Jeaniene Frost - Eternal Kiss Of Darkness


A második Nigh Huntress World kötetben az egyik legöregebb, leghatalmasabb mester vámpír, Mencheres, és egy magánnyomozóként dolgozó embernő, Kira egymásra találását olvashatjuk. Az elkötelezett Cat & Bones rajongók se aggódjanak, mert ők is beugranak pár jelenetre. (Cuki, amikor a nagyúr iránt aggódó Bones megjegyzi, hogy most már érti, milyen frusztráló is Catnek, amikor ő igyekszik kihagyni az eseményekből, hogy megvédje. =D ) És Vlad is besegít némi tűzerővel.

Meg kell mondanom, a történet ugyan jó, de átlagostól nem igen több, viszont Frost humora egyszerűen dob a könyvön egy csillagnyit. Mert például elképzelni ahogyan egy IV. fáraó dinasztia idején született vámpír disneylandi ruhákba bújik... ki az, aki nem kezd kuncogni? Amikor pedig a 'rettentő' vámpír éppen habfürdőt vesz, s a besétáló nő megjegyzi, hogy már csak az lenne meglepőbb, ha még kis sárga kacsák is úsznának a vizen, mire a válasz, hogy a játékok engedélyezéséhez még további ezer embert kellene megölnie és legalább száz évet öregednie... na itt már nevettem. Vagy egy forró jelenet után az adakozó kedvű férfi nyelvét egy 'ó, a pokolba is, igen' fokozatra állított vibrátorhoz hasonlítani... hát a szemem fennakadt. Avagy amikor Kira kivágja, hogy a Mount Everest-et is lenyűgözőnek tartja, még sincs eszében sem megmászni, úgyhogy nem kell csodálkozni, hogy nem omlott a férfi lábához az első alkalommal, hiába is gondolta már akkor elbűvölőnek. De még sorolhatnám.
Sok helyen olvastam, hogy a rajongók nem igen tudják elképzelni a nagyúrat hősszerelmes szerepkörben. Szerintem az írónő ügyesen megoldotta a dolgot azzal, hogy olyan hősnőt adott neki, akit képtelenek vagyunk nem megkedvelni, így az, hogy az übererős vámpírt is elvarázsolta, teljesen el tudjuk fogadni. Kira nem egy könnyen kiborulós, határozott, kitartó, lojális, a szeretteiért bármit megtevő karakter. Imádtam! Az pedig ahogyan támogatja Mencherest, hogy nem kell mindenért önmagát okolnia, ő is elgyengülhet... annyira édes volt. S hál' isten főhősünk sem vált nyálas szerelmessé, hanem szexisen, kedvesen ellágyultan, megvédem a nőmet mindenkitől, segítek neki, amiben tudok, s közben világot rengetőket szeretkezünk módon viselkedik, ó és mintegy mellékesen leszámol a 4000 éve legnagyobb ellenségével, aki nem más, mint féltékeny nagybátyja, Radjedef.
Ahogyan elvártam, szerepet kapott egy kis fekete mágia. Izgi volt, mondjuk én azt sem bántam volna, ha még jobban előtérbe kerülnek az egyiptomi istenek.
Frost most sem hazudtolta meg magát, itt is hozott olyat a szerelmi jelenetbe, amit eddig még nem olvashattunk máshol. Láttunk már olyat, hogy az érzéki hevületben a falnál essenek egymásnak a szerelmesek, node plafon eddig nem igen szerepelt ilyen jeleneteknél. ;)
Tetszett, hogy Kira vámpírrá változtatása ugyan kényszer hatására történt, mégis már ott érezhettük a szerelmet a tett mögött. Le a kalappal azért, ahogyan a látomás elvesztés dolgot megcsavarintotta az írónő, és a könyv végén megértjük az egész közelgő sötétség dolgot.
Az pedig, hogy a regény vége sejteti, hogy Kira a vámpírok társadalmában is követi az álmát, hogy a jog oldalán harcoljon mentorától megörökölt jelmondatának ("Ments meg egy életet!") szellemében, nagyon szi
mpatikus. Remélhetőleg hallunk még felőlük, nem úgy mint itt Spádéékról. Nekem hiányoztak. Sőt Ian is.
Az egyetlen komoly gondot nálam az okozta, hogy Mencheres húsz évtől alig idősebbnek képzeljem el. Valahogy bennem inkább egy közepes harmincasként él. De nem is kérdés, hogy Oded Fehr lebegett a szemem előtt.

Érdekes lehet: Menkauréról a Wikipédián. (Mencheres eredeti neve.)





2010/72.
2nd challenge/13.