2010. augusztus 9., hétfő

Vendégblogger - Szinna olvasmányai (12) - "Andrew Davidson: Lángoló szerelem"


Andrew Davidson – The Gargoyle
– (A vízköpő) Lángoló szerelem

(Magyar kiadása már lassan másfél éve húzódik, most október 31-re ígérik)
Önálló regény [1] nem igazán tudom hová sorolni [?].

A könyvet már legalább egy éve olvastam, de magyar nyelven nem találtam róla értékelést. A történet azonban megér egy misét, sőt többet is…

Egy kis fehér por szippantás után és némi whiskey kortyolgatás közben nem a legszerencsésebb dolog szerpentinen autót vezetni. Az meg külön pech, ha égő nyílvesszőket vizionál a vezető, miközben az ölébe borult piás üveget próbálja összehalászni. Így szinte sorsszerű, hogy a szakadék alján végzi, az égő autóba szorulva.
A kórházban hatalmas erőfeszítéssel életben tartják, és összefoltozzák annyira, hogy önállóan is képes legyen létezni, de annak, aki 18 éves kora óta a testéből él – pornószínészként – máshoz pedig nem ért, összeégetten nincs igazán sok lehetősége az újrakezdésre. A napjait az öngyilkosság megtervezésével töltve várja, hogy végre kiengedjék, amikor látogatót kap a pszichiátriai osztályról. A különös szobrásznő – Marianne Engel – meglepő dolgot állít: hogy már nagyon régóta ismeri a férfit. Pontosan az 1300-as évek óta, amikor a nő kódexmásoló volt az engelthali zárdában, a férfi pedig zsoldos. A történet során lassanként elmeséli, hogy hányszor találkoztak már életeik során, és hányszor szerettek egymásba.
A nő olyan dolgokról tud, amiről nem tudhat, mint a férfi testén lévő születési jegyről… vagy mégis tudhat? Őriz egy szobrot (Morgengabe), amit állítása szerint a férfi faragott nászajándékként neki az első szerelem idején. Akkor a férfi – akinek a nevét az egész történet alatt nem tudjuk meg – volt kőfaragó, most a nő szobrász.
A történet elképesztő. Végig feszül benne a kettősség, ide-oda billentve az olvasót, hogy Marianne Engel őrült, vagy igazat állít. Egy ateista és egy istenhívő szemlélet kettőssége, tele rejtett és nyilvánvaló utalásokkal. A könyv megrázó, és komolyan elgondolkodtató. Davidson nagyon tárgyilagosan mindenféle túlfűtöttség nélkül meséli el a történetet. Szavai mégis döbbenetes hatásúak. Olyan kérdéseket tesz fel, amik soha nem fogalmazódtak meg bennem, és olyan igazságokat mond ki, amik egészen új nézőpontból világítják meg az embert, mint személyt.
Annak, aki egy könnyed kikapcsolódásra vágyik, nem ajánlom. Annak viszont, aki nem fél, hogy a pokolba rántják és megforgatják, az ne habozzon, mert ha végül meg tud szólalni, azt fogja mondani: megérte.
A részleteket teljesen találomra választottam ki.
A kómában szakadatlanul álmodtam. Képek pörögtek, egyik a másik után egymást kergetve, mint a cirkusz forgó porondja.
Álmodtam egy fürdővizet melegítő parasztasszonyról. Álmodtam a vérről anyám méhéből. Álmodtam a haldokló nagyanyám elernyedő karjáról, ami a nagyon kék ég felé taszít. Álmodtam a hideg, rohanó folyók melletti buddhista templomokról. Álmodtam egy kicsi lányról, akit az anyja amfetaminért adott el. Álmodtam a kohóvá csavarodó kocsimról. Álmodtam egy viking hadihajóról. Álmodtam egy kovács üllőjéről. Álmodtam arról, ahogy egy szobrász keze ádázul vési a követ. Álmodtam az eget hasító lángoló nyílvesszőkről. Álmodtam tűzesőről. Álmodtam szétrobbanó üvegről. Álmodtam egy vízbe fagyott eszelős angyalról.
De legtöbbször megszületésre váró vízköpőkről álmodtam.
„Úgy éreztem nincs mitől tartanom, és tény, hogy jó volt, hogy feldobta egy kis izgalom ezt a nyomasztóan steril környezetet. Amíg az ügyeletes megérkezett, nyugodtan folytattuk a beszélgetést, miközben Beth éber tekintettel álldogált a távolabbi sarokban. A látogatóm suttogott, így Beth nem hallhatott bennünket.
– Van egy közös ismerősünk.
– Kétlem.
– Csak egyszer láttad a tömegben. Nem tud beszélni – mondta közelebb hajolva, – de adott neked egy nyomravezető jelet.
– Nyomravezető jelet?
– „Elgondolkodtál már, valójában honnan származik a sebhelyed?” – nyúlt közben a látogatóm a mellkasához, és arra gondoltam, hogy arra a helyre fog mutatni, ahol a sebhelyem volt a testemen, de persze csak a hiányzó nyakláncát kereste.
Hogy tudta ez a nő pontosan ezeket a szavakat használni, és csak úgy kimondani, mint egy egyszerű megjegyzést? Én gyakorlatias ember vagyok – szóval ez egy véletlen egybeesés, semmi több. Hogy bebizonyítsam, megpróbálkoztam egy kis félrevezetéssel:
– Az egész testem tele van sebhelyekkel.
– Nem az égéseid. A sebhely, amelyikkel születtél, a szíved fölötti.
Ebben a pillanatban az ügyeletes megérkezett, és próbálta rábírni a nőt a távozásra. Beth is segített, a testét használva az ajtó felé terelni a látogatómat.
A hangom még nem volt erős, de felemeltem annyira, amennyire csak tudtam. – Honnan tudod?
A nő visszafordult, nem törődve a könyökét húzó karral. – Az a baj az olyan emberekkel, mint mi, hogy nem tudunk tisztességesen meghalni.
– Ezzel az ügyeletes kihúzta a szobából.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Mondd el Te is a véleményed!

 
back to top