2013. szeptember 2., hétfő

Őszi pénznyelő kis gyönyörűségek

Mintha csak a naptár nem lenne elég, a csípősen hűvösbe fordult reggeli levegő is harsányan tudatta mindannyiunkkal, beköszöntött az ősz. S ez egy lelkes könyvmolynak nem mást jelent, mint hogy ideje felkészülni a legújabb megjelenés dömpingre, és egyúttal a néha Sophie választását megszégyenítő dilemmákra is, hiszen malacperselyünk totális kifosztása után sem valószínű, hogy mindent megkaphatunk, amire gusztusunk támad.
A következő körkép messze nem teljes, inkább csak egy kissé elfogult kínálótál mindazokból a regényekből válogatva, amelyek megjelenése az elkövetkező hónapokban várható:

A Merry Gentry sorozattal októberben sikerül beérnie az Agavénak a külföldi kiadást, hiszen immár a nyolcadik - Isteni vétkek - részt készülnek kiadni.

Az Alexandra felől mindig csak akkor lehetünk biztosak, amikor feltűnnek az új könyvek a kínálatukban, addig csak a találgatás marad, hogy a korábbi ígéreteknek megfelelően kapunk-e újabb Chloe Neill (Chicagoland 3.), Christina Dodd (A sötétség örökösei 4.) vagy épp Kinley MacGregor (A harcos) könyveket.

Az Atheneaum tervezetében az új Rowlingként emlegetett Samantha Shannon első regénye mellett helyett kapott új szerzőként Darynda Jones is. Ám engem náluk a folytatások érdekelnek jobban. Nem olyan régen olvastam J. Kenner: Forró rabság című sorozat indítóját, és én bizony kíváncsi lennék a folytatásra, az Édes rabságra is (No meg a záró részre, de az majd csak 2014-ben érkezik Örök rabság címmel.), de még annál is jobban érdekel Amanda Stevenstől az Örök kísértés után következő A birodalom című felvonás, amelyben a temető restaurátor Amelia újabb nem mindennapi megbízást kap majd. Amit szörnyen sajnálok, hogy friss Rachel Gibson könyvről semmit nem hallani.

Új kiadóként mutatkozott be idén a Conntect2Connect Cora Carmack: Szakítópróba című regényével. A novemberre jelzett Színjátékban új főszereplő páros egymásra találását izgulhatjuk majd végig ismét csak Lukács Andrea fordításában.

A Cor Leonis körül rémisztően nagy a csend, így ki tudja, idén lesz-e valami Maya Banks KGI sorozatának, illetve Karen Marie Moning Highlander szériájának bemutatkozásából.

Az Egmont szintén elég csöndes volt az utóbbi időben, de reméljük, az őszi falevél hullással kapunk tőlük is néhány friss kiadványt. Tagadhatatlanul Tiffany Reisz: A herceg kötetéért esz a fene a legjobban, de nagyon szívesen olvasnék friss Nalini Singh: Egy világ, két faj történetet is, s azt rebesgetik, erre azért reális esély van.

Az Európa egy újabb Jayne Ann Krentz folytatást tartogat a romantika kedvelőknek. A harmadik Holdfénypart kötet szeptember vége felé Nyár Holdfényparton címmel fog érkezni.

A Gabo ugyan nyáron sem állt meg, de őszre is tartogat néhány kiadványt. Julia Quinn Splendid trilógiájából az első - Csudajó - már a boltokban, de még hátra van a Ma éjjel táncolnék és a Lent délen, édes…, valamint a már beharangozott Lauren Graham regény, a Someday, Someday, Maybe.

A General Presstől a már megszeretett íróktól októberben számíthatunk Catherine Anderson: Szerencsepénzére, novemberben pedig Elizabeth Hoyt: Csillapíthatatlan vágyára. Sőt, új szerzőt is megismerhetünk majd, a skót történelmi románccal, A harcos című történettel, bemutatkozó Monica McCarty-t.

A Harlequinnél szeptember 11-én már a negyedik történet érkezik Susan Mallery tollából. A Koktél és cseresznye lapjain, amely a Buchanan kvartett záró kötete, Dani Buchanan és Alex Canfield fog egymásba gabalyodni.
 
S ha már korábban szóba kerültek a skótok! Október 4-én újabb Mackenzie fivér találja meg a szerelmet Jennifer Ashley: Hart hitvese című könyvében, amely a Kossuth Kiadó gondozásában fog napvilágot látni.

A másik idei újonc kiadó, a Lilith könyvek, szeptemberben egy újabb erotikus regénnyel jelentkezik. A Felpörgetve egy trilógia induló része lesz. A Gyönyörű rohadék szerzőpárosától pedig novemberben vehetünk kézbe újabb regényt; a Gyönyörű idegenben újabb vadító brit playboy csavarja majd el a fejeket.

A Pioneer végre újabb Julie James kötettel jelentkezik! Igaz, hogy a Gyakorlat teszi a mesterkedőt különálló regény, nem pedig A hamis partnerrel induló FBI/US Attorney sorozat folytatása, de ismerve a szerzőnő nagyszerű stílusát, nem fogunk csalódni.

S van három kiadó, akik minden könyvmániás anyagi romlását tűzték ki céljuknak. A Könyvmoly, Maxim és Ulpius előkészületben részlege és hírei annyi jó könyvet tartalmaznak, hogy szinte képtelenség közülük választani, főként a legújabb őrület, a new adult rajongóinak. Én eddig ezeket a drágaságokat jegyeztem fel magamnak:

Sikerült egy hipotetikus futball csapatra való könyvet összeválogatnom a Könyvmolyos híresztelések alapján, ám egyelőre sokakhoz hasonlóan én is sűrűn ellenőrzöm a kiadó honlapját és facebook oldalát a pontos megjelenési dátumokat figyelve.

Jus Accardo: Touch - Érintés
Totálisan a moly-hatás folyománya, mert egy kicsit Obszidiános hangulat kerített hatalmába az értékelések és idézetek olvasása közben.
Gail Carriger: Blameless
Mind a Lélektelent, mind a Változatlant élvezettel olvastam, így nem is lehet kérdéses, hogy kíváncsi vagyok Alexia és reményeim szerint Conall újabb történetére.
Kelly Creagh: Nevermore – Soha már
Edgar Allan Poe neve és a gótikusnak tűnő hangulat felkeltették a figyelmemet.
Simone Elkeles: Chain Reaction
Belső hörcsögöm eledele 1., avagy imádtam angolul, így a fordításnak is polcon a helye.
Kevin Hearne: Hounded - Üldöztetve
Hogy a nulla romantikus szál ellenére miért érdekel? Szinte halhatatlan kelta druidáról szóló sokak által dicsért sok lényes urban fantasy. Hát ezért.
Colleen Hoover: Hopeless
Több külföldi blog is melegen ajánlotta, majd elolvastam az írónő honlapján közreadott Best first kiss szösszenetet, és végem is lett... kell!
Tamara Ireland Stone: Time Between Us
Egy szó: időutazós.
Jennifer L. Armentrout: Onyx
A sorozat első része, az Obszidián annyira tetszett, hogy rohantam beszerezni a többit angolul, és még aznap elolvastam az eltűnt fivérről szóló előnovellát, így nem is lehet kérdéses, hogy akarom a második részt is.
Katie McGarry: Pushing the Limits
Belső hörcsögöm eledele 2., avagy szerettem angolul, így a fordításnak is polcon a helye.
Sarah MacLean: Nine Rules to Break When Romancing a Rake
Humoros történelmi románc? Jöhet!
Jessica Park: Flat-Out Love
Többek között Szinna is dicsérte, így szívesen olvasnám.

Maximtól rögtön két kívánság listám is van, egy amihez már befutottak a magyar borítók (ezek októberi dátumokkal szerepelnek az online könyvesboltok előjegyezhető kínálatában) és egy, amelyek címei a nyári játékokban szerepeltek, tehát előbb-utóbb számíthatunk megjelenésükre, csak épp még dátumot nem tudunk hozzájuk.
Jennifer E. Smith: Milyen is a boldogság?
Egy szerencsés véletlen, egy rossz címre küldött email nyomán szárba szökkenő kapcsolat története.
Abbi Glines: Ha az enyém lennél
A szerelmi háromszög miatt kicsit aggódok, de a rossz hírű fekete bárányok a gyengéim.
Cynthia Hand: Angyalvágy
Az előző két rész olvasta után (1. & 2.) most már aztán igazán kíváncsi vagyok, hiába drukkoltam-e Tuckerért.
Jamie McGuire: Veszedelmes sorscsapás
Vannak regények, amelyek egész egyszerűen beszippantanak, és már csak arra ocsúdsz fel, hogy hopp, a végére értél. A Gyönyörű sorcsapással nálam ez volt a helyzet. S ha Abby szemszögéből tetszett a történet, akkor el lehet képzelni, mennyire várom, hogy Travis gondolataiba is belelássak.
Rebecca Donovan: Elakadó lélegzet
Bár a családon belüli erőszak nehéz témának ígérkezik, képtelen lennék kihagyni, olyan sok jót hallottam már a történetről.
Robin LaFevers: Gyilkos kegyelem
A Halál Istenének szolgálója, akinek nem akaródzik beteljesítenie feladatát? Érdekesen hangzik!

Tartalék listás pedig Abbi Glines két további regénye, a Breathe és Existence, valamint Jamie McGuire: Providence-e, amelyek szintén biztos beszerzésnek tűnnek, ha sorra kerülnek a kiadónál.

Az Ulpius kemény dió, mert náluk minden képlékeny és kiszámíthatatlan. Honlapjuk előkészületben menüje alatt rengeteg regény lapul, de nem tudhatjuk, melyik mikor érkezik, ha érkezik-e idén egyáltalán.
Nálam természetesen automatikus vétel lesz, ha érkezik, a következő J.R. Ward regény, mint ahogyan a kissé furcsának hangzó címet kapott Lisa Kleypas: Légy a feleségem reggelre is. Szintén nem fogom kihagyni az újabb Monica Murphy és J. Lynn kötetet, valamint Jaci Burton hazai bemutatkozását sem. Ám a többi? Tetszenek a fülszövegek, némelyiknek a borítója is megfogott, de valószínűleg előbb valamelyik könyvesboltban beleolvasok a fordítás minősége miatt, s valószínű vadászok majd valami jó kis akciót is hozzájuk, mert össze sem merem számolni, mekkora vagyont tudnék elherdálni ezekre:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Mondd el Te is a véleményed!

 
back to top