2011. március 22., kedd

Vendégblogger - Szinna olvasmányai (23) - "Monica Burns – Pleasure Me"

Monica Burns – Pleasure Me
(Magyarul sajnos nem elérhető)

Önálló regény [1]. Történelmi romantikus [TR].


Fülszöveg:
A fiatalság és a szépség egy kurtizán legnagyobb tőkéje. Negyvenegy évesen úgy tűnik Lady Ruth Attwood mindkettőt elvesztette. A legutóbbi pártfogója elhagyta egy fiatalabb nőért, így próbál beletörődni abba, hogy többé nem számít kívánatosnak. Amikor egy nálánál fiatalabb férfitól szokatlan ajánlatot kap, nem tudja eldönteni, hogy vajon áltassa, vagy sértve érezze magát. De mivel támogatóra van szüksége, elfogadja az ajánlatot. Aztán bekövetkezik az elképzelhetetlen. Szerelmes lesz.
Férfias híre ellenére Baron Garrick Stratfield sosem hált még nővel. Testi fogyatékossága miatt, retteg a megszégyenüléstől, úgy gondolja, hogy még egy szajha sem érintené meg. A hírneve megőrzéséhez azonban szüksége van egy szeretőre, egy olyan szeretőre, akivel nem kell megosztania az ágyát. A szenvedély azonban többre sarkallja mint egy csók, és kezdi teljesen elveszteni a józan ítélőképességét. A nagyobbik baj, hogy valaki nem csak a jó hírét akarja tönkretenni, de még gyilkossággal is megvádolja.
A könyv igazán érdekes. Szokatlan, és sokak által nem is kedvelt felállás, hogy a nő az idősebb, ráadásul a férfi az ártatlan. Totális szerepcsere? Lássuk!
A hősnőt igazán zavarja a korkülönbség, és az ezzel járó pletyka. Eleinte, irtó dühös a férfira, mert azt hiszi, hogy csak sajnálatból ajánlja fel a társaságát, ráadásul, amikor a helyzet kicsit forróbbá válna közöttük, a férfi mindig visszakozik, és a nő ezt egyértelműen a korkülönbség számlájára írja.
A férfit fiatal fiúként nagyon megszégyenítették, komoly lelki sérüléseket okozva azzal, hogy elhitették vele csak félig férfi, vagy egyáltalán nem az. Így távol tartja magát a nőktől, de a lányos anyák, és a pletyka elkerülésére, szüksége van egy szeretőre, legalább is névleg. Aztán ez a névlegesség egyre inkább tarthatatlanná válik. Szeretők lesznek, de a korkülönbség, és az ’össze fogod törni a szívem’ címkéjű félelem visszatáncolásra kényszeríti az asszonyt.
Igazán élveztem a könyvet, a karakterek jók, megint itt van az eldugott fájdalmakat rejtő, zárkózott főhős, és az élet nehézségeivel fiatal kora óta küzdő hősnő. Annak ellenére, hogy a férfi tapasztalatlan nem válik gyenge, vagy alárendelt szereplővé. A kettőjük közötti feszültség igazán kidolgozott, és amit külön szerettem, hogy időnként a férfi lelkivilágába is belelátunk. Aztán a történetben eljött egy olyan pillanat, amikor felkaptam a fejem, és azt kérdeztem: emberek, most tényleg azon vergődünk, hogy szegény főhősnek egy heréje van? De az írónőnek sikerült úgy megoldania a szituációt, hogy a főhős nem vált nevetségessé, sőt a történetbe is sikerült visszazökkentenie. Ami kicsit fura volt, hogy egy nemesi ranggal ugyan rendelkező, de kitartott nő hogyan járhat társaságba, de nem értek én a szokásokhoz annyira, hogy meg merjem kérdőjelezni a helyzetet. A könyvet azonban jó szívvel ajánlom minden történelmi romantikust kedvelő, és angolul tudó olvasónak.


És a szokásos kis részlet:

„–Ha a hölgy elég intelligens, akkor tisztában van vele, ön csak arra használja, hogy elhitesse mindenkivel micsoda nőcsábász. Miközben mindketten jól tudjuk, hogy ön valami egészen más.
– Undok ember. Ilyesfajta célozgatás ijesztő természetre vall, azt már ne is említsük, hogy nyilvánosan tette. – Volt valami megnyugtató Ruth hangjában, de mégsem enyhítette a férfiban lévő dühös feszültséget.

A gondolat, hogy az asszony hihet Wycombe-nak, még bántóbbá tette a dolgot.

– Hisz neki? – morogta.

– Dehogy – kiáltotta Ruth, meglepetésében elhúzódva a férfitól.

– Miért? – szakadt ki a kérdés hevesen Garrickból. Összehúzott szemmel nézett az asszonyra, és látta, hogy annak elpirult az arca, miközben elkapta a pillantását róla. – Mondja meg, miért nem hisz neki.

Abban a pillanatban, hogy közelebb hajolt a nőhöz, Ruth felemelte a fejét, hogy ismét a férfira nézzen. Az arca még a kocsiban lévő árnyékoknál is sötétebbé vált, miközben a pillantásuk találkozott. Garrick, anélkül, hogy a tekintetét elfordította volna, kinyújtotta a kezét, hogy megérintse az asszony nyakán hevesen lüktető eret.

– Mondja el.

– Mert tudom milyen, amikor egy férfi vágyik rám –, suttogta – és ön akar engem. – A válasza őszinte volt, mindenféle csábítás nélküli. Talán csak némi zaklatottság érződött a hangján. És a szavai mégis égették a férfit.

Igaza volt. Akarta az asszonyt. A lehető legrosszabb módon. A riadalmat, ami végig futott rajta gyorsan elnyomta az ellenállhatatlan vágy, hogy megérintse. A vágy, hogy bebizonyítsa, nem az a férfi akinek Wycombe beállította. A keze az asszony tarkójára csúszott és magához húzta.”

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Mondd el Te is a véleményed!

 
back to top