2015. január 30., péntek

Catherine Anderson: Cheyenne Amber - Borostyánszín

A Bostonban született és nevelkedett Laura Cheney álmában sem gondolta volna, hogy megözvegyülve újszülött fiával Colorado vadonjában köt majd ki. Amikor a fiát elrabolják, a törékeny szépségű és borostyánszín szemű Laura egy olyan emberhez fordul segítségért, akitől sokan félnek, és akiben kevesen bíznak: Deke Sheridanhez, akit a sájen indiánok neveltek fel, és akit a saját fajtája hitehagyottnak tekint.

Kiadó: General Press
Fordító: Tóth Bernadett
Műfaj: történelmi romantika
ISBN: 9789636436711
408 oldal, keménytáblás
önálló kötet

molygoodreads

Azt hiszem, nem tévedek, ha azt állítom, a legtöbb könyvmoly polcán lapul olyan kötet, amelyet újra és újra elővesz, hogy fellapozza a kedvenc részeit, mert megnyugtatja, vagy épp mosolyra fakasztja akkor, amikor nagy szüksége van rá. Nekem számos ilyen kincsem van, s akad közöttük Catherine Anderson műveiből is, hiszen az ő történetei mindig úgy ölelik körbe a lelkemet, mint egy meleg, puha takaró. Talán a boldog lezárás biztos tudata és a „szinte túl jó, hogy igaz legyen” típusú főhősök teszik, de ha fellapozom bármelyik könyvét, tudom, hogy csodálatos romantikus utazásra indulok Colorado vidékein, akár a jelenben, akár a régmúltban játszódik a történet.
A General Press gondozásában nemrégiben megjelent Borostyánszín a százhatvan évvel ezelőtti vadnyugati időkbe repít vissza minket, hogy tanúi legyünk, ahogyan egy magára maradt, kétségbe esett asszony és egy veszélyes kalandor hírében álló férfi egymásra talál.
„– Nagyon gyorsan történtek velünk a dolgok, ugye, Boston? Alig öt hete indultunk el ugyanerről a helyről, én utáltalak téged, te engem, és most itt vagyunk, férjként és feleségként.”
Laura a jómódú bostoni Van Hauessen család egyetlen gyermekeként nőtt fel, s míg mindent megkapott, ami
pénzen megvehető, addig a valódi törődést és igaz szeretetet kénytelen volt nélkülözni. Nem csoda hát, hogy hamar elbűvölte Tristan Cheney heves udvarlása, és lelkesen mondott igent a lánykérésre, annak ellenére, hogy másvalakinek ígérték a kezét. Sajnos elhamarkodott döntésétől apja úgy feldühödött, hogy azonnal kitagadta, és a remélt hozomány füstté válásával férje igaz természete is megmutatkozott.
Az elkövetkezendő néhány év nem sok jót hozott Laura számára: Tristan durván bánt vele, ami kis vagyonuk volt, azt mind eljátszotta a kártyaasztal mellett, magával rángatta a vad nyugatra, aztán várandósan otthagyta kis kalyibájukban, míg ő a városban szórakozott. A nő egymaga próbált meg élelmet termeszteni a tanyán, amelyen még csak a kút sem készült el, mint ahogyan akkor sem volt senki mellette, amikor a kisfia világra jött. Ráadásul pár nappal később gyanús külsejű férfi lovagolt a házhoz, hogy közölje, férjét a vad musztángok halálra taposták.
Bár a comanchero hamarosan távozott, néhány óra múltán társaival tért vissza, hogy előbb kedvüket töltsék a csinos asszonyon, majd gyermekét az indiánoknak, őt magát pedig a mexikóiaknak jó pénzért eladhassák. Ám hiba forgattak fel mindent, Laurát sehol nem találták; a szüléstől legyengült nő megcsúszott a folyóparti köveknél, és eszméletét vesztve hevert két nagyobb szikla takarásában. Ily módon ő ugyan elkerülte a haramiákat, de védtelen kisbabáját elrabolták tőle.
Bár nagy nehezen sikerült eljutnia Denverbe, úgy tűnt, senki nem hajlandó neki segíteni, mivel minden épkézláb férfi a csejenek elleni harcra készülődött. Utolsó reménye az indiánok nevelte kitűnő nyomolvasó, Deke Sheridan volt. A magának való, félelmetes hírnek örvendő férfi két marhahajtás közti pihenőre tért be az Elefántkarám szalonba, és éppen jól megérdemelt wishkyjét fogyasztotta, amikor a kétségbe esett Laura a segítségét kérte. Habár a nő sem azonnali fizetséget, sem biztosítékot nem tudott ajánlani, Deke szíve megesett a bosszantóan éles nyelvű fehérnépen, és beleegyezett, hogy a gyerekrablók nyomába ered vele, s megkísérli visszaszerezni a kisdedet.
Az embert próbáló napok előrehaladtával szoros kötődés formálódott köztük, s amikor a nőt leverte lábáról a gyermekágyi láz, a férfi minden tőle telhetőt megtett, hogy mielőbb biztonságba és gyógyító kezek közé jutassa. Így kerülnek Deke fogadott testvére, a csejen harcos Fekete Kő táborába, ahol a kezdeti nehézségek után Laura élete végre jobbra fordul. Ám a teljes boldogság előtt még egy utolsó, borzalmas kaland vár mindannyiójukra…
„– Was he kee, she, ke. (…) Nagyon szép nap ez a mai – fordította le neki Deke. – Ezt mondják a csejenek a jó dolgok kezdetén.”
Élvezettel olvastam elejétől a végéig! Szerintem az írónő ismét a legjobbját nyújtotta: fordulatos, izgalmas cselekményt, könnyedén megkedvelhető, szépen kidolgozott karaktereket, érdekes történelmi apróságokat, évődő humort és édes romantikát. Gyanítom, lesznek, akik elméláznak egy-egy nehezen hihető momentumnál, vagy néhol már túlzottan cukormázasnak találják majd a történetet, de én tökéletesen elvesztem a lapok között, annyira magával ragadtak az érzések. Aggódtam, meghatódtam, kuncogtam, izgultam, könnyekkel küzdöttem… de legvégül boldog mosollyal és nagyon elégedetten búcsúztam a főszereplőktől. Úgy gondolom, Lorraine Heath, Shirl Henke vagy LaVyrle Spencer kedvelőinek kihagyhatatlan darab.

A blogbejegyzés 2015.01.14-én megjelent az ekultura.hu felületén is.

2015. január 24., szombat

Vendégblog - Egy betűfüggő feljegyzései (7) - Karen Marie Moning: Burned

A hazugságokat könnyű hátrahagyni. Az erő más téma.
MacKayla Lane bármit megtenne, hogy megmentse szeretett otthonát. Különleges képeségekkel bíró sidhe-látóként már megküzdött és győzedelmeskedett a halálos Sinsar Dubh – az irtózatos gonoszság ősi könyve – felett, a könyv ereje most mégis szorosabban fogja őt, mint valaha.
Amikor az emberiséget a csábító, telhetetlen tündérektől védő fal Hallowenkor leomlott, a hosszú rabságból szabadult halhatatlanok feldúlták a bolygót. Dublin most háborús övezet, ami felett különböző frakciók küzdenek a hatalomért. Ahogy a város melegszik, és a Dérkirály által hátrahagyott jég felolvad, az indulatok is fellobbannak, szenvedélyek izzanak és veszélyes határvonalakat lépnek át.
Seelie és Unseelie küzd a hatalomért kilenc ősi halhatatlannal, akik egy évezreden át irányították Dublint; egy rivális sidhe-látó csoport tör be a városba, hogy magukénak követeljék azt; Mac korábbi védence és legjobb barátja, Dani „Mega” O’Malley már az ádáz ellensége; és ami még ennél is sürgetőbb, Christian MacKeltar, a felföldi druida a Vörös Banya foglya és minden egyes nappal egyre mélyebbre merül az Unseelie őrületbe. Az egyetlen, akire Mac számíthat, az a hatalmas, veszélyes és halhatatlan Jericho Barrons, azonban még kettejük tüzes kötelékének is ki kell állnia az árulás próbáját.
Ebben a világban az életben maradás állandó küzdelem, a határ jó és gonosz között egyre elmosódottabbá válik, és minden szövetségnek megvan az ára. A sötét erők ellen vívott harc közben Mac-nek döntenie kell, kiben tud megbízni, és hogy saját túlélése mennyit is ér meg.


Vigyázat, SPOILER-t tartalmazhat! Én szóltam.

Izgatottan és várakozásokkal telve vettem a kezembe a Burned-et, hiszen a számtalan időpont változtatás hatására egy örökkévalóságnak tűnt az a bő két év, ami az Iced megjelenése óta eltelt. Azonnal bele is vetettem magam, annak ellenére, hogy a záróvizsgámra kellett volna készülnöm, hiszen őrjítő kérdések sokasága várt megválaszolásra és megoldásra: Mi a helyzet Dani-vel, mi ő? Visszakapjuk valaha Christian-t? Hová tűnt, és mi a csudát csinál Mac és Barrons, miközben az egész város a fagyhalál szélén áll? Mik azok az izék Mac körül és miért dongják körül? Mit akar Ryodan Dani-től, s miért őrzik a Kilencek? És egyáltalán, miért kapcsol ki időnként a képessége? Na és Dancer kicsoda és micsoda? És így tovább…
„Néha azok a dolgok, amelyekről azt hisszük, megszabadítanak… csak még jobban leláncolnak. Vagy viseled, vagy széttéped őket. És én… nos, én nem akarom viselni őket.”
A jó hír, hogy némely kérdésre választ kapunk az új kötetből. Ám én mégsem vagyok teljesen elégedett. Valami olyasmit vártam, ami hozza a Shadowfever és az Iced színvonalát, a szokásos pörgős, izgalmas, mindfuck sztorit. Ehhez képest sajnos egy kicsit unatkoztam olvasás közben.
Egy riportban olvastam, hogy az írónő szerint ez a könyv abban különbözik a többi résztől, hogy most másmilyen „narratív elemeket alkalmazott, amik intimebb bepillantást tesznek lehetővé a Fever világba, mint korábban”. Bizonyára velem van a baj, mert én ezt pont fordítva érzékeltem.
Közepesen gyenge indítással kezdett a regény, s végig vártam, hogy majd felpörög és jobb lesz, de sajnos úgy a háromnegyedénél kénytelen voltam feladni ezt a reményt.
A történet egy lélegzetvétellel korábban kezdődik, mint ahol az Iced véget ért: Dani éppen elpucol helyszínről, miután sikerült legyőzni a Dérkirályt és Dublin utcáin Mac-be botlik. Ettől kezdve az események pontosan úgy zajlottak, ahogy nagyjából meg lehetett őket jósolni. Nem mondom, akadtak meglepetések és valóban sok minden kiderült, ám közben számomra mégis olyan lapos volt az egész. Kifejezetten zavart az a megoldás, ahogyan megtudhatunk mindent. Megmondom őszintén, félig-meddig meg vagyok győződve arról, hogy Moning valahol csapdába csalta saját magát. Olyan érzésem van, mintha a Shadowfever-ig szépen ki lett volna találva az egész történet szál, amit zseniálisan kuszált össze, hogy csak a végére derüljenek ki ténylegesen a dolgok. Aztán mintha valami elromlott volna. Mintha nem lett volna konkrét ötlete arra, hogy hogyan is folytassa a dolgot, vagy éppenséggel talán több is volt, s ez okozta a problémát.
Ami tetszett, az például az új jövevény megjelenése, bár ezzel megint csak még több kérdés merült fel, hiszen pontosan honnan jött, s hogyan és miért nem tudott róla eddig senki? Emellett régi kedvenceim, a Keltarok megjelenésének is örültem, habár szívesen olvastam volna róluk többet. No és persze Christian... kicsi szívem csücske!
„A félelem a hatalomtól, amiről azt hiszed, hogy valaki vagy valami gyakorolja feletted nem más, mint egy börtöncella, amibe önszántadból sétálsz be.” 
De a poénok és a szócsatározások nagyon hiányoztak. Jada szofisztikáltan megfogalmazott sértései és okosságai labdába sem rúgtak Dani szövege mellett. Nem hittem volna, hogy valaha ezt mondom, mivel mindig is idegesített egy kicsit Dani ’fú-de-fasza-gyerek-vagyok’ kiállása, de most igenis hiányzott.
„Egy férfi lép ki az ajtón.
Erős. Briliáns. Féken tartott.
Ragadozó.
Megtörhetetlen.
Minden, amit csodálok és csupa olyan dolog, amit nem tudok szavakba önteni.
Durván belezúgtam Jerricho Barrons-be.”
Ahogy a hírekből és a fülszövegből a szemfüles rajongók már tudhatták, ez a kötet nem Dani nézőpontú, hanem visszatért Mac és Barrons. Ez sokaknak jó hír, rajongóik bizonyára jobban fogják szeretni ezt a részt, mint én. Igazából első pillanatban még engem sem zavart a gondolat, hiszen Mac 4.0-ás verziója eléggé összeszedte magát az utolsó két felvonásban ahhoz, hogy ne akarjam egyfolytában fojtogatni. Na de Mac bizony visszatért a buta, idegesítő önmagához; amikor épp nem a szexen jár az esze, akkor butaságot butaságra halmoz. Emellett szokatlanul passzív, amit még Barrons is felró neki. Így nem is csoda, hogy az ő szemén át látva a dolgokat végtelenül untam magam. Mindent, még az Iced-beli passzivitást is rá lehet fogni a saját kis belső harcára, amit a könyvvel folytat. Volt egy pillanat, amikor úgy tűnt, hogy eszeveszett, kiszámíthatatlan gyilkos lesz belőle, gondoltam végre valami érdekes, de nem, ennek hatására csak még jobban begubózott.
Nehéz úgy írnom erről a könyvről, hogy ne az jöjjön le az értékelésemből, hogy nagyon tré lett, mert ez nem igaz. Csupán többet vártam volna, és nem azt kaptam. De biztos vagyok benne, hogy a fanok többségének semmi baja nem lesz vele, szóval tudom ajánlani minden Mac & Barrons rajongónak. ;)

Értékelés: 5/4
Sorozat: Fever 7.
Műfaj: urban fantasy
Delacorte Press, 2015. január


goodreads  book depository

2015. január 18., vasárnap

Jayne Ann Krentz: Absolutely, Positively - Ölelő karok


molygoodreads

Az excentrikus Molly Abberwick tea- és fűszerüzletet vezet, valamint néhai apja tudományos alapítványán keresztül ígéretes feltalálókat támogat. Elhatározza, hogy kirúgja tudományos szakértőjét, dr. Harry Trevelyant…
Igaz, hogy Harry zseniális, jóképű és szexi, de sajnos arrogáns és basáskodó, egyszóval kiállhatatlan alak. Nem átallja például azt az ajánlatot tenni Mollynak, hogy kezdjenek egymással szerelmi viszonyt, amelyet ugyanúgy megtervezhetnének és irányíthatnának, mint egy tudományos projektet. Harry ráadásul rendelkezik bizonyos paranormális képességekkel…
Molly egyre bonyolultabbnak érzi az életét, és mintha nem volna elég baja, valaki cseppet sem vicces tréfákat űz vele, és hamarosan nyilvánvalóvá válik, hogy az életére törnek…

Jayne Ann Krentz a modern románc koronázatlan királynője – rajongói szerint az Ölelő karok a legelbűvölőbb regénye.

Kiadó: Európa
Fordító: Palkó Katalin
Műfaj: jelenkori romantika
ISBN: 9630796217
432 oldal, puha kötés
önálló kötet

Úgy vélem, nincs olyan szerelmesregény-kedvelő, akinek ne csengene ismerősen Jayne Ann Krentz neve, hiszen rengeteg könyve jelent már meg magyar nyelven. Igaz, az írónő szeret álnevek mögé bújni: Amanda Quickként történelmi románcokkal örvendeztet meg bennünket, míg Jayne Castle név alatt publikált írásaiban a jövőbe invitál minket, Stephanie Jamesként illetve Jayne Ann Krentzként pedig a jelenkorban játszódó történeteit jegyzi. Utóbbi kötetek évről évre az Európa Kiadó gondozásában kerülnek a hazai boltok polcaira; s ugyan legutóbb megjelent, Ölelő karok című regénye már a huszonegyedik a sorban, a kiadó ismét egy eredetileg régebben publikált történetet hozott el az olvasóknak. A könyv legelőször 1996-ban jelent meg Amerikában, így a sztori egynémely vonása avíttnak érződhet a mai ízlésnek, ám aggodalomra semmi ok, hisz a romantika örök.
„– Az én álláspontom az, hogy nekünk járnunk kellene.
– Ez most komoly, ugye?
– Igen.
A lány hitetlenkedve nézte. – Ezt nem hiszem el. Egymás ellentétei vagyunk.
Harry vállat vont. – Az ellentétek vonzzák egymást.”
Jasper Abberwick világéletében habókos feltaláló volt. Jórészt anyagi nehézségek között dolgozott, azonban négy éve sikerült egy olyan jelentős robotikai szabadalmat bejegyeztetnie, amivel meglehetős vagyonra tett szert. Sajnos újkeletű gazdagságát nem sokáig élvezhette, két esztendeje ugyanis egyik új kreálmánya prototípusának tesztelése közben testvérével együtt halálát lelte, ezáltal pedig az ígéretes feltalálók támogatásának céljával életre hívott alapítványának gondozása nagyobbik lányára, Molly-ra, maradt. Egy gyümölcsöző vállalkozás – az Abberwick Tea & Fűszer – tulajdonosaként a szükséges pénzügyi döntések nem okoztak gondot a nőnek, ám a pályázatok tudományos és műszaki elbírálásában nem jeleskedett.
Ezért felfogadta Harry Sratton Trevelyant, a tudománytörténet és tudományfilozófia elvont területének szakértőjét. De miután a férfi több mint száz kérvény átolvasása után sem talált egyetlen egyet sem érdemesnek a támogatásra, Molly türelme elfogyott, s elhatározta, hogy kirúgja a kissé arrogáns, ámde fölöttébb vonzó doktort. Harry-nek ugyanakkor abszolút más elképzelése volt esti találkozójuk kimenetelét illetően: ő ugyanis arra készült, hogy megkérje az élettel teli, sugárzó nőt, járjon vele. Így aztán célozgatással tűzdelt, kapcsolatuk státuszának megváltoztatásáról szóló eszmecseréjük roppant érdekesen alakult, s a kuszaságot csak tetézte a pillanat, amikor egy késes betolakodó tört rájuk. Az idegenről ugyan szerencsére kiderült, hogy a férfi vásári mutatványosokkal büszkélkedő családi ágának egyik tagja, ám az izgalmak itt még messze nem értek véget.
Miután Harry előzékenyen hazafuvarozta Molly-t a gótikus ívek és viktóriánus cikornyák bizarr egyvelegével díszített családi kúriába, sikerült tisztázniuk a félreértéseket, s néhány, tiszta gondolatokat összekuszálóan szenvedélyes csókot követően megegyeztek egy pár nappal későbbi randevúban. Ám amikor péntek este egy csokor sárga rózsával a kezében megérkezett Harry, egy furcsának tűnő fekete dobozt talált Molly ajtaja előtt, ráadásul a fedél alól egy drót volt a kilincshez rögzítve. Valaki egy varázsdobozt hagyott a nő lábtörlőjén, csak épp ebből nem egy ijesztő krampuszfej ugrott elő, hanem egy pisztoly.
Ettől kezdve egymást érik az egyre rémisztőbbé váló tréfák és komolyodó fenyegetések. Harry mindent bevet, hogy kiderítse vajon ki és miért tör Molly életére: ha kell, akár azt a természetfeletti képességét is beveti, aminek eleddig még a létezését sem volt hajlandó elismerni. S hogy Molly ezt mivel viszonozza? Őszinte elfogadással, mély szerelemmel… és biztos, ami biztos, rendet tesz a férfi viszálykodó famíliájában is.
„–… a családod ragaszkodik hozzá, hogy benned megvan a híres Trevelyan-féle látás képessége.
– Néha rohadtul idegesítő. (…) De ne felejtsd el, hogy ezt a képtelenséget csak a Trevelyan rokonok erőltetik. A Strattonok szerint komplett marhaság. Az is.”
Krentz stílusa ezúttal is szórakoztató, s bár szerintem a hosszabb leírások és gyakori szereplői morfondírozások kissé lassítják a sztorit, az események pont megfelelő ütemben követik egymást ahhoz, hogy érdeklődésünk folyamatos legyen. Úgy találtam, hogy a szépen kidolgozott krimiszál komolyságát ügyesen ellensúlyozzák a humorosabb párbeszédrészletek és az őrült rokonság mulatságos megnyilvánulásai. 
Molly jinjéhez Harry pont a tökéletes jang, kár, hogy az érzékibb jeleneteikbe minduntalan betolakodott a paranormális vonal, és ezzel az írónő számomra érthetetlen régiókba rángatta az egyébként élvezetes pillanatokat. Ez, és a nekem túlontúl ismerősnek ható jellemvonások, helyzetek és fordulatok voltak azok, amelyek miatt óvakodnék tökéletesnek nevezni ezt az amúgy kellemes kis történetet.
Ugyanakkor a fordítással meggyűlt a bajom, mert bár az ámbraszín és a ridikül szavak minduntalan visszaköszönésén még csak-csak sikerült túlléptem, mondván, az eredeti szöveg botlásai, de akadtak részek, ahol egy-egy különösnek ható szóválasztás egyenesen megakasztott az olvasásban, és arra indított, hogy felüssem az értelmező szótárt, vajon én nem ismerem-e például a sóher, tángálódik vagy krecli kifejezések pontos jelentését. Ezektől az apróságoktól eltekintve azonban azt hiszem, hogy aki könnyed, romantikus kikapcsolódásra vágyik, annak bátran ajánlható az Ölelő karok, mert nem fog csalódást okozni a könyv.

A blogbejegyzés 2015.01.04-én megjelent az ekultura.hu felületén is.

2015. január 11., vasárnap

Tammara Webber: Between The Lines - A sorok között


molygoodreads

Reid Alexander hozzászokott, hogy megkapja, amit akar – most pedig épp legújabb szereplőtársát, Emma Pierce-et akarja. Az egész világ fölsorakozik, hogy szépen a kezére játsszon ebben, amíg a külső forgatási helyszínen a fiú két váratlan akadállyal nem kerül szembe: egy ádáz volt barátnővel meg egy szintén Emma kegyeire pályázó vetélytárssal.
Emma Pierce csak most tette meg a nagy lépést, szakított a reklámokkal és televíziós filmekkel, amelyek éveken át foglalkoztatták. Az igazi mozifilmben – a szuperdögös Reid Alexander mellett – kapott főszerep valóra vált álommal ér föl. Emma azonban titkos vágyat rejteget a szívében:
egyszerűen normális lány szeretne lenni.

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Fordító: Komáromy Rudolf
ISBN: 9789633990087
? oldal, kartonált

Sorozat: Between the Lines 1.
Ki? Reid Alexander, Emma Pierce & Graham Douglas, Brooke Cameron

Hol? Los Angeles, Austin, New York

Műfaj: ifjúsági
Elbeszélés módja: E/1, jelen idejű, váltott nézőpontú (Emma és Reid)
Érzékiség: ártatlan
Lezárás: nyitott
„Mit mond az ember, ha az érzései nem formálódnak szavakká?”
Aggodalomra semmi ok, nem készülök a blogot Tammara Webber fanpage-re átkeresztelni, s nem csak az ő írásait fogom idén olvasni, de mivel az Easy - Egyszeregy és a folytatása, a Breakable - Törékeny is igazán tetszett, kíváncsi lettem, milyen lehet ez a másik sorozat. Nos, leginkább nagyon más hangvételűnek titulálnám, és egyelőre nem döntöttem el véglegesen, nekem mennyire nyeri el a tetszésemet ez a másság.
„Bármennyire szerettem volna, ha én vagyok az a srác, hiányzik belőlem, ami ahhoz kell. Én az vagyok, aki vagyok.”

Ami biztos, a magam részéről elismeréssel adózok a szerző merészségének, amiért két olyan narráló karakterre – Emma és Reid - bízta a mesélést, akik élete ugyan egy ponton találkozik, sőt, egy darabig együtt is halad, de nekik, kettejüknek igazából önálló utat kell bejárniuk, amelynek végén nem egymás mellett találják majd meg a boldogságukat. Ráadásul azt, hogy így kvázi két történetet kellett egyszerre megalapoznia, még tovább tetézte azzal az írónő, hogy Reidet a regény nagy részében címeres seggfejként festette le, ezzel szinte ellehetetlenítve, hogy kedveljük, azaz nem kis feladat lesz elérni, hogy őszintén tudjunk drukkolni az ő happy endjéért. Bár azért egy-két megvillanás mutatta, hogy nem reménytelen a fiú, fejlődhet, így én azért óvatos bizalmat megszavaznék neki.
„Ha a szennyoldalak nem tudnak megbizonyosodni egy kapcsolat létezéséről, akkor kiötölnek valamit.”
A könyv alapötlete szintén jó visszhangra lelt nálam. Tetszett, hogy a hírnév különböző fázisait megélő ifjú celebekről olvashatok, hogy úgy érezhetem, egy picit beleshetek a filmforgatások kulisszái mögé, s az itt-ott felbukkanó kisebb szövegkönyv részletek csak fokozták ezt a hatást. Azt is élveztem, ahogyan láthattam, ténylegesen mi esett meg a szereplők között, aztán pedig olvashattam, mit képes kerekíteni egy-egy ügyből a szenzációhajhász média.
„… hiába kapja meg az ember, amit mindenki más kíván – ha ő nem azt kívánja, hát nem azt kívánja.”
Sajnos azonban, a pozitívumok mellé jutott kevésbé tetsző dolgokból is.
Az egyik problémám az, hogy az én ízlésemnek mindvégig túlságosan ifjúsági maradt a sztori. Félreértés ne essék, nem azt rovom fel, hogy az érzékiséget mindössze néhány csók és egy kis tapi-simi jelentette. Sokkal inkább az zavar, hogy bár érdekes kérdéseket vetett fel az írónő – alkohol, drogok, alkalmi szexuális kapcsolatokba való menekülés, tinédzser kori terhesség – valódi mélységet mégsem igazán mert adni a témáknak.
„– Na és a két srác körül melyik érdekel? (…)
– Mind a ketten tetszenek. Csak… különbözők.”
Helyette kaptunk egy szerelmi háromszöget négyszöget, rágódjunk azon. Ettől viszont rám tör a szemrángás, és szeretnék minden kedves érintettet megcsapkodni, lehetőleg egy péklapáttal. Mert Emma maga a megtestesült döntésképtelenség. Mert Reid a legyet is röptében, de közben már-már undorítóan rámenős Emmával. Mert Graham ugyan kedves és gondoskodó, de végestelen-végig csak totojázik. Mert Brooke mindent csak még bonyolultabbá tesz. És nekem ez bizony túl sok volt így egyszerre, pláne, hogy a nagy szöttyögésben a valódi románc mintha teljesen elsikkadt volna.
„…a remény hajlamos szemet hunyni a józan ész előtt, és tovább terebélyesedni.”
A könyv vége pedig… Komolyan mondom, az utolsó szó után csak néztem értetlenül, hogy ez most komolyan ennyi? Technikailag happy enddel zárult a regény, de számomra a lassú és hosszadalmas felvezetést követően jóval többre lett volna szükségem. Talán majd később, igaz?
„A megszerzés könnyű, a megtartás a dolog fontosabbik része.”
Remélem, a még előttünk álló három rész orvosolni fogja ezeket a malőröket, és nem maradok majd ilyen vegyes érzések közepette! Ahogyan a fülszövegeket olvasgattam, először Emma és Graham történetét ismerhetjük meg, miközben Reid megindul a lejtőn, hogy aztán esélyt kapjon rá, hogy rendbe tegye az életét. Kíváncsian, de picit félve várom a folytatást.

{ Playlist a regényhez }



01.07. - CBooks
01.11. - Angelika blogja
01.13. - Dreamworld
01.17. - Kristina blogja

Nyereményjáték:
Nem egyedi eset, hogy a filmsztárok a való életben is egy párt alkotnak filmbeli partnerükkel - még ha nem is örökre szóló kapcsolatok ezek, azért némelyik éveket is kibír. A turné minden állomásán mutatunk egy-egy filmes fotót, nektek ki kell találni kik vannak a képen.
(Figyelem! A színészek neveit várjuk a rafflecopter megfelelő sorába! A kiadó csak magyarországi címre postáz! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésre válaszolni, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk!)


a Rafflecopter giveaway

2015. január 6., kedd

Tammara Webber: Breakable - Törékeny


molygoodreads

Nem akart mást, csak maga mögött hagyni a múltat.
Landon Lucas Maxfield-gyermekként azt hitte, tökéletes az élete, és örömmel nézett a reményteljes jövő elébe – mígnem egy tragédia szétzúzta a családját, és kételyeket ébresztett a fiúban mindennel szemben, amiben addig hitt.
Miután megismerkedett Jacqueline Wallace-szal, könnyen jött a vágy, hogy mindazzá váljon, amit a lány igényel…
Már amennyire könnyen jöhetett annak a férfinak, aki megtanulta, hogy a lélek törékeny, és hogy mindazt, amiben reménykedünk, egy szempillantás alatt elragadhatják tőlünk.
A szerelem egy merész és teljesen új szemszögből – a történet föltárja, miért nincs befolyásunk arra, hogyan szökken szárba.

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Fordító: Komáromy Rudolf
ISBN: 9789633991602
432 oldal, kartonált

Sorozat: A szív körvonalai 2.
Ki? Jacqueline Wallace & Landon Lucas Maxfield

Műfaj: new adult
Elbeszélés módja: E/1, múlt idejű, egy nézőpontú
Érzékiség: izzó
Lezárás: boldog

Az Easy - Egyszeregy egyike volt az általam olvasott első new adult regényeknek, s nem kis szerepet játszott abban, hogy a műfaj rajongója lettem. Épp ezért roppant izgatottan vártam a Breakable – Törékeny című társkötet megjelenését.
„… semmiféle védőfal nem óvhatja meg az embert minden lehetséges fájdalomtól. Mindmostanáig éppolyan törékeny maradtam, mint bárki más (…) De reménykedhettem. És tudtam szeretni. És talán meggyógyulhattam.”
Izgatottan, mégis kicsit félve, hiszen nem tudhattam, az írónő vajon csak szimplán újrameséli a korábban megismert eseményeket a főhős szemszögéből, avagy képes lesz új mélységet csempészve a történetbe ismét elvarázsolni minket. Szerintem Tammara Webber ügyesen megvalósította mindkettőt: egyrészt visszaköszöntek az előző rész főbb pillanatai itt-ott kisebb-nagyobb kiegészítésekkel, másrészt alkalmunk nyílt megtudni, milyen rögös utat megjárva formálódott Landon azzá a Lucasszá, akibe Jacqueline beleszeretett. Úgy érzem, az Easy és a Breakable együtt csodás, kerek egészet alkotnak, és nagy hiba lenne bármelyikről is lemondani.
„– Hogy vagy? Rendben? – kérdeztem. Így hangzottak legelső szavaim ahhoz a lányhoz, akit figyeltem, rajzolgattam, aki után sóvárogtam, akiről álmodoztam.”
Igaz, el kell ismernem, erről azért először nem voltam ennyire meggyőződve. Szoknom kellett, hogy a párbeszédek háttérbe szorultak, s Lucas zárkózott, elemző természetének tükröződéseként inkább belső monológokat és leírásokat találok a lapokon. Ráadásul meglepetésként ért a regény egyedi szerkezete, az, hogy minden egyes fejezetben párhuzamosan jelenik meg a múlt és a jelen. Kezdetben zavarosnak is találtam, vajon mi szerepe lehet annak, hogy Landon milyen csúfolódásokat szenvedett el évekkel korábban, vagy éppen melyik lányhoz vonzódott kiskamaszként. Később persze világos lett, hogy ezek mind összefüggnek azzal, amilyen ember vált belőle.
„A saját bőrömön tanultam meg az igazságot, hogyha akarok valamit az élettől, önmagamra támaszkodva kell megszereznem. Azután megtartanom.”
A kissé döcögősebb indulást követően azonban fokozatosan elkezdett tetszeni ez az akkor és most kettősség. Felfedeztem, milyen aprólékosan időzítve mutatja meg az írónő a múlt egyes eseményeit, s hogy tudatosan igyekezett hasonló érzelmeket párba állítani az érettségi előtti Landon és az egyetemista Lucas jeleneteiben. Nem kis munka lehetett így megkomponálni, de tagadhatatlanul erőteljes hatást sikerült vele elérni. Amellett hogy lenyűgözött, számomra érthetőbbé is tette a karakter. Szépen rávilágított, hogy bár már összeszedett, terveket kovácsoló és keményen dolgozó fiatalember, belül mégis folyamatosan őrlődik, nem érzi egésznek magát, és nagyon is sérülékeny.
„…nem érdekelt többé, mit veszítek el ezen a pillanaton túl, mert nem bírtam ki, hogy elveszítsem azt, ami ott volt az orrom előtt.”
Ugyanakkor a könyv képes volt a romantikus élményhez is hozzáadni pár édes pillanatot. Imádtam például, hogy Lucas már napokkal azelőtt a baljós est előtt felfigyelt Jacqueline-re, és olyan apróságokat talált elbűvölőnek a lányban, amire mások talán fel sem figyeltek igazán. Igen, ez után a könyv után, ha lehet, még jobban a szívembe zártam a fiút.
„A szerencsét lehet kiérdemelni és megteremteni. Rá lehet bukkanni. Vissza lehet nyerni. Végül is… rátaláltam erre a lányra. Rátaláltam a jövőmre. Rátaláltam a megbocsátásra.”
Mindent összevetve csak ajánlani tudom mindazoknak, aki hozzám hasonlóan szerették az Easy-t, és úgy érzik, szívesen megismernék alaposabban Landon Lucas Maxwellt.

{ Playlist a regényhez }

{ A folytatásról }

Lucas és Jacqueline története lezárult, s az írónővel készített számos interjú tanúsága szerint nem tervez ismét erről a párosról írni, azonban A szív körvonalai sorozat nem ér véget a második kötettel.
A Breakable múltat felelevenítő részeiben ismerhettük meg a Lucas haverját, a nagyszájú Boyce Wynnt és csoporttársukat, az eminens diák Pearl Torrest, akibe Boyce fülig belebolondult, bár úgy tűnt, érzései nem találtak viszonzásra. Az angolul 2015. április 27-én megjelenő Sweet róluk - a néhány évvel idősebb Boyce és Pearl kettőséről - fog szólni.

01.06. - Angelika blogja
01.08. - Kelly & Lupi olvas
01.10. - Kristina blogja
01.12. - Insane Life

Nyereményjáték:
Lucas többféle állást is vállal, hogy fedezze az egyetemi tandíj költségeit, valamint önkéntes feladatokkal is segíti a társait. A blogturné mind a négy állomásán keressétek meg és rendezzétek sorba a kiemelt betűket, melyek egy-egy elfoglaltságát jelölik, majd írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő sorába.
(Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésükre válaszolni az értesítő emailre.)

a Rafflecopter giveaway

 
back to top