Azt csiripelik a madarak (19)

Ha nem is napra pontosan, de majd egy hónapja, hogy beszámoltam arról, min akadt meg a szemem az internet bugyrai között kattogtatva. Íme tehát egy újabb kis csokorra való azokból a hírekből, amelyek felkeltették az érdeklődésemet.
  • Szeretem a tv sorozatokat, legalább is egy jó részüket, s a Supernatural már kinti premierje óta egyike a kötelezően nézőseimnek. Már egy éve lehetett tudni, hogy az élőszereplős változat, majd képregények után érkezik az anime is. Augusztusban nyilvánosságra került pár kép, no meg a tervezett borító, s most már egy bő két perces előzetesen is felmérhetjük, hogy Sam és Dean kalandjai vajon érdekelnek-e minket, ha japánul szólalnak meg.


  • Kissé hanyagoltam J.R. Ward honlapját az utóbbi két hétben, így nekem nagy újdonság volt a külalak változás. Jó értelemben, mert nekem tetszik az egész... no jó, lehet egy kicsit elfogult vagyok... No meg kissé türelmetlen. Mert szeptember 22-én ígérte a szerzőnő, hogy hamarosan meglesz Payne könyvének borítója, de azóta sem látom sehol.(Frissült a J.R. Ward infók allap pár olyan információval, amelyeket az írónő könyvdedikáláson és online chaten osztott meg a rajongókkal.)
  • Találtam viszont két olyan borítót, aminek nagyon megörültem. Az egyik nagy kedvencem, a Dark Hunter sorozat manga változatának 2011. márciusára várható negyedik kötetének az előlapja Acheronnal (!). A másik pedig Kresley Cole Halhatatlanjainak soron következője, a Dreams Of A Dark Warrior amerikai kiadásának ínycsiklandó képecskéje. A könyv tartalmáról itt írtam.
  • Ugyan még naaagyon messze van jövő április, de máris izgatottan várom a legutóbbi Larissa Ione Demonica regényben, a Sin Undone-ban (hamarosan írok róla) feltűnő Apokalipszis Lovasainak egyikéről, Ares-ről szóló kötetet. A címe Eternal Rider lesz, s ezzel egy új sorozatba evezünk majd át.
A neve Ares, és az emberiség sorsának súlya nyugszik a vállán. Ha a gonosz erői őt ledöntik, a világ is vele omlik. Mint az Apokaliszis Négy Lovasának egyike a halandóktól messze erősebb, de még ő is képtelen örökké a végzetével harcolni. Főleg, ha tulajdon testvére szervez összeesküvést ellene. Ám van még egy utolsó reménysugár. Cara Thornhart, aki oly módon áldott, amit az emberek nem képesek vagy nem akarnak érteni. Ő a Lovas megmenekülésének vagy bukásának kulcsa.
  • Jeaniene Frost hazafelé tartva az idei ComiConról valami elképesztően kedvemre való blogbejegyzést pötyögött be. Nem elég, hogy immár nem hét, hanem kilenc Can & Bones regényre szól a szerződése (jipié!), de - mindenki kapaszkodik? - Vlad saját szériát fog kapni (!!!!!). Erről egyelőre mindössze azt osztotta meg olvasóival az írónő, hogy a hősnő neve Leila lesz, s biztosnak látszik két kötet jövőbeni megjelenése. A tervek szerint a nyitó történetet 2012-ben vehetjük majd kézbe. 2011-ben érkezik az ötödik (This Side of the Grave) és a hatodik C&B plusz egy kis novella szintén velük a főszerepben.
  • Szintén JF honlapján böngészgetve találtam rá a Frost t-shirt shop linjére. Csudajó minták akadnak, érdemes bekukkantani.
  • S ha már pólók... A kép tanúsága szerint Feverconon részt vett Gena Showalter, Kresley Cole és Karen Marie Moning is. A blogbejegyzés, amelyben Gena megmutatta a barátaival közös fotóját (*esz a sárga irigység*) arról is hírt ad, hogy hamarosan Nix idézetes felsőket lehet majd rendelni. KC a találkozón viselt egy mintadarabot, de az én szemem nem elég jó, hogy el tudjam olvasni, vajon ezen mi állhat (Play with my... ???).