2013. január 27., vasárnap

Abigail Roux - Warrior's Cross


goodreads amazon book depository
Cameron Jacob olyan, akár egy nyitott könyv. Átlagos felszolgáló, normális barátokkal, unalmas hobbival, ártalmatlan kutyákkal, semmi titok... kivéve hogy fülig belezúgott a kedd esténként egyedül vacsorázó, magas, sötét, borzasztóan jóképű férfiba. Egyetlen Julian Cross-szal töltött szenvedélyes éjszaka után Cameron élete a feje tetejére áll, és mindössze Julian szerelmében és elkötelezettségében bízhat. Ám egy hétköznapi és egy szokatlan élet találkozásakor kiderülhet, hogy a bizalom és félelem kéz a kézben járnak, s a szerelem mindössze egy lépésnyire van a halálos veszélytől.

Főszereplők: Cameron Jacobs & Julian Cross
Chichago - jelenkor

Sorozat: Cut & Run-hoz kapcsolódik 
Műfaj: M/M
Kiadó: Dreamspinner Press
Megjelenés: 2009. augusztus

303 oldal, ebook

Ha a múlt év legnagyobb olvasási élményeit kellene megneveznem, biztosan az elsők között szerepelne, hogy végre elkezdtem megismerkedni a sokak szemében tabunak számító M/M műfajjal. Régóta kerülgettem már itt-ott belekóstolva, de sosem találtam olyan igazán nekem való történetet vagy szerzőt, így nem is rántott magával ez a világ. Ám tavaly sok nézelődés, értékelés olvasgatás, tapasztaltabbakkal váltott emailek tömkelege után összeállítottam magamnak egy top 10-es listát, hogy na, ezeket érdemes lehet alaposan szemügyre venni.
A tumblr-en tomboló rajongás áradat miatt úgy döntöttem, Ms Roux Cut & Run sorozatába vetem bele magam először. Ha nem is első regényre, de másodikra mindenképpen hatalmas szerelem lett részemről. Az ötödik kötetben Julian Cross és párja csatlakozott, ha nem is önszántukból, Ty & Zane kettőséhez, ám engem akkor annyira fogva tartott a rajongói üzemmód, hogy az ő saját történetüket átugorva vetettem magam a folytatás sorai közé, azzal a felkiáltással, hogy majd pótolom, ha kissé lecsillapodtam. Ennek most érkezett el az ideje.
A fiatal, naiv, csendes Cameron felszolgáló Chichago egyik elegáns éttermében, ahol minden kedd este megjelenik egy titokzatos, jóképű férfi, hogy miután a tulajdonossal pár szót váltott, egyedül költse el többnyire a napi ajánlatból álló vacsoráját. Bár Cameront elmondhatatlanul vonzza a hallgatag férfi, nem meri ezt kimutatni. Viszont Julian, aki életének minden napja halálos veszélyekkel teli, és tudja, nem lenne szabad senkit ebbe belekevernie, képtelen ellenállni vágyainak, és egy napon megteszi az első lépét, esti sétára invitálja Cameront. Az első, szenvedélyes éjszakát követően egyre több időt töltenek együtt. De Julian sok dologba nem avatja be Cameront, aki egyre bizonytalanabbnak érzi magát, és kettejük kapcsolatát. Majd Julian múltja és munkája veszélybe sodorja mindkettejük életét, és úgy tűnik, a nyugodt, közös jövő csak álom marad.

Pro:
  • Az írók igényes stílusára nem lehet panasz.
  • A háttértörténet. Igazi anti-krimifaló vagyok, így hát nekem egy kis titokzatosság is képes feladni a leckét, és alaposan meg tudok lepődni fordulatokon. S mit ne mondjak, itt volt egy pillanat, amikor bennem rekedt a levegő a döbbenettől.
  • A szárba szökkenő vonzalom ábrázolását elbűvölően édesnek, és életszerűnek találtam. Élvezettel olvastam, ahogyan Cameront egyre jobban beszippantotta a plátói szerelem érzése. Ahogy türelmetlenül várta mikor lesz ismét alkalma pár, ha csak rendelésfelvételhez is szükséges, szót váltani a névtelen úriemberrel. Azt az izgalmat pedig, amikor végre megtudja a férfi nevét… és egyáltalán, azok a lopott pillantások is… olvadtam.
  • Mindig képes levenni a lábamról, ha egy határozott és veszedelmes férfit elgyengítenek az érzelmek, és képes megnyitni magát a szerelemnek. Julian pedig nem igen titkolta mennyire oda van Cameronért, a száraz humorát pedig különösen élveztem.
“Would you believe me if I told you I was shot?” he finally asked with a mischievous glint in his black eyes.
Cameron stared at him. “Shot? Like, shot? By a gun?”
Julian tilted his head and nodded. “It’s hard to be shot with a knife.”
  • Prestonért egy hatalmas piros pont. Aki szereti a hidegvérű, karót nyelt inasokat, az kedvelni fogja Julian munkatársát is.
“Preston,” Julian’s hoarse voice said from under one of the pillows. “Please kill me,” he requested miserably.
“I’m sorry, sir, but that will have to wait. You have a visitor,”
Kontra:
  • Cameron elbizonytalanodásai próbára tették a türelmemet. Nem azért, mintha a félelmei ne lettek volna érthetőek, hanem mert amikor úgy tűnt, végre bízik a kapcsolatukban, elég volt pár kérdés egy munkatárstól, és ő megint tele volt kétségekkel.
  • Értem én, hogy Julian munkája veszélyes, és jó ha teljes körülötte a titokzatosság. De még a regény végére sem sikerült kristálytisztán átlátnom, milyen indítékból, és pontosan kinek is dolgozik ő, no meg Preston, és Blake akkor most ki is tulajdonképpen.
“He’s the kind of man who if you gave him a gun and told him he had two choices—“shoot one of your dogs or shoot yourself in the head”—he’d put the gun to his ear and pull the trigger.”
“Hell, Jules, you’d do the same thing if someone did that to you and your goddamned cats,” Blake said in amusement.
“No,” Julian murmured with a shake of his head. “No, there’s a third option. People like us, we’re third-option people. We take the gun, stuff it in the person’s mouth, and eliminate the problem. Walk off into the sunset with our kitty.”
  • A cselekmény egészen lassú folyású szinte a regény legvégéig, ahol alaposan felgyorsulnak az események.
Összességében élvezetes történet arról, két teljesen különböző férfi hogyan képes szerelembe esni, majd megismerni egymást, s végül még mélyebben megszeretni a másikat… némi titokkal és izgalommal körítve. Önálló kötetnek, a műfajba való bevezetésnek – már csak a visszafogottam testi szerelem ábrázolás folytán is - kitűnő választás szerintem, de a Cut & Run sorozattal összehasonlítva teljesen más hangvételűnek találtam, s engem kevésbé ragadott magával, mint azon regények bármelyike.

Értékelésem:

2013. január 26., szombat

Vendégblog - Egy betűfüggő feljegyzései (1) - Karen Marie Moning - Beyond the Highland Mist

Karen Marie Moning – Beyond the Highland Mist

Harcos lelkét is eladná, hogy birtokolhassa a nőt…
Királyság szerte a csatamezők és női hálószobák legendás ragadozójaként ismerték Hawk-ot. Egyetlen nő sem volt képes érintésének ellenállni, ám az ő szívét egyikük sem érhette el – míg egy bosszúszomjas tündér át nem taszítja Adrienne de Simone-t a mai Seattle-ből a középkori Skóciába. Foglyul esve egy században, amely nem az övé, a túlságosan merész és szókimondó nő ellenállhatatlan kihívást jelent a 16. századi szoknyavadásznak. A házasságba kényszeríttet Adrienn megfogadta, hogy távol tartja magát a férfitól – de az édes csábítás lassanként meggyengíti ellenállását.
Tökéletes "nem" tökéletes ajkakról… de Hawk megesküdött, a nő vágyakkal telve fogja suttogni a nevét, könyörögve a szenvedélyért, amit lángra lobbantani vágyott benne. Még a tér és idő korlátai sem tarthatják vissza attól, hogy elnyerje szerelmét. Adrienne bizonytalan, kövesse-e a saját szenvedélyes szívének sugallatát, ám kétségei nem vehetik fel a versenyt Hawk elszántságával szemben, hogy maga mellet tartsa őt…

Miért kezdtem el olvasni?
Amiért mindenki más is, a Tündérkrónikák óta. Mert Moning. A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy ez még nem lett volna elég, mert nem tartom magam elvakult Moning fannak, de az Iced olvasása közben nagyon megszerettem Christiant és ezt hozzáadva az enyhe skót pasi mániámhoz egy durva kilt fixációt kapunk, amit nem lehet túlélni a Highlander sorozat olvasása nélkül.


A prológusban feltűnik a Tündérkirály, a királynő, Aobheal és a Tündér udvar bolondja, Adam Black. Aobheal épp a legutóbbi csábításával dicsekszik, egy halandó skót hadvezér, Hawk képességeit méltatja, amit a két férfi, miután mindketten a szeretői, persze nem néz jó szemmel. Hogy a büszkeségükön esett csorbát kijavítsák, bosszút forralnak hát: úgy ítélik, hogy a legnagyobb bosszúságot az okozná Dalkeith urának, ha egy olyan asszonyt találnának neki, akit nem képes meghódítani. Adam talál is egy ilyen lányt, még pedig a mai Seattle-ben…
Szegény Hawk a messzi 16. században nem is sejti, mi készül ellene, hiszen meg van neki a saját baja. A skót király gyerekes bosszúja az apja halála után Hawk-ot vette célba, és mikor végre kiszabadul a karmai közül, James király azért rúg még bele egy utolsót: arra kötelezi a harcost, hogy vegye feleségül az általa kiválasztott nőt, Mad Janetet. Hogy, hogy nem, ezt már nem részletezném, a 21. századi Adrienne kerül az őrült leányzó helyébe és végül ő költözik be Dalkeith kastélyába Hawk mellé.
Hawk szeme természetesen már a legelső pillanatban megakadt Adrienne-en, de nincs könnyű dolga a csábítással, mert a leányzó a múltjában lévő trauma miatt nem és nem akar megbízni benne, nem hogy beadni a derekát. Hawk mindent bevet, amit az ármányos Adam Black persze nem nézheti szó nélkül és ő is beszáll a csábítós játékba.
„Én vagyok a férfi, akire egész életben szükséged volt. Meg tudok adni neked bármit, amit valaha is kívántál, még ha nem is tudtál róla, hogy kívánod. Be tudom teljesíteni minden vágyad, meg tudom gyógyítani minden sebed, kijavítani minden hibád. Ellenségeid vannak? Nem, ha mellettem vagy. Éhes vagy? Felkutatom neked a leglédúsabb, legérettebb falatot és a tenyeremből etetlek majd. Fájdalmad van? Én enyhíteni fogom. Rossz álmok? Én majd messzire űzöm. Megbánás? Visszamegyek, és meg nem történtté teszem. Parancsolj velem, Szépség, és a tiéd vagyok.” - Adam Black
Mielőtt belekezdtem, olvastam néhány értékelést, és azok alapján nem indultam túl nagy elvárásokkal, de szerencsére kellemesen csalódtam. Aranyosan humoros, különösen az elején, ahogy Adrienne megbirkózik a helyzetével, és ahogyan próbál ellenállni a dögös skótnak.
Ami viszont nem tetszett, az Adrienne makacssága volt. Sokáig nem tudunk semmit arról, hogy pontosan mi is történt a múltjában, csupán annyit, hogy egy nagyon jóképű férfival volt, aki valamilyen módon elárulta. És ezért ő most már semmilyen jóképű pasiban nem hajlandó megbízni, függetlenül attól, hogy Hawk-nak egyetlen rossz cselekedete sem volt vele szemben, ellenben kezét lábát töri, hogy meghódítsa végre. Ezen a viselkedésen kicsit felhúztam magam, mert ekkor már kifejezetten gonosz volt szegény skóttal. Na de nem csak én sokalltam be, hanem Hawk is, és végül neki is lett egy két érdekes húzása - mint amikor egy selyemzsákkal a fején cipeli el Adriennt valahová, mondván, hogy úgy majd megszelídül, mint a sólymai. De igazából teljesen megértem, hogy ekkorra megkattant szegény.
Ezt leszámítva nagyon jól szórakoztam. A végére teljesen összeszedte magát Moning, és ismét képtelenség azt mondani a könyvére, hogy nem tetszett. Alapjában véve egy könnyed, történelmi romantikus regény, helyenként forróbb jelenetekkel, amit még a Tündérkirály sem mer félbeszakítani :)
„Láttad amit én láttam?” zihálta Finnbheara király.
Adam döbbenten bólintott. „Meztelen volt. És zihált. Ők éppen – a fenébe!
A király együttérzően bólintott miközben mindketten intettek. „A lány marad.”
Ez egy volt az arany szabályok közül. Néhány dolgot soha nem szabad félbeszakítani.”
Kinek ajánlom? 
Mindenkinek, aki szereti a romantikusokat, a skótokat, a középkori történeteket.
Kinek nem ajánlom? 
A erős vonalas Moning fanoknak. Csak akkor élvezhető, ha képesek vagyunk elvonatkoztatni a Tündérkrónikáktól, és belátni, hogy ez a regény sokkal korábban íródott, így az írónő stílusa sem olyan kiforrott még.

Sorozat: Highlander 1.
Műfaj: történelmi romantikus
Dell, 2007. május
goodreads 

Vendégblog - Egy betűfüggő feljegyzései - Beköszönő

Az új esztendő beköszöntével örömmel adtam hírül, hogy néhány molyocska igent mondott arra a kérdésemre, vajon lenne-e kedvük néhanapján egy-egy bejegyzés erejéig beugrani hozzám. Idei második vendégem, Nusejka, aki Egy betűfüggő feljegyzései címmel fog jelentkezni, reméljük, minél gyakrabban. Fogadjátok olyan lelkesedéssel, ahogy ő szokott írni könyves élményeiről!


Sziasztok, Nusi vagyok, hat napja tiszta… eh! Kit akarok becsapni, hiszen egy napot sem bírok ki olvasás nélkül. :) Az olvasás mellett hobbiból egyetemre járok, villamosmérnöknek tanulok, és ha időm engedi, még dolgozok is.
Azóta falom a betűket, mióta megtanultam olvasni, amihez sokat hozzátett, hogy anyukám a helyi könyvtáros. Az utóbbi időben főleg paranormális romantikusokat és urban fantasykat olvasok, és ha besokallok a sok tündértől, félistentől, farkastól, vámpírtól, boszorkánytól, valkűrtől, akkor leöblítem egy kis történelmi romantikussal. Ha az olvasás drog, akkor függő vagyok, kell a napi adagom, mert ez az egyetlen tevékenység, ami egy kicsit képes kikapcsolni az agyamat. Nem tagadom, szeretem a mesés, varázslényes dolgokat, szeretek a mesében élni, ha csak egy rövid időre is, mert valahol még él bennem a gyerek, aki még mindig a csodát és a varázslatot keresi.
Remélem élvezni fogjátok a firkálmányaimat ezekről a mesékről! ;)

2013. január 25., péntek

Heti megidéző (4)

Szeretem a könyveket, és imádom a jó kis idézeteket. Hörcsög módra gyűjtöm őket (is). A Heti megidéző rovatban egy-egy új vagy éppen régi kedvencemet osztom meg egy nekem tetsző kép kíséretében. 

„A férfiak olyanok, mint a birkák. Ahova egy elindul, a többi követi.”

[Julia Quinn: A herceg és én ~ 130. oldal]

(A kép forrása: Az írónő facebook oldala)

2013. január 20., vasárnap

Sylvia Day - Reflected in You - Melléd láncolva


Gideon és Eva lebilincselő, vad kilengésekkel teli története folytatódik. Kapcsolatuk igazi "se veled, se nélküled" - bár szenvedélyesen szeretik egymást, a régről magukkal cipelt lelki sérülések és az egymás kizárólagos birtoklására törekvő elemi ösztönök minduntalan közéjük állnak. Kísért a szörnyű múlt, a sebek túl mélyek... Elég egyetlen hibás döntés, és a szakítás immár végleges lehet.

Főszereplők: Eva Tramell & Gideon Cross
New York - jelenkor

Sorozat: Crossfire 2. 
Műfaj: erotika
Kiadó: Ulpius
Megjelenés: 2012. december

384 oldal, puhatáblás
„Az emberek túljutnak a szerelmen. Tudnak élni nélküle, tovább tudnak lépni. A szerelmet el lehet veszíteni, és újra megtalálni. De nálam nem ez a helyzet. Én nem élnélek túl Eva.”
A Melléd láncolva közvetlenül ott folytatódik, ahol a Hozzád kötve véget ért. Gideon és Eva alig egy hónapja vannak együtt, s míg a férfi már mindent tud az Evát kínzó emlékekről, ő nem igazán képes megnyílni. És ez aláássa Eva kapcsolatukba vetett hitét. Mind jobban bizonytalankodik, kételkedik, féltékenykedik, Gideon annál jobban bezárkózik. Majd a képzeletbeli szerelmi háromszög négyszöggé bővül, és úgy tűnik, a szakítás elkerülhetetlen. Bármennyire igyekeznek maguk mögött hagyni a múltat, az újra figyelmet követel, és itt az idő végleg elvarrni néhány szálat, még ha ennek fájdalmas is az ára.
„Azt akarom, hogy harcolj értem. Azt akarom, hogy számítsak neked ennyire. Az akarom, hogy megőrülj értem. De a birtoklási vágy bizalom nélkül maga a pokol. Ha nem bízol bennem, akkor semmink sincs.”
Tetszett-e? Igen. Megőrjített-e? Időnként, és nem is kicsit. Szeretném-e már a kezemben a folytatást? Nagyon. Hogy miért? Mert engem megfogott ez a normálistól igen távoli, zűrzavaros, de vadul intenzív, perzselő, egymásba kapaszkodó, egymástól függő kapcsolat. Mert mind Gideon, mind Eva annyira sérült személyiség, hogy egyszerűen képtelen vagyok nem lenyűgözőnek találni, hogy az ő múltjukkal akarnak egy kapcsolatot, s a maguk módján tesznek is ezért.
„Azért voltunk együtt, mert függtünk egymástól. Még soha életemben nem voltam olyan bódult, mint amikor jó volt vele, és tudtam, hogy ezzel ő is így van. Kifacsartuk magunkat ezekért a pillanatokért, pedig olyan fáradságosak voltak, hogy kizárólag a makacsságunk, eltökéltségünk és szerelmünk miatt harcoltunk értük.”
Aki kézbe veszi a kötetet, készüljön fel egy érzelmi hullámvasútra, ahol az utazás a bizalomról tanít, és a végállomás csak a kezdete valami újnak.

Nálam pozitívumként szerepelnek:
.
  • Gideon maga. Végre nem csak egy olyan főhős, akiről százszor és még párszor elmondják, hogy éles, számító elme, veszedelmes és kegyetlen aurájú, hanem bizonyítékot is kapunk erre. Így sokkal könnyebben hihető, hogy a cél a lényeg alapon képes átgázolni az akadályokon. Ráadásul nekem nem is kicsit csábító az a vasfegyelem, amivel kordában tartja az érzelmeit. Rendben, néha a féltékeny düh utat tör a higgadtság álarca mögül, és tombolni kezd, de gyakran Eva provokálja ki.
  • Kaptunk némi információt Gideon múltjáról! Őszintén bevallva, már kezdet megőrjíteni, mi a csuda taszította érzelmi roncs állapotába, és valószínűleg lapokra szedtem volna a könyvet, ha nem lépünk előrébb ezen a fronton.
  • Eva két lábbal a földön járó apja kellemes csalódás volt. Végre egy higgadt, kiegyensúlyozott hang!
  • Eva édesanyja továbbra sem szívem csücske, de végre azt mondhatom, kezdem jobban tolerálni a nőt. Egyetérteni a viselkedésével valószínűleg sosem fogok, de immár kicsit jobban értem, miért olyan, amilyen.
  • Dr. Terence Lucas olyan figura, akit bosszantó tüskének éreznék, ha nem lett volna a 14. fejezet. Ott és akkor úgy éreztem, az írónő kikacsintott kicsit a sorozat bírálóira. Az ördög ügyvédjének szerepében olyan mondatokat adott a doktor szájába, olyan véleményt fogalmaztatott meg vele, amit sokan gondolnak, nevezetesen, hogy „Gideon Cross egy önimádó szociopata”. Tetszett!
  • Mint ahogyan az is, hogy főszereplőink maguk mondják ki, hogy bizony sokszor szexszel oldják meg a konfliktusaikat. Nem mintha varázsütésre ez másként lenne aztán, de már maga a felismerés is kellemes változatosság volt sok hasonló regényhez viszonyítva.
Nálam a negatív oszlopban szerepelnek:
.
  • Kezd kissé fárasztó lenni, hogy Eva folyton azt ismételgeti, Gideon milyen férfias, milyen csodásan jóképű. Vettem az adást, a pasi isten ajándéka, de most már lépjünk tovább, könyörgök.
  • Az első részben még érdekesnek találtam Eva szobatársát. Szívesen megtudtam volna róla is többet, és örültem volna egy mellékszálnak, ahol Cary párjára lel. Úgy néz ki, ez a regény egyrészt nem igazán képes teret engedni holmi mellékszereplők saját kis történetének, másrészt Cary az én szememben ez után a rész után megkapta az unalomba fulladt karakter ’kitüntető’ címét, támadás ide vagy oda.
  • S igen, a mellékszereplők. Cary mellett immár többet van színen Eva főnöke és annak partnere, sőt a barátkozni kész húgocska is feltűnik, de csupán a háttér szürkeségébe süppedt karakterek maradnak. Mintha csak az lenne a szerepük, hogy bizonyítsák, Eva létezik a Gideonnal folytatott viszonyán kívül is, ám valós személyiséget elfelejtett volna nekik adni a szerző.
  • Elmondhatatlanul sajnálom, hogy ez Eva szemszögéből írt E/1-ben mesélő történet. A könyv második felére már-már utáltam, hogy nem láthatok bele Gideon gondolataiba, nem ismerhetem jobban, mi mozgatja, és mit miért is tesz.
Akik hozzám hasonlóan ki nem hagynák a harmadik, s egyelőre úgy tűnik, utolsó felvonást, azoknak bizony május hétig várniuk kell, hiszen angolul csak akkor fog megjelenni. Hogy magyarul? Fogalmam sincs, de ha csak nem igen közel ehhez a dátumhoz, nem hiszem, hogy türtőztetni fogom magam… pláne ilyen kis részleteket olvasva.

2013. január 19., szombat

Heti megidéző (3)

Szeretem a könyveket, és imádom a jó kis idézeteket. Hörcsög módra gyűjtöm őket (is). A Heti megidéző rovatban egy-egy új vagy éppen régi kedvencemet osztom meg egy nekem tetsző kép kíséretében. 

„– … Menj haza.
A szemöldökét ráncolta. – Te vagy az otthonom.”


[Jamie McGuire: Gyönyörű sorscsapás ~ 320. oldal]

(A kép forrása: http://sextattoosdrugs.tumblr.com/post/1156505210)

2013. január 13., vasárnap

Katie McGarry – Pushing the Limits


Belelapozó | Playlist

moly goodreads amazon book depository
Senki nem tudja, mi történt azon az éjjelen, amely után a népszerű Echo Emerson egy sportoló álomsrác barátnőjéből a háta mögött kibeszélt, kitaszított lett, a karján furcsa sebhelyekkel. Még maga Echo sem emlékszik a teljes igazságra azzal a borzalmas éjjellel kapcsolatban. Mindössze azt tudja biztosan, szeretné ha minden ismét normális lenne körülötte.
De amikor a fekete bőrkabátba bújt, magányos, jóképű, lányokat-csak-egy-éjszakára Noah Hutchins berobban az életébe a maga csökönyös, és meglepően megértő mivoltával, Echo élete sosem képzelt fordulatot vesz. Semmi közös nincs bennük. A titkokkal, amelyeket őriznek, szinte lehetetlen, hogy ők ketten egy pár legyenek. Mégis, az őrült vonzalom nem múlik. Így Echonak fel kell tennie magának a kérdést, milyen messzire hajlandó elmenni egy srácért, aki talán megtanítja, milyen ismét szeretni.

Főszereplők: Echo Emerson & Noah Hutchins
Kentucky - jelenkor

Sorozat: Pushing the Limits 1. 
Műfaj: new adult 
Kiadó: Harlequin Teen
Megjelenés: 2012. augusztus 

397 oldal, e-book

Echo és Noah ugyan azon középiskolába jártak, tudtak egymás létezéséről, de életük eddig külön vágányon haladt. Aztán a Gyermekjóléti Szolgálatnál találkoznak. Echo az emlékezetkiesést előidéző trauma miatt szorul szakszerű segítségre, míg Noah igyekszik mindent megtenni, hogy visszanyerje nevelőszülőknél elhelyezett kisöccseinek szabad látogathatásának jogát.
„I've already lost a piece of my mind. I can't trust you with what's left.”
Echo, akinek széthullott az élete, és attól fél, önmagát is elveszíti hamarosan, sokáig a suli népszerű csoportjának tagja volt. Aztán elvesztette szeretett bátyját az Afganisztáni háborúban, a szülei elváltak, majd egy este történt valami bipoláris zavartól szenvedő anyja és közötte, valami szörnyű, amire a lány azóta képtelen visszaemlékezni. Csak azt tudja, attól kezdve szigorúan tilos kapcsolatba lépnie az anyjával. Mióta a kórházban magához tért, a karját ijesztő forradások csúfítják, amiket kesztyűkkel és hosszú ujjú felsőkkel igyekszik eltakarni. Az egykori közkedvelt, vidám lányból egyszerre visszahúzódó, szomorú kívülálló lett, akinek ráadásul kötelező az iskolai pszichológushoz járnia.
„Because growing up means making tough choices, and doing the right thing doesn’t necessarily mean doing the thing that feels good.”
Noah, akitől mindent elragadtak, családot és jövőt egyaránt, mintafiúból lett rosszfiú. Mindössze 15 éves volt, amikor szülei életüket vesztették, és gondoskodó rokonság híján mind őt, mind két fiatal kisöccsét a Gyámhivatal vette gondozásba, és nevelőszülőknél helyezte el. Amikor első átmeneti otthonában tanúja volt, hogy az apa tulajdon fiával kegyetlenkedik, közbelépett. Ám mivel fizikailag avatkozott közbe, rásütötték a problémás kölyök bélyegét. Azóta csak ritkán, és felügyelet mellett láthatja testvéreit. Bár elsőre úgy tűnik, tényleg azzá vált, mint aminek tartják, szabályszegő lázadóvá, voltaképp mindent megtenne, hogy visszakaphassa öccseit. Ha kell, hát eljár az iskolai pszichológushoz is.
„Echo, I can’t tell you what’s going to happen because I don’t know. I don’t hold hands in the halway or sit at anyone else’s lunch table. But I swear … on my brothers that you’ll never be a joke to me and you’ll be much more than a girl in the backseat of my car.”
A Mrs. Collins-nál tett látogatás változást hoz mindkét fiatal életében. Nem csupán, mert ő egy valóban lelkiismeretes, segítőkész szakember, hanem mert ő az, aki előáll azzal az ötlettel, hogy Echo némi fizetségért cserébe – amire nagy szüksége lenne, hogy rendbehozhassa bátyja autóját - korrepetálja Noah-t néhány tantárgyból. Ami csak kényszerű heti kötelességnek indult, abból barátság és szerelem lesz.

A Pushing the Limits szívszaggató, hitet adó, csodálatos és elképesztő történet, amely rengeteg dologról mesél. Veszteségről, gyászról, árulásról, kétségekről, félelmekről és fájdalomról. Kötődésről, bizalomról, megbocsátásról, barátságokról, szerelemről, álmokról és reményekről. A gyógyulásról, a felnőtté válásról. Arról, hogy erőt kell találni a múltat hátra hagyni, és megteremteni a saját jövőnket. Arról, hogy ha az élet padlóra is küld minket, érdemes feltápászkodni, és újra megpróbálni.

Amit imádtam:
  • A karakterek. Számomra ez a regény tagadhatatlanul olyan, amit a nagyszerű karakterek tesznek emlékezetessé.
    A gyászoló, tipródó, önmagát kereső Echo, akit képtelenség nem kedvelni.
    Noah, akiért olyannyira a szívem szakadt, hogy már-már azzal fenyegetett, hogy az én szememben teljesen ellopja a történetet. Rossz fiú hírnév, de arany szív… közismerten nagy gyengém, így nem kell csodálkozni.
    Lila, akinél kívánni sem lehetne igazabb, támogatóbb, és viccesebb barátot.
    Mrs. Collins, aki úgy nyújtott segítséget és iránymutatást, hogy az nem annyira szakemberes, mint inkább terelgetően baráti volt.
  • A névválasztás. Echo, névadójához, a görög mitológia visszhang nimfájához hasonlóan egyre saját hangját igyekszik megtalálni. Noah, bibliai elődjéhez hasonlóan, elszántan hisz, és kitartó, bármit is mondanak mások.
  • A váltott nézőpont. Hol Noah, hol Echo szemén keresztül látjuk az eseményeket. Azt hiszem, nagyon szeretem ezt a mesélési módot! Nem csak mert egyensúly teremt, hanem mert érdekes mindkét fél gondolataiba belelátni. Két különböző hangvételű dallam, ami csodálatos zenévé forr össze. A melankólikusabb Echo, aki bizonytalan és kétkedő, de ugyanakkor eltökélt és pimasz is. Az egyenesen bele mindenki képébe nyíltságú Noah, aki erősnek és bátornak mutatja magát, pedig a nyers és gúnyos felszín alatt sebezhető és a félelmeivel küzdő. Az egyik annyira lány, a másik annyira fiú, de mindkettő szeretni való. Le a kalappal az írónő előtt!
  • A három különböző sztori egybe szövése. Volt Echo története, a kétségbeesett vágy, hogy visszakapja elveszett emlékeit. Aztán Noah története, az elkeseredett harc, hogy legalább az öccseit visszaszerezhesse. És végül Echo és Noah közös története, az egymásra és boldogságra találásuk.
  • A szexuális feszültség. És itt nem izzó ágyjelenetekre gondolok! Gúnyos pillantások, szemtelen évődések, szinte véletlenszerű érintések… majd tudatos simogatások, ölelések, és hol édes, hol érzi csókok. Tetszett! Ahogyan az is, hogy bár tagadhatatlan köztük a testi vonzalom, Noah hajlandó kivárni, míg Echo igazán késznek nem érzi magát a nagy lépésre. Egy bizonytalankodó fiatal lánynak nem elbűvölő-e, hogy az igazi kész türelmesnek lenni, mert úgy gondolja, őrá érdemes várni?
Ami nem nyerte el maradéktalanul a tetszésemet:
  • Az édesanya. Értettem, és elfogadtam, hogy komoly betegsége van. Borzalmas, hogy eljutott oda, ahová. De sok hónap múlva, a gyógyszereit rendszeresen szedve egy anyának, aki annyira szerette a gyermekeit, hogy jöhetett ki olyan a száján, mint amiket a temetőben mondott? És Echo hogy tudott ilyen könnyedén túllépni ezen? Nekem ez csöppet sántított.
  • A dadusból feleséggé avanzsált mostoha. Bármennyire próbált a könyv vége megenyhíteni, egyszerűen idegesített, mennyire éretlenül viselkedett. Ő, aki tudta, mi történt azon az Echonak homályba vesző estén, hogyan rezzenhetett össze hónapok múltán is a sebhelyeket látva???
  • Zavar, ahogyan Noah barátait megismerjük. Kezdetben annyira füvezés, a jövővel való nem törődés volt kiemelve velük kapcsolatban, hogy szinte kételkedtem benne, szeretném-e igazán mélyen megismerni őket. Pedig később felvillan az érdekes, és szívszorító történet lehetősége.
Legkedvesebb idézet:
„The worst type of crying wasn’t the kind everyone could see—the wailing on street corners, the tearing at clothes. No, the worst kind happened when your soul wept and no matter what you did, there was no way to comfort it. A section withered and became a scar on the part of your soul that survived.”
Mindent összevetve azt merem mondani, birtoklásra érdemes könyv. Aki teheti, olvassa el! Hiszem, hogy nem fogja megbánni. Engem levett a lábamról, és ki nem hagynám a folytatás(oka)t.
Amelyek a hírek szerint érkeznek is hamarosan. Elsőként egy rövidebb írás Lilával a főszerepben. A Crossing the Line április elsejétől lesz e-novellaként elérhető. A következő teljes kötet, Beth története, júniusban Dare You To címmel fog megjelenni. Isaiah könyvéről pedig annyit máris lehet tudni, hogy a címe Crash Into You lesz.

Értékelésem: + ½

2013. január 11., péntek

Heti megidéző (2)

Szeretem a könyveket, és imádom a jó kis idézeteket. Hörcsög módra gyűjtöm őket (is). A Heti megidéző rovatban egy-egy új vagy éppen régi kedvencemet osztom meg egy nekem tetsző kép kíséretében. 


„… if you want a different life, you have to do something different.”


[Gena Showalter: Last Kiss Goodnight ~ 266. oldal]

(A kép forrása: http://beaut1ful1nsan1ty.tumblr.com/)



2013. január 9., szerda

Vendégblog - Egy Könyvmoly olvasónaplója (1) - Rachel Vincent - Shadow Bound

Rachel Vincent - Shadow Bound
Kori Daniels egy árnyjáró, pillanatok alatt képes átutazni egyik árnyékból egy másikba. Miután a főnöke elárulásáért heteket töltött bezárva, Kori kész, hogy megszabaduljon a Tower szindikátustól, örökre. De Jake Towernek van egy utolsó munkája Kori számára, egy esély, hogy kivívja a szabadságát magának és a húgának Kenleynek, még ha ez valaki más szabadságába kerül is…
A meló? Beszervezni Ian Holtot – vagy megölni.
Ian képessége, hogy manipulálni tudja a sötétséget, feszült érdeklődést vált ki minden szindikátusból a világon, így kap egy meghívás a legelszántabbtól Jake Towertől. Habár Ian nem érdekelt a szervezett bűnözésben, elfogadja a meghívást, ugyanis neki is megvan a saját küldetése.
Iannek meg kell ölnie Tower legfontosabb Kötőjét: Kori kishúgát.
A kusza hazugságok közepette, egy váratlan igazság hullámra derül fény, mely összeköti Iant és Korit…

Hagy indítsak azzal, hogy bár nem múlta felül az első kötetet (Blood Bound), és ez a könyv inkább a két főszereplő személyes érzelmeire, mintsem a háttérben húzódó cselekményekre épült, én még is szerettem!
A szindikátus itteni vezetőjét Jaket, igazán rühelltem az egész pereputtyával együtt nem úgy, mint az előző kötetben az ottani fő gonosz. Viszont ami nagy piros pont, hogy tényleg a végén esett le az örökös kiléte, és hát nem csoda, hogy senki nem kívánta a főnök halálát! A többi mellékszereplő - már akik a jó oldalon állnak - kedvelhetőek. Csupa olyan hétköznapi ember, akik akár minket is körülvehetnek a való életben.
Általában jobban szeretem az olyan történeteket, ahol a két főhős érzelmei lassan bontakoznak ki, de mivel itt két nap eseményét dolgozza fel a könyv, előre sejthető, hogy az egymásra találás kicsit gyorsabb lefolyású lesz, de mégsem a hihetetlen fajta, hanem az olyan, amit akár mi is átélhetünk, az a „megláttam, és egyből tudtam, hogy ő más” típusú. Jelzem, azért a két nap alatt elég sokat vannak együtt, szóval van idejük ismerkedni mindenféle helyzetben! És azoknak üzenném, akik azt írták különböző értékelésekben, hogy a szereplők hülyék az életre, megnézném, ki hogy reagálna a könyvben felvonultatott helyzetekben, ki milyen fantasztikus döntést tudna hozni ilyen nyomás alatt!
Még mindig imádom ezt a két szereplő szemszögéből stílust, hogy mindkét főszereplő fejébe és érzelmeibe belelátok. Ez valami fantasztikus, nagyon szeretnék még ilyennel találkozni!
„És ne mondd nekem, hogy nem vagy éhes. Utálom, mikor egy nő éhezteti magát, hogy megfeleljen valami idióta testi ideálnak, ami csak a 12 éveseken néz ki természetesen. Egy férfi nem akar egy olyan nőt, aki úgy néz ki, mint egy gyerek. Egy igazi férfi legalábbis.”
Vincent rettenetesen jó férfikaraktereket tud teremteni. Olyan hétköznapi, jóképű srácok, akikben megvan az a bizonyos plusz. Nem csak azért lehet értük olvadozni, mert jaj de helyes, jaj de cuki, hanem igen is megvan a magukhoz való eszük, talpraesettek és nem félnek cselekedni, akár mocskosan is, ha arra van szükség, mégis ha szerelembe esnek, teljes szívvel teszik, anélkül, hogy eljátszanák a totális hős lovagot, aki szíve szerint a zsebébe dugna, hogy még a szél se érjen, mégis tűzön vízen át lehet rájuk számtani. Na, ilyen volt Ian.
„Még nem találkoztunk… Kori Daniels vagyok. És ha nem tűnteted el azt a stukkert a képemből, elveszem, aztán eltöröm az állkapcsod, így zavartalanul le tudom nyomni azt a pisztolyt a torkodon. Úgy a hosszabb úton megy majd a golyó.”
Korin, pedig, naná, hogy beleszeretett a pasi, ha másmilyen irányultságom lenne én is belezúgtam volna a csajba! :) Talpraesett, nem hagyja magát, igenis foggal, körömmel küzd a húgáért, magáért és igen is megviselték a vele történtek, mélyen megsebezték, és összetört - még ha csak mélyen legbelül is -, de van ereje talpra állni és véghezvinni, amit megfogadott. Mocskos szájával és folyamatos szarkasztikus beszólásaival folyamatos mosolyt csalt az arcomra.
Ian és ő kegyetlen jó párost alkottak, itt tényleg zsák a foltját! :)
Az események nem pörögnek annyira, de szépen alakulnak a dolgok, és minden a helyére kerül. Külön örültem az előző részben megismert Van boldogságának, valamint Cam és Liv feltűnésének! Igaz, a végén a megoldás kicsit gyorsan zajlott le, de szerintem teljesen rendben volt. Igazából még logikus is minden.
Egy dolog zavart nagyon. Egy múltban bekövetkezett esemény, ami a jelenben okozta szinte az összes problémát, és hogy ilyen véletlenek azért nincsenek, mármint tényleg, most miért kellett így összekötni az eseményeket, annyira sablonos lett. Azért ezt máshogy is meglehetett volna írni, na!
A folytatás idén márciusban jelenik meg Oath Bound címmel és már alig várom, mindenképpen a gyűjteményem része lesz, mert ez a sorozat valami teljesen új, és más, és én IMÁDOM!

Sorozat: Unbound 2.
Műfaj: felnőtt urban fantasy
Mira, 2012. május

goodreads book depository

Vendégblogger - Egy Könyvmoly olvasónaplója - Beköszönő

Bár manapság rengeteg könyvszerető osztja meg olvasásélményeit blog formájában a világgal, ám akadnak kivételek. A moly.hu könyvtárában böngészgetve az értékelések között igazi gyöngyszemekre lehet bukkanni, mert biz nem csak pontokat osztogatnak a lelkesebbek, hanem gyakorta veszik a fáradságot, hogy megismertessenek másokat a könyvvel, hogy elmeséljék, nekik mit jelentet a történet, vagy éppen mit találtak a lapokon, amitől égnek meredt a hajuk.
Gondoltam egy merészet, és feltettem a nagy kérdést néhány olyan hölgynek, akik gondolatait jómagam mindig élvezettel olvasom, nem éreznének-e kedvet hozzá, hogy időnként egy-egy bejegyzés erejéig itt vendégeskedjenek nálam. Az első áldozati molyocska Gabriella666, aki Egy Könyvmoly olvasónaplója címmel fog jelentkezni, reméljük minél gyakrabban. Fogadjátok szeretettel!
 

28 éves, lélekben örök gyerek, feleség, és egy 2 éves gyönyörű kislány büszke anyukája vagyok.
Marketingben dolgozom és a legnagyobb hobbim az olvasás. Általában a paranormális romantika és az urban fantasy vonalon mozgok, de mostanában szemezek a sci-fi műfajával is. Számomra minden egyes könyv egy újabb utazás, egy újabb személyiség amibe kicsit beleköltözhetek és megpihenhetek a dolgos mindennapok alatt. Szeretek még összebújva filmet nézni, és a kislányommal játszani.
Kedvenc évszakom az ősz, imádok a takaró alatt kucorogni, teát szürcsölgetve és elmerülni egy olyan történetben, ami messzi tájakra repít és sok kalandot, romantikát ígér. Néha egy-egy ilyen "utazás" után ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy kiírjam magamból az élményeim, észrevételeim. Ezeket szeretném megosztani, hátha így kedvet tudok csinálni másnak is az olvasáshoz, hogy minél többen belekóstolhassanak az általam imádott világokba.
Egy Könyvmoly vagyok és büszkén vállalom. :)

2013. január 6., vasárnap

Sara Fawkes - Anything He Wants - Amit csak Ő akar


molygoodreads
Lucy Delacourtnak nem álmai netovábbja a mostani beugró állás, de legalább fizetni tudja a számláit… egyelőre. Napjai fénypontja a reggeli liftezés: sikerül mindig úgy időzítenie, hogy mindennap láthassa a jóképű ismeretlent.
De minden megváltozik, amikor egyik reggel az idegen a liftben elcsábítja a meghökkent Lucyt. Rá nem jellemző módon a lány ellenkezés nélkül megadja magát, és még csak nem is sejti, hogy buja kalandja a titokzatos férfival, akinek még a nevét se tudja, érzéki élmények egész sorozatát indítja el és örökre megváltoztatja az életét.

Hősnő: Lucy Delacourt - kisegítő
Főhős: Jeremiah Hamilton - cégtulajdonos
New York, Párizs - jelenkor

Műfaj: erotika
Kiadó: Hangos Könyv Kft.
Megjelenés: 2012. december
277 oldal, puhatáblás

Az Amit csak ő akar a jól ismert a milliomos szemet vet az átlagos lányra fantáziát dolgozza fel.

Lucy Delacourt kisegítő adminisztrátor a Hamilton vállalatnál. Nem erről az állásról álmodozott kislányként, de a számlákat valamiből fizetnie kell. Egykor a Cornelre járt, ügyvédnek készült, ám szülei váratlan halála a gyász fájdalma mellett komoly anyagi problémákat is hozott számára.
Minden áldott nap ugyanakkor érkezik a munkába, csak hogy a képzeletét lángra lobbantó titokzatos idegennel utazhasson egy liftben. S egy napon a végzet úgy hozza, a felvonóban mindössze ők ketten maradnak. A jóképű ismeretlen pedig kihasználja az alkalmat, s elcsábítja Lucy-t.
A nő, bár belül meg van botránkozva önmaga viselkedésén, egész álló nap csak arra a pár percre képes gondolni. S amikor a munkanap végén elhagyja az épületet, ugyan az a férfi rántja be a parkoló egy sötét szegletébe, hogy újabb szenvedélyes pillanatokat éljenek át együtt.
Másnap Lucy-t felhivatják az igazgatóságra, ahol névtelen partneréről kiderül, hogy nem más, mint Jeremiah Hamilton, a vállalat vezérigazgatója és tulajdonosa. A férfi már aláírta az alkalmi munkavállalók elbocsátásáról szóló papírokat, viszont jelenlegi pozíciója helyett rögtön kínál egy új állást Lucy-nak. Legyen a személyi asszisztense.
"– (…) Szükségem lenne egy személyi asszisztensre. (…)
– Mit ért személyi asszisztens alatt?
– Amit csak akarok."
Lucy kilátástalan helyzetében igent mond az ajánlatra, és már repül is Párizs felé...

Aki kicsit is ismer, tudja rólam, hogy nem idegenkedek az erotika műfajától. Én aztán biztosan nem lapozom át a testi szerelem részeit, a könyveket egészben fogyasztom. Ám mint minden más regénytípus esetén itt is alapkövetelménynek tartom, hogy a történet felkeltse a figyelmemet, a stílus marasztaljon, a történet beszippantson, és érdekeljenek a szereplők annyira, hogy akarjam az utolsó betűt is.
Sajnos azt kell mondanom, az eredetiben önpublikált, öt felvonásos folytatásként megjelentetett Amit csak ő akar, nem hozta azt, amiben reménykedtem. Voltak benne érdekes ötletek, a hangvétel akár csábító is lehetne, de a szerző annyiszor próbára tette a türelmemet, hogy a végére úgy éreztem, ez a könyv több sebből vérzik menthetetlenül.
A legfőbb problémámat summázhatnám egy mondatban: Ordít a történetről, hogy ez egy kéthetente közreadott, folytatásos erotikus fantázia. Úgy, olyan formában elhiszem, hogy megragadta az olvasók képzeletét, hiszen mindig hozott valami olyat, amiért azt gondoljuk, ’na ne már, most komolyan? hát mi lesz itt?’, de így, egy kötetben túl sok lett a hihetetlen fordulatokból. Egy határozottabb szerkesztői kéz nagyon elkélt volna, hogy kerek egésszé csiszolják össze a részeket.
Pedig volt potenciál a történetben. Lehetett volna akár egy bizsergető kis szórakozás belőle, csak mintha az írónő sem lett volna egészen biztos abban, mit szeretne kezdeni a sztori adta lehetőségekkel. Igazán sajnálom, mert kisebb hibákat hajlandó lettem volna megbocsátani, ha másként alakulnak a dolgok:
.
  • Nem bírom az álszentséget. Nekem senki ne mondja, hogy a nőknek nincsenek ugyan úgy vágyaik és szenvedélyes képzelgéseik, mint a férfiaknak! Én kimondottan értékelem, ha a hősnő tisztában van saját igényeivel, és szégyenlősködés helyett ezt el is ismeri. Lucy személyében ez volt az, amit kezdetben értékeltem. Az első álmodozó gondolataitól kezdődően tisztában voltunk azzal, hogy sóvárog egy agyat eldobó szenvedélyes kapcsolat után. Hogy a szerző miért érzett kényszert mégis, folytonosan azt bizonygatni, hogy Lucy eddig szinte szűzies életet élt… bosszantó rejtély.
  • Ahogyan belecsaptunk az eseményekbe, úgy tűnt, olyasmi hangvételű lesz a regény, mintha csak a Szex és New York Samanthájával ültünk volna le egy tabukat nem ismerő, dögösen nyílt szájú trécselésre, ahol aztán hüledezhetünk egy szexis félistennel folytatott vad játszadozásán. Ismét csak azt kérdezem, miért változott ez menet közben? Miért kellett átcsapni nagy viszonzatlan szerelem miatti cöccögésbe?
  • A való életben kerülném, mint az erdőtüzet az olyan pasikat, mint Jeremiah, de főhősnek nem vetem meg a kissé erőszakos, sötét tekintetű és lelkű macsókat. Úgyhogy vevő lettem volna egy elveszem, amit akarok, és azt teszem, amit kedvem tart, ráadásul ott és akkor, amikor akarom típusú férfira. De könyörgöm, ha valaki ilyen szexuális ragadozó, akkor a repertoárja legyen már szélesebb! Persze, előkerült néhány játékszer, de ez engem nem mentett meg az unatkozó ásítástól. Ráadásul, a titokzatos szemétláda imidzs, amiben tündökölt a szerződéskötésig, hová lett? Később olyanokat tudtunk meg róla, hogy a túl szép, hogy igaz legyen kifejezés ugrik be róla automatikusan. Én szeretem, ha elragad a képzelet, de ez még az én Micsoda nőn nevelkedett álmodozó lelkemnek is nehezen volt emészthető.
  • Liftbéli rosszalkodás, íróasztalon való huncutkodás, fal melletti őrült szenvedély. Aki kedveli a műfajt – engem is ideértve -, azok számára ezek izgató jelenetek. De be kell vallanom, a teljes névtelenség és a védekezés hiánya számomra túlon túl erős. Az „érzem az illatodról, mire van szükséged” mondat pedig… dögös csábítás helyett inkább az alaposabb tisztálkodás szükségességére való figyelmeztetésként csengett a fülemben.
  • Izgatta a képzeletem az amerikai reklám erotikus thriller kifejezése. Olyasmit vártam, mint Maya Banks KGI sorozata. Katonai háttér, emberrablás… ilyesmi. Ezeket meg is kaptam, plusz egy fegyverkereskedőt, no meg bérgyilkost. De hogyan! Ismét a tálalás az, ami nálam agyoncsapta a dolgot. Kidolgozatlan, odavetett információk halmazából nem kerekedett ki az az izgalmas háttérsztori, aminek a lehetősége ott lett volna.
  • Történik, ami történik, az olvasó igyekszik felvenni a ritmust, feldolgozni az információkat, emésztgetni a fordulatokat, alkalmazkodni a megváltozott viszonyokhoz, mert hát ha már túl vagyunk az előző kétszáz egynéhány oldalon, tudjuk már meg mi lesz ebből. Erre vége a könyvnek! Lucy kisétál, beül az autóba, amit Jeremiah öccse vezet, és semmi. Bután meredtem a lapra, hogy ez most ennyi? És igen. Nem találtam hírt arról, hogy lenne, vagy érkezne folytatás. Frusztráló!
Mindent összevetve csak az erotikáért kimondottan rajongóknak ajánlanám.

Értékelésem:

A könyvet hálásan köszönöm a kiadónak!

2013. január 4., péntek

Heti megidéző (1)

Szeretem a könyveket, és imádom a jó kis idézeteket. Hörcsög módra gyűjtöm őket (is). A most útjára induló Heti megidéző rovatban egy-egy új vagy éppen régi kedvencemet tervezem megosztani egy gyönyörűséges kép kíséretében. 
 
„Don't you just love January?” (…)
„New year, new month, new slate to start over on.”

[Katie McGarry: Pushing the Limits ~ 8. oldal]

(A kép forrása: http://turbotwister.ru/blog/forums/tr3slikes/)

2013. január 2., szerda

Viszlát 2012, helló 2013!

Szinte hihetetlen, de kis netkuckóm immár betöltötte a harmadik évét. 2010 januárja óta bitorlom a net ezen kis szegletét. Ami egy új évi próbának indult, szeretett, néha nehéz pillanatokat szerző, néha arcra mosolyt varázsoló, állandó részemmé vált, és ha le kellene mondanom róla, biztosan nem bírnám túl sokáig. 
Köszönet mindazoknak, akik az elmúlt években ide kattintok, s remélem, hamarosan ismét vendégeim lesznek!

Évfordulók alkalmával sokan számvetést készítenek. Nos, én nem fogok :), hiszen:
“The past is dead. Tomorrow will become whatever decision you make it." (Acheron)
Ellenben íme pár ötletem, amelyeket szeretnék megvalósítani az új esztendőben:
  • Sajnos, Szinna, kedves vendégbloggerem, nehéz hónapokat él, ezért a nagy csend tőle. Remélem, hamarosan ismét kisüt felette a nap, és újra itt lesz velünk! Ám, hogy addig se maradjunk friss gondolatok nélkül, reményeim szerint újabb hölgye(ke)t fogok meginvitálni, hogy alkalmasint ossza('k) meg velünk, mit gondolt(ak) egy-egy olvasmány(uk)ról. Bízzom benne, sok érdekes könyvet fogunk így megismerni!
  • Imádom az idézeteket. Szívesen csempészek az értékelésekbe is pár sort az éppen elfogyasztott regényekből, de gyakorta sokkal több szösszenetet jegyzetelek ki, mint amit ily' módon meg tudok osztani. Ezért is találtam ki múlt évben az idézetek aloldalt. Szégyenletes módon el vagyok vele maradva. :S Nagyon szeretném naprakész állapotba hozni, és folyamatosan vezetni.
  • S továbbra is az idézet mániánál tartva: Állandó rovatként beköltözik hozzám a Heti megidéző. Lesz, hogy régi kedvencről törlöm le az idő porát, s lesz amikor az aktuális kiszemeltből ragadok ki pár sort. S mivel az utóbbi időben olyan oldalakon, mint a pinterest, tumblr, piccys, weheartit igen sok időt töltöttem, biztosan hozok képeket is a szép gondolatok mellé.
  • Kiforratlan rovatötlet még csupán, de a fenn nevezett oldalak böngészése közben olyan fotók, rajzok keverednek elém, amelyekre tekintve az agyam azonnal előhív egy-egy regényt, főhőst, hősnőt, szerelmet. Ti nem szoktatok így lenni? Időről időre szívesen mutatnék néhány ilyet. Talán apró nyereményekkel inspirált játék formájában? Meglátjuk!
  • Második nagy lélegzet vételű tervem az új esztendőre, hogy rendet csapok a könyvsorozatok között. A blog főlapjáról aloldalra fognak mindannyian költözni, remélhetőleg alaposan felturbózva, szerzői név szerint abc-be rendezett szép listákban.
  • S ha már rendrakás! Erős polírozásra szorulnak az infó allapok is, ám ez sem két pillanat. Apránként tervezem gatyába rázni őket, és igyekezni fogok, hogy friss tájékoztatás is felkerüljön mindahányra. Talán idővel újabb író is színesítheti majd a palettát. Ismét csak az idő fog dönteni. Amit viszont bizton ígérhetek, hogy továbbra is oda fogok figyelni, ha valamely kedvencünk több dolgot is elkotyog egy-egy dedikálás vagy interjú alkalmával. Azokról az eddig megszokott módon, önálló bejegyzés garantált.
  • Bejegyzések... néha szörnyen nehezen boldogulok velük. Van, hogy attól tartok, önmagam unos-untalan ismételgetésébe süppedek, s azt nagyon nem szeretném. Szóval harcolok, és rágódok.
    Biztosan maradnak a normál hosszúságú beszámolók is, ijedelemre semmi ok, de egyre inkább kacérkodok a gondolattal, hogy rendhagyó postokkal színesítsem a blogot. Hogy mire gondolok?
    Van, amikor szerintem 10 idézet 10 oldalnál többet képes elmesélni. Mi lenne, ha pár szó mellett őket hagynám érvényesülni?
    Vagy pl engem elképesztően szokott szórakoztatni, ha pillanatfelvétel szerűen olvashatom, a regény egyes részeiről kinek milyen mondat szaladt át a buksiján. S ha már egyszer rászoktam a jegyzetelésre, miért ne?
    Nem egyszer megesik velem, hogy úgy érzem, olyan mintha több regényt gyúrtak volna össze valami újjá. Esetleg adjak ennek hangot?
    Ha egy sorozat több részét bekebelezem egymás után, biztosan mindről tudok és akarok sokat elárulni? Van, hogy egyben nézni a helyesebb, nem?
  • Idén harmadik alkalommal is belevágok a Várólista csökkentésbe. Hátha majd most sikerül teljesítenem!
  • Igyekszem ismét feltornázni az olvasott könyvek számát. A cél 80 kötet.
  • Viszont megpróbálom leszorítani a költekező beszerzések számát. Önmagam sokkolására pontos kimutatást szándékozom vezetni minden apró bűnözésemről.

 
back to top