2010. május 12., szerda

Vendégblogger - Szinna olvasmányai (7) - "Cassandra Clare: Csontváros"

Cassandra Clare – Csontváros (City of Bones)
(Magyar nyelven megjelent)
A Halál ereklyéi sorozat első könyve [S] urban fantasy kategóriába sorolható [UF].

A könyv nagyon nagy meglepetést okozott, pozitív értelemben. Szeretem azokat a történeteket, amiknek a szórakoztatás mellett mondanivalója is van. Ezt a könyvet pedig határozottan ebbe a kategóriába sorolom.
A főhős, Clary egy nagyon szimpatikus fiatal lány, elsőre az a karakter, aki akár szembejöhetne velünk az utcán. Persze hamarosan kiderül, hogy nem is olyan átlagos, mint amilyennek először hittük. A megteremtett világ tele van különféle démonokkal, árnyvadászokkal, vámpírokkal, farkasokkal, mágiával, elképesztő csodákkal. Ezek viszont egy átlagos ember számára láthatatlanok, hősnőnk azonban látja ezeket a dolgokat. És amiért folyik a harc, a cselszövés, árulás, és hazugság, az a végzet kelyhe, amit mindenki magának akar.
A történet az első pillanattól kezdve megragadott, és sodort magával. Nincsenek üresjáratok, viszont van akció, kaland, baj rendesen. Úgy tűnik a hősnőre ketten is szemet vetettek, és a dolog érdekessége, hogy sokszor nehéz volt eldönteni, hogy a két nagyon szimpatikus fiú közül kinek is szavazzunk bizalmat. Végül úgy tűnik, a befutó Jace, a fura árnyvadász, az idegesítő nagyképűség -, a semmi sem érint mélyen páncélját viselő fiú. Persze az írónő hihetetlen fantáziával és történet-csavarással képes a falhoz csapni minket ez ügyben is.
A szereplők nagyon jól megfogott karakterek. A Jace mellett álló testvérpár, Clary legjobb barátja Simon, és apjaként szeretett Luke, mind élettel teli szereplők, én úgy hívom ezt a hatást, hogy kijönnek a papír síkjából, értjük az érzelmeiket, a mozgatórugóikat.
A mese tengelye pedig a szeretet. Át meg átszövi a történetet, kapcsolatokon, történéseken keresztül. A szeretet sebezhetővé tesz, vagy éppen, hogy erősebbé válsz általa? Segít-e a harcban, és az életben maradásban, vagy pedig összetör, mert „nem a megfelelő személybe szeretsz bele.” Mi tesz téged azzá a személlyé aki most vagy, a vérvonal, a nevelés, vagy azok akik szeretettel vettek körül? Két nagyon hasonló sorsú szereplő találkozik ebben a történetben, de a hasonlóság csak az életük váza. Az egyik vázat kitöltötte a szeretet, míg a másik jócskán híján volt ennek. Míg a felszínen a képzettebb fegyver és varázshasználó vezeti be a fura, ismeretlen világába a kívülálló, tudatlant, addig a szeretetben felnőtt személy az, aki az életszemléletével szinte észrevétlenül formálja a „nagytudásút”.
„Jace az ágyán feküdt, és úgy tett, mintha aludna – nem akart becsapni senkit, legfeljebb saját magát –, de a dörömbölés az ajtón végül már túl sok volt neki…
A lány a rajzfüzetét szorongatta, fényes haja ki-kibújt a fonatokból. Jace az ajtófélfának támaszkodott, és igyekezett nem törődni az adrenalinfröccsel, amit Clary látványa váltott ki a szervezetében. Jó lett volna tudni, miért történt így most már nem először. Isabelle úgy használta a szépségét, mint a korbácsát, de Clarynek fogalma sem volt róla, milyen gyönyörű valójában. Talán épp ez volt olyan izgalmas benne.
Egyetlen okot tudott elképzelni, amiért a lány megjelent, bár annak sem volt semmi értelme az után, amit mondott neki. A szavak fegyverek, ezt még az apja tanította neki, ő pedig meg akarta bántani Claryt, ahogy még soha egyetlen lányt sem.”
"Ő démon, Clarissa – magyarázta Valentine ugyanolyan behízelgő hangon. –Démon emberarccal. Tudom, milyen könnyen meg tudnak téveszteni az ilyen szörnyetegek. Ne felejtsd el, egyszer magam is megkíméltem az életét.
– Szörnyeteg? – visszhangozta Clary. Luke-ra gondolt, ahogy ötéves korában hintáztatta, magasabbra, mindig magasabbra; Luke-ra, a középiskolai bizonyítványosztón, amikor úgy kattogtatta a fényképezőgépet, mint bármelyik büszke apa; Luke-ra, amint a boltba érkezett könyveket szortírozta, hogy félrerakhassa neki azokat, amik érdekelhetik; Luke-ra, amint a vidéki ház mellett felemelte, hogy leszedhessen egy almát a fáról. Luke-ra, aki helyett most ez az ember akar az apja lenni. – Luke nem szörnyeteg – jelentette ki. Semmivel sem volt kevésbé kemény a hangja, mint Valentine-é. – Nem is gyilkos. Te vagy az."
Még egy részlet (egy kis csalással, mert ez a harmadik könyvből való, ez saját fordítás)
„- Én voltam a gyengébb, J volt a jobban képzett. Valószínűleg meg kellett volna ölnie, elég közel is járt hozzá. De én rád gondoltam – láttalak, tisztán, mintha előttem állnál, engem néznél, és tudtam, hogy élni akarok, hogy még egyszer láthassam az arcodat. Jobban akartam, mint bármit egész eddigi életemben.
A lány azt kívánta bárcsak meg tudna mozdulni, kinyújtani a kezét, és megérinteni, de képtelen volt rá. A karjai dermedten lógtak az oldala mellett. A fiú arca közel volt az övéhez, olyan közel, hogy a saját tükörképét látta a pupillájában.
- És most ahogy nézlek – folytatta a fiú, - azt kérdezed akarlak-e még? Mintha meg tudnám állni, hogy ne szeresselek. Mintha fel akarnám adni azt, ami erősebbé tesz mint bármi eddig. Soha nem mertem sokat adni önmagamból senkinek ezelőtt – talán a Lightwoodoknak, de az is évekbe tellett – de mióta először megláttalak, én hozzád tartoztam, teljesen. És még mindig így érzek. Ha te is akarsz engem.”

1 megjegyzés:

  1. Olyan, de olyan szépen tudod megfogalmazni és ezzel a figyelmünket felkelteni a könyv iránt! Az ajánlásod olvasása közben tisztára kedvet kaptam a könyvhöz...

    VálaszTörlés

Mondd el Te is a véleményed!

 
back to top