2013. március 7., csütörtök

Vendégblog - Szinna olvasmányai (43) - Aleksandr Voinov: Skybound

Aleksandr Voinov – Skybound

Különös utazást tettem az irodalom általam eddig felfedezetlen, sötét bugyrába. Minden Angival kezdődött, aki a Cut & Run sorozatról olyan lelkesen írt, hogy nem tudtam ellenállni, nekiálltam, és messze jobbnak találtam ezt a fiú-fiúval történetet mint az éppen akkoriban kezembe került ya irodalmat. Aztán meglóbált még egy művet az orrom előtt hasonló témában Aleksandr Voinov és Marquesate közös művét a Special Forces című sorozatot, és ekkor végleg elvesztem. A sorozat első kötete, a Soldiers nem elég, hogy porrá alázott minden addig olvasott romantikust, de ráadásul néhány napi ténfergés után (ami a könyv okozta sokk kiheveréséhez kellett) Voinov függővé tett. Elképesztő íróra találtam Aleksandr Voinov személyében, aki túlvitt minden általam elképzelhetőnek vélt határon és kifordított kényelmes kis világomból. Írásai a sötét és megrázó, a hősies és kegyetlen, vagy könnyed kategóriáig szinte mindent átfognak. Alkot sci-fit, fantasyt, történelmit, jelenkorit, háborúst, egyetlen konstans van a műveiben az m/m vonal. Ez a most ajánlott kis 44 oldalas novella a könnyedebb kategóriába tartozik, nem fog sarokba szorítani, mint néhány más Voinov könyvvel előfordulhat, inkább elvarázsol költői szépségével.

1945, a Náci Németország térden, a szövetséges erők Berlint bombázzák, de Berlin mellett egy légibázis még áll. A harcnak messze nincs még vége a fiatal szerelő, Felix számára, aki a légiszázad gépeit javítja. Felix különösen sokszor felejti a szemét a kiváló vadászpilótán Baldur Vogton, akit tisztel, és akibe talán szerelmes. De a háború végén és a Náci Németország haláltusája közben nincs helye a szerelemnek, vagy mégis? Micsoda helyszín, és környezet egy „költői szépségű” íráshoz, nem? :) És Mr. Voinov megoldja, hogy a vesztésre álló háború borzalmában két ember egymásra találjon, anélkül, hogy minket belemerítene ezekbe a szörnyűségekbe.
A történetet végig Felix szemszögéből látjuk. Aggódását azért a férfiért, akinek a gépét ő tartja rendben, aki rangban jóval felette áll. Akivel soha nem váltott egy szót sem. Akiről kiderül, hogy tudja Félix nevét. Aki bizony észrevette a szerelő arcát az „olaj alatt”. Akit Felix kihúz a sérült gépből. Néhány mondattal próbálom megmutatni a novella hangulatát, bár az a helyzet, hogy kiírhatnám az összes mondatot… mind gyönyörű.
„Nobody else exists to me when he lands. Everything stops existing when he takes off, as if he takes it all with him when he goes up there, to places I’ll never see again.”
„Senki más nem létezik számomra, amikor leszáll. Minden megszűnik létezni amikor felszáll, mintha magával vinné amikor elindul fel, azokra a helyekre, amit én sosem fogok újra látni.”
„Something pulls me towards him, irrespective of the impossibility of it all. I hope that he doesn't notice just as much as I hope that he's pulled too.”
„Valami vonz hozzá, a teljes képtelenség ellenére. Éppen annyira reménykedem, hogy nem veszi észre, mint amennyire remélem, hogy őt is húzza valami felém.”
“I sit, smoking, my head against the cool comfort of the fighter plane's wheel, its wing shielding but never embracing me. I'm a cold nestling tonight.”
„Ülök, dohányzom. Fejemet a vadászgép futóművének hideg kényelmébe hajtom. A szárnyai menedéket nyújtanak, de sosem ölelnek át. Fázós egy fióka vagyok ma éjjel.”
„I can’t exactly run after him, so I tighten my fingers around the bullet. It felt like I owned it when I pulled it from his seat, like that one polished stone amidst a million on a beach that catches your attention and feels like it’s meant for you alone.”
„Nem szaladhatok utána, így összeszorítom az ujjaim közt a lövedéket. A magaménak éreztem attól a pillanattól, hogy kihúztam az üléséből, mint azt az egy lecsiszolódott kavicsot a parton lévő millió közül, ami felkelti a figyelmed, és úgy érzed, ez csakis neked lett szánva.”
Sokan talán filingesnek hívjátok az ilyen könyveket, én azt szoktam mondani, hogy a szavakkal, mondatokkal megtörténik a varázslat és érzések, hangulatok jönnek létre. Az egész novellát áthatja valami nagyon finom szomorúság, ami miatt egészen meglepődtem, hogy jó a történet vége. Felix gondolatai, érzései nagyon simán teremtenek meg egy világot. Többek között ezt szeretem Voinov műveiben, hogy a szereplők szemén át szemlélve a világot, mindenfajta részletes leírások nélkül zökkenőmentesen a korba helyez bennünket, legyen az egy német légibázis 1945-ben, egy sátor a Szentföldön 1187-ben, vagy egy űrkikötő az Incursionban. Német származású író lévén, hasonló alapjai vannak, mint nekünk. Nem téved számunkra nyilvánvaló tényekben, Karl Mayt idéz, vagy tisztában van vele, hogy egy orosz km-ben gondolkodik a távolságokról, nem mérföldben, s ezzel máris értjük egymást.

Végül egy kis adalék:
Aleksandr Voinov nem tervezi a novella folytatását. Elképzelése szerint a főhősök szépen élnek, Baldur talán pilóta lett a Lufthansanál, Felix újra megpróbálja letenni a pilóta vizsgát… Az újjáépülő Németországban jut elég munka mindenkinek.
Mr. Voinov, mindig nagyon tudatosan választja meg a hősei nevét, magyarázata szerint Felix elég régi római név ahhoz, hogy akár pogány legyen, de ugyan akkor a kereszténységben is közkedvelt volt, így szinte időtlen. Baldur az északi mitológiában a fény és a szépség istene, akinek a sorsa a halál, míg a főhős családneve a Vogt, lefordítva nemes védelmezőt jelent, aki az életét adja másokért. Mi lehetne jobb név egy vadászpilótának? :)

Sorozat: -
Műfaj: M/M
Riptide Publishing, 2012. augusztus

goodreads book depository

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Mondd el Te is a véleményed!

 
back to top