2014. január 26., vasárnap

Kate McCarthy - Fighting Redemption


molygoodreads
Műfaj: Jelenkori romantikus
Megjelenés: 2013. december 02.
ISBN: 9780987526144
Magánkiadás, 346 oldal, ebook

Ryan Kendall egy megtört ember. Érti a fájdalmat, ismeri az erőszakot és a sajgó veszteséget. Tudja, milyen pont azt cserben hagyni, akinek szüksége van rá... Ám mindez nem tartja vissza attól, hogy arra az egyetlen dologra vágyjon, amely soha nem lehet az övé: Finlay Tannerre. Az édes mosolyú lányra, aki előtt ragyogó jövő áll. Akivel felnőtt, akit szeretett, akit védelmezett a világtól, sőt önmagától is.
Ryan tizenkilenc évesen csatlakozott az ausztrál katonasághoz, hogy hosszú évekig tartó kiképzést követően az elit alakulat tagjává váljon. Amikor az afganisztáni háborúba vezényelték, bajtársaival a legveszélyesebb küldetéseken vett részt. Ám nem számított, milyen távol került, milyen keményen harcolt, Finley iránti vágya sosem csillapodott.
Bár eltelt hat év, a viszontlátás egyetlen pillanata elegendő volt, hogy úgy érezze, képtelen a lány nélkül élni. De néha a szerelem nem elegendő, hogy gyógyírt hozzon mindarra, ami fáj. Néha az olyanok, mint ő, menthetetlenek, néha az olyanok, mint Finley, többet érdemelnek.
Ez a történet háborúról, hősökről, önfeláldozásról, s annak áráról szól. Arról, ahogyan eltéphetetlen kötelékek és barátságok születnek. Arról, hogy akik erősek, örökké szeretnek, de a szerelem azt is jelenti, hogy elengedjük, aki kedves a szívünknek. Arról, hogy egy férfi rádöbben, hogy mind közül az önmagáért vívott csata a legnehezebb

Főszereplők: Finlay Tanner & Ryan Kendall
Fremantle - jelenkor

Értékelésem:
„Néha nem arról van szó, mit akarsz, hanem arról, mire van szükséged.”
Magánkiadás, ráadásul asztrál írótól. Jogosan merül fel a kérdés, hogyan keveredett ez az olvasmánylistámra. A válasz egyszerű: a könyvakaritisz kiütéses győzelmének folyományaként. Történt ugyanis, hogy hetekkel azelőtt, hogy a regény egyáltalán napvilágot látott volna, elém keveredett róla egy értékelés valamelyik előolvasó amerikai blogger oldalán. S mivel ott volt az a harci felszerelésbe öltözött katona a borítón (én meg a Sólyom végveszélyben óta bolondulok értük), a posztban pedig olyan csábító szavak, mint érzelmes és önálló kötet, valamint jó néhány csodálatos idézet, rövid úton belepistultam a regénybe.
Mondanom sem kell szerintem, hogy a mielőbbi beszerzés és olvasás csakhamar eldöntött ténnyé vált, a kérdés minössze az volt, a történet valóban felér-e majd a várakozáshoz. S legnagyobb örömömre nem, hogy nem csalatkoztam, de rajongó lányos elragadtatásom a maximális fokozatra kapcsolt, mert ez valóban egy olyan remek regény, amit szerintem minden romantika mániásnak érdemes elolvasnia.
Igyekszem erőt venni magamon, és a kissé összefüggéstelen lelkendezés helyett - amilyenre a poszt első piszkozata sikerült - megpróbálok a jegyzeteimből és a harminc egynéhány könyvjelzőzött idézetből összehozni pár értelmes indokot, vajon miért is vagyok ennyire elvarázsolva ettől a könyvtől.

Már a szerzői jegyzetben ilyen mondatok fogadtak:
„Vannak dolgok, amelyeket nem akarunk, hogy megtörténjenek, de el kell őket fogadnunk; dolgok, amikről nem akarunk tudni, mégis meg kell tapasztalnunk; és emberek, akik nélkül nem élhetünk, mégis el kell őket engednünk. ”
Aztán rögtön az előszó két vállra fektetett, mert a szövegben ott rejtőzött az eshetőség, hogy ez is egy olyan regény lesz, mint Nicolas Sparks alkotásai, ahol az igazi happy end helyett keserédes szájízzel mond búcsút az olvasó a szereplőknek. Nem tagadom, kitűnő és érzelmes utazások, de épp nem hiányzott nekem egy könyvdepresszió, szóval halálra váltan lapoztattam hátra, hogy meggyőződjek róla, valóban boldogan éltek együtt lesz-e a lezárás. Megnyugtatok mindenkit, az. :)
„... katonának lenni sosem csak az erőről szól...”
Ráadásul szép kerek, lezárt történet, ami manapság egyre ritkább. Úgy gondolom, a fülszöveg szinte minden olyat elárul, ami spoilerezés nélkül elmondható. Abból a pár sorból is világos, hogy ez egy 'sok éve szeretlek már' típusú, nehezen beteljesedő szerelemről szóló könyv, ahol nagy szerep jut az igaz barátságnak és a háború tragédiájának is. Hűség, kitartás, erő, fájdalom, veszteség, önfeláldozás, megváltás, boldogság... ez mind benne van.
A sztori megfogott, teljesen elvarázsolt és magával sodort, de hazudnék, ha azt állítanám, hogy mindvégig egyetértettem azzal, ahogyan az írónő bonyolította a cselekményt. Ian, Finley barátjának, figuráján konkrétan duzzogtam egy sort, de Kyle-ra, Ryan bajtársának, karakterére is gyanakodva tekintettem egy rövid ideig. A lényeg, hogy többször meredtem mérgesen a lapokra, és szerettem volna a szereplőkre kiáltani, hogy ne tegyék, amit tesznek, mint ahogy nem egyszer hagyta el a számat a 'de most miért kell ez?' morcos sóhaj is, de visszatekintve már belátom, Ryan és Finlay útja ezekkel a kitérőkkel vált teljessé.
„... olyan, mintha veled a lelkemben születtem volna...”
A mesélési stílus levett a lábamról. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy eleve a nagy csodára várva, romantikára hangolódva láttam az olvasásnak, de hiszem, hogy a szerző tehetsége enélkül is kitűnt volna. Számomra mindvégig úgy tűnt, mintha a pillanatokat én magam is megélném vagy a saját szememmel látnám, köszönhetően annak, hogy olyan csodálatosan érzékletesek és életszerűek voltak a leírások. 
Az érzelmek pedig úgy áradtak, hogy nem árt egy csomag zsepit kézközelben tartani, különben a könnyektől homályosodó látás csakhamar ellehetetleníti a folytatását. Nem vagyok az a könnyen pityergős fajta, de nekem is nem egyszer elszorult a torkom és párásodtak a szemeim. Például azoknál a megrendítő leveleknél. Nem is tudom eldönteni, azok, vagy a visszaemlékezés pillanatai voltak-e a kedvenceim. Vagy... talán az egész történet, úgy, ahogy van. Úgy sajnálom, hogy nincsenek megfelelő szavaim, hogy érzékletesen visszaadjam, mennyire imádtam az egészet. Pedig annyira szeretnék minden apróságot elmesélni! Azt a beszélgetés a csillagok alatt a fűben, azt a táncot, azt a kézszorítást, azt az ölelést, azt a búcsút... mindent...

Ó, és végezetül engedtessék meg egy kis cukisági adalék: A macskát Hermione cicája után Csámpásnak hívják, valamint szerepet kap egy Percynek keresztelt pingvin figura is.

Bónusz:
Az írónő honlapján található egy plusz fejezet, amelyet érdemes a könyv epilógusa elé beszúrva elolvasni. Valamint 21 nagyszerű zeneszámból álló playlist válogatás is meghallgatható ugyanott. Mindkettő garantáltan hangulat fokozó!

2014. január 20., hétfő

Lisa Kleypas - Christmas Eve at Friday Harbor - Karácsonyéj a Péntek kikötőben


molygoodreads

Egy esőtől síkos éjszakán a hatéves Holly elvesztette az egyetlen embert, aki addig gondoskodott róla: szeretett édesanyját, Victoriát. Azóta egy szót sem szól.
Mark Nolannak mi sem hiányzott kevésbé, mint egy hatéves kislány. Hamarosan mégis ráébred: bármire kész lenne, hogy a gyermek életét újra teljessé tegye. A húga végrendelete megmondta, mit kell tennie: Senki sem jöhet szóba, csak te. Kezdetnek csak szeressed. A többi majd jön magától.
Miután Maggie Conroy egy év házasság után elvesztette a férjét, nem hisz benne, hogy újra szerelemre találhat. Annál inkább hisz a képzelet varázserejében. Amióta játékboltot vezet, abban élhet, amit szeret. És amikor összetalálkozik Holly Nolannal, egy olyan kislányt lát maga előtt, akinek nagyon hiányzik egy kis varázslat.
Három magányos ember. Három válaszúthoz érkezett élet. Három ember, akik hamarosan megtapasztalhatják, hogy karácsonykor bármi lehetséges, hogy ilyenkor a kívánságok mintha maguktól válnának valóra.

Főszereplők: Maggie Conroy & Mark Nolan
San Juan sziget - jelenkor

Sorozat: Péntek kikötő 1.
Műfaj: Jelenkori romantikus
Kiadó: Ulpius
Fordító: Balogh Dániel
Megjelenés: 2013. december
ISBN: 9789633831496
204 oldal, puhaborítós

Értékelésem:

Lisa Kleypas neve eddig főként a történelmi románcok kedvelői számára csenghetett ismerősen, ám ezzel a regénnyel végre másik oldaláról is bemutatkozhatott a magyar olvasóknak, hiszen a Karácsonyéj a Péntek kikötőben a szerzőnő egyik kortárs romantikus sorozatának nyitó kötete. 2012-ben a Hallmark Karácsony Holly-val címmel televízió képernyőre adaptálta a történetet, ám szinkronos változatát egyelőre csak a hazai mozicsatorna tűzte műsorára.
„Kedves Mikulás!
Idén csak egy dolgot kérek. Egy anyut.”
A Nolan szülők házassága valóságos csatamező volt gyermekeiknek, akik hamar megtanulták, hogy saját útjukat kell járniuk, így sosem álltak igazán közel egymáshoz. Azonban minden egy csapásra megváltozik, amikor Victoria, az egyetlen lány életét veszti egy autóbalesetben. Hat éves lánya Markra, a legidősebb testvér gondjaira marad, aki viszont semmilyen tekintetben nincs felkészülve a szülői szerepre. Így történhet meg, hogy öccse, Sam, felújítás alatt lévő házában köt ki Holly-val, ahol hamarosan a harmadik fivér, Alex is feltűnik, hogy ott segítsen, ahol csak tud. Bár a három férfi nagyon igyekszik, hogy unokahúguk élete a lehető legteljesebb legyen, a kislány hat hónapja tartó makacs némaságával szemben tehetetlennek bizonyulnak. Mark legnagyobb meglepetésére a kisváros újonnan nyílt, elbűvölő játékboltjában találják meg azt, akire Holly-nak és neki szüksége van a boldogsághoz.

Tisztában vagyok vele, hogy az írónő tudja, hogyan alkosson olyan szereplőket, akik megérintik a szívünket, és olyan történetet, amibe az embernek jól esik beburkolóznia, akár egy puha, meleg takaróba. Épp ezért kissé rossz néven veszem tőle, hogy ezúttal ennyire szűkösen mérte a szavait – legyünk őszinték, többi munkájához viszonyítva ez a könyv bizony nagyon szerény lapszámmal dicsekedhet, holott több hónapnyi eseményt ölel fel. Hiába hordozza egy hosszabb lélegzetű regény ígéretét, inkább novellának érződik, így bár élveztem az olvasást, maradt bennem hiányérzet. Néhol szívesen vettem volna alaposabb kibontást és nagyobb mélységet. Való igaz, a helyszínül szolgáló San Juan-szigetet a csodás leírásokon keresztül megismerhettük, viszont lakóit szinte egyáltalán nem. Ezt különösen fájlaltam, mert így az általam annyira szeretett kisvárosi hangulat nyomát sem leltem. Viszont értékeltem, hogy a szerző mennyire realista módon festette elénk a diszfunkcionális családot, de örültem volna, ha arról is kapok legalább apróbb részleteket, Mark hogyan alkalmazkodott az apasághoz, illetve a fivéreket hogyan hozta és kovácsolta össze közös gyászuk.
„- Fogalmam sincs, miért történt. Biztosan a bor volt az oka.
- Nem is boroztunk. Sam borozott.
Maggie arcbőre égni kezdett.
- Mindegy, az a lényeg, hogy elszaladt velünk a ló. Nyilván a holdfény miatt.
- Töksötét volt.
- Meg a késő éjszaka. Éjfélre járt…
- Tíz óra volt.”
Szerencsére azért bőven akadt olyan is, aminek mindenféle ’de’ kiegészítés nélkül tudtam örülni. Imádtam például Mark kávék iránti szenvedélyét, Maggie játékosságát és hinni akarását, Sam Esőárnyék nevű szőlészete közepén trónoló karakteres házát, és természetesen teljesen meghódított az igazi személyiséggel bíró kutyus. Mark és Maggie első csókját követő másnapi zavart beszélgetésük jelenetén pedig egyenesen hangosan kacarásztam. Az is nagyon tetszett, hogy Mark korábbi barátnője nem holmi boszorkaként lett bemutatva, csupán érezhető volt, hogy annyira eltér kettejük értékrendje, hogy szakításuk mindössze idő kérdése volt. Biztosan keresni fogom a folytatásokat is, mert megkedveltem a jövendő főhősöket, a két ifjabb Nolan fivért: Samben az fogott meg, hogy bár játssza a morcos remetét, voltaképp vidám fickó, akinek vajból van a szíve; Alexre pedig azért vagyok kíváncsi, mert ugyan ott van, és segít, a lelke messze jár, ráadásul olyan szomorúság és keserűség árad belőle, hogy alig várom, hogy meggyógyítsa valaki.

Mint említettem, a regény alapján tévéfilm is készült, s mivel szenvedélyes rajongója vagyok a feldolgozásoknak, képtelen voltam ellenállni, amikor megláttam a műsorújságban. Persze tisztában vagyok azzal, hogy ami működik egy könyv lapjain, az nem feltétlen kivitelezhető a filmvásznon, vagy esetleg nem keltené ugyanazt a hatást, így a forgatókönyvírók gyakorta belenyúlnak az ismerős történetekbe, mégsem tudtam minden módosítással megbékélni. Míg érthetőnek találtam, hogy eltűntették a Sam háza körüli szőlőtőkéket, vagy, hogy Maggie-t özvegyből oltárnál faképnél hagyott menyasszonnyá változtatták, és a válófélben lévő, kissé depresszív Alexből ösztöndíjra vadászó tudós palánta lett, addig a legmegértőbb hozzáállás mellet is rejtély számomra, vajon Samet miért keresztelték át Scottra, miért írták át Markot legidősebb fivérből a legifjabbá, és hogy a buldogot miért kellett basset houndra cserélni. Ám ettől a kis dohogástól eltekintve nem bántam meg a filmre szánt másfél órát sem.

Igaz, az ünnepek már véget értek, de aki szeretné kicsit újra átélni a karácsony körüli hangulatot, nyugodtan lapozza fel a regényt, vagy üljön le a megfilmesített változat elé. Ez a kedves kis történet kellemes, édesen romantikus, helyenként megható, igazi nőies szórakozást fog nyújtani. Legfőképpen azok figyelmébe ajánlom, akik szerették Nora Roberts Chesapeake Bay trilógiáját.


A blogbejegyzés 2014.01.17-én megjelent az ekultura.hu felületén is. 

A Karácsony Holly-val bemutatója:



Egyéb kedvenc idézetek:
„... történik valami az emberrel, ha megkapja egy gyermek feltétel nélküli szeretetét és bizalmát. Akkor igyekszik méltó lenni rá.”
„Az örökké a mostokból épül fel.”
„Bírom a pesszimistákat. Ők azok, akiknél mindig van mentőmellény a hajón.”
„- Nem is tudom, tényleg mindig az egymáshoz illés-e a jó kapcsolat alapja.
- Talán az egymáshoz nem illés volna?
- Hát, akkor legalább bőven van miről beszélni.”

2014. január 17., péntek

Catherine Anderson - Lucky Penny - Szerencsepénz


molygoodreads

David Paxton rendőrbíró napjai békésen telnek: más dolga sincs, mint boldog házasságról és gyerekekről ábrándozni. Elsöprő szerelemre vágyik, ám úgy érzi, lassan kifut az időből, így azt fontolgatja, megkéri a helyi tanítónő kezét. Ekkor azonban egy váratlan esemény vet véget a nyugalmának: hatalmas kötegnyi levelet kap – állítólagos feleségétől és kislányától, akiket még soha életében nem látott. Vagy mégis…?
Davidet nem hagyja nyugodni a rejtély: útnak indul, hogy végére járjon a dolognak, és megbizonyosodjon afelől, félreértés történt. Ám elég egyetlen pillantást vetnie a hatéves, aranyszőke Daphnere, hogy az élete gyökeres fordulatot vegyen. David szentül megfogadja, hogy többé nem hagyja védelem nélkül az elbűvölő kislányt – a bökkenő, hogy a gyermekhez egy gyönyörű és roppant barátságtalan anya is tartozik, aki egy meglehetősen bizarr bírói határozat értelmében hamarosan David törvényes felesége lesz.
Mihez kezd hát egy magányos és durva beszédhez szokott agglegény egy finom és bizalmatlan hölggyel, aki konokul ragaszkodik a maga igazához, és állítja, hogy a gyermek nem Davidé?

Főszereplők: Brianna O’Keefe & David Paxton
No Name (Colorado) - 1891

Sorozat: Keegan/Paxton 4.
Műfaj: Történelmi romantikus
Kiadó: General Press
Fordító: Melis Pálma
Megjelenés: 2013. november 15.
ISBN: 9789636435141
408 oldal, keménytáblás

Értékelésem:

Catherine Anderson regényei újra és újra a becsületről, a reményről, a hit és a szeretet erejéről, az emberi jóságról és a családi összetartásról mesélnek. Ha az ő könyveit kézbe veszem, tudom, biztosan olyan szívmelengető történetet fogok kapni, ami őszinte egyszerűségével fog elvarázsolni. Ugyanakkor mindig izgatott várakozás van bennem, vajon ezúttal milyen ismerős nevekkel, szereplőkkel találkozok majd, mert bár az írónő valamennyi regénye önállóan is tökéletesen élvezhető, jó néhány így vagy úgy összefügg egymással.
Személy szerint engem teljesen elbűvölt, hogy a Nyári szellő című könyv prológusában előkerült régi naplóval milyen csodálatosan kapcsolódnak össze az 1800-as évek végének vadnyugatára kalauzoló Keegan/Paxton kötetek a huszonegyedik században játszódó Kendrick/Coulter/Harrigan sorozat részeivel. Minden 1885-ben kezdődött, amikor a tapasztalt szerencsejátékosnak, Ace Keegannek végre lehetősége adódott, hogy bosszút álljon nevelőapja gyilkosán, s a múlttal hadakozva a szerelmet is megtalálta (Gyógyító szenvedély). Négy évvel később öccse, Joseph Paxton lelte meg örök társát a családja elvesztését gyászoló Rachel Hollisterben, akié az a bizonyos, több mint egy évszázaddal később előkerülő napló (Nyári szellő). Aztán 1890-ben, hazafelé tartó vonatútja során az egyetlen Paxton lányt, Edent elrabolta egy bűnbanda, és öt gyötrelmes napig hurcolta magával, míg Matthew Coulter, aki régóta a haramiák nyomában járt, meg tudta menteni (Felkelő nap). Kettejük leszármazottairól és népes családjaikról szólnak a modern kori regények. A Keegan/Paxton família harmadik fiáról, Davidről, a Szerencsepénz lapjain olvashatunk, míg a legifjabb, Esa története egyelőre arra vár, hogy a szerző megossza velünk, olvasókkal.
„A legtöbbször így szól a pennykről a mondás: találj egy pennyt, vedd fel, s azután egész nap szerencsés leszel. Személyes tapasztalatból tudom, hogy ez igaz. Bármilyen régi pénz szerencsét hozhat, de olyankor csak egy napig tart a szerencséd. – A fénylő pénzérmét a kislány orra hegyéhez dörgölte. – Persze ez nem közönséges szerencsepénz. (…) Ez a legszerencsésebb az összes közül, mert te és én együtt találtuk meg.”
Az árvaházban nevelkedett Brianna O’Keefe ígéretet tett haldokló ikertestvérének, hogy annak újszülött kislányát, Daphnét, sajátjaként fogja felnevelni, és az elmúlt hat évben minden tőle telhetőt meg is tett. Azért, hogy mindkettejüket megvédje abban a világban, ahol az egyedülálló anyákat és gyermeküket megvetés övezte, kitalál magának egy férjet, David Paxtont, majd a kéretlen közeledések elhárításának érdekében egy teljes mesét sző a képzeletbeli hitves köré. Nem csupán elhiteti mindenkivel, hogy a férfi Denver közelében arany után kutat, még időről időre levelet is küld a város postahivatalába.
Egy reggel ezeket a hat évig kézbesítetlen küldeményeket kapja kézhez az ötven mérfölddel odébb, No Name városában lakó, de közel s távol a David Paxton nevet egyedüliként viselő rendőrbíró. Kíváncsiságtól vezérelve a férfi felbontja a borítékokat, és amikor némelyikben egy gyermek girbe-gurba sorait találja, szörnyű gyanúja támad: lehetséges lenne-e, hogy duhaj, ifjú éveiben valamikor annyira lerészegedett, hogy teljesen elfelejtett egy asszonyt, akinek a jelek szerint gyermeket nemzett? Egy gyermeket, aki leveleiben olyan szívet tépően kérleli, hogy látogassa meg, vagy legalább segítsen, hogy anyukája új ruhát vehessen neki? David rövidesen útra kel, hogy megkeresse feleségét és kislányát, akiknek létezéséről addig nem is tudott.
Amikor végre megleli őket Glory Ridge-ben, hiába nem emlékszik arra sem, hogy valaha is szemet vetett volna Brianna O’Keefe-Paxtonra, szent meggyőződése, hogy a kislány csakis az ő gyermeke lehet, Daphne annyira hasonlított az édesanyjára, és a családjukban öröklődő, jellegzetes anyajegy is jól látható a nyakán. A nő hiába próbálja tagadni, hogy bármi közük lenne egymáshoz, a férfi mindent megtesz, hogy magával vigye őket a családi farmra, ahová érzése szerint mindketten tartoznak. David és Brianna a hosszú és nehéz utazás, majd a közösen töltött hónapok alatt szép lassan egymásba szeretnek, de ahhoz, hogy igazán boldogok legyenek, előbb a múlt titkait kell tisztázniuk.
„A szeretetnek semmi köze sincs a vérrokonsághoz (…) Ez egy varázslatos dolog, ami a szívben születik.”
Mit mondhatnék? Catherine Andersonnak okkal van annyi rajongója, köztük jómagam is. Nagyszerűen ír, és ezúttal is érzelmekben gazdag, gyönyörűséges Hamupipőke történetet álmodott papírra. Bárcsak minden nehéz sorsú, önfeláldozó asszonynak jutna egy olyan nemes lelkű, gyengéd, és gondoskodó hős, mint David, és bárcsak minden árván maradt kislány olyan csodálatosan szerető családra és kutyára lelne, mint amilyen Daphnét várta No Name-ben. Vannak-e szinte hihetetlen fordulatok a könyvben? Igen, nem is egy, de ez nem egy dokumentumregény, csupán egy édes mese, ahol hinni kell. Épp ezért elsősorban álmodozóknak ajánlom, no és mindazoknak, akik western történelmi romantikára áhítoznak, hiszen olyan kevés akad belőlük a hazai piacon.


A blogbejegyzés 2014.01.10-én megjelent az ekultura.hu felületén is. 


Egyéb kedvenc idézetek:
„Ez volt a baj a kitalált apákkal. Nem mutathatták ki a szeretetüket, mert nem léteztek.”
„- Templomban vagyunk, uram. Vigyázzon a mocskos szájára.
Paxton halkan nevetni kezdett. - Minek törődnék vele, amikor maga olyan remekül vigyáz rá helyettem is?”
„- Két fajban sohasem fogok megbízni, uram, és a ló az egyikük.
- És a másik?
- A férfiak.”
„A szükség kérlelhetetlen diktátor.”
„- Nem hiszem, hogy baj lenne abból, ha van egy kis varázslat az életünkben. Egy penny, ami nem jelent semmit, mégis adhat egy szikrát ennek a sivár, öreg világnak.”
„- Bárcsak szép szavakkal le tudnám festeni, romantikusan leírni azt a pillanatot, amikor rádöbbentem! De valahogy úgy szerettem beléd, ahogy az infulenzát kapja el az ember... Itt egy tünet, ott egy tünet, amíg rá nem jöttem, hogy elvesztem.”

2014. január 15., szerda

Vendégblog - Szinna olvasmányai (49) - Shana Norris: The Rules of You and Me

Néha az ember véletlenül rábukkan egy korábban olvasott történet folytatására. Ilyen volt ez a könyv is, amelynek első része - The Boyfriend Thief - már belopta magát a szívembe. Bár az írónő különálló regényként publikálta mindkettőt, úgy gondolom, a két regény szorosan összefügg, és az előzmény úgy lesz igazán érthető, ha sorrendben olvassuk őket.
Az első részben Avery James és Hannah Cohen egymás kemény riválisai. Avery szépen eltervezett életéhez (Costa Ricai humanitárius program, majd főiskola) csak egy nagyobbacska összeg hiányzik, amit Hannah hajlandó kifizetni neki, amennyiben ő elcsábítja a barátját, és így eléri, hogy a srác végre szakítson vele. Hannah indokai itt elég homályosak voltak, a folytatásban viszont sikerül sokkal jobban megértenünk az ellentmondásos lányt.
„A szabályok, amelyekről úgy gondolod, követned kell az életedben, nem mindig a neked való szabályok.”
Hannah Cohen mindig szabályok közt élte az életét, olyan szabályok között, amit a szülei vertek a fejébe. Sose engedd át az irányítást, mindig tartsd fenn a tökéletesség látszatát! Sose kérj segítséget! Sose engedd, hogy meglepjenek, mindig te maradj fölényben! Mindennek ára van. És így tovább... Ezek között a szabályok között azonban éppen önmagát veszíti el ez a fiatal lány. Ugyan ilyen elveszett, az életben megrekedt Jude Westmore is, aki szeretett testvére halálán képtelen túllépni. Ahogyan kettőjük barátsága fokozatosan mélyül, folyton arra kényszerítik egymást, hogy azzal nézzenek szembe, amely elől leginkább futnának, és végül együtt megalkotják saját szabályaikat. 
Az első szó, ami erről a könyvről az eszembe jut, hogy mély, elképesztően mély. Nem azért, mert olyan hatalmas életbölcsességeket tár az olvasó elé, hanem azért, mert ennek a két fiatalnak a tétova útkeresése annyira élő és hihető.
Jude tíz hónapja elveszítette bátyját Afganisztánban. Testvére halála hatalmas törés volt a fiú életében, hiszen Liam a legjobb barátot, és egy kicsit apafigurát is jelentett a számára. Jude mindenkitől eltávolodik és szörnyen magányos. Először egy defekt hozza össze Hannah-val, ám később többször is összetalálkoznak.
Hannah a szülei, és a környezete által rákényszerített szerepből próbálna menekülni, de a belénevelt szabályokat nehéz leküzdenie. Apja drogfüggővé vált és rehabilitáción van. Anyja sokat iszik, azonban mindent megtesz, hogy a csodás összképet semmi se zavarja meg, senki sem tudhat róla, hogy mi történik valójában a jómódú mintacsalád látszata mögött. 
A főszereplők között nincs szerelem első látásra, de láthatjuk, ahogyan egyre fontosabbá válnak egymás számára, mind jobban bíznak, és megnyílnak egymás felé. Vitáik ellenére mindketten ragaszkodnak barátságukhoz, és mindig képesek kibékülni, túllépni az ellentéteiken. Különösen tetszett, hogy nem ostoba, mondvacsinált vagy félre-kommunikációból adódó problémák miatt kapnak össze. Persze a sorok között mi azt is érezhetjük, hogy nem csupán a barátság növekszik közöttük.
„– Mi olyan nagyszerű Chimney Rockban? – Kérdeztem, miközben becsatoltuk magunkat a kocsiba.
– Tudni fogod, ha egyszer felmész a tetejéig – mondta Jude.
– Mondj egy okot, hogy felmenjek.
Jude kikormányozta a kocsit a parkolóból, majd lefelé indultunk a nemzeti parkból kivezető keskeny úton.
– Ez az a hely, ahol mindig úgy érzem, mintha a világ tetején állnék. Ahol semmi sem ér el hozzám, érted? Bármikor felmegyek, minden problémám eltörpül és lényegtelenné válik a teljes képhez képest.
Bámultam, az elsuhanó fákat, ahogy lefelé gurultunk a hegyről, és vágyódni kezdtem. Ez az, amire szükségem lenne. Egy hely, ami olyan magasan van, ahol semmi sem érhet már el hozzám.”
A mellékszereplők szintén valódi, élő karakterek, akiknek jelenléte pluszt ad a történethez. A nagynéni, Hannah anyja, vagy a két barátnő pontosan akkora súlyt kapott, amivel a történet még gördülékenyebbé vált. A stílus nagyszerű, és ’fílinges’. Pont ahogyan én szeretem.
Az gondolom, Hannah és Jude szabályai közül legalább az elsőt, „Légy őszinte, ne komplikáld a dolgokat.” mindenkinek érdemes lenne megfontolnia.

Műfaj: Ifjúsági
Megjelenés: 2013.06.24.
ASIN: B00DGXBIAO
191 oldal, ebook
The Rules of You and Me

2014. január 13., hétfő

Jennifer Probst - The Marriage Trap - Trükkös házasság


molygoodreads

Michael egyik húga csak akkor mehet férjhez, ha előbb ő, a báty is megnősül. Ősi hagyomány írja ezt elő az Alpok lábánál elterülő Bergamóban, de Michaelt apjának tett fogadalma is köti. Rég megszokta, hogy számára a család az első, és ezért minden áldozatra hajlandó… vagy legalábbis majdnem mindenre. Úgy dönt, keres valakit, aki hajlandó egy hétre eljátszani a felesége szerepét.
Maggie a legalkalmasabb jelölt a feladatra. A lány sikeres divatfotós, aki férfialsókat és a hozzájuk tartozó szexis férfiidomok fényképezésére szakosodott, és épp Milánóba készül egy fotózásra. Az önfejű, amerikai lány egy feltétellel hajlandó belemenni a színjátékba: ha Michael megígéri, hogy távol tartja magát Alexától. Maggie sejtései szerint ugyanis a férfi titokban szerelmes a barátnőjébe. Végül a nőcsábász, életművész gróf és az érzelmeit megtagadó amerikai amazon alkut köt egymással. Csakhogy Bergamo festői, ódon falai között Maggie-t nemcsak Conte férfiassága és meleg szíve varázsolja el, hanem kiterjedt rokonsága is. És persze ő is alaposan felforgatja a hagyománytisztelő nagycsalád életét.
Vajon születhet valódi szerelem egy álházasságból?

Főszereplők: Maggie Ryan & Michael Conte
New York & Bergamo - jelenkor

Sorozat: Milliárdosfeleségek 1.
Műfaj: Kortárs romantikus
Kiadó: Libri
Fordító: Béresi Csilla
Megjelenés: 2013. november 27.
ISBN: 9789633102732
296 oldal, puha kötés

Értékelésem:

Jennifer Probst Milliárdosfeleségek sorozatának minden kötete olyan egymásnak rendelt párosról szól, akik ugyan kezdetben roppant módon tiltakoznak ezen ötlet ellen, ám végül házaspárként kötnek kis egymás mellett, csak hogy egy bosszantó problémájukra megoldást találjanak. Habár együtt töltött idejük nagy részében kis híján őrületbe kergetik egymást, ahogyan mind jobban megismerik a másikat, ők maguk is megváltoznak. Természetesen a mulatságos, szívmelengető, s néhol érzéki utazásuk bebizonyítja, hogy pont olyanok, mint amilyenre a másik mindig vágyott, és történetük néhány bukkanó után boldog véget ér.

A mostani kötet főszereplőit már a sorozatindítóban megismerhettük. Maggie Alexia legjobb barátnője, s ugyanakkor Nick húgocskája, Michael pedig Nick üzleti partnere, aki látszólag fülig belehabarodott barátja csinos nejébe. S bár a friss házasok megpróbálták összehozni kettejüket, randevújuk minden bizonnyal nem sikerült túl fényesen, mert azóta is fújnak egymásra. Hogy pontosan mi történt azon az estén, a Trükkös házasság című regényből kiderül, hiszen ezúttal őket-kettejüket ejti fogságba a kényszerházasság csapdája.
„Valami régről maradt fájdalom szűkölt a csillogó zöld szempár mélyén, arra sarkallva a férfiakat, hogy terítsék le a sárkányt, és kérjék feleségül a királykisasszonyt. (…) Egek, pont erre van szüksége: holmi agyament lovagias képzelgésekre. Nem állna jól neki a megváltó királyfi szerepe, de amúgy is a háta közepére kívánta a pozíciót. Kivált egy olyan nővel kapcsolatban, aki vélhetőleg ellopná a lovát, hogy maga mentse meg önmagát.”
A megnyerő és szellemes Michael Conte sikeres üzletember, a családi pékségláncolat vezetője, aki
édesapjuk halála óta a családfő szerepét is betölti a népes olasz famíliában. A vállaira nehezedő felelősség még tovább súlyosbodik, amikor egyik, frissen eljegyzett húga vigasztalanul zokogva hívja fel: édesanyjuk a családi hagyományokra hivatkozva mindaddig nem hajlandó áldását adni a frigyre, míg legidősebb gyermeke, Michael meg nem nősül. Sebtében hogyan másként lehetne elsimítani a helyzetet, mint egy házassággal? Igen ám, de még csak egy barátnő sincs a láthatáron, nem hogy mennyasszony. Marad tehát az álházasság… de ki lenne hajlandó eljátszani a boldog feleség szerepét?
A divatfotós Maggie Ryan élete messze nem tökéletes, annak dacára, hogy roppant jómódban cseperedett, és hogy szakmájában komoly hírnévre tett szert. Valami titok lappang a múltjában, amely hosszú évek óta fojtogatja. Acélkemény akarattal újra és újra elnyomja a rátörő pánikrohamokat, hogy a világ csak az erős és független nőt lássa benne. Érzékenységét és sebezhető szívét csípős, cinikus, szókimondó személyiség mögé rejti. Csupán keveseket enged magához közel, ám bátyjához és legjobb barátnőjéhez a végletekig lojális, és sok mindent megtenne értük. Ha kell, akár azt is képes eljátszani, hogy annak a nyavalyás olasz grófnak a hitvese! Bármit, ha ezzel elérheti, hogy a férfi örökre eltűnjön az életükből, és többé ne vessen olyan álmodozó pillantásokat sógornőjére.
Egyezséget kötnek: az elkövetkező hetet Bergamoban, a férfi családjánál töltik, a legnagyobb szerelmet színlelve, hogy aztán örökre elfelejtsék a másikat. Csak éppen az érzéki szikrákkal és a fellobbanó vonzalommal nem számoltak. Mint ahogyan a kotnyeles és nyakas mamával sem, akinek legfőbb vágya, hogy elsőszülöttje családi körben, katolikus pap előtt is elismételje házastársi esküjét…
„Ha szeretsz valakit, megküzdesz érte, újra meg újra.”
Talán az ünnepi készülődés tette, de a legjobban az fogott meg a könyvben, hogy mekkora hangsúlyt kapott benne a család. Különösen tetszett, hogy nem csupán a pozitívumokat említi, hanem a nehézségek éppúgy a történet szerves részét képezik. Megmutatkozott a biztonságot és feltétlen szeretetet nyújtó családi összetartás, de ugyanakkor az is, hogy néha a többiekért fel kell adni szabadságunk, önmagunk egy részét, vagy éppen nem kívánt szerepekbe kényszerülünk, ahonnan nagyon nehéz kitörni. Üdítőnek találtam azt is, hogy a nyüzsgő New York helyett ezúttal a könyv nagy része egy csodálatos, Milánóhoz közeli olasz városkában játszódott. A táj és a kulináris élvezetek részletes leírása mind arról árulkodtak, hogy az írónő maga is elbűvölőnek találja az országot. Bevallom, miközben az érzelmes és hangos olasz család közös vállalkozásáról, a jó borokról és fenséges ételekről olvastam, lelki szemeim előtt a Tortakirályból ismert hobokeni Carlo’s cukrászda szervezett káosza és otthonos hangulata jelent meg, ami mindig mosolyra késztet.
A könyv mellett szól az is, hogy bármikor önálló kötetként képes szórakoztató romantikus kikapcsolódást nyújtani. A szerző ügyesen, apróságokkal fűzi össze a korábbi résszel, és bőven nyújt annyi háttértörténeti magyarázatot, hogy minden világos legyen az olvasónak. Gyanítom, ez hasonlóképpen lesz a harmadik kötet esetében is, amihez egy csöppnyi alapozást már itt is kaptunk, mivel az átívelő szálat adó, félig-meddig vicces kétkedéssel kezelt szerelmi varázslatot tartalmazó könyvecske máris új gazdára lelt. Úgy gondolom, az egyszerű követhetőség már csak azért is okos megoldás, mert az efféle regényeket nem szokás gyorsan, egymás után fogyasztani. Mindenki tudja, hogy az ismétlődő minta akkor túlságosan kiszámíthatóvá tenné a történeteket, s így az általuk nyújtott élvezet egy jelentős része odaveszne. Ráadásul azt gyanítom, egyhuzamban történő olvasáskor sokkal szembetűnőbb és zavaróbb lenne az is, hogy a szerző újra és újra igazán komoly témákat – például alkoholizmus, nemi erőszak, érzelmi sivárság – vet fel, ám azokat csak felszínesen jeleníti meg, teljes mélységük kibontásától azonban már visszariad.
Ezért is javaslom, inkább egy fáradt délutánra tartogassuk ezt a regényt, akkora, amikor egy kis könnyed, lányos álmodozásra vágyunk. Ebben az esetben biztosra veszem, hozzám hasonlóan más is könnyedebben huny majd szemet az óhatatlanul előforduló műfaji klisék felett, és jót fog derül a két főszereplő ádáz csatározásán, amely mögött végig ott a tagadhatatlan érzéki izzás.

A blogbejegyzés 2014.01.02-án megjelent az ekultura.hu felületén is. 


Egyéb kedvenc idézetek:
„Ha van férfi a világon, akivel akkor sem feküdne le, a zombik vennék át az uralmat a föld felett, és ők ketten maradnának egyedül nemzőlépesek, akkor az Michael Conte.”
„Ez a nő a gúny és erotika tüskés keveréke volt. Ha rózsa is rejtőzött a tüske mögött, az utóbbi visszariasztotta a fehér lovon előrúgtató királyfikat.”

2014. január 6., hétfő

Celeste Bradley - The Impostor - A szélhámos

A 2007-ben alapított Victoria Kiadó 2014 elején három sikerszerzőjük - Nicole Jordan, Celeste Bradley és Susan Elizabeth Phillips - sorozatának folytatásával jelentkezik.


molygoodreads

Műfaj: Történelmi romantika
Kiadó: Victoria Kiadó
Megjelenés: 2014. január
Fordító: Kovalcsikné Chován Hedvig
376 oldal, puha borító
Nem könnyű piperkőcként kiöltözve megjelenni a londoni társaságban, különösen egy, a feltűnést mindig is kerülő úriember, Dalton Montmorency számára. Márpedig az Álruhások vezetőjének legújabb küldetése során éppen Sir Thorogood, a különc karikaturista szerepét kell alakítania, akinek a politikai gúnyrajzai egész Londont felbolygatták. Sir Thorogood valódi kilétét homály fedi. Daltonnak ezt a rejtélyt kell megoldania, mivel a karikatúrák rombolják a Korona tekintélyét.
Feladata teljesítése során azonban folyamatosan az útjába kerül egy bosszantó, ugyanakkor furcsa módon vonzó hölgy, Clara Simpson… Amikor Clara megpillantja Sir Thorogoodot egy bálban, azonnal tudja, hogy az illető úr szélhámos – hiszen a hölgy az igazi Sir Thorogood. Titokban készít karikatúrákat e furcsa álnév leple alatt, így próbál némi pénzre szert tenni, hogy elköltözhessen végre sógornőéjék házából és saját lábára állhasson. Eltökélt szándéka, hogy leleplezi a csalót – ehhez viszont neki is alakoskodnia kell.
A különös szerepjátszás olyan cselekedetekre készteti, amelyekről korábban még csak nem is álmodott – s amelyek egyenesen az ördögien jóképű ellenfele karjaiba sodorják őt!

Értékelésem:

A déli születésű Celeste Bradley hivatásos művész volt mielőtt az írással próbálkozott. Ahogy ő mondja, azt szereti ebben, hogy végre használhatja mindazokat a tapasztalatait, amire ifjabb korában nyolc államban élve és egyetemi főszakot ötször váltva szert tett. Jelenleg újságíró férjével és két tinédzser lányával Tennessee-ben él, szabadidejében szívesen kertészkedik és készít ékszereket. A New York Times bestseller szerzője, kétszer jelölték a rangos RITA díjra, és elnyerte a Romantic Times Book Reviews az év legjobb történelmi románc mesélője díját.

A regency Londonban (1813), ahol úriemberek és gazemberek jártak kart karba öltve, s az alvilág vadul virágzott, a koronát egy tehetséges kémcsoport segítette, az Álruhások Klubja.
1. The Pretender - Az álruhás
Simon Montague Rain & Agatha Cunnington
2. The Impostor - A szélhámos
Lord Etheridge, Dalton Montmorency & Clara Simpson
3. The Spy - A kém
James Cunnington & Phillipa Atwater
4. The Charmer - A szépfiú
Collis Tremayne & Rose Lacey
5. The Rogue
Ethan Damon & Jane Pennington

Számomra a kémmesterek olyanok a történelmi románcokban, mint a tetovált rock/sport sztárok a jelenkori romantikusokban: Igen csak csábítóak, így az Álruhások Klubja sorozatot mintha csak nekem találták volna ki. S azt hiszem, a szerző ezúttal is ügyesen kufárkodott az itt-ott megcsillanó humorral, a váratlan - s néha a hihetetlenség határát súroló - fordulatokkal, és a tüzesen erotikus jelenetekkel, hisz érdeklődést fenntartó regényt alkotott a sorozat második kötetének is.
„Én a Korona fegyvere vagyok. Méghozzá rikítóan színes fegyver,  papagájjelmezben.”
Úgy gondolom, a történetről szinte már túl sokat is elárul a fülszöveg, így nem is részletezném. Helyette csak annyit mondanék, jót kuncogtam azon, hogy főhőseink mindketten más személyiséget magukra öltve találkoznak először, s bolondulnak bele a másikba, valamint  fölöttébb élveztem, hogy a könyv alkalmat adott a fejtörésre is, mert számomra bizony sokáig nem volt egyértelmű, vajon ki is itt a valódi rosszfiú.
Clara a regény vége felé lévő botlását leszámítva - amikor mintha elfelejtette volna, hogy ő voltaképp egy okos nő - pont az a tehetséges és talpraesett hősnő, akiről szívesen olvasok, ráadásul nagyra értékeltem, hogy nem holmi félszeg szűzike, hanem aféle tudja mit akar, és mi jó neki özvegyasszony. A sok nőcsábász főhős után Dalton figurája pedig üdítő változatosságot kínált. Ő inkább zárkózott, a csendet és rendet kedvelő férfi - no jó, a hűvös és összeszedett külső meglehetősen szenvedélyes szeretőt takar -, aki barátaihoz és hazájához a végletekig hűséges, s pont ezért az események feladták számára a leckét, hiszen úgy tűnt, a szerelem és a lojalitás között választani lesz kénytelen.
„Átkozott nők és az az átkozott női divat! Mi viszi rá őket arra, hogy valamiféle logikátlan testideál miatt feláldozzák a kényelmüket? Ekkor megrándult az arca, mivel kis híján kificamította a bokáját, amikor magasított sarkú cipője megcsúszott a murvával beszórt ösvényen.”
Bajban lennék, ha kedvenc jelenetet kellene választani, mert túl sok pillanat jut eszembe, amit érdemes lenne megemlíteni. Ott van például szinte a könyv elején a túl szoros fűző miatti incidens a bálon, vagy később az a romantikát és akciót szépen elegyítő, londoni jellegzetességnek számító ködbe vesző hídbéli jelenet... s mennyi nagyszerű még!
Állítom, ez egy igazi szórakoztató kikapcsolódás!


További vélemények a regényről:

01/07. Francica blogja
01/08. Keményfedél
01/09. Kristina blogja
01/10. Olvasószoba
01/11. Insane Life


 
back to top