2014. február 10., hétfő

Vendégblog - Szinna olvasmányai (50) - R. Lee Smith: The Last Hour of Gann

A nagy előnye annak, hogy hozzám hasonlóan megszállottan olvasó barátaim vannak, hogy hatásukra olyan könyvet is a kezembe veszek, amit magamtól nem jutott volna eszembe. Így találkoztam össze ezzel a regénnyel, amelyből a lassú kezdés, és néhány megbicsaklás ellenére valami elképesztő dolog kerekedett, mert ez az a fajta történet, amely minden hibája, minden sötétsége ellenére hosszú ideig az emberrel marad.

Egy jobb élet reményében Amber Bierce több ezer társával együtt egy űrhajó fedélzetére száll, hogy először az emberiség történetében egy Földhöz hasonló bolygót kolonizáljanak. Azonban a két évesre tervezett sztázisban töltött út 266 évnyire sikeredik, egy aszteroida mezővel való szerencsétlen találkozás következményeként. Végül az űrhajójuk automata rendszere egy földszerű, ismeretlen bolygón kísérel meg leszállni. Mindössze 48 túlélő marad, s ők sincsenek a helyzet magaslatán.
Uyane Meoraq az Úr igazságtévő eszköze, Sheul Kardja, s mint ilyen, több száz istenítélet-harc győztese. Apja halálával komoly elhatározás előtt áll, vagy átveszi a család vezetésének feladatát, vagy folytatja korábbi életét. Ehhez a döntéshez isteni útmutatásban reménykedik. A katasztrófa lángjait látva úgy hiszi, megkapta a jelet, így zarándokútra indul az óceán felé, hogy meglelje Xi’Matezh szent templomát, ahol – ha méltónak találtatik – Sheul személyesen szól majd hozzá. Csakhogy egy csapat szörnyen csúnya, szőrös fejű, puha bőrű idegent sodor az útjába Sheul akarata.
Így kezdődik a főhősök közös utazása, ami több száz kilométer gyaloglásra, de spirituális és kulturális útra is magával ragad bennünket.
"– Egyik szarság jön a másik után, igaz? Miért is vettél feleségül?
– Az Úr maga adott nekem.
– A számlát megtartottad?"
Hogyan meséljem el ezzel a könyvvel tett saját utazásomat? Talán azoknak az állomásoknak a megemlítésével teszem ezt, amikor a történet újra meg újra fordított egyet a hozzá való viszonyomon. A könyv elején a teljes tudatlanságomat arról, mibe is vágtam bele. Az első megdöbbenésemet, amikor észrevettem, hogy a könyv közel ezer oldal hosszú (ez bizony meglepheti az e-könyvet olvasót). A vihogós szemforgatást, amikor kiderült, hogy a főhős gyík. A vészesen csappanó érdeklődésemet, ahogy az „oldalszám” lassan haladt a 7% felé. Az unatkozás hatására fellobbanó kíváncsiságomat, más vajon mit gondolt a könyvről, s vajon miért van olyan nagy rajongótábora. Ami azt illeti, egyikük, Jill – akitől az alábbi idézet származik –, félig vicces, félig komoly goodreads értékelésének hatására ugrottam előre 7-ről 14%-ra, s adtam még egy esélyt a regénynek.
„Ó Meoraq a gyönyörű kétlábú gyík! A show sztárja. … Nem csorgathatjuk a nyálunk az érzéki ajkain… mert nincs neki, vagy a sűrű, tinta-fekete haján… hiszen gyík, tök kopasz… vagy mélységes mély, fekete szemén… vörös (zöld pöttyökkel)… vagy férfias, háromszor törött enyhén aszimmetrikus orrán… ormánya van, emberek!”
Szólni szeretnék az életben maradottak viselkedésén való bosszankodásomról. Az első kapcsolatfelvételről az emberek és Meoraq között. Arról a briliáns megoldásról, ahogy egy idegen fülén keresztül hallhatjuk a rosszul hangzó, ám mégis érthető emberi beszédet. Arról, hogy egy csúnya szereplőnek is mennyire lehet drukkolni. A főhőst átható, leginkább neveltetésből, mintsem belső késztetésből eredő férfisovinizmusról, s arról hogy vált ez mégis szerethető személyiségjeggyé, és sok vicces pillanat forrásává. Arról a fajta elképesztően mély istenhitről, amely képes valaki teljes létezését áthatni, és minden cselekedetét irányítani.
"– Mennyit tudsz a szexről?
Amber felhorkant – Azt tudom, hogy az Istennek semmi köze hozzá!
– Szóval… semmit."
Nem maradhat említés nélkül az a pillanat sem, amikor rádöbbentem micsoda komplex világ bontakozik ki a szemem előtt, egészen a legkisebb fűszáltól, az önmagát elpusztító magas technikai tudású civilizáció romjain újjáéledő középkori jellegű társadalom felépítéséig. Mint ahogyan érdemes szót ejteni Amber harcos szelleméről, ami elbűvölte, de sokszor végtelenül fel is bosszantotta Meoraqot. De leginkább arról, ahogyan a két hasonló értékrendű, de rendkívül eltérő világnézetű, különböző kultúrájú főszereplő ütközteti nézeteit, és eközben szép lassan összecsiszolódik. De szót kell ejtenem a csúnyaságról, és a másik szemébeni megszépülésről.
"– Kibírhatatlan ember!
– Pikkelyes kurvapecér!"
De nem felejtkezhetek el arról, hogy a történetnek megvannak a maga hibái és olyan részei is, amitől kényelmetlenül éreztem magam a bőrömben. Már korábban említettem, hogy a könyv számomra túl hosszúra sikerült, és az eleje meglehetősen lassú volt mindaddig, míg a főhősök nem találkoztak. Roppant mód bosszantott a túlélő csoport rosszul megírt belső dinamikája, birkanyáj szellemisége is. Azt gondolom, többeket sokkolhatnak a sztori sötétebb, keményebb részletei, hiszen a regényben megjelenik a kiközösítés, kihasználás, rabszolgaság, csonkítás, erőszak, gyilkosság, éhezés, fagyás… Egy tagadhatatlanul erőszakos világ részletei. Ám az író talán néha szándékosan túlozza el ezeket, hogy szembe állíthassa az isteni igazságba vetett megrendíthetetlen ragyogó hittel, és egy emberségben hivő ateista életszemlélettel, melyek összeolvadásából egy új világ alapjainak kell majd megszületnie. 

Van, aki úgy jellemzi a regényt, hogy olyan, mintha William Golding A legyek ura és Stephen King Setét torony sorozata találkozott volna Diana Gabaldon Outlander szériájával. De én inkább csak annyit mondok, hogy ez egy rendkívüli utazás volt, olyan, mint egy igazi zarándoklat. Sokszor jó, sokszor rossz, de felejthetetlen élmény.

Megjelenés: 2013.09.12.
ASIN: B00F64A1YK
The Rules of You and Me

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Mondd el Te is a véleményed!

 
back to top