2012. március 31., szombat

J.R. Ward - Lover Reborn


Fülszöveg
Kedvenc idézeteim

Sorozat: Fekete Tőr Testvériség 10.
Kiadó: NAL Hardcover
Megjelenés: 2012. március
Formátum: 592 oldal, ebook

Értékelésem:
2012/12.

moly goodreads amazon book depository

Mindenek előtt szögezzük le, szerettem a könyvet. 
Állítom ezt még úgy is, hogy volt amikor szívem szerint a földhöz csaptam volna - node az e-olvasó kissé drága az ilyen kirohanásokhoz -, akadt amikor mérgesen sóhajtottam, hogy kölykök ezek, vagy felnőtt, megállapodott emberek, izé vámpírok, s azt sem tagadom, volt amikor egyenesen azt morogtam magam elé, ez nem normális, komolyan mondom hülye az isten, vagyis Őrző adta szerencsétlen, és akkor még nem említettem, micsoda fogcsikorgatásra ragadtattam magam, ahány alkalommal azt hittem, na most végre közelednek azok egymás felé, akiknek már úgy érzem, a végtelenség óta drukkolok, de persze még sem. De tényleg szerettem! Mert néhányszor rendesen párásodott a szemem; mert nem egyszer volt, hogy jót nevettem - köszönhetően leginkább Lassiter és Rhage beszólásainak -; mert ha számítottam is bizonyos fordulatokra, mégis csak sokkolt némely dolog; ... és mert ők ők, mert mindig lesz hely nekik a szívemben, és akár mennyire is mind jobban azt érzem, az írónő ügyesen húzza sikersorozatát, nem egyszer citerázva a rajongók idegein, valahogy mégis olyan, mintha jó barátok közé érkeznék egy olyan évenkénti látogatásra, amelyet ki nem hagynék.

S pont ezért képtelenségnek érzem, hogy úgy írjak bármit is, hogy az ne legyen valamilyen mértékben spoiler veszélyes, mindenki magára vessen, ha tovább olvas, és ezzel lelő magának pár információt!!! 

Kedvenc jelenetet nehezen tudok választani, mert több is akadt. Egyik-másik a hangulata miatt, de vannak amelyek számomra a szereplők miatt emelkednek ki a történetből. 
Mulatságosak közül tagadhatatlanul Rhage 'Ha ez a srác ártatlan, akkor én vagyok a húsvéti nyuszi.' beszólása után kibontakozó rövid viccelődés viszi nálam a pálmát. Talán nem annyira meglepő, hisz odavagyok a pasiért. Viszont ezt Lassiter és Thor filmmaraton fejezete (37.) szorosan követi a képzeletbeli ranglistán. Mert valljuk be, nem mindennapi elképzelni, hogy két szexi férfi a Harry és Sally, A simlis és a szende, a Félévente randevú és A herceg menyasszonya segítségével készülnek leckét venni romantikából. Vajon miért is nem meglepő, hogy végül a Die Hardnál kötnek ki? :)
A torokba gombócot növesztő, szemekbe könnyeket csaló részek közül kettőt látnék el kedvenc címkével. Először akkor párásodott a szemem, amikor a 7. fejezetben Wellsie ágyra kiterített esküvői ruhája mellett feküdt Thor a sötétben, emlékezve felére.
“God, I miss you,” he said in a voice that cracked. “Every night. Every day…”
Annyi magányosság áradt a sorokból, hogy teljesen átérezhető volt az a végtelen veszteség, a kitölthetetlennek tűnő üresség. Ám a legnehezebben akkor gyűrtem le a könnyeket, amikor a regény végén Thor készült Wellsie hamvainak búcsúztatására. Ahogyan egymás után érkeztek a Testvérek, mind hozva valami apróságot annak bizonyítékaként, hogy ott vannak mellette, vele szenvednek. Z pl Nalla vérvörös kézlenyomatát adta. És a szertartás! Szívfacsaróan jól lett megírva. 
Nem annyira szeretem részekből is jutott. Néha úgy tűnt, a vámpírok muszklik terén igen áldottak, ám az agyukra nem fordított akkora figyelmet alkotójuk. Értetlenkedések és szenvelgések tették próbára a türelmemet.
Néha nagyon szívesen megráztam volna Sen'kit, hogy ne legyen már olyan beletörődő, habár a történet végére szépen kikerekedett a miért és hogyan vele kapcsolatban, így ezt meg tudom bocsátani. Pláne, hogy be kell vallanom, még mindezzel együtt is szimpatikusabbnak találtam, mint Cormiát anno. Ráadásul Tohr is volt, hogy olyan áááá volt, amitől a falra tudtam volna mászni. Szóval a főszereplő páros így volt pont egálban, azt hiszem. Két lüke egy pár alapon.
Akikre fölöttébb haragos vagyok, az John és Xhex. Sokáig drukkoltam értük és imádtam a könyvüket. Erre most nekiállnak lelkizni. De még nem is ez borított ki a legjobban. Oké, elfogadom, hogy nehéz lehet a vámpírok védelmező ösztönét összeegyeztetni egy erős, nagyon is önálló nő személyiségével. De könyörgöm, az a megoldás, hogy az első problémánál elköltözök? Ja, és mindezek után még hónapokig úgy viselkednek, mint a nyulak. Apám! Itt nagyon ki voltam rájuk bukva. Az, hogy bő fél év után végre képesek egyről a kettőre előrelépni, nem vigasztalt meg igazán, még durcázok rájuk egy ideig szerintem.
Ahogyan magára Wardra is. Olybá tűnik, vele kapcsolatban már jó ideje a szeretve felháborodott érzelmi keverékben dagonyázok. Az ok pedig Qhuinn és Blay párosa, természetesen. A béketűrésem határait feszegeti folyamatosan ezzel a két jómadárral. Hol egyik fülig szerelmes, a másik húzódozik; hol a másik epedezése töri darabra lelkes szivemet... most pedig, amikor végre kimondásra kerül a bűvös I love you mondat... félreértődik... egy más alkalommal is ott lebeg kettejük között... de semmi. Ez már kínzás! *és most legszívesebben gyerekesen toporzékolnék is ehhez a mondathoz*
A fő szál, Thor és Sen'ki (Autumn) története, érzelmeik alakulása szerintem nagyon szépen megkomponált. Ahogyan Lassiter (ki ne hagyjam, mennyire kedvelem azt a kutyaütőt) útmutatása is mondja, kapcsolatuk főbb állomásai "Blood, sweat and tears." Bár többször visszaköszönt az angyal jótanácsa, apró meglepetés, ahogyan végül is értelmezni kellett a szavakat. A tavasz még a zárkózottság és düh, a nyár a vérivás, az ősz a szex, a tél a könnyek időszaka volt.  Ez a lassabb haladás tetszett abban az értelemben, hogy elfogadhatóbbá tette az új szerelem születését. (no persze közben nem éreztem oly' fene nagy türelmet) 
S ez a születés bizony igen keserves volt. Thor nagyon hosszú ideig hurcolta magában az iszonyatos fájdalmat, képtelen volt elengedni szeretett felét, aki emiatt a Köztesben ragadt, amely vigasztalan egy hely, olyan akár a személyre szabott purgatórium, ahol ha túl soká időz a lélek, örökké az Árnyékon kívül ragad. Lassiter nagyon is tudja, milyen ez, így igyekszik Thor lelkére beszélni, aki végül csupán emiatt vesz erőt magán, és próbál változni. Őszintén? Totálisan kihasználja Sen'kit. Jó, néha kitör belőle az úriember, sőt a romantikus is (nagyon tetszett a névadás meghitt pillanata), de párszor minősíthetetlenül bánik szegény nővel, akinek földi életét a korábbi kötetben megismerhettük. A nemes családba született Rosalhyndát egy manipulátor elrabolta, ahogyan ártatlanságát is, kihasználta első termékeny időszakát, amelyből Xhex született, végül a megtört nő önkezével - és Thor tőrével - véget vetett az életének. Majd évszázadok múltán már sötét csuklya mögé bújva a kiválasztottak szolgálójaként láttuk viszont, hogy aztán Payne-t követve ismét betoppanjon Tohr életébe. Alaposan izgatott, hogyan maradt életben, így különösen tetszett az a csavar, amivel az írónő feloldotta ezt a rejtélyt. 
And love … love was worth dying for. 
Worth living for, too.  
Hogy kettejük szerelmét hitelesnek találtam-e? Hmm, nehéz kérdés. El kell fogadni, hogy nem ifjoncok, hanem sokat megélt karakterek, akik múltjuk súlyaival érkeztek egy olyan kapcsolatba, amelynek a magjai talán nem a tökéletes földben vertek gyökeret, de miután szárba szökkent hiszem, hogy gondos ápolással a viharoknak ellen álló, csodás fává (almafává, hiszen olyan fontos helyszín ;) ) terebélyesedik. Szenvedélyben biztosan nem lesz hiány...mert hűűű, nem gondoltam volna, hogy ennyi erotikus jelenetet fog nekik adni Ward. Nem számítottam ennyire határokat nem ismerő szenvedélyre. (ezek után viszont igen csak kíváncsi vagyok, a sokat halogatott - grrr! - de bejelentett Qhuinn & Blay kötet is mer-e ilyen nyílt lenni) Azért a jelölő illat hiányzott picit.
Johnékat már említettem, az ő történetük igen erős szál volt a történetben, mint ahogyan jókora részt követelt magának Xcor és bandája, valamint Layla is. S ez utóbbiak szépen össze is moshatóak. Meglepő, igaz? Legalább is nekem felszaladt párszor a szemöldököm. 
Az alantosak vonal kezdet nagyon kifulladni, kellettek új rosszfiúk, így kerültek Xcorék a képbe. Meggyötörtek nem vitás, s az ilyen férfiak közel állnak hozzám. Throe pl majdnem meg is lágyította a szívemet... lelki szemeim előtt már-már összeboronálva láttam Laylával. Erre a hölgy el kezd önállóskodni! És nem elég, hogy a hatalommániás bandavezér tetszik meg neki... á nem. (Persze, mert ezt még izgalmasnak is tartottam volna a nagyon őrült, nagyon gonosz és egészen ártatlan ellentéte miatt :P ) Még azzal is borzolta a kedélyemet, hogy képes rá is pont most ráköszönteni a termékenységi időszak. Értem én, hogy Qhuinn egykori látomásának be kell teljesednie, de ezt a fordulatot nagyon nehezen emésztem. :/
Assailt nem tudom hová tenni. Egy arisztokrata, aki droggal kezd üzletelni. Nem értem, miért mondta anno Ward, hogy Z után ő az egyik kedvence. Számomra egyelőre cserepados szereplő maradt, még úgy is, hogy nála került sor a király elleni merényletre, és hogy büszkén kivonul az elit és Xcor titkos, hatalom átvételt célzó megbeszéléséről, ezzel ellenséggé válva. Talán majd a későbbiekben mutatja meg igazán magát. 

Ám mint mondtam, összességében szerettem, jól szórakoztam, még ha nem is ez lesz a kedvencem a sorozatból. Izgalmas volt, hogy ismét több akció volt a történetben. A lapok izzottak jó párszor, arra sem lehet panasz. Örültem, hogy ezúttal jobb volt az egyensúly a fő és mellék szállak tekintetében. Mégis, az igazán átütő imádat ezúttal elmaradt részemről. 
Azt a fiúknak tartogatom :D Remélem meg fogják érdemelni! Mert hurrá, hurrá, hurráááá!!!!


2012. március 13., kedd

Julianna Baggott - Pure - Tiszták

Fülszöveg
Kedvenc idézeteim

Sorozat: Pure 1.
Kiadó: Egmont Dark
Megjelenés: 2012. február
Formátum: 568 oldal, puhakötés
Értékelésem:
2012/11.

moly goodreads

Mostanában mind gyakrabban üti fel fejét bennem a kicsit csapongó, de tagadhatatlanul jó adag kísérletező kedvvel megáldott felfedezni vágyás hóbortja. Talán változnak az olvasási szokásaim, vagy csupán jól esik néha egy kis változatosság. Akár hogyan is, Julianna Baggott regénye alaposan felkeltette a kíváncsiságomat.
Képzeljük el, hogy a technika, a tudomány forradalmi áttöréseket ér el, ám a rohamléptekkel fejlődő világban újabb és újabb halálos kórok is megjelennek. Képzeljük el, hogy az egyház isteni büntetésről szóló tanai mind hangosabban zengenek, s az emberek egyre nyitottabbá válnak egy tisztító világégés utáni megváltás eszméje iránt. Vannak, akik hisznek, vannak, akik más utat járnának. De egy gépezet beindult...
A Földet óriási robbanások rázták meg. Halál, torzulás, fájdalom és szenvedés maradt a hamu alatt. De voltak, akik mindent tudtak előre, akik készültek. Ők a Tiszták, a Kupola lakói, akik továbbfejlesztett fajként uralkodni kívánnak az elkorcsosult tömegeken. Ám egy kíváncsi fiú édesanyja iránti vágyakozása, egy előre gondosan megkomponált rejtvény akár romba is döntheti ezt a jövőt... vagy csupán ez is mind a mesteri terv része lenne?
A borító megbabonázott. A fülszöveg megfogott. A könyvtrailer pedig megerősítette, hogy ez valami olyan, amibe nekem bele kell kóstolnom. Így belevágtam ebbe a postapokaliptikus ya regénynek tűnő (de valójában attól komolyabb) testes kis jószágba, majd az előszó, és az első fejezet után elrejtettem... messzire.
Picit ijedt, és nagyon döbbent voltam. Nem számítottam arra, hogy ennyire sokkolóan sötét lesz. Hogy olybá fog tűnni, mintha az emberiség hátborzongató múltbéli hibáira épülő, és esztelenségünkben akár bekövetkezhető jövőbéli világra nyíló ajtón lépnék be, amikor felcsapom a kötetet. Ekkor még nem tudtam semmit a szerzőről, vagy hogyan is készült a történet megalkotására. (A magamhoz hasonlóan felkészületleneknek ajánlom a könyv végén lévő Köszönetnyilvánítás, és A szerzőről oldalak áttanulmányozását.) Én csak azt éreztem, hogy a lapokon, a sorok között megbújva ott leselkednek a holokauszti szörnyűségek, a fegyverkezési láz minden fenyegetése, vagy épp a tudományos haladás rejtette veszélyek. Az egyszerű szavakból mintha áradt volna a nyers, kegyetlen borzalom. Csöppet sem voltam meggyőződve arról, hogy képes leszek elolvasni, pláne megszeretni a regényt.
De valami visszahúzott akkor, és azután is, mert bizony nem ez volt az egyetlen alkalom, hogy azt gondoltam, na ez aztán már tényleg sok nekem. Talán az a morbid kíváncsiság, amely képtelenné tesz minket, hogy balesetet látva elforduljunk, ahelyett hogy csak álljunk, és tátsuk a szánkat? De talán mindegy is.
Ami számít, hogy letaglózó, de feledhetetlen élmény volt. Az első száz oldal után már teljesen elkapott a történet. Komolyan izgultam a szereplőkért, néhol halálra váltan alig mertem lapozni, hogy na most mi lesz. Volt akit már temettem, volt akit meggyászoltam, volt akit puszta körömmel tudtam volna széttépni, volt akikért romantikus szívem drukkolt teljes vehemenciával. Mert jó. Számomra picit nehezebben emészthető, itt-ott apróbb gondolati bukfencet vető, néhol a bizarr groteszkségek leírásába túl részletesen belemenő, de furán lenyűgöző, csavarosan összetett, izgalmasan bonyolított történet, tele érzelmekkel, érzékletes leírásokkal, emlékezetes karakterekkel.
És a történet itt még nem ér véget, ez még csak a kaland kezdete, komoly kihívások várnak még a fiatalokra, mielőtt... egyáltalán, lehetséges majd valami boldog lezárás?


A könyvet hálásan köszönöm a kiadónak!

2012. március 12., hétfő

Gena Showalter - The Darkest Seduction

Fülszöveg
Kedvenc idézeteim

Sorozat: Az Alvilág Urai 9.
Kiadó: HQN Books
Megjelenés: 2012. február
Formátum: 504 oldal, paperback

Értékelésem:
2012/10.

moly goodreads amazon book depository google preview


Gena Showalter és démon szállta halhatatlanjai nálam biztos pontnak számítanak a pararománcok tengerében, mindig szívesen térek vissza hozzájuk. Talán nem minden része elsöprően fantasztikus, de a főszereplők igazán finom kis falatok. Alfa pasik, némileg megszelídített tomboló rosszasággal, akikben bajtársias, hűséges, és szeretni kész szív dobog az észveszejtően szexis, muszklis felszín alatt. Csábulni kész hölgyolvasók biztosan találnak kedvükre való srácot a kínálatban.
Nálam Gideon a favorit. Így az ő regénye, The Darkest Lie, óta képes vagyok egy kicsit nyugodtabban viselkedni a friss megjelenések környékén. Ami, azt kell mondanom, nagyon jót tesz az olvasás élménynek. Nincs olyan felfokozott elvárás bennem, jobban ki tudom élvezni a történéseket, és érdeklődve várom, adott helyzetekből a szerző mit hoz ki, melyik szereplőjét, milyen csavarral szembesíti. Így én, sok rajongóval ellentétben Paris könyvét nem kézremegős rajongói üzemmódban forgattam, hanem nyugodtan hátradőlve majszolgattam. És imádtam... majd' minden részletét.

Kezdjük a keserű pirulával! Egy dolog irritált, egy másikkal pedig nem nagyon tudok mit kezdeni.
Előbbi a 'baby'zés. Paris kis szívemnek, édesemnek becézte a sok ezer nőt, akivel az évszázadok alatt démona összehozta, feltehetően kiküszöbölve a nevek megjegyzésének problematikáját, így most szerelmét bébinek szólítja... e kedveskedést csakis őneki fenntartva. Na phff, rólam ettől még nem szakadna a bugyogó... El tudtam volna viselni nagyobb kreativitást, de a végére megszoktam annyira, hogy úgy döntöttem, egy kis homlokráncolással túllendülök rajta.
Ami viszont fejtörést okozott; s most sem igen tudom eldönteni, érdekes lehetőség, vagy 'ó, miért kell ilyet írni' kiakadást kiváltó valami lesz-e, az Galen alakja. Ő az a rossz fiú, akit nem akarok szeretni. Nem, és slussz. Itt viszont az írónő olyan oldalát mutatta meg, amitől az arra nyitottak akár el is lágyulhatnak. No nem kell félni, nem bújt ki a bőréből, és változott a jó csapat élharcosává, csak nem is tudom... Ő rossz, én meg tényleg utálom. Ne kezdjen itt nekem átalakulni lehetséges hősszerelmessé vagy megmentendő lélekké. Lehet, hogy megváltoztatható a véleményem, de egyelőre nagyon nem vagyok még rajta az afelé haladó vonaton. Egyelőre a peronon topogok a múltbéli dolgoktól súlyos csomagommal. Szóval Genának igazán nagyon nagyon meggyőzőnek kell lennie, ha engem erre rá akar venni.
De ezektől eltekintve csodás 500 oldalt hozott össze negyedik próbálkozásra Ms. Showalter. - Egyébként titeket nem érdekelne, milyenek lehettek a kukában kikötő korábbi változatok? Vagy csak én vagyok ennyire kíváncsi? - Tudott olyat alkotni, ahol bár érdekes, sokszor kíváncsiságot csigázó jeleneteket tölthetünk együtt olyan szereplőkkel, akik még várnak arra, hogy elmesélhessék saját sztorijukat, de nem veszítettük el a valódi fókuszt. A hangsúly teljesen a fő szerelmes páron volt. S ráadásul mindezt úgy, hogy közben az átívelő szál hozott izgalmakat, fordulatokat, lezárást, sőt máris átkötötte egy újabb több kötetet egybefűző szállal, miközben a hamarosan startoló angyalos spin off sorozathoz is ügyesen alapozott. Szinte garantálta, hogy azok, akik a Lordokat szeretik, tuti ott sorakozzanak a boltokban, amikor a havazó szárnyú Zacharel könyve, a Wicked Nights, a polcokra kerül június végén.
Azt hiszem, senki nem kételkedik abban, hogy a szereplőkről oldalakat lehetne értekezni. Kivel mi történt, kinek melyik beköpése fakasztott mosolyra, kinek a sorsának alakulását várom a legjobban... de félő, tele lenne spoilerrel. Igyekszem hát rövidre fogni:
  • Sienna: Aki azt meri mondani, hogy számított arra, hogy az egykori kissé félszeg Vadász csajban ekkor a potenciál, az egyszerűen hazudik. Nekem óriási meglepetést hozott a karaktere. S bár picit tamáskodok, fel tud-e nőni feladataihoz, bízom Lysanderben.
  • Paris: A szerető becézés kiötlésekor talán nem brillírozott Gena, viszont amikor azt találta ki, hogyan horgonyozhasson le a nyughatatlan Paráznaság egy nő mellett, helyén volt az esze. Dupla hurrá a megosztott sötétség elméletért.
  • Legion: Kisdémon korában nem nagyon tudtam, hogyan viszonyuljak hozzá. Az alkuja megdöbbentett. De azt, ami aztán történt vele, senki nem érdemli. Vérzik érte a szívem. De nagyon nem vagyok benne biztos, hogy akarom, hogy Galen legyen, aki gyógyír lesz a sebeire.
  • Kane: A pokol négy lovasának halálvágyó női tagja, és a megfáradt Katasztrófa... érdekesen hangzik. Bár már olvashatnánk!
  • Torin: Igen, igen, igen! Végre már egy kis előre lépés szerencsétlen szüzességbe taszított cukorfalat körül. Alig várom, az isteni kulcs valóban képes lesz-e segíteni a drágán.
  • William: Minden démonság tudója, mindenre megfelelő, titokzatosságba és sötétségbe burkolózó őrült egy fazon. Képtelenség nem imádni.
  • Zacharel: Akarom! Mármint a könyvét (is). Fagyos szárazsága cinikus lelket, és valami nagy titkot rejt. Remélem, valami fergeteges történetet kap, amiben mindenre fény derül, mert az utolsó két jelenete kicsapta nálam a biztosítékot, abszolut oldal furdalóan kíváncsi, jó értelemben.
S amikor ezek ketten összekeveredtek...
"“Dangerous as a lightning strike, as lethal as a pair of crisscrossing short swords,” William whispered, “You’re about to find out how your liver tastes, my friend.”
“I have tasted it already,” Zacharel said, his voice its usual monotone. The snowflakes began to fall in earnest, tiny at first, but growing in diameter. An arctic wind blustered around him. “It was a bit salty.”
How the hell was a guy supposed to respond to that?
Apparently William didn’t know, either, because he gaped at the angel. Then, “Maybe if you added a little pepper?”
O-kay. It was official. William had an answer for everything."
  • Hádész: Tripla hiper hurrá! Imádom magát a mitológiai alakot, ráadásul már több regényben találkoztam vele mint jófej rosszfiúval. Itt is ilyesmiben reménykedek.
  • Nagyon örültem Irish, Cameron és Winter feltűnésének, lelépésüknek már kevésbé. Azt hittem, nagyobb szerepük lesz ezeknek az új démon szállta halhatatlanoknak. Remélem, még visszatérnek!
  • Mint ahogy ajánlom, hogy a két új jövevényről, Ashlyn és Maddox démon ikreiről, Ever és Urban babáról is kapjunk majd rendszeres helyzetjelentést. Olyan kis különlegesek, hogy vétek lenne szem elől téveszteni a csöppségeket.
  • Violából viszont akár kevesebbet is el tudnék képzelni. Csöppnyit egomán kisistennő... és akkor még finoman fogalmaztam, hiszen Narcisszizmus démonának őrzője. Önkényesen fészket rakott a Lordoknál, hozva magával vérszívó tasmán ördög házikedvencét, és folyton folyvást csicsereg... természetesen szinte mindig önmagáról.
Varázslatosan fordulatos, izgalmas, szexis, humorral átitatott kaland, amit vétek kihagyni mindazoknak, akik kicsit is szeretik a sorozatot. Szerintem az egyik legjobban sikerült rész... persze Gideon története után, hiszen ő mindenkit elhomályosít. :))

2012. március 6., kedd

Vendégblogger - Szinna olvasmányai (34) - Alexis Morgan – Dark Protector

Alexis Morgan – Dark Protector (Sötét védelmező)
(Magyarul sajnos nem elérhető)
Paladin sorozat első kötete [S]. Paranormális romantikus [PR].

A sorozat részei:
1. Dark Protector * 2. Dark Defender
3. In Darkness Reborn * 4. Redeemed in Darkness
5. Darkness Unknown * 6. Defeat the Darkness
7. Bound by Darkness * 8. The Darkness Beyond
9. Darkness on Fire

Fülszöveg: Devlin Bane született paladin, egy ősi harcos rend tagja, akik véget nem érő háborút vívnak egy őrült ellenséggel. Sorsa, hogy az emberiség védelmében újra és újra meghaljon a csatában. Lelkiereje és bátorsága azonban nem védi meg attól, hogy lassan ő is olyan szörnyeteggé váljon, mint akik ellen harcol.
Dr. Laurel Young sok év tanulás után lett a paladinok orvosa. Fontos szabály, hogy ne kötődjön érzelmileg a pácienseihez, de minden alkalommal amikor a paladinok vezetőjét Devlin Blane-t kell újraélesztenie, mégis egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Ahogy a háború egyre elkeseredettebbé válik Lauren és Devlin kapcsolata is veszélybe kerül, mert az ellenség közelebb van, mint valaha is képzelték..
Huh, hol is kezdjem? Jó hír, hogy a sorozatnak jó néhány része megjelent már, így aki nekilát annak lesz bőven olvasnivalója. Aztán, nagyon fellelkesített ez a teljesen új ötleten alapuló izgalmas elképzelésből született világ, amit a sorozat könyveit olvasva egyre jobban megismerünk és megértünk.
A világunkat egy fura határvonal választja el egy másik galaxisban, vagy talán egy másik dimenzióban lévő idegen világtól, aminek a napja haldoklik. Ez a határvonal egy energiafal, ami a tektonikai törésvonalak mentén húzódik a föld alatt. A vulkáni tevékenység és a lemezmozgások azonban időről időre meggyengítik és a fal időnként össze is omlik. Mikor a fal összeomlik a másik világ lakói közül a fényre éhesek karddal a kezükben és őrülettel a szemükben, megpróbálnak átjutni a mi világunkba. Ez ellen küzdenek a sorozat hősei a paladinok. Különleges harcosok akiknek léte titok még a kormányok előtt is. Az őket irányító szervezet egyes tagjai korruptak, így nem csak külső, de belső ellenséggel is meg kell küzdeniük. A főhős Devlin Blane a paladinok vezetője. Okos, kemény férfi, aki csak a harcostársaiban bízik, főleg mivel legutóbbi halálát villanásnyi emlékei szerint nem az ellenség keze okozta. Amikor rájön, hogy Laurel iránti érdeklődése veszélybe sodorja a nőt, mindent megtesz, hogy megvédje.
A hősnő Dr. Laurel Young a paladinok egyik orvosa. Ő foltozza össze őket az összecsapások után, és elhivatottsága, igazi törődő személyisége miatt tiszteletnek örvend a harcosok között. A feladata azonban nem csak ennyiből áll. Neki kell eldöntenie, hogy a páciensei milyen közel vannak az őrülethez, és neki kell a fecskendőt a vénájukba nyomni, ha már nem megmenthetők. Ez a teher hatalmas súllyal nehezedik rá, mert hősként tekint ezekre a férfiakra, sokat a barátjának tart közülük. A főhősök közötti vonzalom régebbi keletű, de elég nehéz egy kapcsolatot arra alapozni, hogy az egyiküknek valószínűleg majd ki kell végeznie a másikat. Csak hogy a nő rájön, hogy az érzelmek lassítják az őrület kialakulását…
Aki szereti Sherrylin Kenyont és Nalini Singh-et, az ne hagyja ki Alexis Morgant se a sorból.
„A Laurennel folytatott beszélgetés nem úgy sikerült, ahogy tervezte. Persze miért is kellene ezen meglepődnie? A lánnyal kapcsolatban semmi sem volt kiszámítható. Az az ártatlan tekintet és édes mosoly csak leplezi a több tonnás makacsságot, és a saját elképzelései is megvannak, ami normális esetben tiszteletet váltana ki a férfiból, de most éppen átkozottul bosszantotta.
Arra viszont képtelenvolt rájönni, hogy hol rontotta el. Tegnap, amikor megtervezte a stratégiáját, az érvei, hogy miért nem találkozhatnak többé tökéletesen logikusnak látszottak. A kezdetektől tisztában voltak vele, hogy nincs közös jövőjük. Háromszor idősebb a lánynál, még ha nem is látszik rajta. Nem volt már igazán ember, és egyre kevésbé lesz az az idő múlásával. Aztán még ott van az a kis probléma, hogy valaki meg akarja ölni. Ha az ismeretlen bérgyilkos elszántabbá válik, bárki aki közel áll Devlinhez áldozattá válhat. Ezt a részletet persze nem szándékozott megosztani, helyette emlékeztette rá, hogy az ő élete veszélyes, és bármikor kifogyhat a szerencséből.
Odáig elment, hogy jobb embert érdemel, mint aki gyilkolásból él, bár már a puszta gondolat, hogy a lány mással osztja meg az életét vagy az ágyát, arra késztette, hogy megüssön valamit.
A lány nyugodtan hozzátette a saját érveit. Az, hogy munkán kívül találkoznak, megsérti a normális orvos – páciens kapcsolatot. A közöttük levő viszony negatívan befolyásolhatja a szakmai ítélőképességét. Emellett az állását kockáztatja, ha a régensnek – aki a katonai és kutatási részleg vezetője egyben – tudomására jut, hogy Devlinnel randevúzik. Minden esetre azt biztosan elintézné, hogy sose lássák egymást többet.
És bár nem mondta ki, a tekintete azt is elárulta mennyire aggasztja a lehetőség, hogy ő lesz az akinek végül meg kell ölnie a férfit.
Igen, minden tökéletesen logikus volt. Mindketten felnőttek, akik engedtek a csábításnak, és játszottak a tűzzel. De a lány maga is tudott néhány dolgot a stratégiáról és taktikáról. Mielőtt a férfi megtehette volna az egyetlen nemes dolgot és kisétál az ajtón, a lány kioldotta az övét és hagyta, hogy a rövid köntöse a földre csússzon. Ott a padlón tette magáévá a lányt, nem túl gyengéden, de annál több szenvedéllyel. Ez mindkettőjüket megrázta, és továbbra sem kerültek közelebb a katasztrófa elhárításához. Nem jött be a váljunk el szépen megoldás.
És a férfi amilyen önző szemét volt, egy cseppet sem bánta.”

2012. március 1., csütörtök

Lara Adrian - Darker After Midnight

Fülszöveg & részletek

Sorozat: Éjfél szülöttei 10.
Kiadó: Delacorte Press
Megjelenés: 2012. január
Formátum: 384 oldal, ebook

Értékelésem:
2012/9.

moly goodreads amazon book depository


Napok, mit napok, lassan hetek óta agyalok azon, mit és hogyan kellene írnom erről a könyvről... totálisan felemás érzéseim vannak, ráadásul az eseményekről képtelenség spoiler nélkül bármit is összehozni.
Tagadhatatlan, hogy ez a sorozat egyik legakciódúsabb története. Több kötetnyi felvezetés után végre lezárásra került a Dragos-szal vívott harc. S most először nem találtam unalmasnak a gonosz jeleneteit. Már-már élvezettel és elismeréssel olvastam, milyen átgondolt, összetett tervet eszelt ki a világuralom megszerzéséhez az a megalomániás, nárcisztikus tébolyult. Ráadásul az ősökről tett legújabb felfedezés újabb izgalmakat rejthet.
“Used titanium hunting knife: sixty-three dollars.
Value: priceless.”
Viszont romantika téren, úgy érzem, csúfosan leszerepelt a kötet, és ezért a rengeteg mozgásban tartott szál sem kárpótolt. Szinte túlzásnak érzem Chase és Tavia kettősét szerelmes párnak nevezni. Hol, hogyan, mikor támadt fel bennük az érzelem? Túl hosszúra nyújtott előkészítés után lobbant az őrült testi vágy, és puff, már adott is volt a kötődés.
No és a vérszomj, amely mindig rémisztő veszélyként lebegett a faj tagjai fölött?? Arra számítottam, komoly megpróbáltatás, valódi belső küzdelem lesz. De Chase voltaképp csettintésre túltette magát rajta. (Csakúgy, mint Elise iránt évekig érzett vonzalmán.) Az utószó pedig még ezt is kenterbe verte. Sajnálatos, hogy kihasználatlanul maradt ez a lehetőség.
Jutott viszont egyéb mizériából bőven. Túl sok is! Lucan és Gabriella jóformán kiborítottak. Előbb Lucan lamentálása azon, miért is nem ő áldozta fel magát a Rendért; majd kis családjuk létszámának gyarapodásán; végül, felének támogatását kifejező csábítását követően - hisz hogyan másként is lehetne vigasztalni - azon, hogy merhetnek-e ebben a korban utódot vállalni.
Talán nem úgy hangzik, de összességében egynek elmegy olvasmány volt.
Mindig is éreztem, számomra ez közel sem a tökéletes sorozat, szó sincs arról, hogy rajongói sikolyokat kellene magamba fojtani, amikor a regényekről beszélek, de a kíváncsiság mégis visszavonzott az újabb és újabb folytatásokhoz. Ezúttal is ott motoszkál bennem a kérdés, mire alakul majd a Rend tagjainak élete, de most először nincs konkrét szereplő, akinek sorsáért izgulnék. Szerintem érezhető, hogy ezt eredetileg lezáró történetnek szánta a szerző. Talán elérkezett a tökéletes pillanat búcsút inteni? Meglátom...

 
back to top