2011. augusztus 18., csütörtök

Vendégblogger - Szinna olvasmányai (28) - Abby McDonald – The Anti-Prom

Abby McDonald – The Anti-Prom
(Sajnos magyarul nem elérhető)
Önálló kötet [1] fiatal felnőtt kategóriába sorolható [YA].
Tartalom: Három kelletlen tag köt alkalmi szövetséget egy lázadásról, romantikáról és bosszúról szóló éjszakára. Éveket töltöttek együtt ugyan abban a középiskolában, anélkül, hogy egy szót is váltottak volna, de most mindez megváltozik.
A közkedvelt Blissnek ez a tökéletes bál, amíg fel nem fedezi a barátját egy limó hátsó ülésén a legjobb barátnőjével. Jolene a rosszlány inkább meghalna, mint hogy részt vegyen a bálon, aztán mégis itt van, fodros rózsaszín ruhában, kockáztatva a hírnevét egy fiú miatt, egy olyan fiú miatt aki már negyven perce késik. És a szégyenlős, jó tanuló, mindig szervezett Meg nem számít rá, hogy a srác akivel randija lenne felülteti, és hagyja a parkolóban lézengeni. Abby McDonald nagyszerű meséje három lányról és egy felejthetetlen báléjszakáról szól.
Az írónő nem volt ismeretlen számomra, mert olvastam már tőle a Boys, Bears And a Serious Pair of Hiking Boots című nagyon szép kis nyári történetet. Ezért szívesen vettem a kezembe ezt a könyvet is és nem csalódtam most sem. Megint egy történet mondanivalóval, levonható tanulsággal! Hurrá!!
Ezeknek a lányoknak a záróbál a rosszul alakul mindaddig, míg alkut nem kötve nekiindulnak az éjszakának. A kalandok közben rengeteget megtudnak egymásról, és önmagukról. Arról, hogy mindegyikben sokkal több van, mint ami elsőre látszik. Bliss nem csak egy csinos arc, Jolene nem olyan rossz mint amilyennek kinéz, és Meg sem csak az ötöseivel törődik. Bliss megérti, hogy a népszerűség, az állbarátok helyett érdemes az igazi barátokat választania. Jolene rájön, hogy az apai szeretetet nem lehet kierőszakolni, és elszúrni az életét pusztán azért, hogy megpróbálja felhívni magára egy közömbös ember figyelmét. A csendes, láthatatlan Meg pedig megtanulja, hogy a népszerűségért, a kapcsolatokért, keményen meg kell dolgozni, és a barátokért ki kell állni, akkor is, ha csak egyetlen éjszakára alkotnak egy csapatot.
Szerettem ezt a könyvet, mert a pörgős cselekmény közben érzelmi mély és csúcspontok váltogatják egymást. Mert egy titkos napló megszerzése, egy kollégiumi pizsamaparti, vagy éppen egy festménylopás kavargó jelenetei között ezek a lányok nagyon szerethető figurák. Mert az egyes fejezetek történéseit mindig másik lány szemszögéből olvashattuk, és így mindegyik érzelmeibe, problémáiba beleláthattunk. Mert két nagyon jó fej fiú is feltűnik a színen, és bár az egyik egy csomót késik, és aztán be sem megy a bálba, azért olyan srác, akiért érdemes a rosszat jó irányba fordítani. Mert a három nagyon eltérő jellem kényszerű szövetségéből igaz barátság kovácsolódik.
„– Siess! – Jolene a karomnál fogva rángatott, miközben versenyt futottunk a sötét folyosón.
– De hát már elment – botladoztam zihálva utána. – Meg kidumálta. Megúsztuk! – Még mindig nem hiszem el, de a csajban átkapcsolt valami, és úgy kezdett viselkedni, mint egy egészen más ember. Egy fantasztikus ember.
– Még nem, bekapcsolta a riasztót. – Jolene elém vágott a folyosón a hátizsákját és a szorosan feltekert festményét markolva. – Ez azt jelenti, hogy két talán három percünk van, hogy kijussunk, mielőtt a rendszer feláll.
– Ó a francba!
Sötét irodák és raktárszobák mellett rohantunk, olyan gyorsan, hogy az oldalam szúrni kezdett. Nem vagyok túl jó az extrém sportokban. Vagy a futásban. Jolene kitárta az egyik nehéz fémajtót a folyosó végén.
– Ide be – zihálta.
– Azt már nem – álltam meg mereven. Hatalmas rakat puha játékállat derengett elő a sötétből. Hosszú sorokban túlméretes, rikító mackók, dülledt szemű plüss nyulak. – Rémálmaim lesznek ezektől a szörnyektől. – Végigfutott a hátamon a hideg egy kék békát bámulva, az arcán azzal a mániákus vigyorral, mintha mindjárt életre kellene, és kisgyerekeket kezdene feláldozni.
– Bliss! – Jolene elém ugrott, a zseblámpájának fénye megvillant a hátsó falon. Sóhajtottam. Nem tudnánk valami meleg, fényes helyen lopakodni, a város rendes felében. Nem, Jolene-vel ez az egész hátborzongató raktárházakról, és bármelyik másodpercben bekapcsolódó riasztókról szól. Rohantam tovább az oldalfolyosón, miközben a cipőm sarka visszhangot keltett a betonon. Ott volt a rakodóterület – hála Isten – a vészkijárat halványzöld lámpája ragyogott a …
– Zárva. – Jolene káromkodva elengedte a vastag láncon lógó lakatot, majd dühösen az ajtóba rúgott.
– Ennyi? – A kétségbeesésem egy szinttel feljebb ugrott, de közben ő már pásztázta is a hátsó falon a menekülésünk útját. A fénysugár egy sor keskeny ablakon állapodott meg, melyek csukva voltak, és túl magasan, hogy elérjük.
– Nem – ráztam meg a fejem a tekintetét követve. – Ugye csak viccelsz! –
Jolene nem válaszolt; csak egyenesen a polcok felé indult, és felhúzta magát.
– Jolene, állj meg! – sziszegtem, de ő tovább mászott, miközben minden mozdulatára az egész polcrendszer inogni kezdett. – Gyere le onnan, ez legalább hat méter magas! –
– Csak négy és fél, – javított ki tovább mászva a polcokon. – És látsz bármilyen más kivezető utat? –
– Nem, de azt akarod, hogy kitörjük a nyakunkat? – nyeltem egy nagyot. Gipszben lenni egész nyáron, jobban tönkretenné a szociális kapcsolataimat, mint ahogy Kaitlin és Cameron együtt képes lenne. Azonnal elképzeltem, ahogy minden, a városban rendezett medencés partin jól szórakoznak, míg én a négy fal közé zárva szívok, nappal is a tévét bámulva, és anyám leckéztetéseit hallgatom a tetteim következményeiről.
Jolene nyilvánvalóan nem osztozott nyári terveimen. Felért a polcok tetejére, és kinyitotta az ablakot, miközben türelmetlenül nézett le rám. – Gyerünk Bliss, indulj már felfelé! –
– És aztán mi lesz? – kiáltottam. Mi van a másik oldalon? –
– Nincs időnk kitalálni! – Jolene várt még egy másodpercet, aztán megrázta a fejét. – Tudod mit? Jól van. Maradj. Kapjanak el! – Elkezdte kipréselni magát a keskeny nyíláson, fejjel előre.
– Jolene! – kiáltottam, de addigra eltűnt.
A raktárra csend borult.
– Nagyszerű – morogtam, felgyűrve a szoknyámat, az első polcra kapaszkodtam. – Legyen így. Majd azt mondom a zsaruknak, hogy – megragadtam a következő oszlopot – a te ötleted volt, – a combon éles peremnek ütközött, és felkiáltottam – amikor összevakarják az eszméletlen testem a betonpadlóról – alattam az egész cucc billegni kezdett; nyeltem egy nagyot – egy szétroncsolódott kupacból! –
De végül felértem a tetejére. A padló nagyon-nagyon messze volt. Kidugtam a fejem a keskeny nyíláson. – Jolene? –
– Ugorj le! – halottam a hangját kívülről. A biztonsági lámpa fényénél láttam, ahogy leporolja magát … nagyon-nagyon messze alattam.
– Ne legyél nyuszi – sziszegett – dobozok és mindenféle cuccok vannak itt, amik megtörik a zuhanást. –
Rendben. A törik és zuhan nem igazán azok a szavak, amiket most hallani szeretnék. Elkezdtem lassan keresztülpréselni magam a nyíláson.
– Mozogj már – utasított őrjöngve Jolene. – A riasztó bármelyik másodpercben bekapcsolhat. – Remegve a félelemtől kimásztam, és leengedtem magam, míg már csak a párkányban kapaszkodtam. Az ablak becsapódott mögöttem, egyetlen, lefelé vezető utat hagyva nekem. Ott lógtam, és csak a puszta levegőt éreztem a lábam alatt.
– Bliss! –
Ó Istenem, Istenem, Istenem.
Ekkor elengedtem a párkányt."

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Mondd el Te is a véleményed!

 
back to top