Lara Adrian - Deeper Than Midnight

Fülszöveg: 18 esztendősen Corrine Bishop gyönyörű, talpraesett fiatal hölgy volt, aki egy jómódú család örökbe fogadott lányaként élte a kiváltságosok életét. Ám egész világa egy pillanat alatt összetört, amikor a rosszindulatú Dragos parancsára elrabolták és fogva tartották. Sok évnyi rabság és gyötrelem után a Dragos-szal és követőivel háborúban álló vámpír harcosok szövetsége, a Rend megmentette Corrine-t. Ártatlanságával szelleme egy darabjától is megfosztották. Bebörtönzése alatt egyetlen dolog tartotta Corrine-ban a reményt, s most is az egyetlen, ami számít, a szabadság.
Haza vezető útjára Corinne védelmével az ijesztő, arany szemű, fajbéli férfit, Huntert bízzák meg. Egykor Dragos leghalálosabb bérgyilkosa volt, most viszont a Rend szolgálatában elszántan megtesz mindent, hogy Dragos megfizessen összes bűnéért. Bár Corrine-hoz köti kölcsönös vágyuk, Hunternek el kell döntenie, milyen messzire hajlandó elmenni, hogy véget vessen Dragos gonosz uralmának, az akció érdekében képes-e akár a nő gyengéd szívét is összetörni.
Tudom, ez immár a kilencedik kötet, s már többször hangoztattam, hogy se vele se nélküle a kapcsolatom az írónővel, ám ezúttal sem tudom másként kezdeni a bejegyzést, mert úgy tűnik, számomra a sorozat megragadt a középszerűségben.
Még mindig zavar, hogy az alapfelállás ennyire elrendelt, változatosság nélküli. Nagy, erős, modern kori vámpír harcos lel örök társára egy Kiválasztott személyében. A faj Adrian által megálmodott sajátosságai miatt csöppet egysíkú a szerelmespárok összetétele, s csak most, visszagondolva tűnik fel, hogy mennyire imádtam, amikor Brock regényében (Taken by Midnight) végre kiléptünk erről a kényszerpályáról. Ezúttal viszont visszakanyarodtunk az eredeti recepthez, amely nem is igen kapott semmi plusz ízesítést...
Mióta csak feltűnt Hunter karaktere, izgatta a fantáziámat. Egy hallgatag, de elképesztően jól képzett katona, akiből megpróbáltak minden érzelmet kiölni, aki borzalmas körülmények között vált azzá, aki ma, mégis ott bujkál benne a jó iránti vágy. Ez a leírás nálam szinte garantálja, hogy kíváncsi legyek, hogyan lágyul majd meg kissé a mogorva harcos, s válik belőle igazi védelmező, elkötelezett férfiú. Itt is ilyesféle elvárásaim voltak.
Az előző regényben Corinne Bishop 75 évnyi raboskodásból szabadult ki a Rendnek köszönhetően, s most szeretne családjához hazatérni. Természetesen testőrt rendelnek mellé, a feladatra pedig önként jelentkezik a Dragos őrületét önmaga is túl jól ismerő Hunter. Két bizalmatlan, megtört lélek indul közös utazásra... húú, gondolatban már elégedetten dörzsölgettem a kezemet.
De sajnos hoppon maradtan, csalatkozva vettem búcsút a vérkötelékre lépő pártól. Úgy tűnt, megvannak az ilyenkor elvárható mozzanatok, de mégis, nem éreztem valósnak, igazinak sem a szereplőket, sem a jelenteket. Bármennyire próbáltam kinyitni a szívem a főhősök előtt, ők valahogy nem akartak lelépni a lapokról, mindvégig ott maradtak, kicsit szürkén, kicsit távolian. Nem ragaszkodtam volna feltétlen a mély, lelki sebekben könyékig vájkáló feltárulkozáshoz, de így, ahogyan történt, hihetetlen, hiteltelen, egyszerű és túl gyors volt az egymásra találás. Olyan érzésem van, mintha a szerelembe eséséről, és a szerelem gyógyító hatásáról lemaradtam, esetleg valaki összefoglaló beszámolót tartott volna az eseményekről, de én csak a gyomorrontással fenyegetően édeskésre sikerült cukormázas boldogan éltek míg...-re toppantam volna be.
Annál is dühítőbb ez, mert a háttérsztori alakulása valóban tetszett. Dragos a maga szemét módján agyafúrt főgonosz, aki nem adja könnyen magát, sőt minden eddiginél nagyobb próbatételek elé állítja a Rendet. Akadtak meglepő fordulatok is. Itt nem éreztem, hogy lapos lenne a történetvezetés.
S aztán ott van Chase. Az ő gondolatait, döntéseit, cselekedeteit mintha alaposabban kidolgozta volna az írónő. Lévén a regény egyharmadát elorrozta a főszereplőktől, már-már olyan érzés alakult ki bennem, mintha csupán a vérszomj felé sodródó, önfeláldozó zsaru könyvének elővezetését vettem volna meg, aféle 10.0 változatot. Nem mondom, érdekes volt, szívesen olvastam róla is, csak ugye én Hunterre vártam, őt akartam.
Az Éjfél szülötteinek lelkes követőinek kár lenne kihagynia, de egy újoncnak semmikép nem ajánlanám a világ, a szereplők megismeréséhez. Kíváncsi leszek ekkora elővezetés, ilyen várakozás építés után, vajon mekkorát fog szólni a Darker After Midnight.

2011/42.
Paranormal/22.