2011. május 21., szombat

Vendégblogger - Szinna olvasmányai (25) - Camille DeAngelis - Petty Magic

Camille DeAngelis - Petty Magic (Csip-csup mágia)
Miss Evely Harbinger csábító és bajkeverő emlékei és vallomásai.
(Magyarul sajnos nem elérhető)
Önálló kötet [1] Paranormális romantikus [PR]
Evelyn Hartbinger szerint nincs semmi baj az egyéjszakás kalandokkal. Eve úgy néz ki, mint aki a délutánjait sütemény sütéssel, az estéit pedig a hintaszékbeni szunyókálással tölti. Ehelyett esténként az ősz hajszínt és a ráncokat éjfekete fürtökre és porcelán bőrre cseréli, azzá a gyönyörű fiatal lánnyá változva, aki egykor volt. Nem hibáztathatsz azért egy lányt, hogy egy kis szórakozásra vágyik, igaz? Nincs is ezzel semmi baj addig, míg Eve nem találkozik Justinnal, aki nagyon hasonlít a régi szerelmére.
Ebben a kalandról és időtlen romantikáról szóló, ragyogó fantáziával elmesélt történetben DeAngelis keveri a második világháborús hősiességet a boszorkánysággal, megteremtve egy mesésen gazdag világot, ahol a boszorkányok és a halandó férfiak szerelembe mernek esni.
Érdekes, és szokatlan könyv volt. A hősnő Eve 149 éves –, a boszorkányok jóval hosszabb ideig élnek mint a normál halandók – de amíg a mágiája kitart, annyinak néz ki, amennyinek akar. Persze ennek a mágiának is van limitje, szóval az éppen aktuális pasitól mindig még az éjszaka folyamán lelép. A családjában mindenki boszorkány. Az unokahúgok és egyéb rokoni szálak útvesztőjében a szomszédok nem is igen tudják követni, hogy ki-kicsoda – főleg, hogy a Hartbinger nővérek időnként jóval fiatalabbnak mutatják magukat a valódi koruknál. Ezen kívül jópár bűbáj van még a tarsolyukban, alakváltás, láthatatlanná válás. És meglepő módon tudnak utazni is – csak egy mellékhelyiség kell hozzá. :)
Eve egyszer szerelmes is volt, a II. világháború idején. Jonah-val együtt kémkedtek a nácik ellen, de a férfi meghalt egy bevetés közben. Aztán Eve 50 évvel később összetalálkozik a férfi jóval fiatalabb kiadásával, és rájön, hogy a szerelme reinkarnációjával van dolga. A korkülönbség azonban 120 év! Eve elkezd járni a fiúval, de szembe kell néznie azzal, hogy bármennyire is szereti, nem lehet közös jövőjük.
A könyvben párhuzamosan láthatjuk a jelen történéseit és a visszaemlékezéseket a múltra. A dokumentumszerű leírásokkal elmesélt történet szinte hitelessé varázsolja a boszorkány-lét paranormalitásait. Én nagyon megszerettem ezt a könyvet, mert a története annyira egyedi a romantikus irodalom dömpingjében, a stílusa pedig fantasztikusan gördülékeny és szórakoztató.
„Neverino figyelmeztetett, hogy ne térjek vissza Berlinbe, de nem fűlt a fogam a Német nagykövetségen kilátásba helyezett titkári munkához, hogy gyűrött piszkozatokat válogassak a szemetesből, mint egy közönséges spicli. Így aztán az otthoni pihenést követően, visszatértem, és újrakezdtem a tenyérjóslást az új szomszédságban, különböző bűbájokat alkalmazva, hogy elkerüljem a civil ruhás rendőrök figyelmét.
A Berlinben töltött idő alatt Morvennel végig tartottuk a kapcsolatot az ezüst lakaton keresztül, amiben egymás képét hordtuk – olyan ez, mint a mobiltelefon, csak a havi számla nélkül. A háború kitörése óta nem láttuk túl gyakran egymást. A vécé-öblítéses közlekedés legnagyobb hátránya, hogy nem biztonságos, amikor a célállomás háborús zónában van, nem tudsz kijutni, ha a fajansz éppen apró darabokra tört. Ennél már csak az veszélyesebb, ha két háborús zóna között akarsz utazni. Ha mindkét WC csészét lebombázták, halott ember vagy. Úgy hangzik mint amire kicsi az esély, de annyira nem kicsi, hogy megkockáztassuk.
Még ha lett is volna időm az öblítéses hazatéréshez, akkor is a hagyományos úton kellett volna visszajönnöm (a tengeren át, talán, ahol az út az örökkévalóság meg még egy nap) – és hogyan tudtam volna megmagyarázni, hogyan kerültem Amerikába? Londonban élve, Morven haza tudott öblíteni szabályosan, de visszafelé kénytelen volt valami kis álmos megyébe érkezni a WC-s módon, az út többi részét meg vonaton megtenni.
Egyszer meglátogattam Londonban a blitz* vége felé, és ugyan ezt kellett művelnem. Nem voltam hozzászokva az utazás közönséges módjához, és ettől mindig rosszkedvűvé váltam – ordító csecsemőkkel és babakocsikkal eltorlaszolt folyosók, tolakodás, ostoba beszélgetések, a mosdatlan testek bűze. Ilyenkor a kocsi végében lévő mellékhelyiségbe akartam menekülni – de ha mozgó vonaton próbálsz öblíteni – nem lehet megmondani, hol végzed.”
* 1940. szeptember 6-ától kezdődően London 76 napon át tartó bombázása

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Mondd el Te is a véleményed!

 
back to top