J.R. Ward: The Shadows



Sorozat: FTT 13.
Műfaj: paranormális romantikus
Kiadó: NAL
ASIN: B00LTZQOZA
592 oldal, e-book
Trez "Latimer" valójában nem létezik. És nem csupán azért, mert személyazonosságát úgy kreálták, hogy az Árnyék beolvadhasson az emberi világba. A S'Hsibe királynőjének gyermekként eladott férfi végzete és a a szexrabszolgaság elől menekült Caldwellbe, s a hosszú évek alatt soha senkire nem számíthatott igazán... leszámítva testvérét, iAmat.

Bár iAm egyetlen célja mindig az volt, hogy megóvja bátyját az önpusztítástól, tudja, kudarcott valott. Mígnem a kiválasztott Serena be nem lép Trez életébe, aki aztán másként kezdte látni a dolgokat. Ám sajnos ekkor már túl késő számára. A királynőnek tett ígéret elől nincs hová futni, nincs hová elbújni, nőül kell vennie a hercegnőt.

A nem önmaga által választott sors és szívének szava között vergődve Treznek döntenie kell: Veszélyeztesse-e önmagát és másokat, avagy örökre hagyja maga mögött a nőt, akibe szerelmes. Egy elképzelhetetlen tragédia azonban mindent megváltoztat. Az érzelmi szakadék szélén táncoló Treznek okot kell találnia, hogy tovább éljen, hogy nehogy örökre elveszítse önmagát és a lelkét. Mideközben iAm, a testvéri szeretet nevében a legvégső áldozattal készül szembenézni...

molygoodreads

Őszintén és röviden?
„Sometimes language couldn’t go far enough. All you could do was scream.”


Imádom a Fekete Tőr Testvériség sorozatot, várom minden új kötetét, hogy aztán nagy élvezettel elvesszek a lapok között. Ám ez nem jelenti azt, hogy mindig minden egyes fordulattal ki lennék békülve. Most éppen a duzzogós oldal felé billen nálam a mérleg…
Mert hiszen tudomásul vettem, hogy újabb és újabb szereplők lépnek színre. Nehezen, de lenyeltem, hogy a szerzőnek vannak favorizált karakterei, s nekik bizony jóval nagyobb teret szentel, mint az én kedvenceimnek. Elfogadtam, hogy az egy szerelmes pár per regény felállás már régen a múlté, s hogy lassan annyi a párhuzamosan futó cselekményszál, mint réten a fűszál. De hogy most még szembe menjünk a romantikus regények legalapvetőbb szabályával is... Nos, nekem ezt még picit emésztenem kell.
„iAm had that picture of his brother and Selena in his mind, the pair of them dancing in the headlights like a pair of teenagers.
Too bad they were in a Josh Green novel.”
Tizenharmadik felvonásként ismét egy szép méretes könyvet kaptunk: az előszóval egyetemben 88 fejezet s mindez majd 600 oldalon, mégis, alig néhány késő őszi nap történését ölel fel. S ennek köszönhetően, no meg a már emlegetett megannyi mozgásban lévő sztoriszál miatt, számomra olyan élmény volt ez, mint egy érzelmi hullámvasúttal keresztezett őrült förgeteg. Bár szerkezetileg és nyelvezetében az írónő hozta a tőle megszokottat, a hangulat jóval töprengőbb, morózusabb lett, humor csak itt-ott villant, s a korábbiakhoz mérten a szexualitás is mintha háttérbe húzódott volna.
Természetesen megannyi kérdésem maradt megválaszolatlanul, és a világért ki nem hagynám a folytatást. Ám most, egyelőre, eszeveszettül fáj a szívem, hogy Miss Ward képes volt egy nicholassparks happy enddel előállni, és amiért azt kellett éreznem, néhány szereplőt ok nélkül gyötört meg.



A bejegyzés további része nyomokban spoilert tartalmazhat!


„There is nothing more romantic on the planet than loving someone with your full heart, even though you know they’re leaving.”
Címéhez méltón a regényben mindkét Árnyék testvér megtalálja a párját, mégis, az igazi főszerep TreztLath-t és szíve hölgyét illeti, ahogyan a fülszövegből azt előre sejthettük.
„… somebody can say ’I love you’ without speaking.”
Habár a kölcsönös vonzalom már korábban fellángolt közöttük, érzelmeik most mélyednek el igazán, ebben a könyvben lesz belőlük valódi pár… egy igazságtalanul rövidke időre. Sajnos Selena betegsége rohamosan súlyosbodik, életének napjai meg vannak számlálva. Ennek ellenére, vagy pontosan ezért, igazán érzelmes húrokat penget az írónő, romantikusabbnál romantikusabb pillanatokkal kényezteti a lelkünket, és eléri, hogy vadul reménykedjünk, egy ilyen szerelemnek csodát kell tennie. Hogy aztán sebzetten felordítsunk, majd kisírjuk a szemünket, amiért galád módon ismét elköveti azt, amit már Wellesandra esetén is csak nyögvenyelősen tudtunk neki megbocsátani. Ráadásul ahogyan Wellsie-nek, úgy Selenánek sem járt különleges megoldás, nem lesz belőle szellem, nem kap örök életet vagy második esélyt.
„Memories were especially dear, when they were all you had left of a loved one to hold on to.”
Ugyan a megjelenés napján Ward egy hosszú posztban fejtegette érveit, miért is kellett ennek így történnie, azt gondolom, rengeteg olvasó fogja sérelmezni ezt a fordulatot. Abban pedig, hogy nekem ennyire fáj a dolog talán az is szerepet játszott, hogy én bizony elhitettem magammal, Vishous látomása a megmozduló szobrokról azt fogja majd jelenteni, hogy az összes ilyen genetikai kórtól szenvedő Kiválasztott visszatérhet. Ám sajnálatos módon még az esélye is ki van zárva annak, hogy ez valaha is bekövetkezzen. Innentől kezdve már csak abban reménykedhetek, hogy néhány – öt-tíz – kötettel odább Trez meglelheti azt a nőt, aki hosszú életében valóban társa lehet, mert így, egyedül, még ha ott áll is mellette a testvére, olyan számomra, mintha csak létezne, de nem élne igazán.

„Guess even cynical virgins like him had romantic streaks.”
Furcsa módon bár az ő kettejük szerelme hamisítatlan happy enddel zárul, mégis csupán másodhegedűsöknek érződtek számomra. Hiába volt egymásra találásuk a csillagokban megírva, hiába a szerelmük adta meg a végső lökést ahhoz, hogy a gonosz Királynő uralma véget érhessen, érzelmileg sokkal kevésbé átütő lett ez a történetszál. Találkoztak, fellobbant a szikra, és máris a hús gyönyöreit habzsolták. Cukik együtt, és tetszett a nagy csavar a vége felé, de kissé elnagyoltnak találtam a szerelmüket.

„One nightmare at a time…”
Be kell vallanom, akadtak fejezetek, amelyek csak immel-ámmal csúsztak. Engem valahogy nem hozott lázba a drogügyletben nyakig gázoló Assail, sem a ki tudja most éppen miben mesterkedő Throe. Beletörődő sóhajjal vettem tudomásul, hogy a lassan évek óta ígérgetett Murhderről egy hang sem esett, viszont Saxton teljes hiánya rosszul érintett, az pedig, hogy a régi nevek közül a legtöbben csupán egy-egy mondat erejéig jelentkeztek be, bár érthető, valahogy mégis hiányérzetet szült bennem. A meggyőződésem szerint írónői favorit Jane mellett több-kevesebb ideig főként róluk esett szó:

Layla és Xcor
„She is… the moon in my night sky. And that is the begining, middle, and end of it.”
Kezdetben egyikük sem volt nagy kedvencem, de szépen lassan meghódítanak maguknak még akkor is, ha kapcsolatuk alakulásához képest a csiga őrült tempóban száguld. S talán illenék nagyobb lelkesedéssel viseltetnem a hír iránt, miszerint két csemetével viselős Layla, engem sokkal jobban izgat az, hogy mi a csudáért nem kezdenek el végre lényeges dolgokról beszélni egymással Xcor és ő. Megint miben merült ki a téma? A testiségben. Most komolyan? Xcor kezd jó útra térni, veszettül vágyik a Kiválasztottra, az is epekedik a pasi után… de mire haladunk? Még jobban összegubancolódik minden, mint eleddig. Éppen kezdtem volna ellágyulni és átesni a vadul drukkolunk a boldogságukért ló túloldalára, erre ez a bitang más nővel enyhíti a gerjedelmét, és bevágja a durcást. Na ettől meg én lettem kimondottan morcos.

Luchas
„… destiny can surprise you.”
Tény és való, haragszunk a fiúra mindazért, amit Qhuinn ellen elkövetett. De! Ha az öccse képes volt megbocsátani neki, akkor vajon miért van olyan érzésem, mintha Ward még mindig büntetni szegényt? Úgy érzem, pont eleget szenvedett a fogság alatt ahhoz, hogy változzon a személyisége. Ez, hogy most az ujjai után még az egyébként is csúnyán roncsolódott lábát is elveszíti… Értem én, hogy még inkább kiéleződik a halni akarása, s hogy Qhuinn foggal-körömmel igyekszik megmenteni, de akkor is kegyetlen húzás volt.

Rhage
„I don’t know what I did to deserve a destiny with you, but I will never, ever take that for granted.”
Kissé részlehajló vagyok, ha Hollywoodról van szó, mert kb minden megmoccanását totális lelkesedéssel vagyok képes fogadni, így elképzelhető, hogy mások kevésbé kerülnek extázis közeli állapotba attól, hogy végre picit több pillanatban övé a főszerep, de nálam ez hatalmas piros pontot ért. Egyrészt a kamrabéli perceiről tett vallomásától hangosan felnyerítettem, másrészt olvadoztam attól, mennyire imádja Mary-t. Persze ha félreteszem rajongólányos énemet, akkor látom ez utóbbi mögött a rációt. Az írónő nagyon ügyesen az ő gondolataival ad hangot annak a kételynek, amiről szerintem tudta, hogy a legtöbb olvasó fejében ott fog motoszkálni. Ha nekik járt a maguk kis csodája, akkor Trezéknek vajon miért nem? Persze ez nem édesítette meg a keserű pirulát, de mindenképpen kissé… ha nem is elviselhetőbbé… de életszagúbbá tette az egészet.

s’Ex
„Once for his daoghter whom he would never know. Once for the wrong he was going to rectify.”
Most mondjam ki, hogy nagyon akarok egy kötetet erről a hapsiról? Mert ez után a rész után így van. Érdekelne a múltja, hogy hogyan küzdötte fel magát, kíváncsi lennék, merre visz most majd tovább az útja. Egyszerűen nem lehet, hogy csak úgy elsikkadjon egy ilyen érdekes karakter… ugye nem?

Paradise és Craig
„He came into her life wearing a Syracuse ball cap and blue jeans that had holes in them.”
Nem igazán beszélhetünk még így párban róluk, de tudván, hogy decemberben érkezik az első Legacy (Örökség) kötet, a Blood Kiss, amelyben övék lesz majd a főszerep, megérdemlik, hogy őket is megemlítsük.
Pary talpraesett és emancipált szellemiségű fiatal hölgy, aki amellett, hogy segíti apja Király melletti munkáját, csatlakozni készül a Testvériség által meghirdetett képzési programhoz. Több alkalommal is találkozhatunk vele a lapokon, meggyőződésem szerint azért, mert Ward rajta keresztül akarta megmutatni, hogy bár megkezdődött a vámpír társadalom átalakítása, a hagyományokat tisztelő elit tagjai között nem lesz egyszerű elérni a változást.
Craig ugyan mindössze egy nyúlfarknyi pillanatra tűnt fel, hogy begyűjtse a képzési program jelentkezési lapját, mégis, az én meggyötört hősök iránt elfogult szívem nagyot dobbant, amikor szaggatott nadrágjában feszengve bevallotta, hogy neki bizony sem internete, sem számítógépe nincs, így szeretne egy előre kinyomtatott példányt kérni.


A regényben említett dalok:

Schoolboy Q: Hell of a Night    ♪ ♫ ♩ ♬
Jeezy: Holy Ghost    ♪ ♫ ♩ ♬
DJ Khaled: Hold You Down    ♪ ♫ ♩ ♬