2011. november 26., szombat

Nalini Singh - Archangel’s Consort - Angyaltánc

Fülszöveg: A vámpírvadászból angyallá változott Elena és arkangyal szerelme, Raphael visszatérnek otthonukba, New Yorkba. Megkezdhetik közös életüket és felfedezhetik, hogy valóban nagy szükségük van egymásra: az arkangyalnak Elena emberségére, a lánynak pedig Raphael erejére és támogatására, hogy megküzdhessenek saját démonaikkal.
Nyugalmuk azonban nem lehet zavartalan, a világ a feje tetejére áll körülöttük. A bolygót megmagyarázhatatlan földrengések, szökőárak és árvizek kezdik pusztítani, egy újabb gyilkosságsorozat pedig mindkettőjüket személyesen érinti. Egy ősöreg arkangyal ébred évezredes álmából: Raphael anyja vissza akarja kapni a fiát.
Alig egy évvel Nalini Singh hazai debütálása után már a harmadik Elena & Raphael regénynek örülhetnek a rajongók, közöttük jómagam is. Elképesztő, hogy ez a nő mennyire megfogott magának! Sőt, az írónő stílusa, karakterformálása és történetvezetése mellett az itthoni borítók is súlyosbítják addiktságomat.
Képtelen vagyok megállni, hogy ne szóljak pár szót erről a csodáról. Amilyen egyszerűnek tűnik első pillantásra, részleteiben annyira beszédes, összességében pedig igazán hangulat teremtő a címlap. A könyvenként változó város sziluett ahogyan a helyszínről árulkodik, a tollacskák tökéletesen jelképezve főszereplőinket, és a mostanira felkerült, vércseppből formált jing-jang jel a mély, csiszolódó kapcsolatra utalva... pompás! Ismét csak megemelhetem képzeletbeli kalapomat Redl Anna tervező előtt, akinek a keze alól kikerült e szépség.
Mielőtt attól tartana mindenki, hogy most majd belemerülök a lapminőség, betűméret, miegymás kivesézésébe, bele is vágok abba, mit gondolok a történetről. De vigyázat, rajongó lettem még valahol az induló kötetben, így nagy a veszélye a súlyos drukkerhév szerű elfogultságnak!

~ Kedvenc mondat ~
"(...) ne merészelj itt hagyni! Együtt! Megígérted, hogy ha lezuhanunk, együtt zuhanunk!"
Hogy miért ez a kedvenc? Részben mert kiválóan jellemzi azt az egységet, amely ha nem is könnyedén, de folyamatosan alakul, formálódik a vámpírvadász és az arkangyal között. Hordozza a zuhanás, a gyengeség lehetőségét, de ugyanakkor az erőt is, amit az összetartozásból meríthetnek. Másrészt a regény csúcspontját adó véres összecsapás idején hangzik el, ott a halál árnyékában ragyogó ellenpontként a sugárzó szerelem megnyilvánulásaként.
A regény egyébként ugyan azon séma szerint készült, mint a korábbi részek. A cselekmény lassan folydogálva indul, a hétköznapokra - már ha van ilyesmi ennél a párosnál - koncentrál, amelyet különös esetek zavarnak meg (a gyerekek megölése alaposan kiborított), amelyek természetesen egy olyan óriási angyali probléma előszelei csupán, amelynek megoldása ki másra is maradna, mint New York arkangyalára és hitvesére. Közben pedig be-bepillanthatunk múltjuk előtörő emlékeibe, tanúja lehetünk, milyen lett közös életük (kedves apróság a kávéscsésze oda-vissza csenése egy reggelen), hogyan kötnek kompromisszumokat, hogyan tanulják meg elfogadni a másik személyiségét mialatt önmagukat sem veszítik el, csupán idomulnak a párjukhoz.
Ez különösen tetszett! Raphael halhatatlanságából, hatalmából eredően elég keményfejű és gőgös tud lenni, lényéből fakad, hogy uralja környezetét és parancsolgasson a körülötte élőknek. Viszont halandó szívű vadászát olyan fából faragták, hogy megvesse a sarkát, dacosan kihúzza magát, és ellent mondjon, ha úgy érzi, uracskája elveti a sulykot. És a férfi fejet is hajt asszonykája óhaja előtt... időnként... ha elfogadhatónak érzi. Pl. érzékletes gesztus a csöppnyit szelídített macsótól, hogy bár lágy csókra vonja magához Elenát azt leggyakrabban tulajdonosi mozdulattal teszi.
Azt mondanám, engem nem igazán az ős ébredése kötött le a történetben. Igen, izgalmas színt hozott, de számomra megmaradt háttérnek ahhoz, hogy jobban megismerjem a kedvenceimet, hogy álmodozva lubickolhassak egymás felé számtalan kis semmiségben megnyilvánuló, de mégsem túl rózsaszín vattacukrossá váló szerelmükben, hogy apróságokon kombinálva elmerenghessek ritkán felbukkanó szereplőkről (Most rögtön szeretnék Aodhan és Illium saját sztorit!), hogy olyan butaságokon elmélkedjek, mint mekkora szerencse, hogy kőgazdag a pasi, ha ennyit tépkedik egymásról a ruhákat, hogy azt latolgassam, rá tudom-e venni kissé maradi fantáziámat, hogy feldolgozza a repülés közbeni szeretkezés kérdését (bocs, nem, még mindig nem, hiába Singh, hiába Frost, földhöz ragadt vagyok)... Azért el ne feledjem megemlíteni, hogy a thriller szál orromnál fogva vezetett, s alaposan meglepett egy-két mozzanattal.
S hogy akkor élveztem-e a könyvet? Fantasztikusan szórakoztam köszönhetően a szerző tehetségének, amellyel fonta az eseményeket, és a fordító rátermettségének, amellyel ezeket magyar szavakba öntötte. Le sem tagadhatnám, Elena és Raphael nálam felkerültek Cat & Bones mellé kedvenc, már egymásra talált párosnak.
Végezetül tegye fel a kezét, akit rajtam kívül megzavart a regény közepén a gondolat, hogyan képes valaki csizmába bújtatott lábának ujjaival simítani. Tudom, tudom, kukacoskodok! De mégsem fejezhetek be minden Singh bejegyzést azzal, hogy drága kiadó, mikor érkezik a folytatás?

A könyvért az EGMONT KIADÓnak tartozom köszönettel.


2011/74.
Paranormal/31.

Kiadó: Egmont Dark
Megjelent: 2011. november
Formátum: ragasztott puhatáblás
Sorozat: Angyali vadász 3. kötete

Egyéb: Ha összezavarodok, itt ellenőrzöm, ki kicsoda.

2011. november 20., vasárnap

Karen Hawkins - To Scotland, With Love - Viharos szerelem



Fülszöveg:
Venetia határozott és öntudatos ifjú hölgy, aki segítő szándékkal bármikor szívesen beleavatkozik a körülötte élők életébe. Amikor azonban egy hozományvadász csellel ráveszi, hogy megszökjön vele, nagy bajba kerül, és úgy tűnik, most ő szorul segítségre. Egy váratlan hóvihar miatt egy fedél alá kényszerülnek, kockára téve Venetia jóhírét. A fogadó, ahol megszállnak, időközben megtelik vendégekkel, akik nem hagynák szó nélkül azt, hogy egy ifjú hajadon idegen férfi társaságában utazgat. A szorult helyzetben lévő lány segítségére siet gyerekkori barátja, Gregor MacLean, aki egy ügyes hazugsággal elejét veszi a gyanúsítgatásnak.
Ám a valódi kalandok még csak most kezdődnek: a hó miatt még napokra a fogadóban rekednek, összezárva egy úti társasággal.
Miközben azon igyekeznek, hogy fenntartsák a látszatot, McLeannek saját viharos természetével is meg kell küzdenie, Venetia pedig rájön, hogy amit Gregor iránt érez, sokkal több egyszerű barátságnál, és hiába próbálja megőrizni józanságát, menthetetlenül beleszeret a férfiba.
~ Kedvenc idézet ~

"Nem tartom romantikusnak, amikor egy férfi azt mondja, hogy az életét adná azért az asszonyért, akit szeret. Sokkal jobban tetszik az a férfi, aki azért harcol, hogy életben maradjunk! Semmi romantikus nincs egy halott férfiban, akár a kedvesed, akár nem."
Ez az a fajta regény, amely akkor a legélvezetesebb, ha szinte egy ültében kiolvassa az ember, és nem agyal rajta túl sokat. Ebben az esetben pár órára pehelykönnyű szórakoztató ki semmiség, különösen ha a mellékszereplők vannak színen, mert főszereplőink, akárcsak maga a történetvezetés megragadtak a középszerűségben.
Hogy miért is vagyok ily' kegyetlen egy olyan regényhez, amelyet alig vártam, hogy a kezembe vegyek?
Nos először is hősünk, Gregor MacLean miatt. Eredendően ez egy skót család-történet némi boszorkány átokkal fűszerezve, ám Gregor néha megemlített ízes beszédétől eltekintve lehetne őkelme bármely angol úr akár melyik átlagos történelmi románcból, aki a szerencsétlen véletlen folytán egy megkésett hóvihar áldozatává válik társaival egyetemben. Nem mondanám, hogy különleges karakter lenne, hacsak nem tekintjük annak, hogy igen nehezen képes észrevenni a nyilvánvalót még akkor is, ha már évek óta ott van az orra előtt.
Másodszor Venetia Oglivie, a hősnő miatt. Szent meggyőződésem, hogy ez a minden lében kanál kotnyeles kékharisnya az idegein táncol minden románckedvelőnek, mert hiszen ki látott már olyat, hogy minden további nélkül szeretője lenne a hősnek, ám a lánykérést elutasítja, mondván ő csak igaz szerelemből lesz bárki felesége. Félreértés ne essen, szeretem azokat a nőket, akik tudják mit akarnak, és nem vetik alá magukat a konvencióknak, de itt erről szó sincs. Bár sokszor elhangzik, hogy teátrális jelenetekre hajlamos családjában Venetia az egyetlen józan lélek, én ezt erősen kétlem. Harmincas éveimben lévén, ráadásul úgy, hogy szeret mindent elrendezni, nem értem, hogy a csudába került egyáltalán ilyen helyzetbe azzal a férfival, akiért igen is oda van már évek óta. S ha már így adódott, mit kell ennyit szenvelegni, amikor ő maga ismeri a legjobban barátja szófukar, visszafogott természetét. Komolyan mondom, legnagyobb erénye az volt a szememben, hogy nem egy nádszálvékony leányzó, hanem gömbölyödik, ahol kell.
Harmadszor pedig, mert a jónak tűnő fordulatok sem úgy sültek el, ahogyan várható lett volna. Például főszereplőink között megvolt a vágy szikrája, ahogyan a perlekedési hajlam magocskája is, de valahogy mégsem működött egyik sem igazán. Mint ahogyan ígéretesen indult a férfiak titkos fogadása is, ám igazán fény se derült rá... pedig kíváncsi lettem volna, Gregor ugyan hogy magyarázza ki magát a dologból.
S hogy mindezen bosszankodásom ellenére miért nem bánom, hogy időt szakítottam a regényre? Azért, mert amilyen gyatrára sikerült a fősztori, olyan élettel teli lett a csöppet hebehurgya mellékszereplőkkel benépesített háttértörténet. A 'hozományvadász' főgonosz Ravenscroft olyan kis szerencsétlen, hogy az már sajnálatra méltó. A flörtölés antitalentumnak bizonyuló Miss Platt, a házsártos, mégis arany szívű, és ne feledjük, kissé vaksi Mrs. Bloom színes kis foltjai a fogadóban rekedt társaságnak. Ahogyan a dacos, eszeveszetten szerelmes, hebrencs ifjú hölgy kalandja is figyelemre méltó, de a pálmát egyértelműen a konspiráló Oglivie nagyi viszi el. Imádni valóan éles szemű és nyelvű idős hölgy. Úgy érzem, nálam az ő jeleneteik mentették ki a regényt a rossz kategóriából.
Összességében egy lassan folydogáló, időnként mulatságos, de semmiképpen nem egy túl mély nyomot hagyó kötet.



2011/73.

Historical/16.



Kiadó:
General Press Kiadó

Megjelent:
2011. október

Formátum:
keménytáblás védőborítóval

Sorozat:
MacLean átok 2. kötete

2011. november 15., kedd

Jill Monroe - Lord of Rage

Tartalom: Breena hercegnő álmait egy harcos, egy szenvedélyes szerető kísértette már egy ideje, amikor otthona elleni brutális támadást követően kiszakították Elden kastélyából. Hirtelen egy idegen, veszélyes világban találta magát, ahol magányosan, elveszve tévelygett a túlélésért és a bosszúért imádkozva, mígnem egy faházhoz érkezett... egy medve harcos házához.
Osborn hazaérkezve azt látja, hogy az álmaiból ismert aranyhajú szépség elfogyasztotta a vacsoráját, s most az ágyában szunnyad. Bár hevesen vonzódik a nőhöz, úgy tűnik, a hercegnő inkább fegyverére és harci jártasságára tart igényt. Ám a férfi egykor legendás zsoldosi múltját örökre eltemette már. Hamarosan választania kell a visszavonultság és a boldog mese között.
Kezdek félni, hogy ennek a sorozatnak nagyobb a füstje, mint a lángja. Az alapötlet kimondottan az én szám íze szerinti, de sajnos így, két kötet után azt kell mondanom, sokkal jobbat, többet, csavarosabbat vártam.
Az induló történet egy gyengébb Gena Showalter stílust hozott is, ám barátnője, a számomra ismeretlen Jill Monroe csalódást okozott. Nincs mit szépíteni, egyszerűen úgy éreztem, hogy a tetszetős, leleményes fordulatokat csak feldobta, hogy aztán levágja elénk pár bekezdésben, viszont a jelentéktelen eseményeknek oldalakat szentelt.
Izgalommal olvastam a könyv elején Elden királyi családjáról, a támadás estéjéről, a berserkerek felnőtté avatási szertartásáról és a táborukat ért szörnyű lerohanást. Ezek szépen kidolgozott, gördülékeny fejezetek voltak, felkeltették az érdeklődésemet, és úgy éreztem, felpörög a sorozat, nagyon jó kis élményben lesz részem. Ám sajnos hamarosan kiábrándultam ebből az ábrándból.
A szerelmi szálat megfűszerezhette volna, hogy főhőseink álmaikban már találkoztak, de kihasználatlanul lógott a levegőben... talán mert maga a szerelem is hiteltelenül került ábrázolásra... inkább testiség, mint mély érzelem volt, ami összekötötte őket.
Nagy konfliktus lehetőséget sejtettem a berserkereket elpusztító támadásban és Osborn bosszú esküjében. De legnagyobb ámulatomra egy oldalba tömörítve felül is emelkedtek rajta. Alig tudtam felocsúdni a döbbenetből. A faluba gyaloglás leírása is hosszabb volt, mint a háttér összeesküvésből következő félreértés tisztázása.
Vártam a varázslatot, a romantikus nagy kalandot, ehelyett kaptam egy jó történet vázlatot kidolgozatlanul. Nagyon remélem, hogy a következő két regény jobb lesz, mert különben pénz és könyvespolc hely pazarlásnak fogom tartani az érdekesnek ígérkező négy írónős társulást. Persze sort fogok keríteni a folytatásra, már csak Nalini Singh neve miatt is, no meg hogy meglássam, tisztázódik-e bennem az időrendiségi zavar, mert most eléggé meg vagyok keveredve, vajon mennyi idő is telt el Elden eleste óta.

2011/72.
Paranormal/31.

Kiadó: Harlequin
Megjelent: 2011. szeptember
Formátum: Paperback / Book Depository
Sorozat: Royal House of Shadows 2. kötete

Egyéb: A könyv a google books-on.
Lev Tolsztoj: Három medve című meséje a MEK-en.

2011. november 13., vasárnap

Vendégblogger - Szinna olvasmányai (31) - Rachel Vincent – Blood Bound

Rachel Vincent – Blood Bound (Vérkötelék)
(Sajnos magyarul nem elérhető)
Unbound sorozat első kötete [S] Paranormális romantika kategóriába sorolható [PR].

Fülszöveg: Vérrel, szóval, mágiával…
A legtöbben nem érzik az erőt, de Liv Warren különleges. Természetfeletti képességekkel megáldott vadász, aki képes követni a vér illatát. Liv a saját szabályai szerint él, melyek közül a legfontosabb: ne bízz senkiben.
Amikor egy barátjának a lánya eltűnik nincs más választása, mint nyomozásba kezdeni. Köszönhetően egy gyermekkori eskünek, Liv képtelen leállni, míg a gyermek biztonságban haza nem kerül. De ez azzal jár, hogy meg kell bíznia Cam Caballeróban, a volt szerelmében, akitől inkább távol kellene tartania magát.
Eskü által megkötve, egy olyan férfira vágyva, akit nem tarthat meg, Liv versenyre kel a gyermek megmentéséért a sötét, bűnözőktől hemzsegő alvilágban, ahol titkok, hazugságok, sebek és veszély leselkedik minden sarkon, minden érintésben, minden csókban.
És sok vér fog még folyni, mielőtt ez a verseny véget ér.



Egy idő óta kerültem a paranormális romantikát, mert néhány mellényúlás eléggé elvette a kedvem a témától, de ezt a könyv igazi telitalálat. Rachel Vincent valami egészen újat és fantasztikusat alkotott. Bár a világban vannak természetfeletti képességű emberek, az egész történet roppant életszagú az „ami el tud romlani el is romlik” módon.
A különleges mentális képességű emberek léte nem titok, a kormány viszont nem ismeri el jogilag a létezésüket. Ezért az igazságszolgáltatásban a tudásuk nem használható fel. Az alvilág ellenben sokkal lelkesebben áll az ügyhöz. A kötők képesek egy csepp vérrel olyan véresküket létrehozni, amelynek be nem tartása intenzív fájdalommal, majd halállal jár. Ezt a várost uraló két ellenséges szindikátus vezetői ki is használják. Mindenki, aki számít valamelyik szindikátusnak esküdött fel. Van aki önként, aki pedig nem, azt csellel vagy erővel kényszerítik a soraikba. A véreskü öt évre szól; öt év abszolút engedelmesség. Senkiben sem bízhatsz, hiszen nem tudod nem áll-e kikerülhetetlen parancs kényszere alatt. Az öt év természetesen többször meghosszabbítható.
Livet véreskü köti gyerekkori barátaihoz, ezért kénytelen a barátnője férjének gyilkosa után indulni. És a visszautasíthatatlan kérésben benne van az is, hogy ezt Liv a volt barátjával együtt tegye, akit a lány hat éve minden magyarázat nélkül elhagyott. A történet akciódús, pörgős, az a beszippant és nem ereszt fajta. Csak azt vettem észre, hogy úgy, de úgy szorítok a szereplőknek. Letehetetlen olvasmány. A karakterek hitelesek, a maguk koránt sem tökéletes módján. Mindenkinek megvannak a maga hibái, titkai és bűnei is.
Vincent regényeiben a férfi főhősök igazán és mélyen szerelmesek a hősnőbe. Liv és Cam kapcsolata ezzel együtt nagyon komplikált. Cam azt szeretné, ha Liv elismerné, hogy még mindig szereti őt, és hat éve magyarázatra vár a szakítás miértjéről. Liv inkább azt szeretné elhitetni, hogy már rég túl van a dolgon. Viszont sok mindent éppen azért tett, mert meg akarta védeni a férfit. S mint ahogy ilyenkor lenni szokott, ez csak még tovább rontja a dolgokat, míg már olyan hálóba gabalyodnak, amiből talán nincs is kiút. Ellentétes oldalon állva, a borotva élén egyensúlyozva próbálnak egymásnak segíteni, de legalábbis nem ártani. A történet vége pedig – az egyik blogger szavait idézve – olyan, hogy nem tudod, hogy a könyvet vágd a falhoz, vagy eladd az elsőszülöttedet a második kötet egy példányáért.
Aki szereti Jeaniene Frost és Carolyn Crane könyveit, az ebben a könyvben sem fog csalódni.
„Düh robbant bennem valami mással együtt. Valami sokkal mélyebbel és régebbivel. Valamivel, ami megsebzett kívül-belül, minden alkalommal, amikor meghallottam a nevét, akár hangosan kimondva, akár csak a saját fejemben. Követtem a hallon keresztül, majd megálltam a fürdőszoba előtt. A mosdóra terítette a bőrdzsekijét, és a sörfoltot próbálta kidörzsölni belőle egy ruhadarabbal.
– Ez lószar, Olivia.
De ő csak erősebben dörzsölte a foltot. Kirántottam a rongyot a kezéből, erre felém fordult. A szemében a dühnek és a megbánásnak valami szédítő kombinációja égett.
– Ne csináld ezt Cam. Ez nem a megfelelő idő a régi sebek feltépésére.
– Sosem lesz rá megfelelő az idő, nem? – húztam vissza a ruhát, amikor érte nyúlt. – Minden alakalommal, amikor találkozunk, elküldesz, de úgy nézel ki, mint aki mindjárt sírva fakad, miközben kimondod. Nem gondolod komolyan, és ezzel mindketten tisztában vagyunk.
– De komolyan gondolom – bizonygatta.
– Nem, nem gondolod komolyan! – üvöltöttem, és ez alkalommal nem vitatkozott. – Mi történt Liv? Miért hazudsz nekem? És miért hazudsz magadnak?
Felpillantott rám, dacára az érzelemmentes arckifejezésének a szeme nedves volt, és a bennem tomboló ellentétes érzések vihara majdnem kibillentett az egyensúlyomból. Hogyan tudok ennyire dühös lenni rá, és ennyire szeretni egyszerre? Hogyan tud ennyire őrjítően elzárkózó és a tagadás páncélja alatt ennyire sebezhető lenni?
Az egyik pillanatban szerettem volna valami ésszerűséget belerázni, a következő pillanatban pedig úgy éreztem meg kell védenem. Elrejteni mindaz elől, ami azt a fájdalmas pillantást okozta. És hirtelen már nem tudtam ellenállni.
Közelebb léptem. Éreztem a samponjának illatát, és a testének melegét a ruhámon keresztül. Egy erőtlen lélegzetvétellel az ökle az ingemre fonódott és úgy ragadta meg, mintha nem lenne biztos benne hogy, közelebb húzzon vagy ellökjön. A homloka a kulcscsontomra billent, és ebben a pillanatban a belső védelme összeomlott. Csak állt nekem dőlve, kitárulkozva, és azon gondolkodtam, hogy egy ennyire összetört szív hogyan képes még verni.
Végigcsúsztattam a kezem az álkapcsán a feje mögé, hogy visszabillentsem. Visszatartotta a lélegzetét, miközben lehajoltam és a fülébe súgtam.
– Miért nem ismered be, hogy még mindig akarsz engem? Mindketten tudjuk, hogy így van.
Vett még egy bizonytalan lélegzetet, és a szorítás az ingemen erősebbé vált.
– Mert nem számít mit akarok. Talán sosem számított.
A védelme egy dobbanással a helyére került, és ez megrázta egész létezésemet. Kivette a rongyot a kezemből, és visszalépett a dzsekiéhez. A válla fölött hátradobta a haját. Ekkor láttam meg a nyaka alatt ívben a kulcscsontjára tetovált szavakat.
„Cedo nulli”. Latinul: nem bízom senkiben. Ez egy kívülálló jelmondata – nem egy véreskü jel, inkább egy önmagának tett ígéret, és ez tökéletesen összefoglalta Olivia egész életét.”

2011. november 5., szombat

Napomat megédesítő díjacska


Drága Gretty ma azzal lepett meg, hogy megajándékozott ezzel az ezer színű díjjal. Cuppanós köszönet érte!
Gyorsan körbelestem az általam látogatott blogokon, ki maradt ki eddig ebből a megtiszteltetésből, hogy gyorsan orvosolhassam a hiányt. Tehát továbbítom a kitüntetést:
Kellynek, hisz Simone Elkeles közös szenvedélyünk.
Mónikának & Kethynek, mert valami gyönyörűség a blogjuk.
És Inkának, hogy még sokáig firkáljon sokunk örömére.

Egy díj mindig ok az ünneplésre... az ünneplés pedig nálam az édességre. Miután feltúrtam a kamrát, és fájó szívvel rádöbbentem, hogy némi főzőcsokin kívül nincs semmi nassolni való idehaza, megcéloztam a konyhát, hogy előre be nem tervezett sütögetésbe fogjak. Minden hozzám hasonlóan hamar valami édeset elhatározásból buzgólkodó cukrász imitátornak tudom javasolni az alábbi pehelykönnyű (elkészítésben és állagában) muffint.


2 tojást, 10 ek cukorral habosra keverünk, majd hozzáadunk 10 ek tejet és 10 ek olajat, végül 1 sütőport és 10 ek lisztet szórunk bele. Én 10 dkg főzőcsokit daráltam bele, de aszalt gyümölcs vagy akár lekvár is megteszi. 20 perc körüli idő elég neki 180 fokos sütőben.
Ó, és Valcsikám ugyan nem látszik, de a tőled kapott szívecskés muffpapírokat avattam ám fel! Itt is köszi a kis tarkákért!

2011. november 1., kedd

Julia Quinn - On the Way to the Wedding - Esküvő lesz




Fülszöveg:
Gregory Bridgerton ismerősei közt egyedüliként hisz az igaz szerelemben. Meg van győződve arról, hogy ha megtalálja álmai asszonyát, azonnal tudni fogja, ő az igazi. Pontosan ez történt.
Csakhogy... Nem ő volt az igazi. Sőt, a megtalálni vélt igazi, Miss Hermione Watson más férfiba szerelmes. Legjobb barátnője, a talpraesett Lady Lucinda Abernathy azonban mindenképpen meg akarja menteni Hermionét egy katasztrofális frigytől, ezért segítséget ajánl Gregorynak, hogy elnyerje Hermione szívét. Ám Lucy a nagy segítség közepette szerelmes lesz. Gregoryba! Csakhogy...
Lucy jegyben jár. Nagybátyja nem hajlandó engedélyezni a jegyesség felbontását, azok után sem, hogy Gregory észhez tér és rájön, Lucy, az okos, bájos mosolyú Lucy dobogtatja meg a szívét. És most, útban az esküvőre Gregorynak mindent kockára kell tennie azért, hogy amikor a hitvesi csókra sor kerül, csak ő álljon az oltárnál Lucinda mellett...
Julia Quinn általában gyors olvasásra sarkalló, bájos, könnyed, szórakoztató történetekkel kényezteti az olvasóit, amelyekben rendszerint a főszereplők első látásra heves szerelemre lobbannak. De mi a helyzet, ha láthatólag senki nem abba habarodik bele, akibe kellene neki? Nos, akkor az Esküvő lesz kötet akadt a kezünkbe.
Gregory Bridgerton megpillantva Hermione Watson lélegzetelállítóan gyönyörűséges nyakszirtjét tudja, végre megtalálta a nagy Ő-t. Sajnálatosan a kecses nyak részt leszámítva sok más úriember is így gondol a hölgyre, akinek a szíve viszont csak és kizárólag Mr. Edmondsért dobog, amely tényt fölöttébb furcsállja nevezett hölgy legjobb barátnője, Lucinda Abernathy. Az a Lucinda Abernathy, aki bár szinte Lord Haselby jegyese, most mégis egyre nagyobb vonzalmat érez Gregory iránt. Lord Haselby pedig... no de az kit érdekel?!
S miközben sajgó lelkét némaságra intve a hűséges legjobb barátnő igyekszik segíteni a szerelemtől megittasult ifjúnak elnyerni választottja figyelmét, betoppan a képbe egy régóta vágyakozó báty is, aki egy melegházi esti séta alkalmával alaposan átrendez mindent, hogy ha nem is szokványos, de legalább már jobb irányba tartó mederben folyjanak tovább az események. Gregory végre ráébred, hogy különbség van a szem és a szív szerelme között, Lucy végre reménykedhet egy igazi, őszinte érzelmeken alapuló házasságban... egy ideig, mert aztán közbeszól a gyámkodó nagybácsi titokban kötött, sötét múltat rejtegető egyezsége. Úgy tűnik, minden balul sül el. A menyasszony hintója elindul a templom felé, ahol nem főhősünk várja az oltárnál.

Meg kell mondanom, a korábbi kötetek alapján mást vártam ettől a regénytől, vagy legalább is az első felében végig ezt gondoltam. Úgy éreztem, túl sokat foglalkozunk Hermione-val, túl sok idő telik el úgy, hogy hőseink nem a boldog végkifejlet felé haladnak, hanem csatangolnak össze vissza. Annál is inkább nehezményeztem ezt, mert többnyire azokat a jeleneteket élveztem, amikor Gregory és Lucy volt a színen, és társalgásukat áthatotta a játékos csipkelődés.

"– Mondtam már, hogy kiállhatatlan, ugye?
– Ma csak egyszer, de korábban többször is volt szíves kifejezni véleményét e tárgyban."
És igen, a Bridgerton család jeleneteit is, hiszen hozták a formájukat. Most is képtelenség lett volna nem szeretni őket, akár a mintaanya Violetről, akár a kotnyeles Hyacinth-ről, akár a kezdetekben nagyobb szerepet kapó Kate-ről legyen szó. Imádni való família nem vitás.
"– Szent ég! – Kate elég meglepettnek tűnt ettől a pletykamorzsától; annyira, hogy Gregory ránézett. Sógornője szeme tágra nyílt, szikrázott.
– Próbáld összeszedni magadat!
– De hiszen ez a legizgalmasabb hír, amit ebben a szezonban hallottam!
Gregory egyenesen a szemébe nézett.
– Muszáj találnod magadnak valami hobbit."
Ám én eleinte csak arra tudtam gondolni, hogy hogyan kerülhetett ki ilyen tökfilkó, mint Gregory, ebből az alomból. Hogy lehet egy férfi ilyen vaksi? Hogy lehet ennyire belepistulva egy nyakba, egy vajszőke hajzuhatagba, amikor egy átlagos szőke buksi alatt sokkal szórakoztatóbb leányzó lapul, akivel nem kell erőltetni a társalgást, mert az csak jön játszi könnyedséggel, magától.
Csöppet kései, és kissé furcsa volt nagy felismerése ahhoz, hogy minden nehézség nélkül feledni tudjam az első 200 oldalt, de a második felét már kimondottan élveztem a könyvnek. Igaz, szörnyen bosszantott egynémely fordulat, nem egyszer morrantam fel, hogy 'na ne már', de a korábbi részek utáni sóhajtozás eltűnt a süllyesztőben, és lázasan lapoztam, hogy megtudjam, most akkor lesz-e esküvő, vagy nem, ki lesz a vőlegény, ki nem, mert Ms. Quinn tett róla, hogy egyetlen dologban lehessek biztos, hogy ezúttal végre Lucy lesz az ara. Talán sokan nehezményezik, ahogyan a történet alakult, jómagam is dühös, hitetlenkedő felszisszenéssel éltem meg a vége felé egy pár jelenetet, de összességében mire elérkeztem az utószóhoz megszerettem ezt a részt is.
A szerzőnő ragyogó tehetséggel zúzta porrá azt a sztereotípiát, miszerint nála minden oly egyszerű és minden oly nyilvánvaló. Ne hagyja senki, hogy a könyv eleje elvegye a kedvét! Ez is egy magával ragadó Bridgerton szerelem története, csak épp tudjuk, náluk mind kicsit más... és itt némileg több lett a leküzdendő akadályokból. :)

A könyvért a GABO KIADÓnak tartozom köszönettel.

2011/71.
Historical/15.


Kiadó:
Gabo

Megjelent:
2011.

Formátum:
puhatáblás, 424 oldal

Sorozat:
Bridgerton család 8. kötet


Egyéb:
A regény 2007-ben elnyerte a történelmi románc kategória RITA díját.
Aki szereti a kérdőíveket, az megtudhatja Which Julia Quinn Heroine Are You?

 
back to top