2015. január 24., szombat

Vendégblog - Egy betűfüggő feljegyzései (7) - Karen Marie Moning: Burned

A hazugságokat könnyű hátrahagyni. Az erő más téma.
MacKayla Lane bármit megtenne, hogy megmentse szeretett otthonát. Különleges képeségekkel bíró sidhe-látóként már megküzdött és győzedelmeskedett a halálos Sinsar Dubh – az irtózatos gonoszság ősi könyve – felett, a könyv ereje most mégis szorosabban fogja őt, mint valaha.
Amikor az emberiséget a csábító, telhetetlen tündérektől védő fal Hallowenkor leomlott, a hosszú rabságból szabadult halhatatlanok feldúlták a bolygót. Dublin most háborús övezet, ami felett különböző frakciók küzdenek a hatalomért. Ahogy a város melegszik, és a Dérkirály által hátrahagyott jég felolvad, az indulatok is fellobbannak, szenvedélyek izzanak és veszélyes határvonalakat lépnek át.
Seelie és Unseelie küzd a hatalomért kilenc ősi halhatatlannal, akik egy évezreden át irányították Dublint; egy rivális sidhe-látó csoport tör be a városba, hogy magukénak követeljék azt; Mac korábbi védence és legjobb barátja, Dani „Mega” O’Malley már az ádáz ellensége; és ami még ennél is sürgetőbb, Christian MacKeltar, a felföldi druida a Vörös Banya foglya és minden egyes nappal egyre mélyebbre merül az Unseelie őrületbe. Az egyetlen, akire Mac számíthat, az a hatalmas, veszélyes és halhatatlan Jericho Barrons, azonban még kettejük tüzes kötelékének is ki kell állnia az árulás próbáját.
Ebben a világban az életben maradás állandó küzdelem, a határ jó és gonosz között egyre elmosódottabbá válik, és minden szövetségnek megvan az ára. A sötét erők ellen vívott harc közben Mac-nek döntenie kell, kiben tud megbízni, és hogy saját túlélése mennyit is ér meg.


Vigyázat, SPOILER-t tartalmazhat! Én szóltam.

Izgatottan és várakozásokkal telve vettem a kezembe a Burned-et, hiszen a számtalan időpont változtatás hatására egy örökkévalóságnak tűnt az a bő két év, ami az Iced megjelenése óta eltelt. Azonnal bele is vetettem magam, annak ellenére, hogy a záróvizsgámra kellett volna készülnöm, hiszen őrjítő kérdések sokasága várt megválaszolásra és megoldásra: Mi a helyzet Dani-vel, mi ő? Visszakapjuk valaha Christian-t? Hová tűnt, és mi a csudát csinál Mac és Barrons, miközben az egész város a fagyhalál szélén áll? Mik azok az izék Mac körül és miért dongják körül? Mit akar Ryodan Dani-től, s miért őrzik a Kilencek? És egyáltalán, miért kapcsol ki időnként a képessége? Na és Dancer kicsoda és micsoda? És így tovább…
„Néha azok a dolgok, amelyekről azt hisszük, megszabadítanak… csak még jobban leláncolnak. Vagy viseled, vagy széttéped őket. És én… nos, én nem akarom viselni őket.”
A jó hír, hogy némely kérdésre választ kapunk az új kötetből. Ám én mégsem vagyok teljesen elégedett. Valami olyasmit vártam, ami hozza a Shadowfever és az Iced színvonalát, a szokásos pörgős, izgalmas, mindfuck sztorit. Ehhez képest sajnos egy kicsit unatkoztam olvasás közben.
Egy riportban olvastam, hogy az írónő szerint ez a könyv abban különbözik a többi résztől, hogy most másmilyen „narratív elemeket alkalmazott, amik intimebb bepillantást tesznek lehetővé a Fever világba, mint korábban”. Bizonyára velem van a baj, mert én ezt pont fordítva érzékeltem.
Közepesen gyenge indítással kezdett a regény, s végig vártam, hogy majd felpörög és jobb lesz, de sajnos úgy a háromnegyedénél kénytelen voltam feladni ezt a reményt.
A történet egy lélegzetvétellel korábban kezdődik, mint ahol az Iced véget ért: Dani éppen elpucol helyszínről, miután sikerült legyőzni a Dérkirályt és Dublin utcáin Mac-be botlik. Ettől kezdve az események pontosan úgy zajlottak, ahogy nagyjából meg lehetett őket jósolni. Nem mondom, akadtak meglepetések és valóban sok minden kiderült, ám közben számomra mégis olyan lapos volt az egész. Kifejezetten zavart az a megoldás, ahogyan megtudhatunk mindent. Megmondom őszintén, félig-meddig meg vagyok győződve arról, hogy Moning valahol csapdába csalta saját magát. Olyan érzésem van, mintha a Shadowfever-ig szépen ki lett volna találva az egész történet szál, amit zseniálisan kuszált össze, hogy csak a végére derüljenek ki ténylegesen a dolgok. Aztán mintha valami elromlott volna. Mintha nem lett volna konkrét ötlete arra, hogy hogyan is folytassa a dolgot, vagy éppenséggel talán több is volt, s ez okozta a problémát.
Ami tetszett, az például az új jövevény megjelenése, bár ezzel megint csak még több kérdés merült fel, hiszen pontosan honnan jött, s hogyan és miért nem tudott róla eddig senki? Emellett régi kedvenceim, a Keltarok megjelenésének is örültem, habár szívesen olvastam volna róluk többet. No és persze Christian... kicsi szívem csücske!
„A félelem a hatalomtól, amiről azt hiszed, hogy valaki vagy valami gyakorolja feletted nem más, mint egy börtöncella, amibe önszántadból sétálsz be.” 
De a poénok és a szócsatározások nagyon hiányoztak. Jada szofisztikáltan megfogalmazott sértései és okosságai labdába sem rúgtak Dani szövege mellett. Nem hittem volna, hogy valaha ezt mondom, mivel mindig is idegesített egy kicsit Dani ’fú-de-fasza-gyerek-vagyok’ kiállása, de most igenis hiányzott.
„Egy férfi lép ki az ajtón.
Erős. Briliáns. Féken tartott.
Ragadozó.
Megtörhetetlen.
Minden, amit csodálok és csupa olyan dolog, amit nem tudok szavakba önteni.
Durván belezúgtam Jerricho Barrons-be.”
Ahogy a hírekből és a fülszövegből a szemfüles rajongók már tudhatták, ez a kötet nem Dani nézőpontú, hanem visszatért Mac és Barrons. Ez sokaknak jó hír, rajongóik bizonyára jobban fogják szeretni ezt a részt, mint én. Igazából első pillanatban még engem sem zavart a gondolat, hiszen Mac 4.0-ás verziója eléggé összeszedte magát az utolsó két felvonásban ahhoz, hogy ne akarjam egyfolytában fojtogatni. Na de Mac bizony visszatért a buta, idegesítő önmagához; amikor épp nem a szexen jár az esze, akkor butaságot butaságra halmoz. Emellett szokatlanul passzív, amit még Barrons is felró neki. Így nem is csoda, hogy az ő szemén át látva a dolgokat végtelenül untam magam. Mindent, még az Iced-beli passzivitást is rá lehet fogni a saját kis belső harcára, amit a könyvvel folytat. Volt egy pillanat, amikor úgy tűnt, hogy eszeveszett, kiszámíthatatlan gyilkos lesz belőle, gondoltam végre valami érdekes, de nem, ennek hatására csak még jobban begubózott.
Nehéz úgy írnom erről a könyvről, hogy ne az jöjjön le az értékelésemből, hogy nagyon tré lett, mert ez nem igaz. Csupán többet vártam volna, és nem azt kaptam. De biztos vagyok benne, hogy a fanok többségének semmi baja nem lesz vele, szóval tudom ajánlani minden Mac & Barrons rajongónak. ;)

Értékelés: 5/4
Sorozat: Fever 7.
Műfaj: urban fantasy
Delacorte Press, 2015. január


goodreads  book depository

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Mondd el Te is a véleményed!

 
back to top