak súlyos nehézségek, az ő élete anyagi javakban gazdag, de szexuális élvezetekben szegény…, ilyen irányú nélkülözésének csillapítása miatt hol kínos szituációkba, hol majdnem anyagi csődbe kerül…
Végül a negyedik Lucy, aki a regény egyes részeinek narrátora is. A négy nő közül ő a legszórakoztatóbb egyéniség, aki jóképű férfiak társaságában nem, de pont ezért súlyos lelki dilemmákban sem szűkölködik. Kisegítő titkárnőként dolgozik egy számítástechnikai cégnél. Lucy a könyv alappillére, akivel mindig szórakoztató és humoros dolgok történnek. Még az életében előforduló szomorú, vagy kissé tragikus események is komikus színezetet kapnak.
Az ötödik szereplő és mind a négy nő igaz barátja a csokoládé. A könyvben sokféle kiadásban, ennél is változatosabb elkészítésben és ízben, rengeteg féle színben és fantasztikus művészi alkotásokban van jelen. A négy barátnő hitvallása szerint a csokoládé gyógyír a meggyötört léleknek, ezen kívül jó fejfájásra, összetört szívre és úgy általában mindenre. Mivel mindenféle búra, bánatra, gondra, bajra, örömre és ünnepre alkalmas eledel, ezért állandó jelleggel, nagy dózisokban fogyasztják is.

Számomra igazán jó szórakozást nyújtott ez a könyv, ezért nagyon kíváncsi vagyok a folytatására is, ami a Csokoládéimádók diétája címmel jelent meg.

... folytatás a TOVÁBB mögött.

Gena Showalter - Lord of the Vampires

2011-08-21T15:33:00.004+02:00

A Royal House of Shadows sorozatról

Tartalom: Nicolai, a vámpírok ura híres férfiasságáról, ám a sors kegyetlen fintorából Delfina királyságban 'a sötét csábító' szexrabszolgává válik, megfosztva drága órájától és emlékeitől. Mindössze a szabadulás, és a bosszú vágya maradt neki. De van egy nő, aki segíthet...
Amikor a buja vámpír megidézi Jane Parkert, ő képtelen ellenállni. Lehengerli a sötét szexualitás, és beszippantja a férfi mágikus világa, amely számára minden, csak nem tündérmese. Nicolai megmentésével elveszítheti az egyetlen embert, akire valaha is vágyott...

Gena Showalter Alice Csodaországban ihletésű regényével indul útjára az az új sorozat, amelyben négy, különböző szerzők tollából született, egyazon kitalált világban játszódó történetet olvashatunk.
A főszerep négy királyi testvéré, akiket szüleik saját haláluk óráján igézet alá vontak. Most múltjukra nem emlékezve, egykori otthonoktól távol élnek, de a bosszú vágya kiolthatatlanul lángol bennük. Rá kell jönniük, mit rejt a feledés homálya, haza kell jutniuk, vissza kell szerezniük családjuk trónját, s meg kell menteniük leigázott népüket.
Nicolai, a legidősebb, egy kegyetlen királynő aljas boszorkány lányainak kéjsóvár vágyait kénytelen rabságában szolgálni. Gonosz igézettel nem csupán emlékeit, de szinte minden varázstehetségét is megkötötték. Csöppnyi megmaradt vámpír mágiáját arra használja, hogy kapcsolatot teremthessen az egyetlen olyan nővel, aki képes lehet őt megváltani.
Jane jó ideje szenved magányosan. Szerettei meghaltak egy végzetes autó balesetben, amelyben ő maga is súlyosan megsérült. Gyógyulása hosszú, fájdalmas, és nem maradéktalan. Furcsa érzéki álmok kísértik már egy ideje, amikor titokzatos könyvet lel ajtaja előtt napi edzéséről hazatérve. A lapok egy ismeretlen világba, és látszólag egy új testbe repítik.
A halottnak hitt ördögi nővér alakjában segít megszökni Nicolai-nak. De ez még csak a kezdet, további legyőzendő akadályok várnak rájuk menekülésük alatt. A megpróbáltatások közel hozzák őket egymáshoz, a sokáig rejtett emlékek lassan a felszínre törnek... de kérdéses, együtt maradhatnak-e örökké.
Az alapötlet nagyon tetszett. Mondhatom, hogy a csodás tündérmesékből és sötét rémálmokból kevert, erotikus szerelemmel megspékelt történet rabul ejtett. Élvezettel olvastam, de egyes rondaságoktól a hideg rázott már a leírás alapján is. A cselekmény fordulatos, jó sok ármány és intrika rejtőzött a háttérben. No és a mágia... oda voltam érte!
A főszereplőket közepes mértékben kedveltem. Tetszett, hogy az egykor élvhajhász Nicolai jelleme úgy változott meg, hogy nem vetkőzött ki magából, egyszerűen csak tovább lépett felelőtlen énjétől, miközben maradt igazi alfa hím. Jane szinte túl tökéletes volt, hisz micsoda megpróbáltatásokat viselt el, zokszó nélkül. Ha irigyebb lennék, utálnám, hogy ilyen jó és erős lélek, aki ráadásul még kap egy szexis, erős vámpírt is.
Amit nehezményezek, hogy bár Gena többi írása is tüzes, itt már-már túlságosan be voltak gerjedve a szerelmesek. Olyan érzésem volt, mintha egy idő után valamiféle körforgásba kerültem volna: kaland - szeretkezés - kaland - szeretkezés... ó, és persze Nicolai elmaradhatatlan 'Enyém' felkiáltásai. Azt hiszem, a testiség a románc rovására ment ezúttal.
Akik szeretik a paranormális erotikus meséket, és Gena stílusát, kár lenne, ha kihagynák ezt a regényt. Én mindenesetre kíváncsi vagyok, mit hoz majd a másik három testvér regénye.

2011/56.
Ebook/17.
Paranormal/26.

Royal House of Shadows sorozat

2011-08-21T14:19:00.006+02:00

Hol volt, hol nem volt... történt egyszer, hogy a Véres Varázsló leigázta Elden királyságát. A királyné, hogy megmentse gyermekeit, szétküldte őket a világban, míg a király bosszúszomjat oltotta beléjük. Csupán egy mágikus óra kapcsolja össze a királyi örökösöket... s az idő egyre fogy...

A sorozat hivatalos honlapja

1. Gena Showalter - Lord of the Vampires
Nicolai & Jane Parker
Bejegyzés a könyvről

2. Jill Monroe - Lord of Rage
Breena & Osborn
Bejegyzés a könyvről

3. Jessica Andersen - Lord of the Wolfyn
Dayn & Rhea Weston

4. Nalini Singh - Lord of the Abyss
Micah & Liliana

Sherrilyn Kenyon - Retribution

2011-08-20T20:39:00.006+02:00

A Sötét Vadász sorozatról

Tartalom: Embernek sose árts...
A mesterlövész William Jessup Brady minden napját beárnyékolta a halál fenyegető közelsége, míg nem egy napon találkozott valakivel, akinek a kedvéért hinni kezdett egy szebb jövőben. Ám egy kegyetlen árulás mindentől megfosztotta, beleértve az életét is. A bosszúért cserébe a lelkét adta. Így lett egy görög istennő halhatatlan, emberiséget védelmező vadászainak egyike.
A kisgyermekként elárvult Abigail Yagert egy apollita család fogadta be, s nevelte fel abban a szellemben, hogy a Sötét Vadászok egytől egyig gonosz lények, és mindnek pusztulnia kell. Örökbe fogadó népét védelmezve irtotta a könyörtelen harcosokat, és fáradhatatlanul készült arra, hogy leszámolhasson azzal, akit felelősnek tartott saját családja pusztulásáért, Jess Brady-vel.
Egy kézben tartott fegyver felér két, tokjában nyugvóval...
Jess feladata, hogy felkutassa és ártalmatlanítsa azt, aki a Vadászok életére tör. Legkevésbé azt várja, hogy a gyilkosságok mögött egy ember áll. Ráadásul a halandó arca meglepő hasonlóságot mutat az őt évszázadokkal ezelőtt eláruló társáéval. A férfi biztos abban, hogy nagy gonoszság van a háttérben, mint ahogyan abban is, ő soha nem ártott a nő családjának. De Abigail nem hajlandó elhinni az igazságot, és eltökélt szándéka, hogy végez vele egyszer és mindenkorra.
Egy haragos isten hozta össze őket, s most egy ősi ellenség van a nyomukban. Túl kell lépniük kölcsönös bizalmatlanságukon és gyűlöletükön, különben kénytelenek lesznek végignézni, ahogyan a legsötétebb erő elpusztítja mindazokat, akik védelmére felesküdtek.

Hozott megszokottakat, és újdonságokat egyaránt. Régi nagy kedvencek, vadonáns új pantheon, indián mondavilág, összeesküvés, reinkarnáció, alakváltás, s minden amitől egy regény letehetetlenül pörgős lesz... node ennél a sorozatnál már megszoktam, hogy a láncszemek egyediek, mégis csodásan illenek egymáshoz.
Volt benne jócskán a számomra imádni való humorból és elgondolkodtató igazságokból egyaránt. Kenyon könyveinél még ha a legmegfontoltabban is jelölgetem a kedvenc mondataimat, akkor is tömérdek összegyűlik mire utolsót lapozok. Nehéz lenne eldönteni, melyik a kedvencem. Hogyan is tudnék választani, amikor képes a szerző olyanokat írni egy autóüveget párásító szeretkezés utáni jelenetbe, hogy azt képtelen vagyok kacagás nélkül olvasni, mint ahogyan mosolyt fakasztó fanyar megjegyzéssel tűzdeli meg a halálközeli pillanatokat... arról pedig már ne is szóljak, hogy megint bedobott pár Acheronos mondást, amitől csak még jobban kívánom, hogy bár' igazi lenne a Mikulás, és kérhetném tőle, hogy találkozhassak őistenségével.

"Acheron always says that our scars are there to remind us of our pasts, of where we’ve been and what we’ve gone through. But that pain doesn’t have to drive or determine our future. We can rise above it if we let ourselves. It’s not easy, but nothing in life ever is."

Jess 'Sundown' Brady olyan főhős, akit szívesen tudnék a barátaim között... vagy akár még attól is közelebb. :D Az a fajta jó kedélyű, elhivatott, rosszfiús attitűddel megáldott, laza cowboy, aki örökös heccelődéssel a bajtársak vérét szívja, de a bajban bármit megtesz azért, hogy megvédje őket. Abigail a kezdeti tévelygése ellenére is tagadhatatlanul olyan hősnő, akit mindenki igazán belevalónak tart. És a rettenthetetlen pasiktól talán csak a harcias, talpraesett csajokat szeretem jobban. Ráadásul Aby tartogat pár meglepetést is! ;)
A kettejük között kibontakozó vonzalmat így visszatekintve, a kirakós minden darabját a helyére illesztve tartom elbűvölőnek. Igen, az izzást végig éreztem, de annyi apróság van, ami mind hozzáad még egy csöppet, fordít még egyet a dolgokon. Kevés meghitt pillanat akadt, de a történet sodrásában, ahogy záporoztak az információk, ezt fel sem fogtam.
Mindig örülök, ha beköszönnek a sorozat korábbi részeiben megkedvelt szereplők: a szarkasztikus Zarek még mindig utánozhatatlan és Sasha morgása még mindig arra ösztökél, hogy jól beleborzoljak a bundájába. Az újakat is könnyen a szívembe zártam. Andy-t, Jess nagyszájú segítőjét talán azért, mert róla olvasva olyan volt, mintha visszarepültem volna abba az időbe, amikor Nick még Kyriannél dolgozó nagyra nőtt kölyök volt csupán. Rent pedig azért, mert... hát, mit szépítsem, gyengéim a megtört harcosok.
Egyetlen sóhajtozni valóm az volt, hogy Asht csak éppen hogy megemlítették. Mivel Tory épp gyermeküket hozta világra a történet eseményeivel egy időben, megértettem a távol maradását, de na... fel a kezekkel, aki nem hiányolta. *Látom ám azt az egyetlen árva felnyújtott praclit. Remélem, az érintett érzi rosszalló tekintetem teljes súlyát!* De Sherrilyn tudja mi kell a rajongóknak, s olyan bónusz fejezetet kapunk a regény végén, amire csak annyit mondhatok, tökéletes.
Azt hiszem, teljesen egyértelmű, rajongásom töretlen, s legszívesebben máris olvasnám a folytatást, és bármikor sorba állnék, hogy kérdésekkel bombázhassam az írónőt.

2011/55.

Ebook/16.
Paranormal/25.

Az olvasás 7 hete (7.)

2011-08-18T19:03:00.003+02:00

Elérkezett az esemény utolsó felvonása. A következő témák jutottak a fináléra:

Olvasási szokások változása
Évszakok és könyvek, avagy milyen könyvet olvas tavasszal, nyáron, ősszel, télen?
Olvasási szokások: hol, mikor olvas szívesen? (otthon, tömegközlekedésen, parkban, erkélyen, reggel, délben, este, stb.)

Legszívesebben morogni kezdenék, hogy a látszólag könnyed kis kérdések micsoda fejtörést okoznak nekem. A rajtam időnként eluralkodó szómenés most nem akar érkezni, és a véleményemet kb három kurtácska mondatba össze tudnám foglalni. Az pedig mégis csak furcsa lenne. Szóval ruhaujjak feltűrve, ihlet segítő rágcsa idekészítve és a jéghideg tea párásítja a poharat mellettem.
Mióta csak megtanultam olvasni, azóta szeretem is. Visszatekintve úgy tűnik, mindig hurcoltam magammal az aktuális kiszemeltet, mert ugye otthon mindig annyi minden mást is kénytelen az ember belezsúfolni a nyúlfarknyi szabadidőbe. A vonaton vagy buszon töltött huszon- harminc percek kitűnően hasznosítható holtidőnek tűntek, akár csak az egyébként idegőrlő várakozások. Rászoktam, hogy ott csenjek regényes élvezetet magamnak, ahol alkalmam nyílik. Így leszámítva a kényszerű sétákat a megállókig voltaképp az utazások számomra egyet jelentenek az olvasással. Ahogyan a hosszabb kiruccanások is. Míg oly sok hazánk fia az indulás utáni percekben a szendvicsét csomagolja elő, én azt mindig megtoldom egy könyvvel.
Persze a kedvenceim a lustálkodós, kényelmesen elnyúlós, hosszú, egyben végig olvasások, legyen az egy nyugodt, csendes estén, vagy olyan kora reggel, amikor még mindenki más az igazak álmát alussza. Azok a békés órák semmivel össze nem hasonlíthatóak!
S hogyan választok könyvet egyikhez vagy a másikhoz? Mindkettőhöz ugyan úgy, a pillanatnyi kedvem szerint. Próbálok - ami azt illeti folyamatosan igyekszem - valamiféle listát gyártani magamnak, de egy-egy új megjelenés, egy elbűvölő borító, egy figyelem felkeltő fülszöveg, újabban a moly karcai, értékelései, vagy épp a goodreads listopia részlege elragad az előre kidolgozott menetrendtől.
És akad olyan is, mint az utóbbi napokban, amikor olvasási válságba kerülök. Ilyenkor még az sem köt le, amit máskor szinte felfalnék, annyira tetszene. Belelapozok ebbe, beleolvasok abba, de mindet félre teszem. Olyan, mintha a felgyülemlett élményeknek le kellene ülepednie előbb... s rövid idő elteltével majd úgy is jelentkeznek az elvonási tünetek, nevezetesen ujjacskák viszketése, lapok illatának kívánása, betű éhség.
Nem is csoda, hiszen OLVASNI JÓ (és szexi) legyen tél, tavasz, nyár, vagy ősz! :)