2011. július 31., vasárnap

Az olvasás 7 hete (4.)

Az Olvasás 7 hete rendezvény eheti témái:
  • Védőbeszéd a szépirodalom mellett
  • Védőbeszéd a szórakoztató irodalom mellett
  • Ha a kedvenc írójával/íróival készíthetne interjú, ki lenne/kik lennének a kiválasztott(ak)?
  • A Moly.hu könyves közösségi oldal népszerűsítése

Úgy tűnik, az eheti kérdéseket hamar letudhatom. :)

Védőbeszédek? Ugyan, szerintem semmi szükség rájuk!
Van, aki ezt, van aki azt szereti, s ez így van jól.

A több évnyi romantikus ponyva olvasása alatt megtanultam elengedni a fülem mellett a sok lefitymáló megjegyzést. Én ezt szeretem, sok más millió olvasóval egyetemben, s nem vagyok hajlandó emiatt egy percre sem rosszul érezni magam. Aki leszólja a fikció ezen szegletét, megtehetné, hogy lenézi a többit is. Egyik kutya, másik eb. Céljuk a szórakoztatás és a kikapcsolás.
Ha valaki nem képes felülemelkedni a sztereotípiákon, s belátni, hogy ilyen regényeket nem csak ingerpótlás gyanánt olvasnak kiéhezett vénlányok, akkor nincs miről vitázni vele. Érvekről, érzésekről, olvasás élményekről szívesen elbeszélgetek, de a szemellenzősséget rosszul viselem.


A kedvenc íróval készítendő interjúról már született blogbejegyzésem. A véleményem azóta sem változott. Sok írónőt imádok, szívesen találkoznék velük, de Sherrilyn Kenyon az, aki nálam az abszolút favorit.

A moly.hu isteni oldal. Addiktív, de isteni.
Minden könyvszeretőnek csak ajánlani tudom, akiket egy kicsit is vonz, hogy megismerje mások véleményét ugyanazon regényekről, vagy elmondja a saját benyomásait. Lehetőséget ad olvasmányaink, birtokolt kis kincseink rendszerezésére... amin persze órákat lehet piszmogni. :) Viszont félelmetes, lesből támadó veszélyeket is rejt az oldal. Sok-sok olyan kötet a szemünk elé kerül, amelyről talán másként nem hallottunk volna. Ott csábítanak a nagyszerű fülszövegek, a csodás borítok, a kedvcsináló idézetek, no és mások lelkes élménybeszámolói. S a tervbe vett könyvek csak szaporodnak és szaporodnak...

Bill Watterson - Kázmér és Huba 6-9.

Mint a legtöbb gyerek, egykoron én is számos képregényt olvastam. Kutyásat, kalandosat, szuperhősöset... és persze vicceseket is. A legtöbb mára a feledés homályába veszett, de a két kedvenc nevettetőmet mai napig szívesen olvasom. Egyikük a lusta, kövér, hétfő ellenes macsek, Garfield. Másikuk pedig a mokány hat éves kis srác, Kázmér, és csak az ő jelenlétében megelevenedő plüss tigrise, Huba.
Amikor 2007-ben a Vad Virágok Könyvműhely elkezdte kiadni a teljes Kázmér és Huba gyűjteményt, gondoltam, itt a remek alkalom. Immár kilenc kötet jelent meg - sajnos már csak kettő van hátra -, és jól esik néha belelapozni, és nevetgélni a képsorokon. Bár nagyon szeretem, amikor Kázmér elmerül fantáziája szülte világban - legyen szó a szörny tanárnőről, vagy épp dinoszauruszokká változó szülőkről -, de a kedvenceim azok a jelenetek, amikor legjobb barátjával értekeznek az élet 'nagy' dolgairól.


2011/47 - 50.

2011. július 28., csütörtök

Azt csiripelik a madarak (31)

  • Néhány nap múlva érkezik a legújabb Dark Hunter regény, a Retribution. A könyv első két fejezete elolvasható, vagy az audiobookból meghallgatható a Sanctuary honlapján.
    Örömteli hír minden rajongónak, hogy Sherrilyn Kenyon sorozatai filmtekercsre kerülhetnek. A Sötét Vadászok tv sorozatként, Nick krónikája mozifilmként, alakváltó kedvenceink pedig animeként hódíthatnak, remélhetőleg hamarosan.


  • Gena Showalter elkészült a legelső LOTU spin off regény durva vázlatával. Természetesen továbbra is nagyon titokzatoskodik. Mindössze annyit árult el eddig, hogy az angyalok lesznek főszerepben a valamikor 2012-ben várható könyvben. Állítólag november körül tudhatunk meg pontosabb infókat.
  • A már jó ideje beharangozott Royal House of Shadow mini sorozat csodás honlapot kapott, amelyen a sorozathoz készült videó is megtekinthető. A négy írónő egy blog interjúban elárulta, melyik klasszikus mese ihlette a saját írásukat.
    Gena Showalter - Alice Csodaországban
    Jessica Andersen - Piroska és a farkas
    Jill Monroe - A három mackó
    Nalini Singh - A szépség és a szörnyeteg
  • J.R. Ward fóruma ismét elérhető! Egyelőre sajnos nem tudtam rájönni, hogyan is lehetne követni, hová ír bejegyzést az írónő. :( Viszont a facebookon érdekes kis idézetet adott közre a jövő évre tervezett Lover Rebornból:
"His slut of a cousin. His cocks***ing, suit wearing, Monte Blanc up-the-a$$ cousin, Saxton The Magnificent, was standing next to the Queen, looking like a combination of Cary Grant and some model in a goddamn cologne ad.
Not that Qhuinn was bitter.
Because the guy was sharing Blay's bed.
Nah.
Nope. Not at all.
The cocks***ker."
  • Larissa Ione apró szösszenetet osztott meg az Immortal Riderből, a Négy Lovas következő kötetéből. Majd pedig a harmadik rész borítójának fotózásáról osztott meg pár képecskét.
  • Még egy hónap van hátra a Cat & Bones sorozat hatodik felvonásáig, de Jeaniene Frost szolgált egy csöpp ízelítővel. A prológus és az első három fejezet elolvasható itt, s elkészült a kedvcsináló booktrailer is:

2011. július 25., hétfő

Kicsi vagyok én...

Mióta múlt évben volt alkalmam az alap magasságú könyvszekrényeim tetejére polcmagasítót szerelni, állandó problémával küzdök. Nevezetesen, hogy a magam 163 cm-ével képtelen vagyok elérni ezt a magasságot. Tehát vagy a konyhából cibáltam be a széket, vagy magasabbra nőtt húgomat zaklattam könyvpakolászási óhajommal.
Egy ideje szemeztem a szintén Ikeában beszerezhető Bekvam fellépővel, de természetesen a kinézett fekete színben képtelen voltam elkapni. Végül feladtam a harcot. Múlt héten beszereztem natúrban. De nem maradt fakó sokáig. Vöröses fapác óvja eztán szolgálat közben.
Tehát, büszkén jelentem, egy pácolt bükkfa zsámoly 50 cm-e segít ezentúl abban, hogy kedvenckéimet rendezgethessem. Hurrá!

2011. július 24., vasárnap

Az olvasás 7 hete (3.)

Lassan véget ér az Olvasás 7 hete rendezvény harmadik vasárnapjai is, itt az ideje belevágni a témákba:
  • Mi alapján értékel egy könyvet?
  • Mi alapján választja ki a következő olvasmányát?
  • Filmadaptációk: kedvencek, a legpocsékabb adaptáció
  • Miért vezet/olvas Ön könyves blogot? Van-e hatása egy-egy könyves blognak az olvasásra? (pl.: a következő olvasmányát egy blogbejegyzés hatására választotta ki) Van-e/Vannak-e kedvenc blogjai/bloggerei?

Lévén imádom a romantikus regényeket, mihelyt állandó internet közelbe kerültem, nem volt kérdés, hogy ehhez kapcsolódó keresőszavakkal is próbára teszem a google keresőmotorját.
Így akadtam a Romantikus Írók Tárháza fórumára, ahol kedves, igazi románcszerető hölgyeket találtam. Nekik köszönhettem, hogy megismerhettem olyan írókat, mint Susan Elizabeth Phillips vagy Julie Garwood. S még valami fontosat, az angol nyelvű olvasással való kacérkodást.
Sokáig csak szájtáti áhítozóként nézegettem a külföldi oldalakat, de aztán elkezdtem kóstolgatni a kínálatot, s szépen lassan megtelt a webböngészőm könyvjelzője a fórumok, blogok linkjeivel. Mai napig szeretem látogatni az írók honlapjait, sőt szívesen megkukkantom, ha blogot is vezetnek - egyre többen teszik! - de vannak kedvenc értékelős lapok is, amelyeket azóta is felkeresek alkalmanként, ha nem is heti rendszerességgel.
Minden bizonnyal agyam egy távoli szegletében tisztában voltam azzal, hogy kis hazánkban is vannak tevékeny könyves bloggerek, de nagyon sokáig nem követtem őket direktben, inkább csak egy-egy regényre rákeresve vetődtem el hozzájuk. Majd egy Jennifer Crusie kötet kapcsán rábukkantam Lobo olvasónaplójára, és ott ragadtam. Hasonlóan jártam Gigi blogjával, ahová Stephenie Meyer miatt keveredtem.
Miközben az évek szaladtak, olvasni még mindig imádtam... és valahogy jött az ötlet, jó lenne létrehozni valami maradandót, amin visszanézhetem, mit szerettem egykor. Első szárnypróbálgatásom egy Sherrilyn Kenyonra koncentráló weblap volt, de néhány hét után rádöbbentem, nincs bennem egy rajongói oldal üzemeltetéséhez szükséges kitartás, jobb szeretek csak úgy írogatni. S így született meg a 2010 év fogadalma: könyves blogger leszek. Eredetileg egy évre terveztem a próbatételt, de megszerettem a dolgot. Talán már nem akkora hévvel ég bennem a lelkesedés, mint kezdetben, de állandó részévé vált az életemnek.
A bloggerek közösségéhez csatlakozván felfedeztem a moly.hu-t és a goodreads.com-ot. Bizton állíthatom, egy új világ nyílt meg előttem, amelyet sok-sok értékelés és könyvmániás ember népesít be. Az egykor csak ötletszerűen felkeresett bloggerek állandó 'figyeltjeim' lettek, egy regényről rengeteg részletes véleménnyel összevethetem azt, amit én gondolok róla. De azt is imádom, amikor elmélkedős posztokon kuncoghatok, merenghetek. Ez utóbbiban Amadea, Nima és Zenka a kedvenceim.
Könyvmoly létem persze hátrányt is hozott magával. Elkapott az 'ide nekem még több jó könyvet' járvány. Immár a külföldi blogok, a hazai kiadók kínálata, a baráti ajánlások mellett csábítanak a goodreads listái - óvakodjatok a listopia részlegtől! -, a moly karcai és polcai. Persze ennek köszönhetem az idei év legnagyobb könyvélményét, a Forbidden-t, és hogy Kellynek hála felfedezhettem Simone Elkeles írónőt.
Hogy hogyan értékelem a könyveket? Általában aszerint írom meg a bejegyzést, hogy milyen érzéseim voltak olvasás közben. Lekötött-e eléggé, stimulálta-e az érzelmeimet, valódi személyeknek éreztem-e a szereplőket, nem túl sok klisét használtak-e fel, szívesen olvasnám-e a szerző más műveit... Reményeim szerint a bejegyzéseimből kitűnik, hogy szeretem a könyveket, és igyekszem a pozitív tulajdonságaikat meglátni, s nem méregbe mártott pennával vadászom a hibákra.
Igaz, ennyi év olvasás után talán kicsit válogatósabb, kritikusabb vagyok, mint egykor. Viszont szintén ezeknek az éveknek köszönhetően nagyobb sikerrel választok a soron következő olvasmányok közül. Habár egy író név, egy sorozat cím, egy szemkápráztató borító, vagy egy ügyesen megfogalmazott fülszöveg képes csapdába csalni.

Csakúgy, mint a moziplakátok azon sora, hogy 'xy regény nyomán'. Bár sokszor jutok arra a következtetésre, hogy a könyvek, ahol a saját képzeletem vetíti elém az eseményeket, sokkal élvezetesebbek, mint a filmek, mégis nagy rajongójuk vagyok. Szinte vadászom rájuk. Számomra ebből a műfajból kedvencek sorozat fronton a Lost in Austen és a Vámpírnaplók, míg a nagy vászonról talán a Nicholas Sparks adaptációk.

Vendégblogger - Szinna olvasmányai (27) - Andrea Cremer: Wolfsbane - A keresők

Andrea Cremer: Wolfsbane - A keresők
(Magyarul elérhető)
Egy sorozat második része [S]. paranormális romantikus [PR].
Fülszöveg: Calla Tor esküdt ellenségei, a keresők fogságában tér magához, és biztos abban, hogy a napjai meg vannak számlálva. Ám a keresők ajánlatot tesznek: szabadon engedik, ha segít nekik legyőzni korábbi urait, a vigyázókat, ráadásul így megmenthetné a falkáját és egykori vőlegényét, Rent is.
De nem túl nagy ár ez a szabadságért? És Shay minden körülmények között mellette áll-e majd a küzdelemben? Callának döntenie kell a sorsáról, arról, hogy melyik oldalon száll harcba.
Vajon hány próbatételt élhet túl az igaz szerelem?
Be kell, hogy valljam, az első részt (Nightshade – Az őrzők) nem olvastam, de nagyon jó kritikákat kapott, és rengetegen várták türelmetlenül a második könyv megjelenését, ezért nekiültem egy esős délután. Hmm… A teremtett világ érdekes, és komplex, a történet egyszerű, és az utolsó harmadban fordulatos is. És mindezt agyoncsapja a stílus. Nagyon bosszantó, hogy semmi nem megy egyszerűen, hanem fél oldalas értelmetlen, felesleges, humorosnak szánt, de nem annak sikerült párbeszédeken kell keresztülvergődnünk, és akkor is csak részmagyarázatokat, „majd később megtudod” válaszokat kapunk. Például:
„– A nővére? – Shay szeme tágra nyílt. – Hogyan lehetséges ez?
Silas megköszörülte a torkát.
– Ó, mondd el, ha már belekezdtél – mondta kelletlenül Connor. Lehuppant a padlóra, kinyújtózott, és egy kupac papírból párnát készített magának.
– Annyira nem hosszú történet – motyogta Silas.
Connor nem nyitotta ki a szemét.
– És ráadásul jó történet – érvelt Silas tovább.
– Jó? – Connor erre már felpillantott. – Egy véres szerencsétlenség az egész.
– Úgy értem, izgalmas – helyesbített Silas.
– Igen, tönkrement az életünk, és ez neked történelmi érdekesség.
Hadd mondja el, Connor – vágott közbe Adne, és intett Silasnak.
– Egyszer volt, hol nem volt...”
Szerencsére az az utolsó harmad megmenti a könyvet, de csak éppen.
A másik nem igazán jól sikerült dolog a hősnő, Calla karaktere, akinek fogalma sincs róla, hogy mit akar. Együtt van a fiúval, Shayal, akivel az előző részben megszökött, de az előző pasi, Ren után bánkódik, akivel össze akarták kényszeríteni. Persze azért örülten féltékeny Sayra is.
Szeretné megmenteni a falkáját, de tevékenysége a bűntudatban és önsajnálatban merül ki, mások határoznak helyette, csak sodródik az eseményekkel. Ebből következően a történet vége szépen fogalmazva függőben marad (cliffhanger), pontosan fogalmazva, viszont fogalmam sincs, hogy mi.
Kedves olvasó, volt már ilyen élményed? Az utolsó mondat után kérdezted már: Most mi van? Vajon hány próbatételt élhet túl az igaz szerelem? – kérdezik a fülszövegben. De számomra a kérdés inkább így hangzik: Igaz szerelem, de kivel is?
Reménykedjünk, hogy a harmadik részben kiderül, és az írónőnek ez csak egy véletlenül gyengébbre sikerült könyve, s szavazzunk bizalmat neki a harmadik könyvhöz.





: Az írónő playlistje

2011. július 21., csütörtök

Meg Cabot - Overbite

Fülszöveg: Meena Harper olyan különleges tehetség birtokosa, amit végre mások is értékelnek. A Palatine Gárda, a Vatikán titkos démonvadász egysége, alkalmazza alsó manhattani részlegéhez. Meena adottságával, miszerint képes megjósolni bárkinek, akivel találkozik, hogyan fog az illető elhalálozni, a Gárdának végre esélye nyílik felvenni a harcot az élőholtakkal.
Igaz, a hölgy egyik ex-barátja, Lucien Anton­escu, Drakula fia, a sötétség hercege. Bár kapcsolatuk a férfival együtt veszni látszott a lángok között, Meena azóta próbálja bizonygatni, hogy a vámpírok lehetnek jók... vagy legalább is attól, hogy a lelküket elvesztették, még képesek a szerelemre.
Tudja, hogy munkatársait - főként partnerét, Alaric Wulfot - nem lesz könnyű meggyőzni arról, hogy a vámpírok számára is létezik megváltás... különösen most, hogy újabb veszély fenyegeti nem csupán a Gárda sorait, de a Meenaához közel állók életét is.
A démonvadászok ezúttal nem csak Meenára számíthatnak. Henrique atya, más néven Padre Caliente, New York legfiatalabb, és legelbűvölőbb papja szintén beleveti magát az ügybe.
De miért nem bízik benne sem Meena, sem Alaric?
Miközben fény derül az igazságra, mind Meena hűsége, mind érzelmei komoly próbát kénytelenek kiállni... S talán ezúttal képtelen lesz megenni, amibe a fogát mélyesztette.
A regény honlapjáról az első 5 fejezet pdf formátumban letölthető.

Ahogy azt az előző kötet végén sejtettem, nem voltam képes kivárni az egyelőre még ki tudja mikorra várható magyar megjelenést, inkább begyűjtöttem angolul. :) Valami olyasmit vártam, mint az előzmény olvastakor. Kellemes kikapcsolódást, sok humoros párbeszédet, csöppet lökött mellékszereplőket, és egy kissé parodizált, de mégis aranyos szerelmi szálat.
Nos, kaptam is meg nem is. Jó volt, jó volt, de nem az izgatottan lapozok, jókat derülök, nem akarom, hogy vége legyen módon.
A főszereplők mintha kivetkőztek volna magukból. Lucien teljesen depis, sőt néhol rémisztő, Meena pedig gyakorta pityegő nebáncsvirág. Mi van itt, gondoltam magamban, miközben egyre gyakrabban merült fel bennem a kérdés, mikor jön a korábbi rész kellemes komédia feelingje.
Hál' Isten a mellékszereplők hozták a formájukat. Emil, Mary Lou és Jon voltak számomra azok, akiken tényleg tudtam mosolyogni. A kedvencem, amikor Jon épp próbálna udvarolni, miközben négy vendég belerondít a jelenetbe.
"Oh, sure, vampires bit you on the neck and sucked out your lifeblood. But at least they didn't completely humiliate you in front of the girl you loved. They just killed you."
És egyáltalán, ő és nagy találmánya, a hajszárítóra erősen emlékeztető kinézetű, halálos UV sugarakat lövöldöző SuperStaker voltak a legmulatságosabb elemei az egyébként paródiának indult sorozat ezen epizódjának.
"One small step for him, one giant step for vamp killers everywhere…"
Az előző kötet történései után alig fél évvel New Yorkra köszöntő új gonosz körüli hercehurca akár igazán jó is lehetne, ha nem kreál hozzá az írónő egy új vámpírfajt, mert ez inkább bosszantott. Húsevő szemfogasak? Inkább zombik, nem? Vagy csak én lennék ennyire szőrözős?
No és a romantika rész... A regény háromnegyedében éltem a gyanúperrel, hogy itt biz nagyon nem afelé haladunk, amerre én szerettem volna terelni a történet szálait, majd az utolsó negyedben hitetlenkedve meresztgettem a szemeimet, hogy apám, ez képes tényleg megtenni a szereplőkkel azt, ami csak mint sanda gondolat merült fel bennem a korábbi fejezetek alatt. S be kell vallanom ez a fordulat szinte negatív régiókba vetette vissza nálam a regényt. Mert ugye az ember lánya egy romantikusnál azért igen csak biztosra veheti ki az az x, aki y-al boldogan egymásra talál az utolsó oldalakon. Meg kellett állapítanom, Meg Cabot magasról tesz erre az egyszerű tényre, amit akár hajlandó is lennék megbocsátani neki, ha láttam volna a dolog igazi előkészítését. :(
Ennek ellenére azt kell mondanom, a 'választást' hozó jelenet igazán tetszett. Szinte meghatódtam. Majd az epilógus egy bizonyos mondatánál felcsillant bennem egy kedvemre való folytatás reménye... amit aztán gyorsan derékba is tört a szerző.
Amennyire tetszett az első, annyira kuszák most az érzéseim. De mivel igazi románc nélkül is valahogy elolvastatta magát, megérdemel egy közepest a kötet.



2011/46.
Ebook/14.
Paranormal/23.

2011. július 17., vasárnap

Johanna Lindsey - No Choice But Seduction - Kalandos szerelem




Fülszöveg:
Katey Tyler egy unalmas connecticuti faluban nőtt fel. Apját fiatalon elvesztette, és anyja halála után úgy dönt, semmi sem köti már a szülőfalujához. Egy váratlan örökség lehetővé teszi, hogy megvalósítsa régi álmát, és világ körüli útra induljon. Először Angliába hajózik, hogy felkeresse az édesanyja rokonait, akikkel még soha nem találkozott.
Útban Anglia felé Katey megismerkedik a hajó tulajdonosával, a jóképű Boyd Andersonnal. A fiatalember éppen azt fontolgatja, hogy Londonban telepszik le.
Katey unalmas gyermekkora után élményekre és izgalmakra vágyik. Nem kell sokáig várnia a kalandokra, mert hamarosan belekeveredik egy gyermekrablásba, bűnözőnek nézik, letartóztatják, kalózok elől kell menekülnie, találkozik az anyja rokonaival és a Malory családdal. Megdöbbentő titkokat tud meg a származásáról, és megismeri a szerelem minden örömét és fájdalmát.
Erre a regényre nem ártana egy jelzés: "csak rajongóknak".
Mint buta méhet a művirággal, úgy engem is lépre lehet csalni azzal a két szóval, Malory család. Annak ellenére, hogy ott motoszkál az agyamban, Lindsey stílusa és történetvezetése olyan mint a hullámvasút, mégis minden egyes alkalommal kíváncsi vagyok, ezúttal kiket boronál össze vagy épp miféle epés szópárbajokat kerekít. Sajnos, ez a regény a lejtmenet egy újabb állomása.
Kezdjük ott, hogy a történet inkább kalandos - abból is a bugyutábbik féle, de csöppet sem szerelmes. A főszereplő pár jó ha a regény egy ötödében van együtt, s akkor is, érzelmekről nehezen beszélhetünk. Sokkalta inkább helytálló lenne azt mondani, a szemükkel megkívánták egymást, majd megragadtak a testi részleteknél, a megfoghatatlan lelkek összeolvadása még csak terítékre sem került. Tényleg meg nem tudnám mondani, hogy miért is, hogyan is lettek szerelmesek egymásba a főszereplők. Én csak azt láttam, hogy van egy folyton hazudozó, hebrencs fiatal leány, és egy nyámnyilává változott agglegény, akik között arról folyik a vita, mikor is tépjék le egymás ruháit.
Ha nem kapott volna akkora szerepet James és Anthony, teljes csalódással tettem volna félre a könyvet. Csupán nekik köszönhető, hogy a történet második felében elfelejtettem bosszankodni, és néhol mosolyra húzódott a szám, amikor ilyeneket olvashattam:

"– Olyan tapintatos voltál, mint egy hentesbárd."
vagy épp:

"– (…) De ígérd meg, hogy Boyd mellé állsz majd, amikor meg kell győzni az öcsédet! – kérlelte Georgina a férjét.
James szemöldöke a homloka közepéig szaladt.
– Annyi nem elég, hogy életben hagyom?"
De felmerül bennem a kérdés, meddig menthetik meg az egykor jól kitalált, gunyorosan szellemes karakterek a sorozat gyengécske darabjait. Jó lenne, ha visszatalálnánk az egykori élvezetes stílushoz, mert így kezdek kételkedni abban, érdemes-e hűnek lennem az írónőhöz.
Főként egy momentum miatt, s talán az összeszedetlen sztoriszál, a kidolgozatlan szereplők mellett apróságnak tűnhet, mégis nálam ez volt a regény mélypontja. Számomra valahogy mindig egyértelmű, hogy ha vita, veszekedés, megsértődés... bármi is van a szerelmesek között, soha nem lépnek át egy határt. A másik bizalmát sosem árulnák el meggondolatlanul és durván. Ám itt Katey megtette ezt, s ettől nálam az utált hősnők nem túl dicsőséges sorába került. A férfi legféltettebb, még családja előtt is rejtegetett titkát kikiabálni nem csak a barátok, de matrózok és szolgák előtt is? Felháborító!
Szumma szummarum: kedvelem a Malory családot, de ilyen csalódást keltő rész után csak félve merem majd kézbe venni a folytatást.


2011/45.
Historical/10.
Várólista/07.

Karen Hawkins - How to Abduct a Highland Lord - Kalandor




Fülszöveg:
Jack Kincaid jól ismert szoknyavadász, aki eddigi életében gyakran keveredett zűrös helyzetekbe, de a legzűrösebb tagadhatatlanul Fionával kötött házassága, amire gyakorlatilag öntudatlan állapotban mondott igent. Pedig egykor igaz és olthatatlan szerelem fűzte ehhez az érzéki, csodálatos lányhoz, aki most Isten színe előtt az övé lett...
Fiona MacLean sem épp ilyen esküvőről álmodott. Egyik fél részéről sincs jelen boldog család, se ünneplő vendégsereg, csak a vőlegény, Black Jack Kincaid, akit szó szerint az oltár elé kellett vonszolnia. Fiona évekkel korábban megesküdött, hogy soha többé nem találkozik a jóképű kalandorral, aki egyszer már elárulta őt, de most az élet válaszút elé állítja: ha összeköti ezzel a megátalkodott emberrel az életét, akkor e frigy által véget vethet egy ősi, gyilkosságokkal terhelt viszálynak és megtörheti a családját sújtó évszázados átkot. Fiona elhatározza, Jack Kincaidnek adja nappalait és éjszakáit, de a szívét nem adja oda neki újból...
Nagy örömmel és izgalommal vártam, hogy idehaza is kiadásra kerüljön Karen Hawkins. No nem azért, mert az évszázad nagy amerikai regénye fűződne a nevéhez, hanem mert ő is azok közé az szerzőnők közé tartozik, akik bár a szokásos receptúra alapján írják regényeiket, de teszik mindezt olyan számomra élvezetes stílusban, hogy arra a pár órára, míg a lapok közé veszek, istenien szórakozok.
Itt van például ez a regény. Semmi extra, sőt, valljuk be a cselekmény akár hebehurgya kuszaságnak is tűnhet első pillantásra, de a huncut szellemesség, a flörtölős érzékiség és a szerethető karakterek annyira magukkal ragadtak, hogy eszembe sem jutott azon agyalni, hogy talán nem a legokosabb döntések sodorták főhőseinket egymás karjaiba, vagy hogy elég pontos-e a történelmi hűség.
Ráadásul, mit is tagadjam, a könyv már eleve hatalmas előnnyel indult nálam, skót történelmi románcról lévén szó. Az izmos s melegszívű klán tagok iránt a Rettenthetetlen idején kezdtem először vonzalmat érezni, majd jöttek a Garwood megálmodta ellenállhatatlan skót harcosok, s végül MacGregor regényei gondoskodtak arról, hogy örökre gyógyíthatatlanul rajongójuk legyek.

"– Jó ég! Ez aztán hatalmas!
Jack egy pillanatra megállt az utolsó lépcsőn.
– Bárcsak megtartanád ezeket a megjegyzéseidet, amíg ágyba nem kerülünk, kedves! Ott sokkal jobban örülnék nekik."
S ha mindez nem lenne elég, főhősünk egy kissé nyers, csélcsap kéjenc, aki szíve mélyén igen is törődik, és igen is szerelmes már régóta. - Ó igen, gyengéim az aranyszívű macsó hősök. - Most pedig az élet kínál egy második esélyt arra, hogy az egykori hibákat kiküszöbölve tényleg megszerezhesse azt az igéző zöld szemű, tüzes menyecskét, akire már bohó ifjoncként is vágyott. Persze addig jó néhány szócsatán, és ágybéli ütközeten vezet át a történet.
Az eseményeket ráadásul nem csupán az egyetlen húgukat roppant féltő, négy fős bátyjsereg fűszerezi, akik természetesen folyton folyvást láb alatt vannak, de egy érdekes átok is. Ahányszor Jack, asszonykája szerint, rossz fát tesz a tűzre, szakadó eső zúdul a férfira. Nehéz kuncogás nélkül elképzelni, ahogyan egy szürke felhő követi mindenfelé a kicsapongani kész férj hintóját. Hogy a nagy testvérek által kerekített egyéb időjárási anomáliákat ne is említsem. Mondhatni, London szokatlanul viharos szezont él át a MacLeanek átkának köszönhetően.
Pillekönnyű, bájosan szórakoztató olvasmány egy lustálkodós délutánra vagy akár a vízparti hűsöléshez.


2011/44.
Historical/09.

2011. július 16., szombat

Az olvasás 7 hete (2.)

Íme az Olvasás 7 hetének második felvonása. Az eheti témák az alábbiak:
  • Könyvtár vagy könyvvásárlás?
  • E-book vagy könyv?
  • Sorozatok: olvas-e, gyűjt-e sorozatokat?
  • Milyen rendszer alapján rendezi a könyveit? (ábécérend, műfaj, sorozat, szín, szerző szerint, stb.)
A könyvtár és én egykor elválaszthatatlannak tűntünk.
Aztán olvasmány listámon a klasszikusabb irodalmi műveket felváltották a romantikus bestsellerek, amelyekből - legalább is mifelénk - igen gyér a felhozatal e nemes intézmény falai között. Ráadásul az önálló jövedelmemre való szertétel magával hozott egy makacs hörcsögitiszt is. E könyvmolyi kórságból évek alatt sem sikerült kilábalnom, így lassacskán sikerült egy kisebb gyűjteményt felhalmoznom, amelyet részben korai kedvenceim megkaparintott példányai, részben a horribilis vásárlási számlákat generáló újdonságok alkotnak.
Mára a birtokolni akarás olyan mértékben elhatalmasodott rajtam, hogy szórakoztató irodalomért már nem igen jut eszembe könyvtárba futni, hiába is van a megyei egy utcányira tőlem. De ha valami kutatómunka végett beveszem magam a polcai közé, mindig elcsodálkozok, hogy miért is nem járok én ide gyakrabban, ha másért nem, hát mert olyan megnyugtató az a csendes nyugalom, ami árad abból a rengeteg könyvből.
Szaporodó románc regényeim először szelíden közelítettek egyetlen szekrénykémhez, majd agresszív térhódításba kezdtek.
Míg a szakácskönyv- útikönyv - krimi - képregény - szótár szekció egy kisebb polcon osztozik heringkonzerv szerű tömörségben, addig szenvedélyem szórakoztató regényei mára a szoba jókora részét uralják. Ugyan igyekszem valamiféle rendszert kialakítva tárolni őket, de a pakolászást nagyban behatárolják a könyvespolci adottságok.
Kedvenc szerzőimet megpróbálom külön polcon, sorozatrész sorrend szerint tárolni, de persze itt - ott megtörik a rendszer. Mégis, ha keresek valamit, könnyedén megtalálom... igaz, néhol a kétsoros elrendezés bekavar kissé. Node mondjuk Nora Robertsnek annyi regénye trónol a házi könyvtáramban, hogy kényszerű kompromisszumként ehhez kellett folyamodnom.
Nem tudom, meddig tudok trükközni a hellyel, de nagyon igyekszek. Hiszen annyi író van, akiket olyan nagyon szeretek, hogy szinte kényszeresen beszerzem valamennyi regényüket. Illetve akad jó pár sorozat, amelyeknek alig várom a soron következő folytatását. Csoda hogy a könyvek meg csak szaporodnak? Igen ám, de a szoba alapterülete elég kőbe vésett...
Erre a gondomra kínál kitűnő gyógyírt az ebook olvasó.
Sokáig szemeztem vele. Rengeteg bemutató videót végignéztem, többször átrágtam magam a papírkönyv illat nélkülözésének problematikáján, elemző bejegyzések tömkelegét olvastam el, mire eljutottam oda, 'nekem ez kell'.
Koobe juniorom beszerzése előtt csak a laptop monitorjára meresztgetett szem fájdalmáról vagy épp az ipod csöppnyi kijelzőjének bűvöléséről tudtam volna nem kimondott pozitív véleményt mondani. Ám most vészesen áradozóvá tudok válni, ha hajlandó valaki végighallgatni. Mert milyen elképesztő mennyiségű olvasnivalót lehet csodásan rendszerezve tárolni; mennyire isteni, hogy három különböző lapozási mód közül választhatok az órákon át tartó olvasás különböző fetrengési stádiumaiban; s milyen nagyon hálás a szemem az eink kijelzőért. Szeretem, mit szeretem, imádom.
Persze a bennem élő hörcsög megköveteli, hogy kedvenceim a könyvespolcomon is ott csücsüljenek. Őrjöngő pénztárcám ez ügyben mindössze azt érte el egyelőre, hogy elkezdtem sportszerűen űzni az akciók figyelemmel kísérését. Igaz, ez csak tüneti kezelés... Node mit tegyek? Könyvmoly vagyok. :)

2011. július 10., vasárnap

Amanda Quick - Burning Lamp - Az Égő Lámpa




Fülszöveg:
Adelaide Pyne semmilyen eszköztől nem riad vissza, ha bordélyházakban fogva tartott fiatal lányok megmentéséről van szó, ténykedésével azonban magára vonja a londoni alvilág haragját. Így aztán nem habozik szövetséget kötni Griffin Winterssel, aki ugyan nem makulátlan hírű úriember, de rendkívül hatékony segítőtárs, ráadásul ellenállhatatlanul vonzó férfi.
A hallucinációktól és rémálmoktól szenvedő Griffin Winters szentül meg van győződve róla, hogy hatalmába kerítette a Winters-átok. Tudja, hogy ha nem akar dühöngő őrültként, szörnyű kínok közepette meghalni, meg kell találnia az Égő Lámpát - és a nőt, aki képes arra, hogy a lámpa erejének segítségével visszafordítsa a folyamatot. Amikor találkozik a titokzatos Adelaide Pyne-nal, még nem sejti, milyen szoros kötelék fűzi össze kettőjük sorsát: az Égő Lámpa ugyanis Adelaide birtokában van.
Adelaide és Griffin működésbe hozzák a lámpába zárt viharos erejű energiákat, miközben a mindent elsöprő, izzó szenvedély ellenállhatatlanul sodorja őket egymás karjaiba...
Amanda Quick egyike a legrégebbi kedvenceimnek, friss regényei automatikusan a birtokolnom kell listámra kerülnek, még akkor is, ha az idő múltával úgy tűnt, az írónő hangja megváltozott, s a kezdeti incselkedő szópárbajokat háttérbe szorította a paranormális misztikum. Kicsit bukdácsoltam ebben az új világban, sokáig úgy éreztem, az energiaáramlások számomra túl megfoghatatlanok. Ám a legújabb kaland olvasta után örömmel jelentem, ezúttal semmi ilyenre nem panaszkodhatok. Talán mert már annyi mindent megtudtam a korábbi regényekből, hogy megszokhattam őket, vagy talán a szerző vett visszább a túl részletes leírásokból, nem is tudom. A lényeg, hogy míg a korábbi viktoriánus kori kiránduláskor (A tökéletes méreg) gyakorta hümmögtem, most hol azzal voltam elfoglalva, hogy jókat kuncogjak, hol a szájszélemet rágtam izgalmamban.

"– Úgy találom, hogy a leckéztetései nyugtalanítóan hatnak az érzelmeimre – mondta. (…) – Valahányszor mérsékletre int, vagy korhol, vagy utasítgat, ellenállhatatlan késztetést érzek, hogy megcsókoljam, mert addig sem beszél.
– Közlöm önnel, hogy ennél felháborítóbb sértést még egyetlen férfi sem mondott nekem.
- Nyilván nem sok bűnözővel találkozott eddig. (…) – Mi nagyon felháborító társaság vagyunk."
Üdítőnek találtam, hogy a megszokott arisztokráciába tartozó pár helyett, ezúttal a munkás osztály két nem mindennapi tagjának élete fonódott össze. Griffin Winters az alvilág egyik hírhedt vezetője a családi átok által fenyegetve érzi józan eszét, így találkozót kér a megátalkodott társadalmi reformer hírnévre szert tett álomfény látó Adelaide Pyne-tól. A Konzorcium különös etikai kódexet követő rettegett igazgatója és a bordélyházak felszámolójaként elhíresült titokzatos Özvegy érdekes páros, látszólag teljesen más fából faragták őket, mégis nagyon jól összepasszolnak, kiegészítik egymást. Kezdettől megvan közöttük az a bizonyos szikra, amely hamarosan lángra is lobban miközben igyekeznek fényt deríteni a múlt és a jelen fenyegetéseire. Ám közben élvezetes szócsatákat vívnak, humoros szösszeneteket ismerhetünk meg Adelaide vadnyugati tartózkodásáról, s rácsodálkozhatunk, ugyan ki nem tartozik Griffinnek egy szívességgel.

"– Odaadná a lámpát, ha úgy gondolná, hogy az életem múlik rajta?
– Gondolkodás nélkül.
– Ó, Griffin, igazán meg vagyok hatva. Tudom, milyen fontos önnek a lámpa.
– És aztán elvágnám a csirkefogó torkát.
Adelaide felnyögött, és homlokát a térdére hajtotta.
– Két legyet egy lámpával. Ki meri azt állítani, hogy egy bűnöző nem lehet romantikus?"
Bár élveztem a szövevényes bűnügy nyomozását is, a regény erőssége számomra a két főszereplő karaktere. Csöppet sem könnyű múltjukból teremtették meg saját jelenlegi szerencséjüket, miközben másoknak is segítenek. Ráadásul mindketten különös tehetség birtokosai. Az árnyidézés például nagyon nagyon tetszik. Megkedveltem őket, és nem bánnám, ha velük is találkoznék még, csakúgy, mint itt Caleb Jones és Lucinda Bromley kettősével. Biztos vagyok benne, hogy a jövőben is képesek lennének furcsa helyzetekbe sodródni.
Egyetlen dolog akadt, amely nem nyerte el a tetszésemet, mégpedig a szerelem fizikai megnyilvánulása. Tudom, nem ez a regény legfontosabb vonatkozása, de számára csöppet belerondított a tökéletes élvezetbe. Ezek a szeretkezések hipp-hopp szinte a semmiből tűnnek fel, és puff már véget is érnek. Csak kapkodtam a fejem. Hová lett az egykori érzéki hintó béli jelenetek szenvedélye?
De ettől eltekintve meleg szívvel tudom ajánlani a kötetet azoknak is, akik nem mint a trilógia egy tagját olvasnák. A Tiéd vagyok - Rád vártam - Tökéletes méreg vonalon is érthető és élvezhető folytatás. Egy újabb misztikus történelmi utazás, amely bővelkedik meglepő csavarokban és visszahozza a régről megismert csipkelődő hangulatot. Élvezetes kikapcsolódás az első laptól az utolsóig.

A könyvért a MAECENAS KIADÓnak tartozom köszönettel

2011/43.
Historical/08.

2011. július 9., szombat

Az olvasás 7 hete (1.)

A naptár azt mutatja, elérkezett az Andiamo által életre hívott, sokakat megmozdító ’I love books’ esemény, az Olvasás 7 hetének első üteme, amikor a vállalkozó kedvű játékosok az alábbi témákban elmélkedhetnek:
  • Az első könyvélmény(ek)
  • Ki adott először könyvet a kezébe? Kinek a hatására kezdett el olvasni?
  • Könyvek, amiket utált, de mindenki más szerette
  • Könyvadoptáció: vegyünk védelmünkbe egy kevésbé olvasott könyvet!
Úgy gondoltam, a védőbeszédekben nem csillagok eléggé, az utálatot pedig sosem használom szívesen könyvek kapcsán, így én inkább az első két kérdésre szorítkoznék.


Könyvmolynak születtem.
Rendben, ha nem is annak születtem, de édesanyám megtett mindent, hogy ha szeretnék, könnyedén azzá válhassak.
:)
Mint oly’ sok gyereknek, nekem is voltak keménylapos leporelló meséskönyveim. Ám ezekre nem igen emlékszem, egyet leszámítva. No erre sem a versike miatt, hanem mert nagyobbra cseperedve kitűnő babaház alapanyagnak tartottam a szépen megrajzolt, erdőt ábrázoló képeit.
Az első könyv, amelyről ha homályosan is, de valódi emlékeim vannak A sehány éves kislány. Az oviban állandó beszédtéma volt, hogyan születnek a kisbabák. Volt, akik szerint a gólyák a ludasak, voltak, akiket a virág szirmai között találtak… de az én anyukám úgy mesélte el, hogy közben csodaszép képeket is mutatott arról, a mamák pocakjában micsoda dolgok történnek. Szörnyű jól értesültségemmel még a nagy alvós baba feletti uralmat is megkaparinthattam egy rövid időre. Bár aztán valamelyik lány apukája hozott neki donaldos rágót, ami véget vetett kérész életű dicsőségemnek. Ám az emlék megmaradt, s amikor néhány éve felfedeztem, hogy ismét kiadták, beszereztem egyet az elveszett példány helyére.
Visszaemlékezések szerint óvodásként még egy könyvet imádtam, Vlagyimir Szutyejev Vidám mesék című kötetét. Állítólag A három kiscicát nem tudta elégszer felolvasni nekem az édesanyám. Sajnos, húgom kiskori rajztehetségének áldozatul esett a könyv, talán ideje lenne ezt is pótolni.
Aztán végre elérkezett az első osztály, és a betűk szépen lassan értelmet nyertek, és a képek nézegetését, a saját magam által költött meséket felváltották az igazi történetek. Csupán a tanév felénél jártunk, amikor iskolát váltottam. Ez a koránkelés nyűge mellé valami isteni jót is jelentett. Iskolaotthonos osztályba kerültem, akiknek sokkal kötetlenebbek voltak az órái, és osztálytermük a könyvtár mellett kapott helyett. Azt hiszem, ekkor végképp megpecsételődött, hogy könyvimádó leszek örök életemre. Annyi csoda, olyan sok gyönyörű könyv volt abban az otthonos helységben, a könyvtáros néni pedig igazán kedves volt. Jól emlékszem, milyen örömmel cipeltem haza a Kipp-Kopp köteteket, az újabbnál újabb Pom-pom és Kisvakond meséket.
Majd cseperedvén az érdeklődésem is változott. Felfedeztem a képregényeket. Nagy kedvencem volt a Bucó, Szetti, Tacsi, amit édesanyám a munkahelyén bizományi árusítótól vásárolt. De elsők között voltam, akik sorban álltak, hogy a könyvtárba érkező Alfa magazinban megnézhessék Axterix a gall, vagy épp a Mozaikban Abrafaxok soron következő kalandjait.
Könyvmoly karrierem az idő teltével töretlenül haladt előre. Az évzárós ajándékkönyveknek hála megismerhettem Janikovszky Évát (Már megint) és Szabó Magdát (Pöttyös Panni). Majd szintén ama bizományosi árudából haza került Eric Kästner Két Lottija, aranyos sárga alapon fehér pöttyös köntösben. Imádtam. Nem is tudnám megmondani, hányszor olvastam el, és élveztem a lányokkal az utazást. Persze eztán már kerestem a pöttyös regényeket a könyvtárban is, ahol még egy nagyszerű ifjúsági sorozatot megismerhettem, a PikNik könyveket.
Aztán, hogy hogy nem rádöbbentem, bizony a szüleimnek, sőt nagyszüleimnek is van ám könyvespolca. Persze sokat zagyvaságnak tartottam, de akadtak közöttük izgalmasnak ígérkező kötetek is, így a nyári szünetekben sem nélkülöztem az olvasást. Egyik legnagyobb felfedezésem az volt, amikkor rádöbbentem, hogy a nagyiék lomosából előkerült Rejtő képregények könyvei ott pihennek a mi polcunkon, csak éppen P.Howard név alatt rejtőzködve. Korcsmáros Pál rajzai nélkül talán sosem jövök rá arra, mennyit is lehet nevetni a csúnya egyen sárga borítók mögött megbúvó regényeken. Ez volt a Nagy Indiánkönyv, Tarzan és Zane Grey korszaka, no meg az első szerelembe esések ideje is. Szívem első elrablói Henri Lagardére (Paul Fever: A púpos) és Dick Shelton (R.L. Stevenson: A fekete nyíl) voltak.
Ó igen, szerelem. Megérkeztek az Édesvölgyi Suli Ikrei az életembe, benne Jessica és Elizabeth kusza tini életével, amelyet természetesen irigyeltem, és mindig alig vártam, hogy megvásárolható legyen a folytatás. Még valami történt ekkortájt, a Harlequin füzetek is ekkor törtek be a hazai piacra. Jól emlékszem, ahogyan édesanyám nagy komolyan előolvasta nekem ezeket az eddig feltérképezetlen újságocskákat, s míg a világoskéket teljesen helyén valónak találta, addig a sötétkékek a tilos kategóriába kerültek. A szomszédunkba költöző család anyukájának úgy tűnt, az összes ilyen füzete megvan, és mindig nagyon szívesen kölcsönadta őket. Talán ekkor vette kezdetét a romantikus regények iránti rajongásom, hiszen mindig mindenki kedves volt bennük, és kivétel nélkül mindahány boldogan végződött.
Nem is csoda, hogy középiskolásként a kedvenc kiadómmá avattam a Hajja és Fia Kiadót. Indián romantika, történelmi romantika, Kard és szerelem sorozat… a címek között az első önálló keresetemből, a középiskola első évét követő nyári gyakorlatának szinte teljes jövedelméből megvásárolt Heather Graham regény, Az ördög kedvese.
Ez volt az azóta több száz kötetesre duzzadt románc gyűjteményem első darabja…

2011. július 7., csütörtök

Lara Adrian - Deeper Than Midnight

Fülszöveg: 18 esztendősen Corrine Bishop gyönyörű, talpraesett fiatal hölgy volt, aki egy jómódú család örökbe fogadott lányaként élte a kiváltságosok életét. Ám egész világa egy pillanat alatt összetört, amikor a rosszindulatú Dragos parancsára elrabolták és fogva tartották. Sok évnyi rabság és gyötrelem után a Dragos-szal és követőivel háborúban álló vámpír harcosok szövetsége, a Rend megmentette Corrine-t. Ártatlanságával szelleme egy darabjától is megfosztották. Bebörtönzése alatt egyetlen dolog tartotta Corrine-ban a reményt, s most is az egyetlen, ami számít, a szabadság.
Haza vezető útjára Corinne védelmével az ijesztő, arany szemű, fajbéli férfit, Huntert bízzák meg. Egykor Dragos leghalálosabb bérgyilkosa volt, most viszont a Rend szolgálatában elszántan megtesz mindent, hogy Dragos megfizessen összes bűnéért. Bár Corrine-hoz köti kölcsönös vágyuk, Hunternek el kell döntenie, milyen messzire hajlandó elmenni, hogy véget vessen Dragos gonosz uralmának, az akció érdekében képes-e akár a nő gyengéd szívét is összetörni.
Tudom, ez immár a kilencedik kötet, s már többször hangoztattam, hogy se vele se nélküle a kapcsolatom az írónővel, ám ezúttal sem tudom másként kezdeni a bejegyzést, mert úgy tűnik, számomra a sorozat megragadt a középszerűségben.
Még mindig zavar, hogy az alapfelállás ennyire elrendelt, változatosság nélküli. Nagy, erős, modern kori vámpír harcos lel örök társára egy Kiválasztott személyében. A faj Adrian által megálmodott sajátosságai miatt csöppet egysíkú a szerelmespárok összetétele, s csak most, visszagondolva tűnik fel, hogy mennyire imádtam, amikor Brock regényében (Taken by Midnight) végre kiléptünk erről a kényszerpályáról. Ezúttal viszont visszakanyarodtunk az eredeti recepthez, amely nem is igen kapott semmi plusz ízesítést...
Mióta csak feltűnt Hunter karaktere, izgatta a fantáziámat. Egy hallgatag, de elképesztően jól képzett katona, akiből megpróbáltak minden érzelmet kiölni, aki borzalmas körülmények között vált azzá, aki ma, mégis ott bujkál benne a jó iránti vágy. Ez a leírás nálam szinte garantálja, hogy kíváncsi legyek, hogyan lágyul majd meg kissé a mogorva harcos, s válik belőle igazi védelmező, elkötelezett férfiú. Itt is ilyesféle elvárásaim voltak.
Az előző regényben Corinne Bishop 75 évnyi raboskodásból szabadult ki a Rendnek köszönhetően, s most szeretne családjához hazatérni. Természetesen testőrt rendelnek mellé, a feladatra pedig önként jelentkezik a Dragos őrületét önmaga is túl jól ismerő Hunter. Két bizalmatlan, megtört lélek indul közös utazásra... húú, gondolatban már elégedetten dörzsölgettem a kezemet.
De sajnos hoppon maradtan, csalatkozva vettem búcsút a vérkötelékre lépő pártól. Úgy tűnt, megvannak az ilyenkor elvárható mozzanatok, de mégis, nem éreztem valósnak, igazinak sem a szereplőket, sem a jelenteket. Bármennyire próbáltam kinyitni a szívem a főhősök előtt, ők valahogy nem akartak lelépni a lapokról, mindvégig ott maradtak, kicsit szürkén, kicsit távolian. Nem ragaszkodtam volna feltétlen a mély, lelki sebekben könyékig vájkáló feltárulkozáshoz, de így, ahogyan történt, hihetetlen, hiteltelen, egyszerű és túl gyors volt az egymásra találás. Olyan érzésem van, mintha a szerelembe eséséről, és a szerelem gyógyító hatásáról lemaradtam, esetleg valaki összefoglaló beszámolót tartott volna az eseményekről, de én csak a gyomorrontással fenyegetően édeskésre sikerült cukormázas boldogan éltek míg...-re toppantam volna be.
Annál is dühítőbb ez, mert a háttérsztori alakulása valóban tetszett. Dragos a maga szemét módján agyafúrt főgonosz, aki nem adja könnyen magát, sőt minden eddiginél nagyobb próbatételek elé állítja a Rendet. Akadtak meglepő fordulatok is. Itt nem éreztem, hogy lapos lenne a történetvezetés.
S aztán ott van Chase. Az ő gondolatait, döntéseit, cselekedeteit mintha alaposabban kidolgozta volna az írónő. Lévén a regény egyharmadát elorrozta a főszereplőktől, már-már olyan érzés alakult ki bennem, mintha csupán a vérszomj felé sodródó, önfeláldozó zsaru könyvének elővezetését vettem volna meg, aféle 10.0 változatot. Nem mondom, érdekes volt, szívesen olvastam róla is, csak ugye én Hunterre vártam, őt akartam.
Az Éjfél szülötteinek lelkes követőinek kár lenne kihagynia, de egy újoncnak semmikép nem ajánlanám a világ, a szereplők megismeréséhez. Kíváncsi leszek ekkora elővezetés, ilyen várakozás építés után, vajon mekkorát fog szólni a Darker After Midnight.

2011/42.
Paranormal/22.

2011. július 3., vasárnap

Julia Quinn - When He Was Wicked - Rossz kor





Fülszöveg:
Mindenki életében van egy fordulópont. Egy olyan éles, tiszta pillanat, amikor az ember úgy érzi, mintha mellbe vágták volna, és teljes bizonyossággal, a kétség legkisebb árnyéka nélkül tudja, hogy élete már sosem lesz olyan, mint addig volt.
Michael Stirling életében ez a pillanat akkor jött el, amikor megpillantotta Francesca Bridgertont.
Egész addigi életében nők után kajtatott vagy kajánul mosolyogva hagyta magát utolérni, ha a hölgyek üldözték, ölelte, csókolta őket, szeretkezett velük, de soha, egyetlenegyszer sem hagyta, hogy a szívét is dédelgessék. És ő, éppen, ő, egyetlen pillantást vetett Francesca Bridgertonra és egy szempillantás alatt szerelembe esett…
Michael szerencsétlenségére azonban Francesca vezetékneve ez után a pillanat után már nem sokáig maradt Bridgerton; sajnálatos módon azon okból találkoztak, hogy együtt vegyen részt egy vacsorán, melyet a hölgy és Michael unokaöccsének közelgő házasságát ünnepelték.
De ez akkor volt… Most Michael a gróf és Francesca szabad, de Michaelre még mindig csak bizalmas jó barátként gondol. Michael nem meri felfedni neki szerelmét… egészen egy veszélyes éjszakáig, amikor Francesca ártatlanul Michael ölelésébe lép, és a szenvedély a legtitkosabb titkoknál is nagyobb erőnek bizonyul.
Ez a könyv egyszerre hatott meg lelkem legmélyéig, csalt óriási mosolyokat az ajkamra, és töltötte fel romantikus reménységgel álmodozó szívemet. A Julia Quinntől megszokott nagyszerű stílusban megírt, az eddigi Bridgerton kötetektől meglepően eltérő történetvezetésű, ám csodálatoson gyengéd, ugyanakkor izzóan szenvedélyes utazás a második esélyek világába. A regény elején ugyan szoknom kellett, hogy a sorozat eddigi könnyedebb hangulata után ezúttal borongósabb húrokat penget a szerző. Mintha a játékosan évődő hangot valamiféle csendes szomorúság váltotta volna fel, amely mögül azért fel-felcsillant a korábbi humor is. Ám a könyv most is briliáns és szórakoztató.
Miközben nem győztem elég gyorsan lapozni, hogy lássam, főhőseink hogyan dolgoznak fel egy ekkora veszteséget, hogyan találnak vissza egymáshoz, hogyan vállnak ezúttal barátoknál is többé, végül hogyan s miként érkeznek a happy end boldog révébe, rácsodálkoztam milyen szép kerek egész is Michael és Francesca egymásra találása a kidolgozott érzelmi fejlődés mellé társított erős érzékiséggel.
Először olyan volt, mint egykori Jane Austen olvasmányaimban. Amikor attól is képes volt elakadni a lélegzetem, amikor először összenéztek ÚGY a szereplők. Megindító volt olvasni, Michael milyen kétségbeesetten próbálja elrejteni az érzéseit a nemtörődömség álarca alá. Elbűvölt, ahogyan Francesca apránként meglátja az egykori családi barátban a férfit, majd azt a bizonyos FÉRFIT csupa nagybetűvel. Képtelen vagyok visszaadni azt a lelkes drukkot, amit akkor éreztem, amikor először kerülnek olyan közel egymáshoz, hogy arcuk csöppnyi mozdításával akár csókba is fulladhatna a jelenet, ám mégsem. Hogy aztán a várakozásomat még bőven tovább csigázza az írónő, és garantálja, hogy még nekem, az olvasónak is pillangók rebegjenek a gyomromban, amikor végre megtörténik a dolog.

"Megcsókolta Francescát. Megcsókolta.
Nem a legjobb cselekvési mód egy férfinak, aki el akarja rejteni valódi érzéseit, gondolta keserűen.
Hat éve ismeri. Hat éve, és mindig mindent titkolt, semmit nem engedett a felszínre jutni, és tökéletesen játszotta a szerepét. Hat éve; és egy egyszerű csókkal mindent elrontott.
Illetve nem egyszerű csókkal. Semmi egyszerű nem volt benne.
Hogyan lehetséges, hogy egy csók minden képzeletét felülmúlja? És hat év alatt igazán finom csókokat képzelt.
De ez… ez több volt. Jobb volt. Ez… Ő…
Ő Francesca."
Aztán az lelki tépelődéseket elsöpörik a viharos szeretkezések, amelyek számomra mégis annyira passzolnak a korábbi csendes, lassan tapogatózó érzelmekhez. Teljes egészében elhiszem, hogy Michael, annyi év elfojtott sóvárgás után átadja magát tapasztalt kéjenc énjének, és Franciscát is magával ragadja a vágy. Ugyanakkor szerintem az izzó szenvedély mögött ott húzódik az a szívszorító kívánság, hogy örökre elűzzék John szellemét.
Az én szememben ez a könyv a tiszta romantika iskolapéldája. A szerelmesek egymásra találása maga annyira komplex, hogy nincs szükség semmi plusz misztikumra, legyőzendő gonoszra, így is lenyűgöző történetet mesél el.

A könyvért a GABO KIADÓnak tartozom köszönettel.


2011/41.
Historical/07.

 
back to top