2011. január 23., vasárnap

Vendégblogger - Szinna olvasmányai (21) - "Diana Gabaldon - Outlander, Az idegen"

Diana Gabaldon – Az idegen (Outlander)
(Magyarul elérhető)
Az Outlander sorozat első része [S]. Történelmi és romantikus kategóriába sorolnám [TR].


Fülszöveg:
1945-öt írunk. Claire Randall, a volt hadiápolónő éppen a második nászútját tölti a férjével a háború után, amikor keresztülsétál a brit szigetek rengeteg ősi kőkörének egyikén. Hirtelen „sassenach” lesz belőle, vagyis idegen a háborútól és portyázó klánoktól sújtott Skót Felföldön... Urunk 1743. évében.
Miután az általa ismeretlen erők visszasodorták az időben, Claire olyan intrikák és veszélyek közé pottyan, amelyekre az élete is rámehet... és a szíve is összetörhet. Mert találkozik Jamie Fraserrel, egy becsületes, ifjú harcossal, és innentől úgy érzi, kettészakítja a hűség és a szenvedély, amely a két teljesen különböző férfihoz köti két egymással összeegyeztethetetlen életben.
Vannak könyvek, amelyek megnevettetnek, vannak, melyek elgondolkodtatnak, elszomorítanak vagy felbosszantanak. De csak néhány olyan akad, ami egészen a bőröd alá mászik, és nagyon sokáig nem ereszt. Amin még napokon keresztül gondolkodsz, és addig nem is érdemes másik könyvet a kezedbe venned, amíg annak az egy különlegesnek a varázsa kicsit el nem halványul.
Diana Gabaldon regénye számomra ilyen volt.

A könyv teljesen hiteles számomra, annak ellenére, hogy Stephen Hawking, korunk egyik legnagyobb elméleti fizikusa elmagyarázta már, hogy időutazás, csak az időben előrefelé lehetséges. :) A szereplők, a XVIII századi élet leírása mind valódi, hihető.
Az általam olvasott történetekben a főhősök, általában kicsit titokzatosak, sokszor maguknak valók, nehezen megszelídíthetők, tele eldugott fájdalmakkal. Ennek a könyvnek a férfi főszereplője Jamie, éppen az ellenkezője ennek. Fiatal, végletekig becsületes, abszolút önfeláldozó, nyitott, néha szinte a szégyenkezés határát súroló őszinteséggel mesél el dolgokat. Emellett a kor átlagához képest magasan képzett, világos gondolkodású, de roppant keményfejű is. A hősnő Claire, igazi harcos természet, az a fajta, aki nem is tudja magáról, hogy micsoda lelkierővel bír, addig, amíg a körülmények cselekvésre nem kényszerítik. Kettejük találkozása olyan történet, amivel nagyon ritkán szembesülhetünk, nem elnyomják, és megváltoztatják egymást, hanem ebben a kapcsolatban kiteljesednek, és egészen önmagukká válnak, olyan módon, ahogy egy másik ember mellett sosem tehetnék.
A történet másik nagy erőssége a környezet. Gabaldon olyan hitelesen teremti meg az 1740-es évek valóságát, ami messze kiragyog a többi hasonló témájú könyv közül. Pici, apró részletekkel teszi ezt, mint mikor egy ruha leírásakor azt sem felejti el megemlíteni, hogy erősen szaglott az előző viselőjétől, vagy ahogy leírja, hogy a meleg skóciai nap azt jelenti, hogy a köd nem volt olyan sűrű, hogy esőnek lehessen nevezni.
Voltak a könyvben olyan részek, amelyeket újra és újra elolvastam, mert valami hihetetlen emberi jóságról meséltek, és nem tagadom, hogy voltak fájdalmas, megrázó történések is. De valahogy ettől lett kerek az egész.

Külön dicséret illeti a Könyvmolyképző kiadót a borítóért. Nagyon szép ez a könyv, öröm kézbe venni, vagy a borítón végigsimítani.

“Jamie mozdulatlanul ült, az apró karikát a szíve felett tartva.
Szóval megadta nekem a választási lehetőséget, amit én akartam megadni neki. Mivel a körülmények kényszerítették rám, nem akarta rám erőltetni magát, ha én visszautasítom. És persze ott a másik lehetőség: ha elfogadom a gyűrűt, és mindent, ami vele jár.
A nap lenyugodni készült. Az utolsó sugarai áttűztek egy kék üvegflaskán, ami az asztalon állt, és élénkkék csóvát vetett a falra. Éppen olyan törékenynek és tündöklőnek éreztem magam, mint az üveg, mintha egyetlen érintéstől darabokra törnék, és csillogó szilánkokban hullnék a padlóra. Úgy tűnt nagyon lekéstem arról, hogy vigyázzak Jamie érzéseire, vagy a sajátjaimra.”

1 megjegyzés:

Mondd el Te is a véleményed!

 
back to top