Az a piszok 12...

A számvetés készítés nem az én műfajom, úgy általában nem is érzek kényszert mindenféle összegző posztok gyártására. Idén sem tervezek semmi ilyesmit, viszont a Várólista csökkentő moly kihívás csak rávett, hogy áttekintsem a statisztikáimat. S meg kell mondanom, az eredmény siralmas. 

Idén immár második alkalommal jelentkeztem a Lobo hirdette eseményre, és idén másodszor bukom el a feladatot. Hiába én magam válogattam össze azt a nyavalyás 12 könyvet - mondván, már régen felfigyeltem rájuk valami oknál fogva -, ahogyan haladtak a hónapok, úgy veszítették el vonzerejüket, és maradtak érintetlen a listámon. Bosszantó a dolog, és most már csak azért is nekifutok újra, hátha a jövő év lesz a nagy beteljesítő esztendő nálam. Sikeresen elszöszöltem jó pár órát a válogatással, míg megszületett a polc, rajta 12+12 regénnyel, amelyeknek felét ha törik, ha szakad, jó lenne bepréselni az olvasási rendembe. A négy magyar nyelven elérhető és húsz angolul rendelkezésre álló kiszemelt között van pararománc, jelenkori romantika, new adult, erotika és M/M kötet; nagy kedvencek eddig kimaradt művei, és új felfedezettek; nagyon-nagyon szeretném már és ideje lenne végre típusúak. Tehát, Várólista csökkentés 2013 jövök! 

Ez a kis kihívási kudarc ugyan nem szegte borzalmasan kedvem, ám az, hogy úgy tűnik, évről évre vészesen kevesebb könyvet jut időm elolvasni... na az már a katasztrófa kategória. Persze visszakereshető adataim csak azóta vannak, mióta elkezdtem blogolni, illetve csatlakoztam a moly és goodreads oldalakhoz, de ez a három év is rettenetes hanyatlást mutat. Jövőre jó lenne változtatni ezen, és ismét feljebb tornázni az elfogyasztott kötetek számát. Mondjuk olyan 75 feletti teljesítéssel elégedett lennék  (A bejegyzés gyártást sem ártana megreformálni, de arról majd később.) No nem a szám nagysága miatt, inkább azért, mert annyi de annyi jó történet vár arra, hogy megismerjem! Mert persze csak veszem és veszem őket, pakolom és pakolom polcra és e-olvasóra. 

Ezért is gondoltam, jövőre két oldalról igyekszem szorítani majd burjánzó hörcsögitiszemen. Az egyik ugye a fentebb már részletezett várólista csökkentés, és olvasási szám növelési törekvésem, a másik pedig, hogy minden erőmmel igyekszem visszafogni a papírkönyv vásárlási lázamat, és pontos elszámolást fogok vezetni arról, mi mindenért rablom meg kis malacperselyemet. Ha úgy tetszik, sokkterápiás alapon. Ám mivel nem lehet rögtön tökéletessé válni, az akciós e-könyv beszerzéseket egyelőre nem tekintem valódi bűnözésnek.

Előjáróban ennyit a következő évi könyvmoly terveimről.