Lara Adrian - Kiss of Midnight - A vámpír csókja


Fülszöveg: A múltban a Rend őrei biztosították a békét, de a múlt köddé vált, ez már a jövő... Véres háború dúl. A vámpírok ellepték az utcákat, kedvükre lakmároznak, senki sincs biztonságban. A Rend közbelép, de harcosainak lelkében sötét titkok rejlenek. Lesznek, akik győzedelmeskednek, és lesznek, akik elbuknak, de minden harcosnak tudnia kell: ha a szerelem megkísérti, csakis egy kiszámíthatatlan és kegyetlen nő képében teszi, és ez még a legkeményebb harcost is térdre kényszeríti.
Gabrielle egy bárban pillantja meg a sötét hajú, érzéki férfit. Beleborzong a nézésébe, azonnal megkívánja. Pár pillanat múlva azonban egy véres gyilkosság szemtanúja lesz, és túl későn eszmél rá, hogy démoni játszmába keveredett egy vámpírfejedelem oldalán...
Ha egészen őszinte akarok lenni ez a regény messze esik az én elképzelésem szerinti tökéletes vámpír románctól. A főszereplő szinte végig túl marcona ahhoz, hogy számomra megkedvelhető legyen. Világos, hogy ő fajának igen kiemelkedő, és vérszomjas egyede, de nem látunk annyira bele az agyában, hogy esetleg a belső vívódásából kiderülne, igen is szereti a hősnőt, nem csupán a birtoklási ösztön hajtja. Ám az alapötlet egyedi, és a mellékszereplőkben van annyi lehetőség, amiért az ember lánya kíváncsivá válik a folytatásra, megbocsátva ezt a kezdeti 'hangkeresést'.
Ugyan itt is a vámpír faj néhány különösen erős férfija indul vállvetve harcba a rosszakkal, de nagyjából itt véget is ér a sokak által hangoztatott hasonlóság az írónő barátnőjének, Jessica Birdnek J.R.Ward néven publikált világsikerű sorozatával. Szerintem rendkívüli ötlet, hogy itt az egykor Földön kényszerleszállást végrehajtó űrjövevények bírnak olyan tulajdonságokkal, ami erősen hasonlatossá teszi őket a klasszikus drakulás elképzeléshez. Nevezetesen a szervezetük a vérből képes kivonni a szükséges tápanyagokat, így kénytelenek emberi nyakakat szívogatni. Persze igen hosszan élnek, gyorsan gyógyulnak, érzékenyek a napfényre és a többi, de nagyon tetszett az az újítás, hogy a testüket egyedi, tetoválás szerű minta díszíti. (Mert egy szexis tetkó, egy izmos testen... hmmm, nyami!) Azzal, hogy L.A. az párválasztás és utódnemzés kérdését úgy oldotta meg, hogy csak emberi nők lehetnek a kiválasztott felek, máris megszabadult attól a kényszertől, hogy bonyolítania kelljen a megálmodott világot. Vannak emberek és vannak vámpírok, pont. És hogy akkor kire ossza az ősellenség szerepét? Természetesen a gonosz vámpírokra, akik túl sok vért túl erőszakosan vesznek el, s függékké válnak. Voalá, instant para-románc!
Ugyan nem a legjobb, de lévén sorozatindító, mindenképpen érdemes időt szakítani rá, hogy aztán ne legyen hiányérzetünk a későbbi történetek alatt. Mert a minőség javulni fog, a szereplők élőbbek, szerethetőbbek lesznek, és lassacskán úgy hozzánk nőnek, hogy már csak az tűnik fel, hogy várjuk az újabb utazást ezen ismerősök világába.
Az Ulpius Ház Kiadó jóvoltából bele lehet olvasni a könyvbe: ITT.

2010/38.