2011. március 31., csütörtök

J.R. Ward - Lover Unleashed - Felszabadított szerető

Fülszöveg: Payne-t, Vishous ikertestvérét ugyanabból a sötét, csábító fából faragták, mint a fivérét. Anyja, az Őrző éonokra elzárta őt a világtól, ám miután kiszabadul, borzalmas sérülést szenved. A testvériség Dr. Manuel Manellót hívja hozzá segítségül, mert ő az egyetlen, aki meg tudja menteni az életét. Amikor az emberi sebész és a harcos vámpírlány találkozik, a világuk összeütközik, a szenvedély azonban tagadhatatlanul lángra lobban közöttük. Miközben oly sok minden ellenük dolgozik, vajon erősebbnek bizonyul-e a szerelem a születési jognál és a biológiánál, amely elválasztja őket?
Mielőtt megpróbálnám összeszedni a gondolataimat, amelyek ezer felé repkednek, amikor csak leteszek egy könyvet, három dolgot szeretnék mintegy elöljáróban leszögezni:
  1. Habár többször igen, mint nem igyekszem spoiler mentesen tartani a bejegyzéseket, akad, amikor nincs az az erő, ami vissza tudná tartani a gondolataimat, s az azokat közvetítő ujjaimat attól, hogy részleteket áruljanak el. Ha apróságnak gondolom, nem is foglalkozom különösebben vele, ha túl sok minden kerül bele a szövegbe, hát mindig igyekszem nagy piros betűkkel jelezni.
  2. Az értékelés szubjektív, csupán az én véleményemet takarja. Aki teljes képet szeretne kapni, bátran olvasson el minden olyan regényt, amely felkeltette az érdeklődését. És egyébként is, mondtam sokszor, ez a pontozás engem teljesen kiborít. Ma három, lehet holnap már négy, fél éve lehetett volna öt is...
    Így mindenkitől megértést, s a felháborodott levelek mellőzését kérném, ha lehet, viszont kitárgyalós hozzászólásokat nagyon szívesen veszek.
  3. J.R. Ward szuperül ír. Abszolút nem értek azokkal egyet, akik szerint ugyan azt ismételgeti újra csak más nevű, de statikusságban rekedt szereplőkkel. Szerintem nem csupán ők, de a vámpír társadalom maga is változik, alakul... És igen, a szerző is.
Olyan régóta vártam ennek a regénynek a megjelenését, hogy 29-én szinte nem bírtam magammal. Töredelmesen be kell vallanom, hogy bár vasárnap megérkezett a visszaigazolás a megrendelt példányom postázásáról, képtelen lettem volna kivárni a szállítási időt. Isten áldja az e-olvasót! A sikeres beszerzést követően már csak azzal az áldatlan helyzettel kellett megküzdenem, hogy munkanap lévén, bizony nem foghattam azonnal a lapok pörgetésébe. De lám, némi feláldozott alvási óra árán, csak sikerült elolvasnom a Testvériség kilencedik kötetét. Ha nem is olyan volt, mint amire számítottam, kérem szépen a következőt. :)
A kezdeti, viszonylag egyszerűbb pararománcok helyett - amelyeket önmagukban is élvezhetőnek éreztem, ám itt, valljuk be, elveszett lenne az ember elő információk nélkül -, ismét több szálon futó történetet kaptunk. Tisztában voltam ezzel már előre, de ennek ellenére, egy picit olyan, mintha V ellopta volna Payne könyvét (szerintem akár önálló novella is lehetett volna), mintha valahogy túlságosan belekeveredett volna ide a Bukott angyal sorozat (nem lenne gond, de ettől nagyobb koppanást vártam, amikor a végén összeillenek a darabok), mintha kaptunk is volna, meg nem is abból, amire áhítoztunk... és komolyan, muszáj, hogy minden folytatásnál arra ítéljen minket kegyetlen Wardunk, hogy végletekig cincált idegekkel, homlokunkat ráncolva meredjünk a lapra, 'jaj, ne már! mi ez itt már megint?' gondolatokkal. Többször éreztem így magam.
Igaz, néha csupán azért mert senki sem hibátlan alapon, akadnak furcsaságok a szövegben. Pl az időbehatárolás továbbra sem megy zökkenőmentesen. A 15. fejezetben nehéz eldönteni, vajon Butch két avagy három éve lépett-e le addigi emberi életéből. S azon is alaposan bezavarodtam, hogy bár John könyvének végén Payne meglepődik azon, hogy ikertestvére él, most mégis többször szóba kerül, hogy mindent tud róla, köszönhetően a látó tálnak (ne tessen nevetni, egyszerűn gőzöm sincs, mi lett a neve magyarul). Mint kiderült ezen nem csak én akadtam fel, s a ludas egy törölt jelenet, amely az átvezetést megoldotta volna. [Ebben a facebook bejegyzésben van szó a dologról.]
Élveztem a könyvet, de felemásak az érzéseim. Imádom a sorozatot, a fiúkat, feleiket, az író stílusát... de nem vagyok teljesen elégedett. Rengeteg nagyszerű pillanat, izgalmas szálak elindítva, de mégis itt állok szemöldök ráncolva.


Innen, mindenki csak saját felelősségre olvasson tovább, *** SPOILER*** rejtőzik a sorok között.

Ha J.R. Ward fórumán vagy facebookján írnék kb így kezdeném:
Ó, drága szerző! Hát hogy tehette ezt velem?
Ítéljen bár el akárhány lelkes rajongó, ez kérem messze nem a legjobban sikerült kötete imádott sorozatomnak. Jó, persze nem is legrosszabb. De tudja kedves, mindez valójában a maga hibája teljes egészében. Igen, igen. Olyan félrevezető apróságokkal piszkálta szegény Testvérekre kiéhezett agyamat, hogy azt, amit végül megalkotott, képtelenség csak úgy szó nélkül elfogadni. Mert dhaaa és grrr, nem ezt vártam, már csak azért sem, mert mitha a Halhatatlan szeretőben feldobott labdák is valahol máshol estek volna le, mert itt bizony nem, és hová tüntette némely szívemnek oly kedves pasit, a példa kedvéért mondjuk Lassitert?????
Mert nézzük csak, mely dolgok is voltak, amikre oly nagyon áhítoztam:
Payne és Manny izzó kapcsolata: Való igaz,voltak forró jelenetek, szinte izzadt a lap, de amikor végre... nagyon nagyon végre teljesen egymáséi lettek, picit csalódott voltam. Addigra már akkora várakozással néztem a jelenet elé, hogy hááát, nem fogadtam volna rosszul ettől többet.
Manny marad a központban: Értem én, hogy ezúttal teljesen új ötlettel oldódott meg az ember - vámpír szerelemben komoly fennakadást jelentő öregedés, node hogy lehet ilyen függőbe otthagyni ezt a származás dolgot??? Mindenki olyan sztoikus a témában... engem meg megöl a kíváncsiság!
Micsoda dolgok történnek V és Butch között: Aki valami nagy, óóóó jesszusra számít, ne tartsa vissza addig a levegőt. :) Bár AZ nem történik köztük, ezt teljesen meg tudom bocsátani, mert a hideg futkosott rajtam annak a jelenetnek olvastán, és újra elcsodálkoztam, milyen mély is lehet a kapcsolat közöttük.
Jane és V: A legszomorúbb jelenet díja őket illeti. A szívem szakadt, amikor V csak úgy hagyja elsétálni a felét. Ó, persze szépen feloldást nyer a probléma, de ott, akkor, meg tudtam volna nyúzni a kecskeszakállút. Azt hiszem, aki nem volt teljesen kibékülve Jane-nel, az most újabb esélyt kap arra, hogy megkedvelje, igazán elfogadja a szellem doktort, mert valahogy az egész kapcsolatuk érthetőbb - még a néha kissé perverz szeretkezés is -, sokkal mélyebb lett talán, mint saját regényükben.
Blay és Qhuinn: Nem titkolom, ezen a fronton vagyok a legeslegcsalódottabb. Ugyan nem tartozom az elkötelezett MM rajongók közé, de valahogy sok szájhúzogatóval ellentétben engem teljesen beszippantott kettejük kapcsolata, és igen is imádnám, ha egymás oldalán lelnének igazi boldogságra. S most? Még csak igazi közös jelenetük sem volt! S bár Saxton a mostani szereplésével biztosította magának egyik szívcsücskömet, de bocsi, még mindig nem neki drukkolok.
Édeshármas: A jelenet szerintem istenien lett megírva, ám a sok előkombinálás miatt, lehetetlen nem némileg becsapottságot érezni. Softpornó, nem vitás, vérivással kombinálva. Szóval nyafogók és fújjolók kérem, végre tényleg írt Ward ilyet! És szerintem le a kalappal előtte. Nem lett undi, sőt!
Új szereplők: Oké, nem feltétlen új Tetsvérek a láthatáron. Teljesen be is zavarodtam. Minden utalás ellenére nem érzem elég erősnek Xcor karakterét a főgonosz szerepére, maximum kissé felkavarhatja a viszonylagos állóvizet. Avagy az zavar meg, hogy nem túl tisztességes tervei ellenére valahogy kíváncsi vagyok a pasira, s emiatt már azon jár az agyam, hogy csináljak belőle jófiút. Igen, határozottan érdekel, ő, és Throe.
Következő kötet: Kikészít a tudat, hogy semmi utalás... vagy én nem láttam meg.

Frissítés: 2011.04.03-án egy dedikálás alkalmával Ward megerősítette, hogy Thor lesz a következő. Videó


Infó: Részletek magyarul LadyA oldalán.


2011/18.
Paranormal/13.
Ebook/6.

2011. március 29., kedd

Sherrilyn Kenyon - Invincible

Fülszöveg: Amikor már azt hitte, nem lehetne rosszabb...
Épp csak túlélt egy zombi támadást, de az alakváltók és démonok által megszállt világban máris újabb megpróbáltatás vár rá. Sötét erő akarja szolgájává tenni, s ha csak meg nem tanulja egy hét alatt, hogyan élessze fel a holtakat sírjukból, ő is egy lesz közülük.
Múlt héten megérkezett Nick krónikájának második felvonása. Hurrá! Bár halálosan kikészülök attól a gondolattól, hogy ha az eddigi ütemben érkeznek a kötetek, azaz évi egy a fősorozatba, s egy ebbe a mellékhajtásba, akkor még tíz év mire minden a helyére zökken, voltaképpen nagyon élvezem az utazást.
Ifjúsági fantasy, amely alig pár nappal az előző kötet eseményei után következik, és ebben is feltűnnek egy-egy röpke jelenetre rég megszeretett kedvenceim, pl Kyrian, Dev, Ash, Simi. Persze ettől még nem kellene ennyire imádnom, de a helyzet az, hogy a jó sztori mellé itt mintha még nagyobb dózisban érkezne az a pikírt, gunyoros, néhol cinikus humor, ami miatt egyik nagy kedvencem lett Sherrilyn Kenyon. Talán azért tud ennyire tobzódni, mert Nick karaktere egy amolyan nagyszájú okostóni. Az események igazán szórakoztatóan pörögnek. Szinte egy jó kis sorozat epizódja forgott a fejemben, miközben faltam a lapokat. Új adottságok, új ellenség, megkedvelhető mellékszereplők, idegeket borzoló félmondatok... s egy rövidke, megnevezetlenek között zajló párbeszéd részlet, amely teljesen kiakasztott... ismét, hogy naná, a falat kaparjam a folytatásért.


***Spoiler! Mindenki csak saját felelősségre olvassa az elkövetkezőket.***

Először a könyv elején fogtam padlót, amikor a felnőtt, ereje teljében lévő, hosszú időt megélt Malachai és a szörfölős istenség, Savitar váltanak pár ingerült mondatot. Nem elég, hogy egy elpusztult világot emlegetnek, amely érthető módon egy 'csöppet' kétségbe ejti az embert, de ott volt az a mondat...
"Kérdezd meg Acheront, mi történik, ha valaki a végzettel babrál, még ha az is a célja vele, hogy megvédjen másokat... ó, várj, már nem teheted meg, nem igaz!?"
Lefagytam, és bambán bámultam magam elé, miközben az agyam két fele lázasan azon vitatkozott, mennyire is lehet kegyetlen egy szerző. Örök harag és csatározás, avagy nagy kedvencem halála??? Ó nem, nem teheti ezt velem Kenyon! Ugye nem?
Másodszor pedig akkor akadt fenn a szemem, amikor már úgy tűnt, minden rendben, a gonosz kiiktatva, Nickre eztán újabb jó barátok vigyáznak a rá váró megpróbáltatások során. Aztán...
"- Nos, mi hírrel tudsz szolgálni?
- Az emberünk a helyén, egyike azoknak, akikben bízik a fiatal Malachai.
- Biztos vagy benne?
- Teljességgel. Gautier át fog állni, és szabadok leszünk.
- Szabadság...
- Mind közül a legszebb szó. S miután felszabadultunk, az emberek vére folyóként fog hömpölyögni a macskaköves utakon."
Mi vaaaaaaaan??? Ki az, akit megszeretek, és akiről kiderül, hogy báránybőrbe - oké, talán démonbőrbe - bújt farkas? A lány, akitől főhősünk élete első csókjait kapja vagy a jó barátnak tűnő testőr démon? Vagy olyan ármánykodik a háttérben, akire nem is gyanakodnék? Ó, jaj!
Ó, a testőrnek kirendelt démon, Caleb! Erős, szexis, és megőrjít, hogy nem tudom eldönteni, mi is a helyzet vele, de annyira bejön nekem, hogy akár a saját regényére is vevő lennék.
S ha már így belemerülök a poénok lelövésébe, még egy jópofa szösszenetet szeretnék ide pöttyinteni. Srácunk és eredeti múltjában nem szereplő első barátnője között zajló beszélgetés:
" - Te és én. Pontosan mi van közöttünk?
- Őszintén? Fogalmam sincs. Kedvellek, nagyon.
- Ezt jó tudni. De?
- Nem lenne szabad ilyen közel kerülnünk.
- Te vagy az, aki folyton csókolgat.
A lány arca elvörösödött. - Tudom. Abba kell hagynom, hogy folyton megbotlok, és a szádra esek.
- Ó, az az volt?
- Persze!"
Ha már csajokról esik szó. Kifeküdtem, amikor a felnőtt Nick rárival ifjú önmagára, hogy Siminek még a kezét sem foghatja meg soha. És igen, Sim most is hozza a formáját. Jópofa, be nem áll a szája, rengeteget eszik, kitörő örömmel fogadja, amikor végre szabadon megsüthet egy gonosz démont... de csak nekem különös, hogy nem derül fény arra, hogy Akri voltaképp Ash? Vagy lemaradtam volna valamiről?

*** Spoiler vége***

Bár a No Mercy-ben néha már nagyon szerettem volna megnyakalni Gautier-t, most ismét a rajongói között vagyok. Elképesztő regény, bámulatosan jól megírt dialógusok, imádni való szereplők, magával ragadó történetszövés.
Zárásként pedig egy nagyszerű mondat a könyvből, ami csodásan summázza Nick életét. Egy kínai átok - igen átok, így üt igazán a mondandó -: "Legyen érdekes életed!"

Infó: A Sanctuary allapján megtalálható a regény első két fejezete, és videó kedvcsinálója.


2011/17.
Paranormal/12
Ebook/5

2011. március 24., csütörtök

Jeaniene Frost - Night’s Darkest Embrace

Fülszöveg: Egy novella, amely olyan törvényen kívüli világba vezet, ahol démonok, félvérek, és bukott angyalok várják az olvasót. A mindig sötétbe burkolózó, elfajzott lényektől hemzsegő Nocturnában a vadítóan szexis Raphael tartja fenn a rendet, így a nyomozni érkező gyönyörű lány csak az ő segítségében bízhat.
A történet nem kapcsolódik Frost Cat & Bones világához, vámpírok nem is igen akadnak benne, ehelyett egy teljesen új természetfeletti valóságot teremtett, ahol a féldémonokat démonok, azokat pedig a bukott angyalok tartják táplálékuknak, s mégis kénytelenek együtt élni.
Ebben az engem picit vadnyugatra emlékeztető alternatív démoni világban talál egymásra a félvér Mara és valós identitását titkoló, félelmetes, de vadító külsejű Raphael. A lány elsődleges célja, hogy felkutassa unokanővére gyilkosát, s ebben talán a férfi lehet egyetlen segítsége... de az is lehet, hogy köze van a hét évvel ezelőtti vérengzéshez. S ráadásul azóta a borzalmas éjjel óta Mara titkon mindvégig vonzódik Raphaelhez, aki pedig szintén attól az éjszakától fogva tudja mindent kizáró bizonyossággal, hogy a lány az ő egyetlen igaz társa... tehát az izzás nagyon is megvan közöttük.
Frost most is hozta a formáját. Szépen kidolgozott, komplex valóságot, elejétől a végig olvasót lekötő feszültséget teremtett és igazán szenvedélyes szerelmet szított, két kitűnően megírt, szinte rögtön megkedvelhető főszereplő között. Különösen tetszett, hogy nem csupán a nyomozás hozott meglepetést, de Raphael is állkoppantó dolgokat fedett fel szerelme előtt.
Jópofa, izgalmas, kerek egész, de túlságosan rövidre sikeresedett - még úgy is, hogy a Haunted by Your Touch kötetben ez a leghosszabb - írás. Könnyedén el tudnék képzelni egy, erre az elképzelésre épülő sorozatot, mert ez így túúúl kevés volt.

A novella egyötöde elolvasható az írónő honlapján.

2011/16.
Paranormal/11.

2011. március 23., szerda

Sherrilyn Kenyon - Dark Hunters manga vol. 3-4.


A történet ismert, hiszen a Dark Hunter Manga 3-4 rész Talon történetét, azaz a Night Embrace / Végzetes ölelés című könyvet dolgozza fel hagyományos japán manga stílusban... csak sajnálatos módon nagyon sokat kell várni a kötetek között. Most komolyan, ki az, aki képes külön élvezni ezeket? Szerintem egyben fogyasztva az igazi.
Imádtam ezeket is, mint az előző kettőt. Hűen követte a regény eseményeit, persze a szerelmi jeleneteket előtte utánra lerövidítették, hogy a korhatárba beférjen. Tetszettek a karakterek ábrázolásai, bőven akadt is mit nézni, hiszen jó pár a sorozatban fontos szereplő feltűnik ebben a részben. Megvolt az általam olyan nagyon szeretett cinikus humor, s továbbra is elképeszt milyen jópofán lehet érzelmeket érzékeltetni azáltal, hogy picit eltúlozva rajzolják meg, szinte jobban ül néhány poén így képekben, mint csupán olvasva.
Aki nagyszerű sztorit keres igényesen rajzolt instant tálalásban, annak melegen ajánlom.

Infó: Bejegyzés az első két kötetről.


2011/15.

2011. március 22., kedd

Vendégblogger - Szinna olvasmányai (23) - "Monica Burns – Pleasure Me"

Monica Burns – Pleasure Me
(Magyarul sajnos nem elérhető)

Önálló regény [1]. Történelmi romantikus [TR].


Fülszöveg:
A fiatalság és a szépség egy kurtizán legnagyobb tőkéje. Negyvenegy évesen úgy tűnik Lady Ruth Attwood mindkettőt elvesztette. A legutóbbi pártfogója elhagyta egy fiatalabb nőért, így próbál beletörődni abba, hogy többé nem számít kívánatosnak. Amikor egy nálánál fiatalabb férfitól szokatlan ajánlatot kap, nem tudja eldönteni, hogy vajon áltassa, vagy sértve érezze magát. De mivel támogatóra van szüksége, elfogadja az ajánlatot. Aztán bekövetkezik az elképzelhetetlen. Szerelmes lesz.
Férfias híre ellenére Baron Garrick Stratfield sosem hált még nővel. Testi fogyatékossága miatt, retteg a megszégyenüléstől, úgy gondolja, hogy még egy szajha sem érintené meg. A hírneve megőrzéséhez azonban szüksége van egy szeretőre, egy olyan szeretőre, akivel nem kell megosztania az ágyát. A szenvedély azonban többre sarkallja mint egy csók, és kezdi teljesen elveszteni a józan ítélőképességét. A nagyobbik baj, hogy valaki nem csak a jó hírét akarja tönkretenni, de még gyilkossággal is megvádolja.
A könyv igazán érdekes. Szokatlan, és sokak által nem is kedvelt felállás, hogy a nő az idősebb, ráadásul a férfi az ártatlan. Totális szerepcsere? Lássuk!
A hősnőt igazán zavarja a korkülönbség, és az ezzel járó pletyka. Eleinte, irtó dühös a férfira, mert azt hiszi, hogy csak sajnálatból ajánlja fel a társaságát, ráadásul, amikor a helyzet kicsit forróbbá válna közöttük, a férfi mindig visszakozik, és a nő ezt egyértelműen a korkülönbség számlájára írja.
A férfit fiatal fiúként nagyon megszégyenítették, komoly lelki sérüléseket okozva azzal, hogy elhitették vele csak félig férfi, vagy egyáltalán nem az. Így távol tartja magát a nőktől, de a lányos anyák, és a pletyka elkerülésére, szüksége van egy szeretőre, legalább is névleg. Aztán ez a névlegesség egyre inkább tarthatatlanná válik. Szeretők lesznek, de a korkülönbség, és az ’össze fogod törni a szívem’ címkéjű félelem visszatáncolásra kényszeríti az asszonyt.
Igazán élveztem a könyvet, a karakterek jók, megint itt van az eldugott fájdalmakat rejtő, zárkózott főhős, és az élet nehézségeivel fiatal kora óta küzdő hősnő. Annak ellenére, hogy a férfi tapasztalatlan nem válik gyenge, vagy alárendelt szereplővé. A kettőjük közötti feszültség igazán kidolgozott, és amit külön szerettem, hogy időnként a férfi lelkivilágába is belelátunk. Aztán a történetben eljött egy olyan pillanat, amikor felkaptam a fejem, és azt kérdeztem: emberek, most tényleg azon vergődünk, hogy szegény főhősnek egy heréje van? De az írónőnek sikerült úgy megoldania a szituációt, hogy a főhős nem vált nevetségessé, sőt a történetbe is sikerült visszazökkentenie. Ami kicsit fura volt, hogy egy nemesi ranggal ugyan rendelkező, de kitartott nő hogyan járhat társaságba, de nem értek én a szokásokhoz annyira, hogy meg merjem kérdőjelezni a helyzetet. A könyvet azonban jó szívvel ajánlom minden történelmi romantikust kedvelő, és angolul tudó olvasónak.


És a szokásos kis részlet:

„–Ha a hölgy elég intelligens, akkor tisztában van vele, ön csak arra használja, hogy elhitesse mindenkivel micsoda nőcsábász. Miközben mindketten jól tudjuk, hogy ön valami egészen más.
– Undok ember. Ilyesfajta célozgatás ijesztő természetre vall, azt már ne is említsük, hogy nyilvánosan tette. – Volt valami megnyugtató Ruth hangjában, de mégsem enyhítette a férfiban lévő dühös feszültséget.

A gondolat, hogy az asszony hihet Wycombe-nak, még bántóbbá tette a dolgot.

– Hisz neki? – morogta.

– Dehogy – kiáltotta Ruth, meglepetésében elhúzódva a férfitól.

– Miért? – szakadt ki a kérdés hevesen Garrickból. Összehúzott szemmel nézett az asszonyra, és látta, hogy annak elpirult az arca, miközben elkapta a pillantását róla. – Mondja meg, miért nem hisz neki.

Abban a pillanatban, hogy közelebb hajolt a nőhöz, Ruth felemelte a fejét, hogy ismét a férfira nézzen. Az arca még a kocsiban lévő árnyékoknál is sötétebbé vált, miközben a pillantásuk találkozott. Garrick, anélkül, hogy a tekintetét elfordította volna, kinyújtotta a kezét, hogy megérintse az asszony nyakán hevesen lüktető eret.

– Mondja el.

– Mert tudom milyen, amikor egy férfi vágyik rám –, suttogta – és ön akar engem. – A válasza őszinte volt, mindenféle csábítás nélküli. Talán csak némi zaklatottság érződött a hangján. És a szavai mégis égették a férfit.

Igaza volt. Akarta az asszonyt. A lehető legrosszabb módon. A riadalmat, ami végig futott rajta gyorsan elnyomta az ellenállhatatlan vágy, hogy megérintse. A vágy, hogy bebizonyítsa, nem az a férfi akinek Wycombe beállította. A keze az asszony tarkójára csúszott és magához húzta.”

2011. március 21., hétfő

Azt csiripelik a madarak (26)

  • Christine Feehan nagy sikerű Kárpátok vámpírjai sorozatának - amelyből sajnálatosan idehaza egyenlőre nem fogunk új részt kapni - nyitó darabját, a Dark Prince-t / Sötét herceget március 8-án ismét kiadták a tengeren túlon, kemény táblás formátumban, száz plusz oldallal(!). Vajon mi maradhatott ki először belőle, ha most az írónő ennyit hozzátett?
  • S ha már könyv trailerek. Sherrilyn Kenyon második Nick krónikája regényének is megérkezett a videó kedvcsinálója. Az Invincible borítója és tartalma ebben a bejegyzésben szerepelt.
  • Izgalmas dolgot talált ki négy írónő - Gena Showalter (aug. 30), Jill Monroe (szept. 27), Jessica Andersen (okt. 25) és Nalini Singh (nov. 22) - idén őszre az olvasóknak, a Royal House of Shadows sorozatot. A négy kötetnek van átívelő háttér szála, de voltaképp négy különböző történetet kapunk majd, négy különböző szerző tollából. A nyitó és záró epizódról már megtalálni a címlapot, s egy rövid tartalomismertetőt.
Hol volt, hol nem volt... történt egyszer, hogy a Véres Varázsló leigázta Elden királyságát. A királyné, hogy megmentse gyermekeit, szétküldte őket a világban, míg a király bosszúszomjat oltotta beléjük. Csupán egy mágikus óra kapcsolja össze a királyi örökösöket... s az idő egyre fogy...

1. Gena Showalter - Lord of the Vampires (Vámpírok ura)
Nicolai, a vámpírok ura híres férfiasságáról, ám a sors egy kegyetlen fintorából Delfina királyságban 'a sötét csábító' szexrabszolgává válik, megfosztva drága órájától és emlékeitől. Mindössze a szabadulás, és a bosszú vágya maradt neki. S van egy nő, aki segíthet... Amikor a buja vámpír megidézi Jane Parkert, ő képtelen ellenállni. Lehengerli a sötét szexualitás, s beszippantja a férfi mágikus világa, amely számára minden, csak nem tündérmese. Nicolai megmentésével elveszítheti az egyetlen embert, akire valaha is vágyott...
2. Nalini Singh - Lord of the Abyss (Abyss ura)
Mint a sötét úr, aki kárhozatra ítéli Abyss lelkeit, Micah nem más, mint egy rettegett szörny áthatolhatatlan fekete páncélba burkolózva. Fogalma sincs arról, hogy ő Elden királyságának utolsó örököse, s egyben utolsó reménysége. Mindössze egy nő, ellenségének lánya, tudja ezt. Liliana teljesen más, mint apja, a Véres Varázsló. Ő az egyetlen, aki látja a herceget Micah páncélján át. A herceget, akinek bűnös érintéséért sóvárog. Ám legelőbb szembe kell szállnia a sötét úrral, és segítenie kell neki emlékezni. Mert már csak éjfélig maradt idejük megmenteni Elden királyságát.

2011. március 20., vasárnap

Catherine Anderson - Early Dawn - Felkelő nap



Keegan-Paxton trilógia:

1. Keegan's Lady - Gyógyító szenvedély
Ace & Caitlen
2. Summer Breeze - Nyári szellő
Joseph & Rachel
3. Early Dawn - Felkelő nap
Matthew & Eden


Fülszöveg:
Eden Paxton egy szerelmi csalódást követően hagyja el San Franciscót, hogy nyugalmat leljen családja körében, vidéken. Ám a vonatút során támadás éri, elrabolja egy bűnbanda, hogy a mexikói határon eladva jó pénzt kapjanak a gyönyörű, vörös hajú lányért. Öt, gyötrelmesen hosszú napon át hurcolják magukkal a vadnyugaton, mire végre valaki a megmentésére siet... De vajon megbízhat-e egy olyan férfiban, aki elrablóihoz hasonlóan elhanyagoltan járja a vidéket, aki egy egész fegyverarzenált hord magával, aki messziről elkerüli a biztonsággal kecsegtető nagyvárosokat? A két ember kapcsolata kényszerű; együttlétük, egymásrautaltságuk mégis szép lassan kölcsönös vonzalommá alakul. Bár a számtalan megpróbáltatásnak még mindig nincs vége...
Két szívünknek már kedvessé vált család - Coulterek és Keegan-Paxtonék - találkoznak össze ebben a 19. századi vadnyugati történetben, amelyben van tragédia, bosszú, megváltás és gyengéd szerelem.
Ahogyan Andersontól megszokhattuk, hősnője nem egy saját árnyékától is megijedős gyenge virágszál, sokkal inkább egy, a sors viharában meghajló, de meg nem törő ifjú hölgy, aki bátran odaáll a szeretett férfi mellé, ha a helyzet úgy kívánja. A főhős pedig egy szűk szavú, tiszta szívű, gyengéd cowboy, ahogy az írónő oly sok könyvében.
A tartalom megmentést ígért, de nem csupán arról van szó, hogy Matthew kiszabadítja Edent brutális fogva tartóinak táborából, itt a főszereplők mindketten megmentik egymást a múlt kísértő fájdalmától. A körbe-körbe lovaglás, tábor verés, tábor bontás monotóniáját szépen törték meg a tájról festett gyönyörű leírások, amelyektől szinte láttam magam előtt a hegyeket, folyót, fákat, virágokat. S az írónő dicséretére legyen mondva úgy szőtte bele Eden bátyjait a történetbe, hogy nem csupán a családi összetartozást látjuk meg a szavak mögött, de aki nem olvasta a két fiútestvérről szóló regényeket, ennek a lapjait forgatva erős késztetést érez rá. Én magam ugyan már olvastam, de feltámadt bennem a vágy, hogy újra elővegyem, vagy legalább az emlékezetesebb részeket ismét átfussam.
Amikor leültem megírni ezt a bejegyzést, és végiggondoltam a könyv eseményeit, két dolog ejtett gondolkodóba, amelyek olvasás közben természetesnek tűntek, de így utólag picit sántítanak.
Az első maga a mentőakció. A történet szerint Matthew, hogy Edent nehogy veszélybe sodorja, kioson vele a részeg mámorban hortyogó Sebastionok táborából. Holott jó fegyverforgatóként ez kitűnő alkalom lett volna a leszámolásra. Rendben, félő lehetett, hogy élő pajzsként fogják használni szegény nőt, avagy megsebzi egy eltévedt golyó... node egy csendes penge megoldhatta volna a problémát, nem? Sőt, ha már itt tartunk, miután a tűzvonalból kimenekítette Edent, majd visszaosont a lovakat szélnek engedni, lövés dörren, hogy az állatok igazán nekiiramodjanak. Miért a levegőbe? Miért nem az öt útonálló valamelyikébe? Talán túl vérszomjas vagyok, de én bizony minimum egyet eltettem volna láb alól. Igaz, ebben az esetben nem nyúlhatott volna ilyen hosszúra főszereplőink közös utazása, s talán lemaradtunk volna kettejük egymásra találásáról. Mégis, nehezen szabadulok attól az érzéstől, hogy Matthew mindig is egy kedves farmer fiú maradt, hiába szeretett volna hideg szívű bosszúállóvá válni.
A másik, ami töprengésre késztetett, az Edent ért trauma, s az, ahogyan feldolgozta. Letépik a ruháját, kimondhatatlan - és leíratlan - dolgokra kényszerítik a kegyetlen férfiak. Szabadulása után olyan mocskodnak érzi magát, hogy majdnem véresre dörzsöli a bőrét. Viszont amikor Matthew-val eljut a kapcsolatuk a testiséghez, mintha már sehol nem lennének a rossz emlékek. Lehet, hogy én vagyok túl kekec, s valójában Eden lelke és kibontakozó szerelmük ennyire erős, de nekem úgy tűnt, túl könnyedén vette ezt az akadályt.
Ugyan ez a könyv elmarad A lélek dala, a Gyógyító szenvedély vagy a Dédelgetés mögött, azért aki szívesen olvas romantikus western kalandot, annak kár lenne kihagynia.






2011/14.

Hictorical/2.

2011. március 17., csütörtök

Nalini Singh - Slave to Sensation - Vonzódás

Fülszöveg: Sascha Duncan mentál. Mint fajának minden képviselője, ő is különleges mentális képességekkel rendelkezik és minden érzelmet, érzést száműzött az életéből. Sascha azonban más, mint népe többi tagja, és ezt a hibáját rejtegetnie kell.
Lucas Hunter alakváltó. Egyszerre ember és leopárd; az ösztönei, érzelmei és a falkája iránti szeretet vezérli.

A két faj eddig békében élt egymás mellett, most azonban háború fenyeget: egy mentál sorozatgyilkos szedi áldozatait az alakváltó nők közül. Lucas meg akarja találni a tettest, és ehhez Saschán keresztül szeretné megismerni az ellenség féltve őrzött titkait. Van azonban valami ebben a látszólag jéghideg lányban, ami lenyűgözi a férfiban lakó vadállatot. Csakhogy ez a vonzódás mindkettőjük vesztét jelentheti.
A telitalálat angyal sorozat borítók után kíváncsi voltam, mivel tud meglepni minket a kiadó. Nem okoztak csalódást. Ha a jövőben is folytatják ezt, az engem erősen a német nyelvű kiadásokra emlékeztető stílust, részemről elégedett leszek. Az izmos férfi mellkas szemrevaló, az állatalakjukra utaló mintázat pedig ötletesen hangulatteremtő. Szépen tükrözi a sorozat lényegét, jobban, mint a néhol semmitmondó eredeti címlapok. Igaz, akkor is örültem volna, ha a brit borítókra hajaz a külalak. A karakteres, vad férfiarc, rajta a harciasságukról tanúskodó sebekkel… nyami.
S a mintázatot említve: Nem hagyott nyugodni a leopárd / párduc, petty / nem petty kavarodás a fejemben, így utána olvastam kicsit a dolognak. – Ugye, mire rá nem veszi az ember lányát egy jó romantikus? Még merjék mondani, hogy nincs tanító vonatkozásuk! – Szóval, a fekete párducokon is látszanak a foltok, attól függő mértékben, mennyire is teng bennük túl a fekete pigment.
Szerintem egész jó EZ a kép. Ja, és a leopárd voltaképp párduc.

Szeretnék azon bánatomnak hangot adni, hogy bár mindig fokozottan óvom, kímélem a könyveimet, egész egyszerűen képtelen voltam megakadályozni, hogy a gerinc elég csúnyán betörjön. :/ Nem tudom, van-e erre külön technika, de ruganyosabb anyagot kérnék szépen a következőkhöz, mert különben hogyan fogják bírni a többszöri olvasást. Márpedig ha a többi kötet is ilyen jól sikerült, biztos vagyok benne, nem egyszer fogom őket levenni a polcról.

Több panaszt hallottam, olvastam a belső kinézet és tartalmi elrendezés kapcsán. Egyet is értek, meg nem is. Nekem tetszett a fedőlapok belsejének kinézete, ami ugyan semmi nagy extrát nem adott, de nagyon szépen hozta a Dark feelinget, viszont valóban jó lett volna egy csöppnyi ízelítő a soron következő részből, pláne, hogy a fülszöveg végén szó is esik róla, hogy hamarosan azzal is találkozhatunk a boltok polcain.
Ó, ide vele nekünk! Node ne szaladjak ennyire előre...
A könyv szuper! Imádtam, hogy Singh úgy írt le jó néhány számomra idegen, de az általa megálmodott világban fontos szerepet játszó dolgot, hogy tökéletesen megértettem, és átéreztem. Mint mondjuk a mentálháló. Elképesztően jól érzékeltette a különböző egyéneket, s az őket összekötő információ áramlatokat. A másik, ami miatt le a kalappal, hogy időben úgy helyezte el a történetet, hogy az egy természetfelettire valamennyire is nyitott olvasónak már-már hihető jövőkép legyen, ám ugyanakkor nem megy bele feleslegesen futurisztikus részletekbe. Gyakorta olyan érzésem volt, bármikor összefuthatnék a szereplőkkel a következő utcasarkon. Bárcsak… :)

A történetszövés kellemes, nincs túlbonyolítva, könnyedén követhető, akárcsak a nyelvezet, ami mentes minden cifraságtól. A mellékszereplőkkel olyan ütemben találkozunk, hogy az pont követhető. A két, sok mindenben eltérő faj – a logikus mentálok, és az érzelmesebb alakváltók - egyaránt érzékletesen kerültek bemutatásra. Előbbieket a kérlelhetetlen logika és fegyelem, míg utóbbiakat a melegség, összetartás és egymásért kiállás jellemzi talán a leginkább.

A főszereplőkkel nagyjából minden rendben volt. Naná, ki ne szeretné a szexis, vad, erős férfiakat, s itt aztán tobzódhatott a képzelet. Ó igen, képzelet. Nagyon tetszettek az álmok, amelyek érzékiséget hoztak a sztoriba. Igaz, az én kedvencem az az álomban megesett találka volt, amelyben az összebújáson kívül semmi nem történt Lucas és Sascha között. Számomra az már nem csak a vágyról, hanem az igazi szeretettről árulkodott. Ennek ellenére egy kis időbe beletelt, amíg Saschát teljesen megkedveltem, ám amikor Lucas és közte már virágba borult a szerelem, és vissza-visszavágott a parancsolgató férfinak… na akkor már tudtam, bírom a csajt.
– Azzal egyetértek, hogy a párok közötti kapcsolat majdnem mentális. De ilyet nem tudok kiépíteni a falka többi tagjával. Hogyan párosodhatnék több leopárddal?
– Sehogy – csattant fel Lucas önkéntelenül. – Te az enyém vagy. Ennyi.
Sascha összeráncolta a szemöldökét, úgy nézett Lucasra.
– Ezt én is tudom, uram, királyom!
Egy apróság bökte csak a csőrömet. Mégpedig a kiscica kifejezés. Magam sem tudom megmagyarázni, miért kapcsolja az agyam ezt inkább egy gyermek kedveskedő megszólításához, mint szerelmesek egymás közti becézéséhez, de így van. Persze a cicám is elég furcsán hangzott volna… Miért van az, hogy a saját anyanyelvünkön nem klappol a dolog, míg angolul teljesen rendben lévőnek tűnik? Őrület! Említettem mostanában, mennyire nem irigylem a fordítókat?
Hogy kinek olvasnám legszívesebben a történetét? Dorian és a SnowDancerek vezetője az, akikre a leginkább kíváncsi vagyok. Hiába, azt hiszem gyengéim a sérült hősök. Legyen szó külsejüket markánssá tévő forradásról, vagy érzelmi törésről – oké, mentálisan instabil hősszerelmesre nincs gusztusom – valahogy még jobban el tudnak bűvölni, mint egy Mr. Tökéletes. Kb a regény feléig ha eljutottam, amikor már tudtam, utána kell néznem, mikor következik saját ’boldogan éltek…’ történetük, mert hogy lesz nekik, nem lehetett kérdés. Sajnos várni kell rájuk, hiszen Dorian négy kötettel odébb, Hawke pedig odakinn is csak júniusban lép elő főszereplővé. Viszont a még megjelenés előtt álló Kiss of Snow-t megtekintve irtóra örültem, amikor megláttam Hawke párjának nevét. Képtelen voltam nem megereszteni egy ’ó, hogy mennyire tudtam’ típusú mosolyt. Már itt, a sorozatnyitó huszadik fejezetében összeboronáltam őket, amikor érezni lehetett a pattogó szikrákat a kék szemű farkas alfa és a felvágott nyelvű renegát mentál lány között.
Azt hiszem tényleg csak annyit mondhatok, még sok Nalini Singh regényt nekünk!

A könyvért az EGMONT KIADÓnak tartozom köszönettel.

2011/13.
Paranormal/10

2011. március 16., szerda

Sandra Brown - Tempest in Eden - Vihar az Édenkertben


Fülszöveg: Shay Morrison híres aktmodell, neves művészek örökítik meg gyönyörű alakját. Testének bájait nem rejtegeti, ám szívébe, ahol szerencsétlen házasságának titkát őrzi, senki nem láthat bele.
Amikor anyja hét évig tartó özvegység után váratlanul újra férjhez megy, Shay meglátogatja az „ifjú párt” a férfi vidéki házában. Itt azonban nem csak anyja szerelmével, hanem annak felnőtt fiával is megismerkedik. Mégpedig nem akármilyen körülmények között: véletlenül pillantja meg a zuhany alól kilépő meztelen Iant, akinek szépsége lenyűgözi, tekintetének ereje megbabonázza.
Gyakran futok bele abba a véleménybe, hogy Sandra Browntól a krimiket érdemes keresni, mert a régi románcai nem érik utol minőségben azokat. Óvakodnék ettől az általánosítástól. Nekem mindig kellemes, néhány órás kikapcsolódást fognak nyújtani. Az a féle egyszerűség jellemzi őket, ami garantálja, hogy míg a lapokba temetkezek, elfelejthetem az élet gondjait. Szimpatikus, még ha néha kissé sarkítottan is ábrázolt karakterek, kedves szerelmi egymásra találások.
Tetszett a fülszöveg ígérte történet. Érdekesnek éreztem, hogy a főszereplő egy tiszteletes, akit semmiképpen nem jellemezhet az a szexuális szabadosság, amit a hősnőről foglalkozása miatt mindenki feltételez. Egy szabad szellem és egy konzervatív hívő. Emellett az ellentét mellett számítottam a férfi belső vívódásainak megjelenítésére is. A műfaj könnyed keretei között meg is kaptuk ezt, de szerintem érdekesebb lehetett volna, többet adhatott volna lelkileg, ha a témát alaposabban kibontja az írónő, ahelyett a gyors befejezés helyett, mint amit ennek a könyvnek adott.
Akadtak komikus helyzetek - indításnak rögtön az ádámkosztümös lelkipásztor találkozója újsütetű mostohahúgával - és értékeltem, hogy a szerelmesek különbözőségük ellenére csodásan kiegészítették egymást. Ám Shay-ről némely megnyilvánulása miatt egy dacos, elkényeztetett nő képe alakult ki bennem s ezt nehezen egyeztettem össze azzal, amilyennek a könyv végén láttam. Ian vadítóan szexis, tisztességes férfi, de mintha hamar megadta volna magát. Hát igen, túl rövidre sikerült ez a regény...
Nem tartogatott nagy meglepetéseket, de aranyos történet volt.

A könyvért a MAECENAS KIADÓnak tartozom köszönettel.

2011/12
Contemporary/1.

2011. március 9., szerda

Mit hozott a postás (7)

Múlt évben egy próba szerencse pillanatomban iratkoztam fel Elizabeth Hoyt honlapján könyvjelzőkben reménykedve... és nagyon boldog voltam, amikor megérkezett a gyönyörű boríték a kis kincsekkel.
S most egy évre rá, voltam olyan szerencsés, hogy egy könyves játék keretében dedikált példányt nyerjek legújabb regényéből, a Maiden Lane sorozat második kötetéből, a Notorious Pleasures-ből... és még könyvjelző is van hozzá! :) Hurrá!

2011. március 8., kedd

Gena Showalter - Awaken Me Darkly

Fülszöveg: A nem is olyan távoli jövőben Mia Snow az új-chicagoi rendőrség földönkívüliekre vadászó nyomozója, s mintha pont erre a munkára teremtették volna. Erős és szexis, minden sebhelyéért keményen megküzdött a köztünk élő ravasz ellenséggel vívott csatában. Ám szinte összeroppan egy sorozatgyilkos utáni hajsza során, amikor társa, és egyben legjobb barátja halálos sebet kap. Csupán egy magas, érzéki idegennek áll hatalmában megmenteni a sérült ügynököt. Ő Kyrin en Arr, a halálos Arcadiai faj egyik tagja, aki bár az egyik fő gyanúsított, arra csábítja Miát, hogy veszélybe sodorja karrierjét, sőt önön életét. S egy sokkoló felfedezés mindent darabokra tör, amit a nő valaha igaznak hitt.
Szeretem Gena Showalter regényeit, de ez a könyv nekem egyszerűen nem jött be. Habár látom a lehetőséget a sorozat alapötletében, a kivitelezés nem nyert meg magának. Olyan érzésem volt, mintha az írónő nem igazán tudta volna eldönteni, milyen műfajban és milyen történetet is szeretne írni. Sci-fi, paranormális, krimi, erotika, románc... mindenből egy csöpp, de az egyveleg számomra valami nehezen emészthető kotyvalék lett.
Lassan, szinte unalmasan időhúzósan kezdődött a sztori, iszonyú sokára keveredett elő a főhős, és valahogy túl egyszerűen érkezett az egymás karjaiba omlás. S a pasi... Hát nem tudom, lehet akármilyen vadító külseje, de egyszerűen nem olvadtam el tőle, talán mert a személyiségéből szinte semmit nem mutatott meg a könyv. Habár voltak azért jó, általam szeretett hősökre jellemző pillanatai, például amikor még megkínzottan is szerelmének szeretett volna egy kis megnyugvást nyújtani mentálisan elsuttogott mondatával.
Általában szeretem az erős, talpraesett hősnőket, de Mia komolyan irritált. Először is, mintha dühterápiás kezelésre szorult volna, állandóan az öklével adta tudtára mindenkinek, hogy épp viharosak az érzelmei. Másodszor, a szerelmi jelenetnél olyan érzésem volt, mintha csak túl régen lett volna része egy kielégítő vízszintes tangóban. Most komolyan, egyik percen még majd lefagynak menekülés közben a lábujjai, aztán ott a hóban képtelen uralkodni testi vágyain. Na hiszen! Ahhoz vagyok szokva, hogy Showalter tűzbe hoz, miközben nem lép át bizonyos határokat, de itt úgy éreztem magam, mint aki véletlen egy korhatáros csatornára kapcsolt volna, ahol éppen a domina adja utasításait.

A körítés? A nyomozók jófejeknek ígérkeznek, de leginkább csak statiszták voltak. A leírások azt sejtetik, hogy sokféle idegen él a Földön, de voltaképp egy-kettő nevén kívül nem igen tudtam meg, miért is élnek itt, mit is akarnak. Leginkább olybá tűnt, hogy mivel földönkívüliek, tuti erőszakosak, így irtani kell őket a legapróbb gyanús jelre. Kicsit sántít nekem az érvelés... vagy szimplán ahhoz vagyok szokva, hogy az idegenek leigázni jönnek a Földre, avagy mert mi vagyunk a vacsi alapanyag, így nem árt hadakozni ellenük.

Az én szememben ez a regény egy kíváncsiságot felcsigázó ötlet pongyolán kidolgozott bemutatkozója volt. Mégis, vissza fogok térni ehhez a sorozathoz. Az nem lehet, hogy egyik kedvenc írónőm ilyen furának írjon meg minden kötetet!


Google Preview

2011/11.
Ebook/4.
Paranormal/9.
Várólista/3.

2011. március 6., vasárnap

Azt csiripelik a madarak (25)

  • Pár napja már a hazai boltokban Nalini Singh első Psy/changeling sorazatbéli kötete. A tizedikből, az odakinn júniusi megjelenésre tervezett Kiss of Snow-ból pedig felkerült egy aprócska ízelítő az írónő blogjára.
  • Elsején újabb hírlevél érkezett Maya Bankstől, aki nem csupán legújabb könyvének megjelenéséről, de további terveiről is ejtett pár szót. A már idehaza is megismert Édes sorozat ötödik része jövő hónapban fog megjelenni Sweet Possession címmel. A csöppet sem szende szűzike popsztár, Lyric Jones és a védelmével megbízott Connor Malone történetébe már bele lehet kóstolni itt.
    További hír Maya háza tájáról, hogy idén ősszel skótos történelmi trilógiával lepi meg rajongóit. A rettenthetetlen McCabe fivérek klánjuk jövőjét, és örökségüket igyekeznek megmenteni miközben természetesen mindhárman a szerelem csapdájába sétálnak. Tetszenek a borítók, a tartalmak is jól hangoznak... elő kellene rendelni őket...

  • Egy másik hírlevélben pedig Brenda Joyce Halálos sorozatának hosszú kihagyás után ebben a hóban érkező kilencedik kötetéből - Deadly Vows - olvashattunk egy pici részletet. Míg a hivatalos honlapra a második fejezetből került fel kedvcsináló, addig a Writerspace emailje a negyedik fejezetből közölt egy szösszenetet. S a türelmetlen rajongók hamarosan megtudhatják, vajon Calder Hart miért áll egyedül 300 vendég előtt az oltárnál, s mi történt Francesca-val az esküvőre menet...

  • Végre megjelent a legújabb Kenyon manga, de egyelőre én még várok a példányomra. Viszont addig is akad minek örülni. Azt már eddig is tudtuk, hogy augusztus másodikán (nem vitás, nekem szülinapi ajándéknak :D) érkezik a következő dark-hunter történet, de novemberre újabb kalandot kapunk. Eddig csupán a borító, és egy félmondat került fel a facebookra: "2011 őszén az Álom-vadászok alászállnak az Alvilágba, hogy kiszabadítsák D'Aleriant" Már alig várom! És némi twitteres bolondéria után megszületett a jövő évben esedékes Nick krónikája folytatás címe is: Infamous (Becstelen).
  • Gena Showalter ehétre is gondoskodott arról, hogy a nyálunk csorgathassuk, s most nem a hétfői szépfiúkás blogbejegyzésére gondolok. Végre közreadta Strider könyvének, az októberi megjelenésre tervezett The Darkest Surrender-nek a tartalmát és vadító borítóját.
Egy lenyűgöző történet, amely egy elszántan nyerni akaró halhatatlan harcosról és gyönyörű csábítójáról szól...
Strider, Kudarc démonának őrzője, egyetlen megmérettetésben sem veszíthet anélkül, hogy elképzelhetetlen fájdalomtól ne szenvedne. Nála tényleg semmi sem állhat a győzelem útjába. Mígnem Kaia, az elbűvölő hárpia arra nem csábítja, hogy megadja magát.

Fajtársai között Kiábrándultság néven ismert Kaianak a Hárpia Bajnokság aranyérmével kellene hazatérnie, különben meghal. De hogyan győzzön, ha a férfi ellopja az első díjat, egy ősi, isteni műtárgyat, mielőtt egyáltalán kihirdetnék a nyertest!?
Ám ahogy a harc élesedik, már csupán egyetlen díj számít - a szerelem, amelyet egyikük sem tartott lehetségesnek.

2011. március 1., kedd

Kresley Cole - Dreams of a Dark Warrior

Fülszöveg: Megesküdött, hogy eljön érte...
Megölték, mielőtt feleségül vehette volna Ragyogó Regint. A hadúr, Ádáz Aiden, egy örökkévalóságon át kutatta szerelmét, mindig más személyként újjászületve, előző életeire nem, csupán a végtelen vágyódásra emlékezve.

Visszatértére várt...

Amikor Regin szembe találja magát a kegyetlen kelta harcossal, Declan Chase-el, büszke hadvezérének reinkarnációját ismeri fel benne. Ám Declan fogságba ejti, és megtorlásra készül minden hallhatatlan ellen, nem tudván, hogy ő maga is egy közülük.
Kielégíteni a vágyódást, amely a halálnál is erősebb...
Minden újjászületésnek ára van. Aiden arra van kárhoztatva, mihelyt emlékezni kezd múltjára, meghaljon. Hogy megmeneküljön Declan kínvallatása alól, Reginnek fel kell élesztenie az egykor köztük lángoló szenvedélyt, még akkor is, ha ez azt jelenti, ismét elveszíti azt az egyetlen férfit, akit valaha képes volt szeretni.
Imádom azt a pompás, színes és eleven karakterekkel teli világot, amelyben Cole mindig olyan nagyszerűen vegyíti az izzó szenvedélyt, a lángoló szerelmet és a pörgő izgalmakat, s úgy tűnik, a sorozatban előre haladva csak egyre jobbak és jobbak lesznek a kötetek. Hogy mennyire tetszett ez a könyv? Hmmm, hogy is fogalmazzak... Megjelenés után rögtön rávetettem magam, két nap alatt kivégeztem, majd dühös voltam magamra, amiért szinte egyszerre bekebeleztem. Na ENNYIRE tetszett. :)
Persze pont azért, mert ennyire szerettem minden lapját, nehezemre esik összefüggő bejegyzés bepötyögni ahelyett, hogy olyanokat írnék, hogy óóó az a jelenet..., meg az a pillanat..., és jesszusom, na annál a résznél pedig... Node erre ugyan ki lenne kíváncsi?

A könyv párhuzamosan halad az előző kötetek (Lucia és Carow regényének) eseményeivel, itt-ott összefut azzal, ám főhőseink története évezreddel azelőtt kezdődött, amikor Reg csupán 12 éves valhalla szökevényként először találkozott Aidannel, a halhatatlanság elnyeréséért harcoló berserker hadvezérrel (Woden/Odin jele alatt kétszáz győzelmet szerezni nem semmi, de a jutalom az örök élet). Hiába a majd húsz év korkülönbség, a férfi szinte rögtön tudta, hogy az aprócska valkűr lesz élete szerelme, így esküt tett neki, hogy hűen fogja várni, míg a lány idősebbként vissza nem tér hozzá.
A sok cölibátusi év utáni viszontlátást követő hónapokban mindegyre közelebb kerültek egymáshoz, szerelmük szárba szökkent. De első igazi szerelmes éjjelük után egy vérszomjas vámpír meggyilkolta Aidant, aki még halála előtt örök ígéretet tett menyasszonyának, hogy mindig vissza fog térni hozzá. Ám mivel halandóként hált halhatatlannal, magára vonta az Istenek haragját. Így bár ígéretéhez híven minden újjászületésekor megleli Regint, mihelyt visszatérnek tudatos emlékei kettejükről, újra és újra meghal, mind összetörtebb szívvel hagyva hátra a nőt.
"Gondolkozz, mielőtt cselekszel! Ha még egyszer hallom ezt a ki$#*@tt mondatot...
~ Ragyogó Regin
A pimasz, nagyszájú, okostóni valkűrt, Regint igazi partis csajnak ismerhettük meg eddig. Most végre beláttunk a csillogó, vidám álarc mögé, hogy rájöjjünk, mennyivel összetettem személyiség is a modernkori harcos kis kardforgatónk, mint azt eddig gondoltuk.
"Csak a halott halhatatlan a jó halhatatlan."
~ Declan Chase
A szörnyűségesen megkínzott, életét a szeretteit megölő halhatatlan lények kiirtásának szentelő Declan Chaseben ellentmondásos, viharos érzelmek kavarognak attól a pillanattól kezdve, hogy megpillantja az elbűvölő valkűrt. Önmagának tett ígérete, az elhivatottság és a múlt kényszere, az éledező vonzalom között őrlődik. De mielőtt megismerhetné a szerelmet, önmagát kell megismernie, és az út nehéz és fájdalmas mindkettejüknek. Ez az eddigi leghosszabb IAD kötet, és talán furcsa, de a legnagyobb része Declanről, az ő gondolatairól szól. Baj lenne ez? Dehogy, sőt! Szerintem ez érte el, hogy annak ellenére milyen gonosznak tűnt kezdetben, ennyire meg tudtam szeretni. Először gyűlöltem azt a szemetet, aki képes bántani kedvenceimet, aztán sajnáltam, hiszen annyit szenvedett, majd fülig belezúgtam a sötét 'hercegbe'.
Anélkül, hogy túl sok részletet árulnék el, két jelenetet muszáj megemlítenem csupán azért, mert annak ellenére, hogy nem vagyok egy bőgőmasina, ezeknél rendesen párásodott a tekintetem: Regin borzalmas kínzásánál, amikor könyörgött Declanért, teljesen kiborultam. Majd amikor annyi viszontagság után ismét közbeszólt a halál... istenem, majdnem zokogásban törtem ki olvasva a búcsúzás pillanatait. De megnyugtatok mindenkit, természetesen most is megkapjuk a happy endet.

Miközben a főhősökért drukkoltam, Cole mesterien felpiszkálta a kíváncsiságomat Lothaire-val. Mindig annyira igyekszik gonosznak mutatni magát, de valahogy sokszor ott lyukadunk ki, hogy voltaképp másoknak is segít, miközben saját céljáért tesz meg mindent éppen. Sajnálatomra viszont csak pinduri semmiséget olvashattam a jövőbeni főszereplőknek ígért vérfarkas Uilleamről (komolyan van társa??? mikor? hol? hogyan?), valamint a varászlónő Lanthe-ról s az őt üldöző Thronosról. Rájuk is kíváncsi lettem volna... nagyon.

Fantasztikus regény volt, tényleg. Utáltam és imádtam Declant, mint ahogyan Regin is, és szinte szomorú voltam, amikor bezártam a könyvet. És hol van még a folytatás...


A regény eleje elolvasható az
írónő honlapján.

2011/10.
Paranormal/8.

 
back to top